Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-08 / 5. szám
J fÖLNA MEGYEI NEPÜJSAÖ 1963. január 8. Két és félmillió tű szelep £sz idei programban A múlt év februárjában telepítették Ikladról a. megyénkben fekvő Gyönk községbe az ország egyetlen tűszelep-gyártó üzemét. A Szekszárdi Vasipari Vállalat egyik részlegeként működő új üzem komoly nehézségekkel küzdött az első hónapokban, a dolgozóknak — többségük még nem dolgozott iparban — meg kellett tanuiniok a munkafogásokat, megfelelően begyakorolni magukat, ezenkívül rossz állapotban voltak a gépek is. Ez volt a fő oka, hogy a múlt esztendő első felében nem tudta tervét, programját teljesíteni az tizerp és a félév -végére már mintegy három havi termelésnek megfelelő mennyiségű tűszeleppel volt adósa a népgazdaságnak. A második félévben azonban csaknem teljésen sikerült egyenesbe jönni. Befejezték a gépek rendbehozását. felújítását, több átalakítást is végeztek az egyes gépeken, célszerszámokon, készülékeken és még a nyáron — az esedékes tervek teljesítése melleit — megkezdték az adósság törlesztését. Félesztendő alatt sikerült a három hónapi lemaradásból kettőt pótolni., , . Az idén mintegy két- és félmillió tűszelepet gyártanak az üzemben. E programnak a teljesítése biztosítottnak látszik, hiszen napi tíz-tizenkétezer készül el. Jelentős a fejlődés a minőségnél is. Az előírások. szerint ezer darabonként hetvenötöt kell a meornak bevizsgálnia és ha a hetvenöt közül legfeljebb háromnál van átfujás, nem számít minőségi hibának. Az üzemben ritkán érik el ezt a számot, legutóbb is a bevizsgált tízezer darabból négyezernél kettő-kettő, ötezernél egy-egy, ezernél pedig egyetlen hibás darab sem volt. A gyártás folyamatosságénak, its minőségi követelmények betartásának biztosítása után a vállalat műszaki vezetői már a gyártmányfejlesztésen dolgoznak. Be akarják ugyanis vezetni egy, a jelenleginél korszerűbb, kevesebb anyagszükségletű és termelékenyebben előállítható tűszelep fajta, gyártását. A felsőrugós tű- szelep mintapéldányai már elkészültek, rövidesen sor kerül a nullszériára is. A KERMI vizsgálata dönti majd el, hogy az újfajta tűszelep megfelel-e a követélményeknek. A téglaipar helyzetéről, a lakosság téglaellátásáról Az utóbbi időben egyre gyakrabban lehet hallani panaszt a tégla értékesítési nehézségeiről. A problémával többször foglalkoz- tunk lapunkban is, írtunk téglagyárak leállításáról, legutóbb két termelőszövetkezet balsikerű próbálkozását kellett megbírálnunk. Az illető tsz-ek vezetői — gondolván, hogy ezzel sikerül növelni a jövedelmezőséget — a leállított téglagyárat bérbe vették és ott, saját szükségletüket meghaladó mennyiségben, értékesítésre gyártották megrendelés nélkül téglát, a tégla a nyakukon maradt és most ez súlyos pénzügyi nehézségeket okoz. Nem felesleges tehát foglalkozni a problémával, mi a helyzet a „tégla-fronton”, van-e még egyáltalán jövője ennek a hagyományos építőanyagnak és a termelésével kapcsolatos intézkedének mennyiben helyesek, avagy helytelenek. Az idén húszán, jövőre harmincon építenek családi házaf a bátaszéki KISZ lakásépítési akcióban (Tudósítónktól) Bátaszéken is, nagy gondot 'jelent a község vezetőinek a lakás- hiáhy. A tanács vezetői hosszú idő óta rendszeresen foglalkoznak e probléma megoldásával, de ez- ideig még nem sok pozitív eredményt értek el. Hisz a lakáshiányt Bátaszéken is csak az új lakások építése -föünt&tne rhd#.1 Uj lakások építésére viszont az államnak is csak korlátozaftan áll rendelkezésére pénz.' Nem múlott el tanácsülés anélkül, hogy a község lakáshelyzetéről ne beszéltek volna tanácstagok. Illés elvtárs, a tanács elnöke szinte már aludni sem tudott, hogyan oldják meg a sürgős kérdést? Végül is egy alkalommal a tanácsülés úgy határozott, hogy a bonyhádi és bajai mintára, annak követésére hívják fel a lakosság figyelmét. ftíármarosi és Rozgonyi elvtárs, — két tanácstag — kapta a megbízatást, tanulmányozzák részletesen e kérdést és tegyenek javaslatot, A két tanácstag elutazott Bajára, Bonyhádra és Kiskunhalasra, ahol tanulmányozták a KISZ lakásépítési akciót Kész tervvel jöttek haza. Eszerint van mód és lehetőség arra is, hogy Bátaszéken is megvalósítsák a KlSZ-lakások építését. Megkezdődött a szervezőmunka, ezzel egy- idöbsn a tanács gondoskodott arról, hogy az építtetni akaróknak legyen házhely. A szervezőmunkába bekapcsolódtak a ktsz-ek is, az OTP szekszárdi fiókja pedig "szinte'állandó segítővé vált. Szakembereit küldte a községbe, hogy mielőbb megkezdhessék a lakások építését. Az idén a nyolcvan jelentkező közül már húszán megkezdik családi házuk építését. Jövőre pedig harrhincan akarnak ebben az akcióban családi házat építeni. Az idén húszán, jövőre pedig harmincán építenek családi házat, de már gyűjtik nagyon sokan a pénzt, hogy a ■ „harmadik lépcsőben” kerülhessenek sorra a kedvezményes lakásépítési akcióban. Néhány éven belül, remélhetőleg é lakásépítési akció lényegesen enyhíti Bátaszék községben a lakáshiányt, és a mostani példa bizonyára megtetszik több rossz lakáshelyzetben lévőnek, és társul a községi KISZ-lakásépítési akcióhoz. fl tégla iránti igény állandóan csökken Tény, hogy az építkezéseknél évről évre kevesebb téglát használnak fel. Törvényszerűen következik ez abból a fejlődési folyamatból, amely korunk építési .technológiáját jellemzi és amire I néhány évvel ezelőtt párthatározat is született: Meg kell gyorsítani a műszaki haladást az építőiparban, az építkezést egyre inkább szerelőipari jellegűvé kell tenni. A műszaki haladás csak úgy mehet végbe; ha szakítunk a hagyományos módszerekkel. A téglával, mint fő építőanyaggal, ezt megvalósítani nem lehet. Napjainkban leáldozóban van a tégla több ezer éves „hegemóniája”, helyébe lépnek a különböző előregyártóit elemek, panelek, könnyű- I beton blokkok. Jellemző példája ennek a szekszárdi mérőműszer- ! gyár-építkezés. A közel száz- ' milliós beruházáshoz mindössze háromszázezer darab kisméretű téglát használtak fel — ennek értéke 170 ezer forint, tehát a beruházási összegnek még két ezrelékét sem éri el. Külföldön nem i ritka az olyan városépítkezés, ahol — több ezer lakásnál — egyetlen téglát sem használnak fel.. Nálunk fnost készülpel^ a, tervei — és az ötéves terv időszakában még sor kerül a kivitelezésre is — egy lakóház-gyártó kombinátnak Szentendrén. A téglának ! már itt sem jut semmi szerepe. A nagyobb építkezéseken tehát — akár ipari objektumokról, akár tömeges lakásépítkezésről • van szó — rohamosan , csökken a tégla iránti igény. Tovább épült a Tiszai ikombinát hazánk új vegyipari köz- oon i ja. Túlméretezett kapacitás A téglaipar fejlesztésénél mindezt a legutóbbi időkig nem vették figyelembe. Távlati igényfelmérés nem történt, csak a pillanatnyilag mutatkozó szükségletekből indultak ki. Egy-két évvel ezelőtt még reálisnak ítéltek a szakemberek olyan terveket, amelyek szerint például a mázai gyárat egy ultramodern üzemmé lehet fejleszteni, megtöbbszörözni jelenlegi termelését. Folyamatosan megtörtént a gyárak nagy részének gépesítése, közben több, gazdaságtalanul működő gyár leállítása. Az összkapacitás így is jelentékeny mértékben nőtt és ma már — a közben bekövetkezett igénycsökkenés miatt — ott tart az ipar, hogy a téglagyártó-kapacitás egyáltalán nincs kihasználva. A jelenleg még működő gyárak kapacitása mintegy százmillió tömör kisméretű tégla, a népgazdasági igény (a helyi lakossági igénnyel együtt) nem több 60 milliónál. Logikusan következnék ebből, hogy a legkedvezőbb adottságokkal termelő üzemeket meg kell hagyni, kapacitásukat optimálisan kihasználni, a többit pedig leállítani. A legfőbb mérce ez esetben a termelékenység színvonala — minél kevesebb élő- és holtmunka ráfordításával minél nagyobb mennyiségű, jobb minőségű készterméket előállítani — és ami ezt a legjobban megközelíti, az önköltség lehet. Ez általános elv és ennyiben meg is felel a VIII. pártkongresz- szus irányelveinek, határozatainak: koncentrálni a termelést, ezáltal is növelni a gazdaságosságot. Nyilvánvaló, hogy egy-egy termék gyártása akkor kifizetődő, akkor előnyösebb, ha az modern, magas műszaki színvonalú üzemben történik, szemben a kisüzemi, elavult és éppen ezért kevésbé termelékeny, gazdaságos módszerekkel. Ez az elv és gyakorlat azonban csak általában állja meg a helyét és mint minden szabálynál, itt is vannak kivételek. I Népgazdasági és iparági érdek A tégla esetében azonban a koncentrálás előnye csak iparági szinten jelentkezik, a legtágabb értelemben vett népgazdasági érdek itt szemben áll az iparági érdekkel. Nem közömbös ugyanis, hogy mibe kerül a tégla a felhasználás helyén. A kis tömegben is nagy értéket képviselő áruknál — vegyünk egy szélső példát, a Gyünkön előállított tűszelepet — csaknem teljesen közömbös, hogy azt az ország melyik sarkában állítják elő és vitathatatlan az előnye a teljesen koncentrált gyártásnak. A szállítási költség csak 'elenyésző hányadát teszi ki a termék értékének, árának. Más a helyzet azonban a téglánál, itt ugyanis a szállítás jelentős mértékben megemeli az árat. Hozzá kell tenni ehhez azt is, hogy a tégla iránti igény csak összességében csökkenik. A falusi építkezésekhez — termelőszövetkezeti építkezések, családiház-építés, régi lakóházak renoválása — most is egyre több tégla kell. A régi falusi lakóházak hetven-nyolcvan százaléka tömött falú, szigetelet- lén, a lakosság jövedelmének növekedésével egyre többet költenek majd házépítéséé, a lakóházak javítására. E munkáknak pedig — belátható időn belül — a tégla marad a fő anyaga. Márpedig ha a téglát ezekhez az építkezésekhez távolabbról kell szállítani, ez megdrágítja az építkezést. Ma az elsőosztályú kisméretű tömör falazótégla ára a gyártelepen 570 forint. Ebből a vevő, ha saját maga rakja fel a kocsira, még 12 forint engedményt kap. Ugyanennek a téglának az ára, ha vasúton küldik el, az érkezési pályaudvarnál lévő telepen 777 forint. Ha a felhasználás helyén nincs vasút, akkor az ár tovább emelkedik. Konkréten: ma Zom- bán a helybeli TÜZÉP-telepen a tégla ezrét 1001 forintért adják. Amíg működött a gyár, a zom- baiak és környékbeliek 570 — illetve 558 — forintért kapták a tégla ezrét. Tavaly nyáron állították le a szakcsi téglagyárat. Azóta a szakcsiak és környékbeliek kénytelenek a több mint húsz kilométerre lévő Dombóvárról, vagy a hasonló távolságra fekvő Tamásiból beszerezni a téglát, ha építkezni akarnak. Talán felesleges is itt arról beszélni, hogyan fogadták ezt a szakcsiak. És hasonló helyzetben van több tucatnyi Tolna megyei község lakossága. Az idén a teveli gyár leállítására került sor. Ha pedig a gyárak leállítása tovább folytatódik — a szűkén vett vállalati, iparági érdekek ezt diktálják —, a megye három-négy téglagyárában állítják maid elő az egész megye szükségletének megfelelő mennyiséget — még több község lakossága kerül hasonló helyzetbe. A statisztikák nem beszélnek róla Vitathatatlan, hogy a termelés koncentrálása a leggazdaságosabban működő üzemekbe, növeli a termelékenységet, csökkenti az önköltséget. De csak vállalati, illetve iparági méretekben. Mert amit itt nyerünk a réven, annak többszörösét elveszítjük a vámon. 1962-ben például a Tolna megyei Építőanyagipari Egyesülésnél a tamási üzemben volt a legmagasabb az önköltség, ezer darabonként 503 forint. (Tamásiban kézi vetéssel folyik a nyersgyártás.) A legalacsonyabb Bonyhádon, 404 forint. A különbség 99 forint. Egyesülési átlag 443 forint. A téglaiparban a 400 forint körüli önköltség már igen jónak számít, a 350 forintot pedig egyelőre csak a legmodernebb berendezéssel, legkedvezőbb feltételek mellett termelő üzemben lehet megközelíteni. Mégis, tegyük fel, hogy leállítanák az összes Tolna megyei gyárakat és egy 100 kilométerre lévő, modern, 350 forintos önköltséggel termelő gyárból látnák el téglával a megyét. A téglaipar megtakarítana ezrenként majdnem 100 forintot, a felhasználók pedig — magánépítkezők, termelő- szövetkezetek, állami vállalatok — ráfizetnék ennek három-négyszeresét. Jelenlegi gyakorlatunkban ezt a statisztikák sehol sem mutatják ki. Pedig ha X. Y. zombai lakosnak az új lakóháza emiatt tízezer forinttal többe került, ez ténylegesen az illető életszínvonalának a rovására ment. Ha egy termelőszövetkezet építkezik, a beruházási adatok összesítésénél csak az állapítható meg, hogy a megyében 30 vagy 40 milliót fordítottunk az adott évben beruházásra. Annak sehol sincs nyoma, hogy ebből egymilliót a felesleges szállítás lett ki, amit el lehetett volna kerülni, ha az építkezésekhez közelebbről szerezhették volna be a téglát. Paradoxonnak tűnik, de tényként kell elfogadni, hogy vannak esetek, amikor az elavult termelési módszer gazdasá. gosabb a korszerűnél. Előfordulhat, hogy olcsóbban lehet építkezni — népgazdasági méretekben is kevesebb lehet a ráfordítás — ha helyben, kézivetéssel előállított és tábori kemencével égetett téglát használnak fel, ahelyett, hogy harminc-negyven kilométerről szállítják, olyan gyárból, ahol a téglát modern berendezéssel állítják elő. Éppen ezért, ha eltekintünk az iparági érdekektől, és elsősorban a legtágabb értelemben vett népgazdasági érdekeket nézzük, »kifizetődőbb« lehet a meglévő, esetleg elavultabb gyáraknak 30—40 százalékos kapacitás-ki használással való üzemeltetése. A kongresszusi irányelvek a rendelkezésünkre álló anyagi esz. közök hatékonyabb felhasználására hívják fel a figyelmet. A hatékonyságot azonban nem helyes csak vállalati, esetleg iparági szinten vizsgálni, a döntő a népgazdaság érdeke kell, hegy legyen. Helyes lenne, ha a megye téglaiparának felsőbb gazdái, a Megyei Tanács, de főképp az Építésügyi Minisztérium a fel- használás szempontjait is figyelembe vennék. A felesleges szállítás ugyanis károsan hat ki több irányban. Megdrágítja az építőanyagot, mire az a felhasználás helyére ér, szállítóeszközöket köt le, amikor köztudomású, hogy a mezőgazdaságban igen komoly ne- • hézségeket okoz a szállítókapacitás hiánya. Állítsuk elő inkább valamivel drágábban, de az építkezéshez közelebb, a téglát. A lakosság, de a népgazdaság is csak nyer ezzel. Jantner János
