Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-26 / 21. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPTjJSAO 1963. január 36, A SzERKESZTŐSEG POSTÁMBÓL-------------- El --------------E gyöntetű csatlakozás Az elmúlt napokban választási nagygyűlést tartottak Kölesden,— írja Németh Vilmos levelezőnk, — A művelődési ház nagyterme kicsinek bizonyult, annyi választópolgár jelent meg, hogy csatlakozzanak Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének képviselői jelöléséhez. A csatlakozásban egyöntetű volt a vélemény. Prantner elvtársat jól ismerik községünk dolgozói, nagy tisztelettel övezik körül, a nép érdekében eddig végzett tevékenységéért. A képviselőjelölt hozzászólásában saját életével, munkájával, a külpolitikai kérdésekkel, valamint a termelőszö-1 vetkezeti mozgalom előtt álló feladatokkal foglalkozott. Ezen a találkozón szóba került az is, hogy a lakosság segítségével milyen fejlődést ért el községünk. Újjáépült a művelődési ház, amely műemlék jellegével is gazdagítja falunkat. Négytantermes iskolát, betonúidat kaptunk a_ Sió kölesdi szakaszánál, új orvosi lakást vásároltunk. Ugyancsak a község színpompáját emeli a presszóval együtt megvalósított kisvendéglő is. És még tovább is sorolhatnánk azokat az eszközöket, amely mind-mind a község kulturális fejlődését segítették elő. Ugyanitt járási tanácstagnak jelölték Kovács Jánosnét. Kettős névadó Pakson A közelmúlt napokban impozáns keretek között tartották meg Pakson a járási művelődési ház kistermében Soczó Lajos és felesége, Gyuricza Imre és felesége újszülött gyermekeinek névadóját. A kedves ünnepségen sok I barát és munkatárs vett részt. A hivatalos szertartás után ajándékokkal halmozták el az újszülött Soczó Gábor . és Gyuricza Ágnes ifjú honpolgárokat. (Dr. Pap Tihamér) Mátyás király — Zomhán Levelet kaptunk Zombáról. amelyben írója arról számol be, hogy az Arany János Művelődési Otthon színjátszó csoportja e hónapban már két ízÖSn elöSÄla Hegedűs Géza: Mátyás király Debrecenben című történelmi színjátékát. Ez a mű Mátyás király legendás alakját állítja színpadra. A színmű előadása szép, i de nem könnyű feladat elé állította a darab 23 szereplőjét, akik valamennyien lelkes igyekezettel játszottak. A tsz-fiatalokból. ipari tanulókból, KISZ-vezetőkből álló szereplőgárda minden dicséretet megérdemel az igényes darab bemutatásáért. A község lakosságának két emlékezetes színházi es- i tét szereztek a csoport tagjai. Válaszol az illetékes Széli Istvánné őcsényi olvasónk panasszal fordult szerkesztőségünkhöz, mivel az őcsényi vegyesbolt vezetője, a lakosság részére érkezett seprűből nem árusított. Panaszát a MÉSZÖV megvizsgálta, s az alábbiakban közölt választ kaptuk: — A boltnak a leszállított seprű értékesítését azonnal meg kellett volna kezdeni, az érvényben lévő rendelkezések szerint függetlenül attól, hogy a számla megérkezett, vagy sem. Megfelel a Valóságnak, hogy a központi iroda a boltok részére öt darab seprűt adott ki, a fennmaradó 15 darabot pedig a lakosság részére kellett volna kiadni. A bolt vezetőjét a megfelelő értékesítésre, a vevőkkel való helyes magatartásra, valamint az udvarias és figyelmes kiszolgálásra kioktattuk. A szövetkezet vezetőségének figyelmét felhívtuk a bolt többszöri ellenőrzésére. Intézkedtünk, hogy a bolt a legközelebb beérkező szállításból kapjon seprűt, és a boltvezető ebből elégítse ki Széli Istvánné jogos igényét. P. Gy. szekszárdi lakos hozzánk küldött levelében arról ír, hogy a telefonon megrendelt gázpalackot az AKÖV gépkocsivezetője nem volt hajlandó kiszállítani, annak ellenére, hogy az út nem volt sáros. Míg korábban rendszerint házhoz szállították a gázpalackot, az utóbbi időben nem. Érdeklődésünkre a 11. sz. Autó- közlekedési Vállalat áruforgalmi szakosztályvezetője közölte, hogy a gépkocsivezető a gázpalack házhozszállítását a járhatatlan útviszonyok miatt tagadta meg. Az Előhegyi utca ugyanis kövezetlen, az utca talaját a kocsikerekek erősen felvágták és az ilyen állapotban fagyott meg, ezért vált gépkocsival járhatatlanná. A vállalat a gépjármű-fuvarozási szabályzat szerint csak az esetben köteles a fuvarozást elvégezni, ha az útviszony, vagy más olyan körülmények — amelyeket a fuvarozó ki nem kerülhetett, elhárítása nem tőle függött —, nem akadályozzák. A. SZOLZSEIXYICIN: Fordította: Peters Magda, Hetényi Pál, Dosek Lajos, Murányi Bea. XVIII. Hozták a tartályt havat olvasztani. Állítólag dél van már. — Akörül lehet — bizonykodott Suhov is. — Delelőn jár a Nap. — Ha delelőn jár. egy óra van, nem tizenkettő — mordult fel u kapitány. — Nohát! — hiiledezett Suhov. — Öregeink még úgy tudják, hogy délben áll legmagasabban a Nap. — Az akkor volt — recsegte a kapitány. — Azóta már rendeletet hoztak és a Nap egy órakor delel. — Kinek a rendeleté ez? — A szovjet hatalomé! A kapitány a vitát elvágta, kiment a tróglival. Suhov csak magában prézstni- tált. Ej, hát már a Nap is az Ő rendeleteik szerint jár?! Kalapáltak, kopácscltak, összevágtak négy tróglit. — Elég! Mostan szusszantunk, megmelegszünk — mondta Pavlo a két kőművesnek. — Szenka! Ebéd után ti is falat raktok. Üljetek le! Jogosan telepedtetek a kályha mellé. Ebéd előtt már nem érdemes megkezdeni a falrakást. Maltert sem kevernek. Minek? Megfagyna. A lassan átizzó szén már állandóan adja a meleget. De csak a kályha körül érezni. Másutt hideg a nagy csarnok, amilyen volt. Mind a négyen levetették a kesztyűt, (s ^ kályha felett melengették" a J kezüket. A lábukat távolabb tartották. Tudnivaló, hogy lábbelit a tűzhöz közel tartani nem szabad. A bakancs bőre kireped, a válen- kit átnedvesíti a gőz, s akkor már nem melegít. A kályhához érve pedig megég, kilyukad, másikat nem adnak, topoghatsz benne tavaszig. — Suhov... császár, — kezdte a szót Kilgas. — Féllábbal már otthon van. — Az ám, a mezitlábával! — vetette oda valaki, közderültségre (Ivan Gyenyiszovics lehúzta nyűtt bal válenkiját. Kapcáját szárítja). — Suhovnak letelik az ideje. Kilgas maga huszonöt évet kapott. Szerencsésebbek voltak, akik még beleestek az előző szórásba. Akkor mindenkire egyformán tíz évet osztottak. De negyvenkilencben már más időszak kezdődött. Huszonöt év volt a norma. Személy válogatás nélkül! Tíz évet még kibír az ember, nem döglik bele. De huszonöt évet lehúzni?! A fene megette! Éppenséggel nem kellemetlen, ha valakire ujjal mutogatnak: ez már szabadul! De Suhov hiszi is, nem is. Mit lehet tudni? Akik a háború alatt szabadultak volna, azokat külön rendelkezésig — negyvenhatig — visszatartották. Megeshetett valakivel, hogy három évre öt év ráadást kapott. A törvényt ki lehet forgatni. —• Ne, még tíz! — mondhatják, ha letelt az ideje. Vagy kényszerlakóhelyet jelölnek ki. Néha azért mer hinni. S a lélegzete is eláll: letelik, fogytán az orsón a cérna!.... Szabadlábon élni... Uramisten, milyen is lehet?! De törzsökös táborlakónak nem illik hangosan beszélni erről. — Ne számítsd a te huszonöt évedet! Még elválik, leülöd-e, vagy sem. Én meg már nyolc egész esztendőt letöltöttem, i Valóságosan. Csak élek, világnak, nem érek rá töprengeni, hogyan sitteltek le; inkább — hogy jutok ki? Suhovot hazaárulásért ítélték el. Vallomást is tett, hogy hát hazaárulás szándékával megadta magát s a német hírszerző szolgálat megbízását teljesíteni tért vissza a fogságból. Milyen megbízást? Nem tudta megmondani. A vizsgálóbíró sem. így hát kur- tán-furcsán ez maradt a vádiratban. Ha nem írja alá, kinyírják. Ha aláírja, legalább az életét meghagyják. Egyszerű számítás. Aláírta. A valóság? Az Északnyugati fronton, negyvenkettő februárjában bekerítették egész hadseregüket. Zabálni nem volt mit. Nem dobtak le nekik repülőgépről. Repülőgépek sem voltak. Már a levágott lovak patáját is lereszelték, s vízben áztatott szaruport ettek. Lőszerük sem volt. A németek az erdőben vadásztak rájuk és apránként összeszedték őket. Suhov is egy ilyen csoporttal került fogságba. Néhány napig volt hadifogoly — ott, az erdőben. Azután negyedmagával megszökött. Ernőkben, mocsarakban bujkáltak. Csoda, hogy visz- szavergődtek övéikhez. Az ötből ketten. Kettőt a szökés pillanatában géppisztolysorozat kaszált, le, a harmadik út közben belehalt sebeibe. Ketten maradtak. Okosabb lett volna, hä azt mondják, hogy az erdőben bolyongtak, Megúszták volna. De ők őszintén elmesélték: — Német fogságból szöktünk meg. — Fogságból? Az anyátok istenit! ... Ha megmaradtak volna mind az öten, talán egyenként kihallgatják őket, összehasonlítják vallomásukat és hisznek nekik. Kettőjüknek sehogysem hitték el a szökést.— Bitangok, összebeszéltek! A süket Szenyka Klevsin valamiképpen kivehette, hogy szökésről beszélnek, mert hangosan közbeszólt: — Én háromszor léptem meg fogságból. Mind a háromszor elkaptak. A türelmes Szenyka többnyire hallgat. Nem hall, s nemigen elegyedik a beszélgetésbe. Ezért; keveset tudnak róla. Annyit, hogy Buchenwaldban volt, illegális szervezkedésben vett részt, fegyvert csempészett be a felkelőkhöz. A németek kikötötték és bottal verték. — Azt mondod, Ványa, hogy lenyomtál nyolc évet. De milyen táborokban? Közönséges lágerokban! Nőkkel éltetek együtt! Nem viseltetek számot. Kényszermunka táborban ülj nyolc évig! Olyan ember még nem született! — Nőkkel?!... Fenét, nőstényekkel! Suhov a tűz fényénél felidézte emlékezetében az északon töltötthét esztendőt. Három év a szál- facsúzda mellett! Ilyen szeszélyesen lobogott a máglyatűz is az erdőírtáson. Éjjel döntöttek. Az ottani parancsnoknál törvény volt, hogy a brigád, ha netn teljesítette nappali feladatát, éjszakára az erdőben maradt. Éjfél után vánszorogtak be a táborba, reggel indultak vissza. — Ne-em, testvérek, akárhogy is, itt nyugodalmasabb. Itt a munkaidőt betartják. Ez törvény. Vége a, munkaidőnek, nyomás, vissza a táborba. Ha teljesítettük a normát, ha nem. És biztosabb a száz gramm pótadag. Itt ki lehet bírni! Specláger .. . Különleges tábor... Annyi baj legyen! Talán zavar a szám? Nincs súlya, nem terhes. (Folytatjuk.) IMIIK- srarmmiimm . «hmm» -udiiubn. : «Srmttlllll® . «Bltll». 'fllMIIIIIIH*- 'IHHIIIMHIIII' '«IIIIIMH»: 'MIIHIHWIIIIII 'l!lllllllllil!i- IHIW«H HI'IIIIHIItf» iniMMM» <!HI!;!IIIH1!lfl» KUllMMM» «MMM» «MMM» «."'Ji'—t'fWWi 31. Ilyenek ezek — mosolygott magában Kati —• az egyik azért nem iszik, mert nem szereti az italt, a másik meg éppen azért mert nagyon szereti. A kis Be- reezné hányszor megvallotta neki, hogy ők bizony az urával egy pintet is megisznak csak úgy magukban vacsora után, édes likőr meg akár ne is legyen a háznál, úgyse éri meg a holnapot. A nagy asztalnál egyre vidámabb a hangulat, Kati Jánost keresi szentével és alig hallja a járási elnökhelyettes történeteit, pedig jóízgel mesél ez a kis ember, végre elemében van, nincs semmi feszélyezetísége, talán az ital, talán az asszonytársaságtól megjött a hangja. Bereczné meg- illetódötíen pillog, mert a törté tietekben sűrűn előfordulnak ilyen mondatok: „Alig szállóik ki a kocsiból”, „hiába dudáltunk nekik”, meg „azt mondja erre a miniszter”. De nem hivalkodón, hanem természetes hanglejtéssel hangzott el minden ilyen kifejezés, ahogy a történet megkívánta. — Hát nem olyanok az emberek mintha álarcot hordanának? — gondolta Kati — Mikor vacsora közben feszes derékkal ült az asztalnál és mindenáron tekintélyes komolyra formálta arcát, ki hitte volna erről az emberről, hogy nevetni is tud, sőt nevettetni? Hogy ilyen világlátott és tele van élménnyel, vidám történettel? A másik asztalnál is kezdtek már kibújni a lepkék a bábból. János m-radt csak komoly és csöndes, mintha bánata volna. KsH nem értette, mitől ennyire borús, hiszen minden jól nla* kult? A többiek egyre vidámabban adogatták egymásnak a szót, Csekő az újságírót ugratta, de már az sem maradt adós, vissza- vissza lőtt. —- Volt nekem egy öreg tanárom, az szokta mondani, hogy fegyvert csinálni könnyű, de embert, azt nehéz. Ti is így vagytok mind. Azt hiszitek, hogy traktor meg műtrágya, meg istálló, azzal kész a világ. Embert csináljatok, komám, embert! — Azt csak te tudsz a toliaddal, mi? — Mi meg csak' lövöldözünk, meg műtrágyázunk? — toldotta hozzá Kosa is. —• Tudok, vagy nem tudok, az majd eldől. De azért mondok valamit Kosa elvtárs, megcsináltuk a szövetkezetét, nagy dolog, jó dolog, nem is volt könnyű. De embert még nehezebb lesz csinálni hozzá. — Meglesz az is — mondta Szőke István és közben szorgalmasan töltött a poharakba, de előbb mindenkivel megitatta a magáét. — Rátöltés nincs. — Azt hiszed, mi ezt nem tudjuk? — Te csak ne legénykedj — ölelte át az újságíró Kosa János vállát. — Tudod mivel jöttem én ide? DISZLÖVÉS Pestre ért a híre, hogy ti durván dolgoztok. Ez már a harmadik utam: e tárgyban. Az első az volt, hogy itt a közeletekben be- kényszerítettek egy gazdát a szövetkezetbe, már nem bírt ellenállni, aláírt, aztán hazament és faltával levágta jobb kezéről az ujját, amelyikkel a tollat fogta. Ótestamentűmi • történet. Csak éppen nem igaz. Se orvos, se levágott ujj; se gazda pedig három napig jártam utána. Aztán jött a társasutazás, hogy be az autóba, visszük — és mire visszajönnek, megvan az aláírás. Hát ebből csak az autó volt az igaz a kocsmáig, présházig, rokonig. Most jöttök ti! — A durva módszereinkkel? — Pontosan. Talán tagadod? — Dehogy tagadom. — Vigyázz, mert ez megírja! — évődött Csekő. — Meg is írom, meg én! Na idenézzetek. Elővett egy belépési nyilatkozatot, melynek alján ott állt tulajdon aláírása, éléggé bizonytalan betűkkel, hógy Seres István. — Beléptem! — szusszant és emeli poharát. — Éljen! — vágja rá Szőke István. — Csak nem ette meg a fene — hüledezik az öreg Lovas — éppen az újságíróban van hiányunk. — Legalább megtanul dolgozni — kajánkodik Csekő. — Vissza a papírt — hangoskodik Seres — nehogy a vécén fölhasználjátok ellenem. Beléptem, na, de ez maradjon köztünk.' — Erőltettek? — kérdi Kosa. — Hajjaj! — sóhajt jelentőségteljesen az újságíró — Fegyverrel. — Ne marháskodj. — _ Megmutassam a golyók hyomát? — már mókázik, érzi, hogy az asszonyok is odafigyelnek — Sitty!,— elhúzza kezét a füle mellett — Itt a golyók nyoma. — Mondanék én valamit azokról a golyókról, ha asszonyok nem lennének a társaságban. — Mondtál te már asszonyok előtt különbeket is. ‘— Hogy volt? — Ne Íódit3! — Miért ne lódítson, az a légjobb az egészben. — Újságíró! — Halljuk, halljuk! (Folytatjuk) *
