Tolna Megyei Népújság, 1962. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-09 / 288. szám

1962. december S.

ÍOtSTA WfiGTPr TOM7JSÍG

3

Megszerették —

megszerette

• • •

a védőnőképző elvégzése után Zombára került Polgár Lidia. Egy bőrönddel a kezében, kicsit keserű szájízzel szemlélődött, amikor a falu központján kiszállt az autóbuszból. A nagyváros után furcsának, idegennek tűnt a falu. Aztán a munka közben — mivel hivatásszeretetből választotta a védőnői pályát — megszerette a falusi életet. A falusiak is megkedvelték a mindig jókedvű és egyenes beszédű Lidust.

Öt is megszerették és ő is megszerette a falut. Egy kis idő elmúlása után gondolt egyet, erőt vett rajt a szülő ház utáni vágyódás és vonzotta Budapest közelsége is. Pátyra kérte magát. De nem csupán ez volt az elvágyódás oka. Hónapokon keresztül bútorozott szobában lakott és nagyon szeretett volna magának legalább csak egy kis szobát, amelyet kedvére berendezhet, s otthonossá tehet. A tanács vezetőinek akkor még nem állt módjában a védőnő részére önálló lakást biztosítani. Belenyugodtak a védőnő távozásába, de nem így Polgár Iidia. Sok minden a faluhoz kötötte, s amikor megtudta, hogy Zomba község időközben védőnő nélkül maradt, újból visszament a faluba, s azóta is ott dolgozik.

„jubiláló” Polgár Lídiával az otthonosan berendezett csinos szoba-konyhás lakásában beszélgettünk az elmúlt évek eseményeiről, munkájáról.

— Körzetem elég nagy. Két évvel ezelőtt — amikor Kéty is hozzám tartozott — hatezer emberrel kellett foglalkoznom. Kéty le- kapcsolásával bizonyos csökkenés van, de még mindig- nyolc puszta tartozik a hatáskörömbe — mondotta.

— Ahogy a szükség, a munka kívánja sok családnál megfordul, s ebből következően ismeri is a falusi emberek életét. Milyen változásokat tapasztal egészségügyi és egyéb vonatkozásban — kérdezem.

— A családlátogatás — amely a védőnő munkájában elengedhetetlen és nélkülözhetetlen — valóban alkalmat ad arra, hogy sok mindenről tájékozódjam. Esetenként úgy megyek be egyik, vagy másik kismamához, hogy nem sokáig maradok. Előtte a tanácsadáson ugyanis alaposan megnéztem a baba fejlődését. Úgy gondoltam, csak néhány percre szaladok be, mivel éppen arrafelé vitt az utam. így történt az elmúlt héten Tabódon is. A pár percből —amit a látogatásra szántam — több mint kétórás beszélgetés lett. Meg kellett hallgatni, mit tervez a család. Örömmel újságolták, hogy a tsz-ben 40 forint lesz a munkaegység értéke. Tanácsot kértek, milyen hasznos, és jól kihasználható ruhaféleségeket vásároljanak a gyermekeknek. A várható jövedelemmel számolva, szinte együtt készítettük el a családi költség- vetést, és kiderült, egy—két új bútordarabra is jut a pénzből.

Aztán sokszor vitatkozni is kell, a jobb ügy érdekében — meséli a védőnő. — A tanácsadáson megbeszéltük a kismamával a baba étrendjét, amit nem tartott be. Másutt a higiéniával van baj. Sok türelemmel kell magyárázni. Néha bizony *— különösen az olyan esetekben, ahol már az ilyesmi visszatérő probléma — erélyesebben kell beszélni. A gyermek egészsége érdekében teszem ezt, érzi a mama is. Mégis megsértődik. Az örömbe néha üröm is vegyül — mondja a kiegyensúlyozott emberek humorával, és hangjában még csak árnyalata sem érződik a rosszallásnak, a sértődésnek.

a zombai egészségházban. A mamák szívesen hozzák el bemutatásra a gyermekeket Ilyenkor — ha otthon lenne is kifogásolni való — valamennyi kisgyerek ragyogóan tiszta. És nemcsak a bemutatásra köteles 20—25 csecsemőt hozzák el, hanem a nagyobbacskákat is, hogy őket is bemutathassák a védőnéninek, és kikérhessék tanácsát, véleményét.

— Nagy a tanyai körzet. Hogyan tudja megoldani az utazást — érdeklődöm.

— Ma már ez nem probléma. Néhány évvel ezelőtt még voltak közlekedési gondjaim. A 'termelő- szövetkezetek alakulása az én munkámon is jótékonyan érezteti hatását. Az útviszonyok javulá sával több helyre autóbuszjáratot rendszeresítettek. Ahova nem jár az autóbusz, a tsz kocsit biztosít számomra, összehasonlíthatatlanul kevesebbet kell gyalogolni, mint valamikor. Természetesen, ahova nem tudok eljutni járművel, oda gyalog megyek Szeretem a munkám és nagyon megszerettem * h "községét, "munkámat segíti a községi tanács is. Nagyon jó a kapcsolatunk, bár nem vagyok tanácstag, a- tanácsülésekre általában meghívnak.

Jólesik, és egy kicsit talán munkám elismerésének is felfoghatom, hogy amikor egészségügyi, szociális, vagy segélyezési kérdésekről van szó, kikérik és meghallgatják a véleményemet.

nem vágyik el Zombáról. Hivató sszere tettel végzi munkáját, s ezért megkapja a megbecsülést. Három évvel ezelőtt a tanács jóvoltából szoba, konyhás lakást kapott, amelyet kedvére berendezett. Szabad idejében olvas. A szakirodalmak mellett sok szépirodalmat, részben a saját könyvtárából, részben a községi könyvtárból vesz ki olvasnivalót. A Déryné Színház iftinden előadását megnézi, és mint mondja, soha nem unatkozik. Jó kapcsolatot tart a családokkal, s bárhova megy, szívesen látott vendég.

Most már nem vonzza a város A falusi élet á maga sokszínűségével, megadja a munka örömét, de megadja a szórakozás lehetőségét is. Hiszen a . távolság napról napra kisebb lesz a falu és-a város között.

POZSONYI IGNÁCNÉ

Negyven kilométer járda

A tamási járásban az elmúlt négy év során a községi tanácsok 21,5 millió forintot fordítottak a községfejlesztésre. A tanácsok munkáját segítette a Hazafias Népfront is a társadalmi munka megszervezésével. A huszonegy és fél millió forinton felül, 2 632 000 forintra lehet becsülni a községekben végzett társadalmi munka értékét. A becslések szerint 80 000 forintot tesz ki a helyileg felkutatott és felhasznált anyag értéke, ami szintén nem lebecsülendő.

Az elmúlt négy év alatt a községfejlesztés során a megnövekedett tamási járásban 24 millió forint értékű községfejlesztési

munka valósult meg. Ezek közül néhány említésre méltó adat. Építettek 5 827 négyzetméter utat 40 318 négyzetméter járdát, 34,4 kilométer hosszúságú villanyhálózatot, illetve bővítést és -23,5 kilométer vízvezetéket.

Ahogy a községfejlesztésí beruházások számadatai is igazolják, a tamási járásban a tanácsok jól gazdálkodtak a község- fejlesztésre befolyt pénzzel, de a jövőben még nagyobb bátorsággal lehet és kell is támaszkodni a társadalmi összefogás erejére. A lehetőségek jobb kihasználásával nagyobb figyelmet kell fordítani az egészségügyi, a szociális és kulturális igények kielégítésére.

NEGYVENEZER SZŐLÖ-TÁM- OSZLOP és közel ugyanennyi betontuskó készült el az idén a Tolna megyei Építőanyagipari Egyesülés paksi betonelőregyártó üzemében. Kelendő cikk a szőlő- támoszlop, az új, nagyüzemi szőlőtelepítéseknél és felújításoknál egyre több kell belőle. Érthető, hogy Pakson is gyártanak betonoszlopot, a fő nyersanyag- forrás, a Duna, párszáz méterre van az üzemtől, olcsó a kavics.

Annál meglepőbb az, hogy a paksi üzemben gyártott negyvenezer szőlő-támoszlopból egyetlen darabot sem használtak fel Pakson és környékén. A legközelebbi felhasználási hely, Izsák, vasúton S7 kilométer távolságra fekszik (a nyár óta 44 vagonnyi betonoszlopot és tuskót szállítottak ide), a legtávolabbi, ahova az üzemben gyártott szőlő-támoszlopoknak a zöme került, a Bajai Állami Gazdaság mátéházai üzemegysége. Százkilencvenöt kilométert tett meg az a százhetvenöt vagon Pakstól Bajáig, amit a paksi betonáruüzem dolgozói megraktak.

A szállítás — ma már le van gyártva az idei programban szereplő teljes mennyiség, a dolgozók nagyobbik része "szállítással foglalkozik — pedig akadozik Mégpedig egészen különös okból. A Kanacsi Állami Gazdaság emberei nem győzik kirakni azokat a vagonokat, amelyek a gazdaság részére naponta négyesével-ötö- sévél érkéznek Dombóvárról, ugyancsak szőlő-támoszlopokka) megrakva. így hát a paksiak nem kapnak időben üres vagont a rakodáshoz. A helyzet néha egészen komikus: Miközben a vagonnak egyik felében még ott van a dombóvárról érkezett szál. lítmány egy része, a másik felébe már a paksi betonoszlopokat pakolják be. A rakodómunkások már arra is gondoltak, hogy benthagyják a vagonba a Dombóvárról érkezett betonoszlopokat és a paksiakat viszik Kanacsra. A vagonon pedig egyszerűen kicserélik a címkét. Ez azonban nem megy, mivel a betonoszlopok nem teljesen egyformák, az egyik fajtán négy kampó van. a másikon öt, az egyiknek le van gömbölyítve a vége, a másiknak nem. Előfordult már az is, hogy hajszálra egyforma volt a dombóvári meg a paksi szőlőoszlop, csak nem egyidőben történt ezek szállítása.

DE FORDÍTSUK HOMO. LYABBRA A SZOT és nézzük ne csak a komikumát a dolognak:

Ez a megoldás súlyos károkat okoz. Egy vagon betonáru fuvarja (16 tonnát véve alapul) Dombóvártól Faksig 706 forint. A szállító vállalat a vasútra való kiszállításért, berakásért mázsánként 3,30 forintot számít fel. Egy vagonnál tehát a szállítási többletköltség — csak e két tényezőt alapul véve — 1200—1300 forint A Kanacsi Állami Gazdaság tehát, ha az eddig beérkezett hatvan vagon betonárut Pakson szerzi be, csak a fuvarköltségnél 75 ezer forintot takarított volna meg. Megfordítva: Az elmúlt három hónapban 75 ezer forintot dobott ki az- ablakon. Pedig még nem érkezett meg minden megrendelt áruja. Egyes hírek szerint még ötven, mások szerint még Százötven vagon hátra van.

Harminc vagon szőlő-támöszlop és tuskó érkezett a paksi állomásra Komlóról a dunaszent- györgyi termelőszövetkezet részére is az elmúlt napokban. A szövetkezet ráfizetése több, mint félszázezer forint. Ennyivel, sőt még többel lett volna olcsóbb a tsz szőlőtelepítése, ha a betonárut Pakson szerzik be. Felvetődik a kérdés: Hogyan számol el majd a szövetkezet tagsága előtt a.vezetőség, ezzel a ráfizetéssel?

Folytathatjuk a számolást. Ha a Kanacsi Állami Gazdaság helyben szerzi be betonáru-sziikség- letét. a bajai gazdaság pedig Dombóvárról, akkor, mivel Dom. bóvár és Mátéháza között a vasúti távolság csak 90 kilométer, a bajaiak csők feleannyi fuvart fizetnek, mint jelenleg. És ami már nehezebben számítható ki: A vasúton akkor kell kirakni és onnét elszállítani az árut, amikor a vagonok befutnak. Különben a vasút kocsiálláspénzt, fekbért kap. A gyártó-telepről pedig sokkal kedvezőbb körülmények között lehet megszervezni az elszállítást. A gazdaság ezt olyankor végezheti el. amikor más munkával nincsenek lekötve szállító- eszközei, amikor van szabad munkaerő is erre. Alacsonyabb lenne a szállítási selejt is.

SZÁZEZREKBE KERÜL tehát ez az ésszerűtlen megoldás a népgazdaságnak. Minden amellett szól, hogy a szőlőtelepítéshez, felújításhoz szükséges betonárut helyben kell beszerezni. Ezt diktálja a józan ész. Nos, lássuk, mivel indokolják a jelenlegi állapotokat az illetékesek?

Vadai elvtárs, a Kanacsi Állami Gazdaság igazgatója elmondta, hogy ők két évvel ezelőtt rendeltek ilyen oszlopokat a paksi telepről, de az üzem által szállított Oszlopok közt sok volt a selejt. Ezért kötbért is kapott a gazdaság. Ennek ellenére tavaly is rendeltek volna tőlük, de az Epítő- anyagipari Egyesülés nem fogadta el a rendelést. Különben is az állami gazdaságok kereskedelmi irodája úgy intézkedett, hogy az Építésügyi Minisztérium vállalatától kell beszerezni a szőlő- oszlopokat és tuskókat.

A másik félnek. Bitter János elvtársnak az Éoítőanyagipari Egyesülés igazgatójának véleménye: Valóban, 1960-ban szerződést kötöttünk a gazdasággal tízezer oszlop szállítására. Háromezerrel adósak maradtunk, főképp anyaghiány miatt, ezért .fizettünk kötbért. Minőségi kifogást nem emelt a gazdaság. Hatvanban azonban nálunk csak jóformán kísérleti gyártás volt, az idén álltunk rá a nagybani gyártásra, modernizáltuk . is az üzemet. Szerettük volna itt, a környéken elhelyezni termékeinket, ez nekünk is jobb, mert a vasúti szállítás sok gondot okoz. Azonban sem a Kanacsi Állami Gazdasággal, sem más,' közelben fekvő gazdasággal nem sikerült szerződést kötnünk. Ezért voltunk kénytelenek távolabbi vevők után nézni.

Egyébként egy 1961. november 27-én kelt feljegyzés, — amelyet a Kanacsi Állami Gazdaság és az Építőanyagipari Egyesülés képviselői írtak alá, bizonyítja, hogy a gazdaság nem tart igényt a paksi betonárukra, csak 1963-ra helyez kilátásába rendelést.

NYILVÁNVALÓ, hogy a jelenleginél ésszerűbb megoldást kíván a népgazdaság érdeke, Félév.e már, hogy először érintettük lapunkban ezt a problémát, azóta lett volna mód az intézkedésre. A vevők,, az állami gazdaságok rr. amelyikeknek csaknem mindegyike ráfizet a jelenlegi megoldásrá -nemcsak, annyiban tartóimat, egy gazdához, hogy mindegyik a népgazdaságnak része, hanem egy minisztériumhoz, sőt a Földművelésügyi Minisztériumon belül egyazon főigazgatósághoz tartoznak. Mi sem lett volna természetesebb, minthogy a minisztérium „fogja meg” a feleslegesen kido- bott százezer forintokat. A tanulságokat mindenesetre le kell vonni és a jövőben elkerülni az. ilyen kereszt-szállításokat. De nem ártana a felelősség pontos megállapítása és a felelősségre- vonás érvényesítése az eddigi károkért sem. J. J.

GELENCSÉR MIKLÓS:

Padgalambok

XXXVI.

A kas, vagyis a bányafelvonó eszeveszetten suhant alá. Nyolcán szorongtak a szűk, rácsos ketrecben, amelynek minden porcikája zörgött-recsegett, mint a lejtőről' letaszított rozoga szekér. Éles huzat nyesett hidegen az emberek arcába, s ahogy egyre süllyedt a kas száz és száz métereken át,, úgy vált mind langyosabbá a fültompító légáramlat Senki nem beszélt. A bányászok nyitott szeme sehova se nézett. Gömbölyded bőrsapkájukra nagyra hízott víz- cseppek potty an tak a felvonó vasmennyezetéről, ahol a gyertyánál is gyengébb fényű villamoségő világított rozsdás drótkosárkában.

Danit eleven testek sövénye fogta közre. Ha megingott a rándulásoktól, nem engedték kilendülni egyensúlyából. Ezt a reggelenként! átváltozást viselte el a legnehezebben, amikor a sokszínű emberi világból aláragadta ez a barátságtalan börtönöcske a feketeség vértelen, ízetlen honába, amelyre a súlytalan égboltozat helyett iszonyatos tömegű, fenyegető kőrengeteg borul, sandán

ólálkodva a hangyányi emberek feje fölött.

De most a végtelen mélységűnek tűnő függőaknában sem fogta el az a jól ismert lelki fázás, amelyet még egyetlen leszálláskor sem kerülhetett ki, amióta a bányában dolgozott. Hasonlított most a spicces emberhez, akiből elpárolog a félelem, s jókedvében az ördögöt is megpofozná, csupa játékosságból. Álmos volt, hiszen a vonatról egyenesen futott az öltözőbe, zsebében még azonmód volt a kenyérszeletek közé ragasztott pecsenye, ahogy.Klári a Szabad Nép-be csomagolta. Mégis az ő szeme sugározta leginkább a pihentséget, tekintete nem lelte a helyét, barátkozón keresett valakit, hogy beszélhessen nagy öröméről. Sajnálta, hogy ezeket a bányászokat csak látásból ismeri.

Remegve zökkent a kas az akna fenekéhez. Éjszakázástól kótya- gos öregember akasztotta ki a védőláncot, majd félretolta a kas rácsajtaját.

— Jószerencsét — köszönt unottan, s nem nézett senkire.

Dani rövid ideig együtt ment a két másik bányásszal az iszonyatosan hosszú fővágatban. Máskor inkább ismerősre várt — sehogy nem akarózott magányosan végigkullogni a másfél kilométeres folyosón, amely reménytelen egyhangúsággal nyújtózott a föld gyomrában. Itt képtelenség volt érzékelni a távolságot, semmihez nem tudott viszonyítani, ment, ment, s úgy érezte, hogy egyhelyben marad, elszédítette az ácsolat gerendáinak bordázata, mindig' ugyanaz a lámpa közeledett felé-; je, s az egyik mellékvágat sötét torka is szakasztott olyan volt, mint a másik, örült, ha csiliéket látott, ezek legalább szabálytalan távolságokra álltak egymástól és. meg kellett kerülni őket, így leléphetett a talpfák fárasztó soráról, amelyek kényszerítették, hogy csak rájuk lépjen, s mire a végére ért ennek a vízszintes létrának, tulajdon lábait is talpfának érezte. Mint ahogy a cigány nem szokta a szántást, úgy ő paraszt létére keserves tűréssel, tudott csak a bányához idomulni, de végül jobban sikerült, mint ahogy legbizakodóbb napjaiban is remélni merte volna.

Ezúttal nem viszolygott nekivágni a ködös messzeség felé tar- . tó folyosónak. Egyenlőre még mellette lépkedett áz utolsó bányász a kas utasaiból. Alacsony, horpadt arcú ember volt, szeme- gödrén és pofacsontja alatt ugyanolyan titokzatos árn-ck .hallgatott, " mint az elhagyott me’lékyágatpk (Folytatás a 4. oldaloaj