Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-17 / 13. szám
4 1963. január KJ TOLNA MEGYFt NEPŰJSÁ0 MIVEL GAZDAGODTÁK az asszonyok az árleszállítás óta? E kérdés került napirendre a szekszárdi 105-ös Divatáru boltban. Nem is annyira a vevők körében, mint inkább az eladók között. Mert ugye a vevő csak a saját kiadásai között tartja számon, hogy olcsóbban, vagy drágábban vásárolt, hogy ugyanannyi összegért több, vagy kevesebb holmival gazdagodott. Az eladók, a bolt vezetője azonban pontos statisztikával tartja nyilván a forgalmat, s ezen belül pontosan azt is kimutatják, hogy milyen árucikk iránt nő a kereslet. — Most például a habselyem holmik iránt, s ez érthető is, az árleszállítással jelentős összeget takaríthatnak meg a háziasszonyok — mondja Láng Ilona, a bolt vezetője. S hogy azt bizonyítsák, a fehérneműkből néhányat a pultra terítenek. Az egyiknek három forinttal, a másiknak kilenccel, de akad olyan is, amelyiknek huszonkét forinttal csökkent az ára. Hát még a nylonharisnyáknak? A télen közkedvelt krepp-nylon például 82 forint helyett 65 forintért vásárolható. Az átkötött harisnyák tizenkét forinttal lettek olcsóbbak. És lehetne még sorolni, hisz több féle textil-árufélét érintett az árleszállítás. — Élnek-e ezzel a lehetőséggel a vásárlók? — Talán a forgalmi napló bizonyítja ezt legjobban — válaszol ja Láng Ilona. Tavai}', január 4-én 1500 forint értékű habselyem holmit adtak el, idén ezen a napon 4000 forint értékűt. Január 5-én — a tavalyival szemben — 4100 forinttal több fehérneműt vásároltak a Divatáru boltban. De vegyünk egy másik számot, a múlt évben és idén is január 7-én 1400 forint értékű habselyem fehérneműt értékesítettek. Ezért az összegért tavaly tizenhét, idén negyven darab árucikket vihettek haza az asszonyok. Hasonló a helyzet a nylonharisnyáknál is, az árleszállítás óta ugyanolyan minőségű harisnyából négy—öt párral többet kapnak például egy ezer forintos vásárlást alapul véve. — És van-e elég tartalék? — Az utóbbi napokban egy kicsit csökkent az utánpótlás, de ennek kizárólag az év végi leltározás az oka. Ahogy a Textilnagykereskedelmi Vállalat felszabadul, újra bőséges lesz a választék, még az oly keresett kisméretű fehérneműkből is. Úgy gondoljuk, ez a válasz mindenkit megnyugtat. fi Bátaszék és Vidéke Körzeti Takarék- szövetkezet fizeti ki három termelőszövetkezetben a földjáradékot Megyénk legjobban működő falusi pénzintézete, a Bátaszék és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. Működési területe öt községre terjed ki, s tagjainak többsége — másfél ezer — termelőszövetkezeti gazda. Kérésükre a falusi bank ebben az esztendőben is bekapcsolódik az év végi zárszámadást követő pénzbeni részesedés kifizetésébe. Ezt a módszert az elmúlt esztendőben vezették be, s a tagok legnagyobb megelégedésével találkozott. Most egy esztendeje például a bátai November 7. tsz tagjainak a takarék- szövetkezet, betétkönyvben adta át a földjáradék címén kifizetett több mint félmillió forintot. A bátaszéki Búzakalász Tsz gazdáinak pedig a földjáradék mellett a közösbe vitt gazdasági felszerelések törlesztésére járó összeget is a falusi bank fizette ki. A jól bevált módszert az idén több vonatkozásban tökéletesítette a takarékszövetkezet. A zárszámadást megelőzően a pénzintézet vezetői felvették a kapcsolatot a termelőszövetkezetek vezetőivel és megállapodtak, hogy a takarékszövetkezet a zárszámadások idején miben lehet segítségére a közös gazdaságnak. Ennek értelmében az alsónyéki Dózsa Népe Termelőszövetkezet kérésére a takarékszövetkezet kihelyezett pénztára az előre megkapott elszámolási jegyzék alapján — a földjáradékot takarékbetétkönyvben, a munkaegységedre járó készpénzt pedig kiborítékolva fizeti ki a gazdaság tulajdonosainak. A bátaszéki Búzakalász és a bátai November 7 Termelőszövetkezet vezetősége pedig a földjáradék és a* gazdasági felszerelések törlesztése címén járó összeg kifizetésének a lebonyolításában egyezett meg a falusi bank vezetőségével. i Összesen így a Bátaszék és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a közeli napokban mintegy másfél millió forint járandóság kifizetését bonyolítja le a működési körzetében levő három termelőszövetkezet székheivén. R. É. .4. SZOLZSEiXYICilS: Fordította: Peters Magda, Hetényl Pál, Dosek Lajos, Murányi Bea. X. Még a barátok is összetűztek emiatt, s néha verekedéssé fajult a veszekedés. Egyszer azután hárman megszöktek a munkahelyről, autóval, s a kenyeresládát is magukkal vitték. A parancsnokság akkor észbekapott és a főbejáratnál minden ládát összetörtek. Vigye mindenki a maga adagját — mondták. Reggel még azt is ellenőrizni kell, nem húztad-e civilruhádra a rabruhát. Pedig már régen elszedték mindenkitől a civil holmikat az utolsó darabig, mindet megjelölték és azt mondták, hogy a büntetés kitöltéséig nem adják vissza. A büntetés kitöltését viszont még senki sem érte meg ebben a táborban. Ellenőrizni kell azt is, nem visz-e magával levelet valamelyik, hogy szabad személy révén továbbítsa? Ám ha mindenkinél levelet keresnének, akkor délig sem érne véget a motozás. De Volkovoj azt kiáltotta, hogy valamit — nem értették, hogy mit — meg kell keresni, mire a smasszerek gyorsan lehúzták kesztyűjüket, megparancsolták a zek-eknek, hogy tárják szét pufajkájukat (pedig mindenki a barakk melegét őrizgette alatta), gombolják ki az inget — és tapogatni kezdték az embereket, nem rejtegetnek-e valamilyen tiltott holmit. Az előírás szerint két inge lehetett a zek-nek, egy alsó és egy felső ing. A többit levetni! — Így adták tovább a zek-ek sorról sorra Volkovoj parancsát. Azok a brigádok, amelyek az előbb már átestek a motozáson — milyen szerencse! hadd menjenek, némelyek már a kapun is túljutottak, de ezek itt gombol- kozzanak ki! Aki magára húzott valamit, vesse le, itt, a csípős fagyban! így is kezdődött, de zűrzavar lett belőle: a kapunál már csak kevesen voltak és a konvoj a főbejáratnál ordítozott: davaj! da- vaj! Mire a 104-es brigád sorra került, Volkovoj haragja megenyhült: jegyezzék fel, hogy kin van felesleges ruhadarab, este majd adja le az illető személyesen a megőrzőben és mellékesen írásbeli magyarázatot is: hogyan és miért rejtegette. Suhovon minden darab állami holmi, tessék, tapogasd ki akár a mellét, a lelkét is. De Cézárnak felírták a barchet ingét, Buj- novszkijnak meg a lélekmelegítő- jét és a maga készítette haskötőjét. Bujnovszkij kakaskodik, kiabál, ahogy a torpedóhajón megszokta — persze, még három hónapja sincs a táborban: — Nincs joguk a fagyban levetkőztetni az embereket! Úgy látszik, nem ismerik a büntetőtörvénykönyv kilencedik paragrafusát... De ismerik. Hogyne ismernék. Te nem ismered, barátoeskám! — Maguk nem szovjet emberek! — vágja oda nekik a kapitány. — Maguk nem kommunisták! A büntetőtörvénykönyv paragrafusának emlegetését még csak eltűrte Volkovoj, de most eltorzult az arca, és lesújtott, mint a villám: — Tíz napi szigorított. És valamivel halkabban odaszólt a törzsőrmesternek: — Majd este csukd le. Reggel nem szívesen zárnak be senkit; ne legyen egy kivonuló munkással kevesebb. Hadd görnyedjen egész nap, este pedig a BUR-ba vele! Itt van a BUR is, a főúttól balra: kétszárnyú kőépület. A második szárnyat az ősszel toldották hozzá, egy szárnyban már nem tudták mind elhelyezni azokat, akiket megbüntettek. A börtönnek tizennyolc cellája van, néhányat egyes zárkának alakítottak át. A tábor minden épülete fából van, csak a fogda épült kőből. A hideg behúzódott az ing alá, s most már nem lehet kiűzni onnan. Hiába bugyolálták be magukat a zek-ek, — nem ért semmit. Suhov hátát is szaggatja a fájás. Hej, ha most kórházi ágyban fek- hetne és alhatna! Nincs is más vágya. Legfeljebb egy vastagabb pokróc. Ott állnak a zek-ek a kapu előtt, gombolkoznak. átkötik a derekukat, pedig a konvoj már üvölt: — Davaj! Davaj! A smasszer hátbavágja őket.: — Davaj! Davaj! Első kapu. A zónaköz. Második kapu. A főkaputól jobbra és bal. ra egy-egy korlát. — Állj! — kiált a kapuőr. — Úgy mentek, mint a birkanyáj. Ötösével felállni! Már megvirradt. A kapu mögött kialudt a tűz. A konvoj kivonulása előtt ugyanis mindig tüzet rak, hogy az őrök melegedjenek, és számlálás közben jobban lássanak. Egy kapuőr hangosan számolj — Első! Második! Harmadik!... Az ötös sorok különválnak ép láncban haladnak át a kapun* így akár elölről nézed, akár hátulról, öt fej, öt hát, tíz láb. A második kapuőr — az ellenőr, szótlanul áll a másik korlátnál, csak azt ellenőrzi, hogy társa helyesen számolt-e. És még ott áll és figyel a hadnagy is. A táborőrség részéről. Az ember értékesebb az aranynál. Ha egy fej eltűnik a drót mögül — a magadéval pótolhatod. A brigád újra együtt van. Most meg a konvoj őrmestere számolja meg őket: — Első! Második! Harmadik!.. Az ötös sorok megint különválnak és láncban haladnak tovább. A másik oldalon a külső őrség helyettes parancsnoka ellenőrzi a számolást. Azonkívül egy hadnagy is. A konvoj részéről. Semmiképpen sem szabad tévedni. Ha egy fejjel többet írsz — a magadéval pótolhatod. De mennyi kísérő őr van itt! Félkörben állnak a hőerőmű építésére induló oszlop körül, géppisztolyukat előreszegezik, egyenesen a képedbe irányítják. Elővezették már a szürke kutyákat is. Az egyik kutya a fogát vi- csorgatja, mintha kinevetné a zek-eket. A konvoj-őrök rövid bundában vannak, csak hatan viselnek hosszú bundát. A hosszú bundákat felváltva átadják egymásnak: azok veszik fel, akik az őrtornyokba mennek. A konvoj a brigádokat összekeverve, ötösével mégegyszer megszámlálja a hőerőmű építésére induló oszlopot. — Napkeltekor legerősebb a fagy — magyarázza a másod- osztályú kapitány. — Azért, mert az éjszakai lehűlés akkor éri el a mélypontot. (Folytatjuk) WIHII 'IKIIIIIIWHW»'. «WlilMIW» «NIMM» NM» NIIIININ —II «MUMM» MM» .»IllWUi . 'WM» •HllimmiHIM» —iiimi "'■MM» WM» IWWMM» 'illlllllllHIIM» «MM» «MHUM» WIIWIIH» MM alllillM ....IIIIIHM — Nálam is jártak, nehogy azt hidd, hogy én senki vagyok. — Üj műsor kell, Sárika. Szövetkezeti műsor. Na? Ezért lógatod az orrod. Te, drágám, hát nem jobb így neked? Megmutathatod, ki vagy, te igazán nem veszíthetsz semmit. — Csak a láncaimat, mi? — Azt tudnád egyszer elveszíteni! — örülnél neki? — Én így is örülök neked. Olyan jó, hogy vagy, hogy vagyunk. Mit csinálnék én nélküled? Rettenetes, hogy így hozzád nőttem. Nem Tibinek van szüksége elvonókúrára, hanem nekem. Nem volna szabad ennyire tőled függnöm. Janikám, borzasztó ez. Odaállt János mögé — átölelte nyakát, úgy duruzsolt a fülébe. — Mennem kell — állt fel János. Sárika egyszerre szikrát vetett. — Menj! — sziszegte. Aztán hátat fordított Jánosnak, nem nézett föl, csöndesen mondta, szomorúan; — És ide ne is gyere többet. Mondta ezt már máskor is, elváltak már néhányszor úgy, hogy soha nem találkoznak többé, ez így nem mehet, ennek végét kell szakítani. De most ez a menj, tele volt szomorúsággal, rosszabb volt, mintha igaz lett volna, mert azt mondta: maradj, meghalok nélküled. — Várnak, most az egyszer igazán mennem kell. kisbogár. — És én hányszor vártalak? János szó nélkül felállt, gombolta a kabátját, indult az ajtó felé. — Haragszol? — állt elébe Sárika. Undok voltam, úgy-e? — ráborult János mellére. —' De olyan nehéz, Jánoskám, olyan nehéz. — Nem, most nem lehet — gondolta János — így nem lehet elbúcsúzni, találkoznunk kell még és mindent elmondani, mindent a helyére tenni. Jaj, Sárika, Szenthe Sárika, mi lesz veled, az én gondom vagy te már, az én terhem, akár látlak, akár nem. Ogy csókolták meg egymást, könnyedén, mint akik holnap úgyis találkoznak. Ki SÉRTÉS János még visszanézett a diófától, Sárika ott állt az ablakban, nem integetett, nem is bólintott, csak nézett uána. — Nem ide nem jövök többet — gondolta János — Nem jöhetek. Eladom a szőlőt látatlanba, vagy adja e! Kati, úgyis az övé, Vargha-örök- ség. Sárikával még leülünk egyszer, máshol valahol, ha ugyan egyáltalán találkozunk még ... S újra fölrémlett benne a délelőtti kísértés, mellyel csak játszadozott, míg Csekőt várta a csirkeól előtt, hogy világgá menjen búcsú nélkül, semmit se rendezve és senkit se szánva... Itt a motor, senki se kérdezné tőle, meddig megy. És talál ő helyet is, kenyeret is, az ország bármelyik csücskében. Megtette más is. A Sántha fiú asszonyt, gyereket hagyott itt, mikor a ku- lák-időkben börtönbe zárták. Te jó isten! Mit is éltünk át csak egy rövid fél-életen is, ebben a kicsiny országban: hogy voltak évek, amikor az emberek sorba- álltak a börtönajtók előtt, várták, mikor lesz üríilés, mikor kapjál: meg a behívót, hogy a már jogerős büntetést leülhessék. És a Sántha-fiú akkor se börtönbe került, mert ott számára még mindig nem volt hely, hanem rabgazdaságba, volt intézők, jómódú gazdák, Mauthausent megjárt cigányok, sikkasztó könyvelők és eszelős hívők közé. És ettől még lehetett volna jó a gazdaság, hanem a börtönőrök. a semmittevő, semmihez nem értő lusta népfialt, akik annak örültek, ha nagy a gaz, jobban elbújhattak benne a látogató menyecskékkel, és akiknek egyetlen gondjuk az volt, hogy kényelmesen éljenek és kicsiny maha- rádzsa-önérzetüket ne bántsa senki, aki alattuk van. A Sántha-fiú fél évig várt a börtönre az ítélet után. és úgy ment el, mintha világgá menne, később derült csak ki: maga titkolta el családja elől, hova is került, nem írt, nem válaszolt és kiszabadulása után még mélyebbre ásta magát az ismeretlenségbe: bányásznak állt. És amikor a síró feleség hosszas nyomozás után ráakadt valamelyik dunántúli bányász-szálláson, hát egyszerűen kisétált a másik ajtón és napokig hiába keresték a munkahelyén is. Úgy jött visz- sza az asszony szó nélkül, vigasztalás nélkül és ma se tudják, hol dolgozik, hogyan él a férj, a férfi, akinek a régi élete megbicsaklott, végétért akkor, amikor először szájon vágták a tanácsházán, hogy: te piszkos kulák. El kellene menni szó nélkül, búcsúzás nélkül... (Folytatjuk)
