Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-22 / 17. szám
6 TOLNA MEGYEI VCPf.TSÄÖ 1963. január 22. SPORT Á megyei kézilabda-bajnokságról ii. A bajnokság sok-sok fejlődést mutató pozitívuma mellett találkoztunk a simontornyai csapatok immár kétéves problémájával is. Úgy a női, mint a férficsapat tudása, technikája és összeszokottsága folytán könnyedén nyerte ez évben is a bajnokságot. A női csapatnak ugyan volt néhány szoros, izgalmas mérkőzése — Nagy- dorog, Tolnai Textil, Iregszemcse ellen —. de a férficsapatot a bajnokság másik nyolc részt vevő csapata nem tudta komoly erőpróba elé állítani. Az eredmények alapján mindkét csapat számára a továbbfejlődést csak egy területi bajnokság hozhatná meg, amikor lehetőség nyílna a szomszédos megyék csapataival való találkozásra. így az azonos erőt képviselő mezőnyben teljes erőkifejtésre lenne késztetve a kétszeres bajnokcsapat. Nem volt irigylésre méltó egyetlen játékvezető működése sem az Imúlt bajnokságban. A hazai pálya előnyét élvező csapatok játékosai közül az idegek harcában sokszor túllépik a sportszerűség határát. Ezt igazolják a következő számadatok is. A bajnokság során 63 női és 66 férfi, ösz- szesen 139 játékos került a kiállítás sorsára. A tavaszi idényben 68, ősszel pedig 61 kiállításra került sor. A 193 mérkőzésen végleg 2, 5 percre 10, 2 percre 117 játékost küldtek le a pályáról a játékvezetők. A kiállított játékosok statisztikáját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a nőknél a bajnok Simontornyai BTC, férfiaknál a Tolnai Szpartakusz csapatából került ki a legtöbb játékos a ,.kispadra”. Nőknél: Simon- tornyai BTC 10, Tolnai Selyem'9, Kocsola és Fadd 8—8 játékos. Férfiaknál: Tolnai Szpartakusz 14, Tolnai Selyem és Dombóvár egyaránt 11—11 kiállított játékos került a kiállítás sorsára. Az őszi idényben csak a mázai és a nagy- mányoki női csapa t dicsekedhetett azzal, hogy közülük senkit sem küldtek le a pályáról a játékvezetők. Előző értesülésünkben a bajnokság egyik pozitívumaként állapítottuk meg, hogy az 1961. évi bajnokság gólterméséhez viszonyítva ez évben 80 góllal dobtak többet a csatárok. A mérkőzésekről vezetett góllövőlista tanúsága szerint a nőknél és a férfiaknál is simontornyai játékos került az első helyre. Az egyes csapatokban a legtöbb gólt szerző játékosok eredményei alapján a következő sorrend alakult ki. A női mezőnyben: 1. Kiss (Si- montornya) 67 góllal, 2. Tóth (Iregszemcse) 61,3. Szuprics(Tolnai r Erílekeftségeh HÍREK — Eredmények Selyem) 44, 4. Fejes (Kocsola) 42, 5. Pasinszkiné (Mözs) 39, 6—7. Kárpátiné (Tolnai Textil) és Sebestyén (Nagydorog) 38, 8. Koller (Máza) 33, 9—10. Witmann (Tamási) és Soponyai (Fadd) 21, 11. Finta (Nagymányok) 12, 12. Kincses (Bonyhád) 7. Férfiaknál: 1. Szabó (Símontor- nya) 144, 2. Kollár (Dombóvár) 142, 3. Törő (Máza) 80, 4. Kvan- duk (Mözs) 76, 5. Ulrich (Tolnai Severn) 75, 6. Boronkai (Nagymányok) 52, 7. Dombai (Kocsola) 51, 8. Kelemen (Tamási) 42, 9. Csányi (Tolnai Szpartakusz) 37. A góllövőlista érdekessége, hogy a játékosok közül nőknél csak Kiss és Szuprics szerepelt csapata valamennyi mérkőzésén, a többiek 8—17 mérkőzésen játszottak. A góllövőlista 9—10. helyén Találjuk Witmann Éva tamási játékost, aki csak nyolc mérkőzést játszott. A gyors, és kapura is veszélyes játékos góljainak száma minden bizonnyal növekedett volna, ha a csapat vezetői a visszalépés gondolata helyett egy egységes együttes kialakítását tűzik ki célul. Az ireg- szemcsei Tóth Anna,, aki a megyeválogatott erőssége volt, 61 góllal a második helyen áll. A csapat kizárásáig 15 mérkőzésen szerepelt, s így a.négy mérkőzéssel többet játszó simontornyai Kiss Margit csupán hat gól különbséggel nyerte előtte a góllövő versenyt. F. L. A paksi járási asztaliteniszverseny eredményei: Férfi egyéni: 1. Gyaraki Róbert (Dunaföldvár), 2. Juhász István (Dunaföldvár), 3. Sinorovics István (Paksi Gimnázium). Női egyéni: 1. Tanner Anna (Paksi Gimnázium), 2. Hídvégi Teréz (Paksi Gimnázium), 3. Juhász Istvánná (Dunaföldvár) Férfipáros: 1. Gyaraki—Czobor (Dunaföldvár), 2. Varga—Tum- pek (Kanacs), 3. Sinorovics— Schukkert (Paksi Gimnázium). Női páros: 1. Bogva—Hídvégi (Paksi Gimnázium), 2. Király— Tanner (Paksi Gimnázium). Vegyes páros: 1. Juhász—Juhász (Dunaföldvár), 2. Tanner—Sinorovics (Paksi Gimnázium), 3. Hídvégi—Schukker (Paksi Gimnázium). * A Szekszárdi Járási Sakkszövetség a járás sportköreinek megküldte a járási sakkcsapat-bajnokság 1963. évi versenykiírását A kiírás szerint a bajonkság február 10-én kezdődik. Nevezéseket január 30-ig fogad el a szövetség. * A dombóvári járási asztalitenisz-bajnokság végeredménye: Női ifjúsági: 1. CzimmermannTeréz (Kocsola), 2. Varga Ibolya (Kocsola). 3. Takács Mária (12 évf. iskola). Női felnőtt: 1. Kiss Klára, 2. Papp Agnes (12 évf. iskola), 3. Varga Ibolya (Kocsola) Női páros: 1. Szemenkei—Kiss (Dombóvár), Czimmermann—Rausch (Kocsola), 3. Varga I.— Schrott (Kocsola). Férfi ifjúsági: 1. Barsai Gyula (Dombóvári Gimnázium), 2. Kiss Ernő (12 évfolyamos iskola), 3. Máté Szabolcs (Dombóvári Gimnázium). Férfi felnőtt: 1. Csurgai László (Dombóvár), 2. Balaskó János (Döbrö- köz), 3. Barsai Gyula (Dombóvári Gimnázium). Férfi páros: 1. Varga—Csurgai (Dombóvár), 2. Balaskó—Dékány (Döbrököz), 3. ifj. Békefi—Barsai (Dombóvári Gimnázium). 9 Január 28-án, hétfőn a Váraljai Termelőszövetkezeti Sportkör sportestet rendez. Ennek keretén belül (jkolviyó-bemutaTóliia, él ménybeszámolókra és sportfilmvetítésekre kerül sor. * A Dombóvári VSE ökölvívó szakosztálya értekezletet tartott, melyen a sportolókon és Kiss Ferenc edzőn kívül megjelent Somogyi György, a járási TST elnöke is. A szakosztály tagjai és vezetői a járási TST elnököt tájékoztatták azokról az akadályokról, melyek a szakosztály munkáját, kibontakozását gátolják. Igv többek között elmondották, hogy a vezetőség részéről nem törődnek a szakosztállyal, melyet az is bizonyít, hogy a szakosztályértekezleten egyetlen vezetőségi tag sem jelenik meg. * Városi úttörőbajnokság folyik Szekszárdon. Az I., II. és III. sz. általános iskolában külön-külön került lebonyolításra házi ' bajnokság, mely egyben a városi bajnokság elődöntőjének is minősült. Innen a legjobbak jutottak tovább a város 22 legjobb fiú és 14 legjobb lánysakkozója közé. Január 10-ig már lezajlottak az egyes csoportok középdöntői és most vai^ folyamatban a városi döntő lebonyolítása. Még folyamatban van a bajnokság, de máris egy kedves meghívásnak való elégtétel módozata van kialakulóban. A Somogy megyei legjobb úttörő-sakkozó pajtásók várják vetélkedésre a szekszárdiakat. A városi bajnokság tehát nemcsak a bajnoki címet fogja eldönteni, hanem azt is, hogy kik fognak szerepelni a Somogy megyei pajtások elleni csapatban. Rrnd! Ernő nyerte az ITSK asztalitenisz házi bajnokságát Az iparitanuló-iskola január 19-én, szombaton Szekszárdon a Sportszékház nagytermében rendezte asztalitenisz házi bajnokságát. A versenyen az iskola 34 tanulója vött részt. A rendezőség a házi bajnokságot kieséses rendszerben bonyolította le. A bajnokságot Arndt Ernő nyerte Kolozsi Gergely és Csillag Milán előtt. A bajnokság során jól szerepelt még: Tóth György, Balázs Imre és Keresztes István is. Arndt Ernő. Kolozsi Gergely és Csillag Milán eredményével jogot szerzett arra, hogy részt vegyen1 a Komlón 'megrendezésre kerülő iparitanuló-vándorkupa csapat- bajnokságon. A házi bajnokság győztese Arndt Ernő. Síverseny Szekszárdon A Szekszárdi III. sz. Babits Mihály Általános iskola úttörőcsapata Zoltai Pál tanár és Nedel- kovics Szilárd ifi-vezető irányításával 24 pajtás részvételével le- sikló síversenyt rendezett. Az öt kapus, aránylag igen gyors pályán viszonylag jó eredmények születtek. Az osztályok eredményei: VI. osztály: 1. Neiner Ferenc, 2. Göttlinger László, 3. Bosnyák István. VII. osztályosok: 1. Prant- ncr László, 2. Matus János, 3. Komáromi Zoltán. VIII. osztályosok: 1. Sípos Miklós, 2. Cziráki László, 3. Czéh József és Módos Ernő (holtverseny). A három csoport legjobb versenyzőinek döntőjében a pajtások a következő helyezéseket érték el: 1. Sipos Miklós (VIII. b. o.), 2. Cziráki László (Vili. b. o.), 3. Czéh József (VIII. c. o.) A Babits Mihály iskola a hét folyamán még futó és ugróversenyt is rendez. A versenyt a Kilián tagkönyvben igazolják. Az iskola vezetősége úgy tervezi, hogy a közeli napok'c • ródli és korcsolyaversenyeket is rendez. Tanácstagot jelöltek a sportolók Szekszárdon a TIT-klubban gyűltek össze Szekszárd város sportolói, hogy megyei tanácstagot jelöljenek, A Hazafias Népfront képviseletében Bús Ambrus üdvözölte :i mégjelent sportolókat, sport- szövetségi tagokat, majd mertette á Hazafias Népfronl javaslatát: a 68-as választási körzetben rl’' Kovács V. roiyt, a megye: sportorvosi intézet vezetőjét javasolták, megyei tanácstagnak, A javaslat után Lépő László, u. Megyei TST elnöke beszámolót tartott Szekszárd város sportolóinak négy év alatt elért eredményeiről. Elmondotta azt is, hogy nyolc év óta, mint megyei tanácstag milyen sokat tett a város és a megye sportjáért dr. Kovács V. Károly, ezért ő is javasolja újbóli megválasztását. Leposa Dezső Szekszárd város sportolói nevében kérte dr. Kovács V. Károlyt, hogy a tanácsban képviselje a sportolók érdekeit és tolmácsolja a sportolók kérését: építsenek Szekszárdon egy olyan méretű modern sportcsarnokot, mely megfelel a mai követelményeknek. A hozzászólások után szavazásra került sor és Szekszárd város sportolói egyhangúlag javasolták megyei tanácstagnak dr. Kovács V. Károly főorvost. A népszerű sportorvos rövid beszédet tartott, melyben többek között megígérte, hogy a jövőben is minden tőle telhetőt elkövet a sportolók, a dolgot» nép érdekében. 1962. évi legjobb férliatléükai eredmények IV. közlemény: 800 m síkfutás: Listavezető Hármas Ötös Tizes á t lag Eddigi legjobb eredm.: 1:56,4 2:02,2 2:05,0 2:08.9 Tízéves átlag: 2:02,9 2:05,9 2:09.0 2:11,0 1961. évi eredmények: 2:04,2 2:06,8 2:08,1 2:11,2 1962. évi eredmények: 2:01,8 2:04,7 2:06,9 2:09,4 Az eddigi legjobb eredmények-, Tavalyhoz viszonyítva is javul- től az 1962. év gyengébb eredmé- tak az egyéni eredmények és át- nyeket szolgáltatott, de itt viszont1 lagok is. Reméljük, hogy a most az a helyzet, hogy mennél nagyobb , közlendő ranglista is arról győz tömeggel történik meg az össze- majd meg bennünket, hogy a 800 hasonlítás, annál kisebb az elő-; méteres síkfutásban értünk el nye az eddigi legjobb eredmény- j előrehaladást az előző évekhez nek 1962 eredményeivel szemben, viszonyítva. 1962. évi ranglista: 1. Pataki Miklós (Bonyhádi gimnázium) 2. Bárdos István (Szekszárdi Dózsa) 3. Rápolthy Csaba (Bonyhádi gimn). 4. Gaál Attila (Szekszárdi Dózsa) 5. Schleicher Péter (Gyönki KS.K) 6. Halmosi János (Bátaszéki VSK) 7. Katus Mihály (Sióagárdi KSK) 8. Kovács György (Szekszárdi Dózsa) 9. Németh Bálint (Bonyhádi gimnázium) 10. Mózer Zoltán (Bonyhádi gimnázium) 2:01,8 (2:04,2) ifjúsági 2:06,2 (2:07,0) ifjúsági 2:06,2 (—) • ifjúsági 2:10,0 (2:13,0) ifjúsági 2:10.4 (2:09,3) felnőtt 2:10.2 (—) felnőtt 2:11,4 (—) felnőtt 2:12,0 (—) ifjúsági 2:12,6 (-) ifjúsági 2:13,2 (—) serdülő Nos, nem éppen megnyugtató- a kép mégsem, de azért aggodalomra sincsen ok. Hiszen a lista élén ifjúsági sorban lévő versenyzők vannak, akiktől további fejlődés várható. Kár, hogy Bárdos eltávozott. A lista élén állók közül Pataki nagy tehetség, Rápolthy és Gaál Attila is szépen fejlődött. Sajnos a felnőttek jobbára csak beugrók voltak, a jövőt inkább a lista végén álló ifjúságiakban és a serdülő Mózerben kell majd keresnünk. Hogy mit fejlődnek azt a következő esztendő fogja majd megmutatni. 1 (Folytatjuk) Totó-eredmények I. Catania—Torino 3:0 1 2. Inter.—Mantov a 1:0 1 3. Juventus—Genova 2:0 1 4. Lanerossi—Bologna 0:0 X 5. Modena—Fiorentina 3:0 1 6. Napoli—Roma 3:3 X 7. Sampdoria—Atalanta 2:0 1 8. Spal—Palermo 1:0 1 9. Venezia—Milan 2:1 1 10. F azio—Bari 1:0 1 11. Parma—F ecco 2:3 2 12. Pro Patria—Padova 1:1 X