Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-13 / 265. szám
6 fOTNA MEGYÉT VfiPÜJSÄG 1962. november 1$. SP_0_RT Szekszárdi Dózsa - Siófok 8d), Szekszárdi Petőfi—Nagymányok 3:1, Székesfehérvár—Dombóvár 1:0 A legjobb eredményt ebben a fordulóban a Szekszárdi Dózsa érte el, amely vasárnapi hazai veresége után Siófoktól vette el a bajnoki pontokat. Szekszárdon a szurkolóknak nem sok örömük telhetett a Petőfi játékában. Az együttes tagjai túlságosan könnyedén vették a játékot, nem küzdöttek teljes erőbedobással, A negyedik Tolna megyei együttes, Dombóvár végig lel- pontokon Kaposvárott is a Hon- kesen játszott Székesfehérvá- véd és a Nagykanizsai Bányász, rótt és végeredményben egyetlen góllal maradt alul A fordulóban különben az volt az érdekesség, hogy a Pécsi Bányász a 87. percben szemig a Nagykanizsai Dózsa öt gólt rúgott Mohácsnak. Kiskunhalas pedig legyőzte a hetek óta veretlen Kalocsát. A bajnoki táblázaton nem sok váltorezte meg a győzelmet Pécs- zás történt egy hét alatt. Mind- szabolcson, a Pécsi BTC pedig össze a Petőfi került gólarány- 2:0 után is egyenlíteni tudott nyal Kalocsa elé. A mérkőzé- két védelmi hibából Baján, sekről az alábbiakban számo- Megosztozkodtak a bajnoki lünk be: Szekszárdi Dózsa—Siófoki Bányász 3:0 (1:0) Siófok, 800 néző. Vezette: Varga. Vasárnap délelőtt játszott egymással a két csapat, amelyen a szekszárdi együttes a következő összeállításban szerepelt: Szla- vicsek — Tamási, Novák, Tárnok — Kacsányi, Vass — Dósai, Maj- nay, Németh, Kormos, Ungi. Az első 20 perc mezőnyjátékkal telt el, amelyben mind a két csapat kivette á részét a támadásokból. A 20. percben Németh a jobbösszekötő helyéről kiugratta Dósait és a csatár megszerezte a vezetést. 1:0. Tíz perc múlva cselezett a siófoki fedezet, Dósai elvette tőle a labdát, lefutott az alapvonalig, de a beadást elcsípte a kapus Majnay lába elől. A IX. félidőben siófoki rohamok alakultak ki. Szlavicsek és a hátvédhármas azonban jól állt a lábán és elfojtotta ezeket a próbálkozásokat. A 25. percben járhatott az óramutató, amikor a Dózsa-térfél közepéről Dósai labdát kapott, meglepetésre a játékvezető lest ítélt. Nem sokkal kéSzekszárdi Petőfi—Nagymányoki Bányász 3:1 (2:0) . Székszárd, 400 néző. Vezette: Sümegi. Sz. Petőfi: Greifenstein — Cser, Gellér, Garamvölgyi — Simon, Taliga — Hómann, Ulrich, Huth, Málinger, Rostási. Nagymányok: Szőts — Hucker, kodott Petőfi rossz felfogásban, kellő akarás nélkül játszott. Nagymányok meglepetésre a mezőnyben szebben adogatott, de csatárai a kapura nem voltak veszélyesek. Jók: Komáromi és Ge1. A bajnokság állása: Pécsi BTC 12 8 3 1 32:16 19 2. Pécsi Bányász 12 7 3 2 23:13 17 3. Székesfehérvár 12 7 3 2 17:10 17 4. Bajai Építők 12 6 4 2 18:11 16 5. Kaposvár 12 6 3 3 22:12 15 6. Nagyk. Bányász 12 5 3 4 24:16 13 7. Pécsszab. Bányász 12 4 5 3 19:17 13 8. Sz. Petőfi 13 5 3 5 18:19 13 9. Kalocsai Kinizsi 13 4 5 4 27:35 13 10. Nagyk. Dózsa 12 4 3 5 24:19 11 11. Szekszárdi Dózsa 12 5 1 6 21:22 11 12. Kiskunhalas 12 4 2 6 12:14 10 13. Mohács 12 3 2 7 12:22 8 14. Nagymányok 12 3 1 8 16:30 7 15. Siófok 12 1 4 7 14:26 6 16. Dombóvár 12 2 1 9 10:27 5 Komáromi, Berta — Gebauer, bauer a vendégektől és a Pető- Molnár — Teleki, Becze, Jánosi, fi hátvédhármasa. Wéber, Wusching. | További eredmények: KaposRostási már a második perc-! vári Honvéd—Nagykanizsai Bábén közelről a kapusba lő, majd,nyász 2:2 (1:0), Bajai Építők— Hómann hibáz góll}gfrze|ben. A j Pécsi BTC 2:2 (2:0), Pécsszabol- kilencedik percben ÍJÍrícK kiadja 1 esi Bányász—Pécsi Bányász 3:4 a labdát Rostásinak, aki nehéz (1:1), Kiskunhalas—Kalocsa 2:1 szögből a kapus mellett elgurít- (0:1), Nagykanizsai Dózsa—Moja a labdát, amely a kapufáról hács 5:2 (2:1), Székesfehérvár- vágódik a hálóba. 1:0. Mindkét Dombóvár 1:0 (0:0). kapu egyformán kerül veszélybe. Nagymányok kapuja előtt Rostási és Hómann hibáz gólhelyzetben, a túloldalon Becze lövését védi nehezen Greifenstein, majd a 17. percben Wéber elől Cser az utolsó pillanatban vágja szögletre a labdát. A beíyelt labda Wéber elé kerül, Cser azonban buktatja gólhelyzetben. Később Wéber alig lő a kapu fölé. A 30. percben Hómann a mérkőzés egyik legnagyobb helyzetében hibáz, az üres kapu mellé lövi a labdát. Szünet után többet van a Petőfi térfelén a labda. Nagymányok lapos adogatással közelíti meg a szekszárdi kaput, de a csatársorból hiányzik a befejező. A nyolcadik percben négy lövés megy a Petőfi kapujára, de a labda mind a négy alkalommal elakad a tömörülő védelemben. Egy perc múlva viszont jó támadás után Ulrich közelről lő, Szőts csak bele tud nyúlni a labda útjába, amely a jobb sarokba pattan. 3:0. A 24. percben Wusching a balszélső helyéről nehéz szögből is a kapuba tudja küldeni a labdát. 3:1. A gól után már csak Simon lövése az esemény. Ezen a találkozón a Tolna megyei labdarúgás minden gyengesége megmutatkozott. Az elbizaTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petríts Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Székszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség* 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 KészOt a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4ó. Telefon: 21—21, 25—72, Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postohivatalokná és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra ti Ft sőbb ismét Dósai ugrott ki, szabálytalanul akasztotta a siófoki védelem, de a játékvezető elcsúszásnak minősítette az esetet, 25 perc után a Dózsa átvette a játék irányítását, Dósai kiugrott a védők. gyűrűjéből, visszaadta a labdát, ellökték a csatárt, de a játékvezető ismét helytelenül ítélt. A 30. percben szögletet ívelt Dósai a kapu elé és Majnay mintegy 10 méterről a bal felső sarokba fejelt. 2:0. Siófok visszaesett. Állandóan támadott most már a Dózsa. A 88. percben Majnay—Dósai volt a labda útja és a visszaadott labdát Ungi rúgta kapura, amely a kapuban kötött ki. 3:0. Jók: Szlavicsek, a hátvédhármas, Dósai, Majnay, Kormos, illetve Tóth, Fehér és Istvánéi. Kíl*íi vitelt iil«ést tartott a Megyei TST November 10-én, szombaton délelőtt Szekszárdon a régi megyeháza nagytermében tartotta kibővített ülését a Megyei TST. Mintegy nyolcvan megjelent TST-tag, illetve a meghívott sportvezetők előtt Pálinkás István megnyitója után Varga István, a KISZ megyei bizottság sportfelelőse, a Megyei TST elnökhelyettese, valamint Vida László, a Szakszervezetek Tolna. megyei Tanácsának sportfelelőse, a Megyei TST elnökhelyettese tartott beszámolót. Ezt követően Lépő László, a Megyei TST elnöke adott tájékoztatót a magyar sport átszervezésével kapcsolatban. A három beszámolót élénk vita követte, melyben többek között felszólalt Bánkuti Márton (Duna- földvár), Méhes János (Tolna), Scharle Kristóf (Simontornya), .Boros Dezső (Bonyhád), Szabó Sándor (Simontornya), Danka Vilmos (Hőgyész), Vigh János (Szekszárdi, Kalász János (Bátaszék). Az MTST ülésen részt vett és felszólalt Szabó József, az MTSH munkatársa is. Beszédében az egységes sportirányításról és az átszervezés mai állásáról adott tájékoztatót. Végül a Magyar Testnevelési és Spcrítanács nevében Lépő Lászlónak, a Megyei TST elnökének, a „Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója" kitüntetést adta 'át. A Kilián testnevelési mozgalom terén elért jó munkájukért emlékplakettet és jutalomtárgyat kaptak: Kaszab Lajos (Bonyhád), Csillag János (Bonyhád), Farkas István (Dombóvár), Szentesi Alajos (Paks), Budai József (Székszárd), Massányi Maróth (Tamási), Kázmér Zsigmond (Székszárd), Mészáros László (Varsád), Tánczos Gabriella (Ozora), Fenyvesi József (Ko- csola), Kiszei Károlyné (Du- nakömlőd), Soponyai János (Fadd). Sportakadémia előadás Szekszárdon A Megyei TST ágit. prop. bizottsága az idén is megrendezi Szekszárdon és a megye nagyobb községeiben a sportakadémia előadássorozatot. Az első előadásra november Í4-én, szerdán kerül sor Szekszárdon. Az előadást Te- rényi Imre, az MTST elnökhelyettese tartja „A magyar sport feladatai” címmel. A sportakadémia előadásra a sportszékház épületében lévő kisklubban kerül sor hat órai kezdettel. Az akadémia hallgatói látogatási könyvet és az öt előadás meghallgatása után emléklapot kapnak. A megyei labdarúgó-bajnokságért Íz éllovasok közi csak Paks szenvedett vereséget, Simontornya pontot veszteit Gerjenben A XIII. forduló párosítása: Pécsi BTC—Szekszárdi Petőfi, Nagymányok—Kaposvár, Dombóvár—Siófok, Szekszárdi Dózsa— Nagykanizsai Dózsa, Mohács— Kiskunhalas, Kalocsa—Pécsszabolcs, Pécsi Bányász—Baja, Nagykanizsai Bányász—Székesfehérvár. Ökölvívás A Szekszárdi Dózsa ökölvívó-2 csapata vasárnap ll:9-re győztes le a Bajai Vasast az NB II-be ju-J tásért folyó osztályozó során. A( mérkőzés részletes tudósítását lapunk holnapi számában közöljük-! A megyei bajnokság XII. fordulója az otthon játszó csapatok sikerét hozta. A legtöbb mérkőzésen a hazai együttes nagyarányú győzelmet aratott és a vendégcsapat még csak becsületgólt sem tudott elérni. A sok, nagy különbségű győzelem mellett alig akadt szoros mérkőzés. Ilyennek számított a Bátaszék—Paks találkozó, amelyen a hazai együttes szerezte meg a vezetést, de a második félidőre Bátaszék visszaesett és csak az első félidőben szerzett előnyt tudta tartani. Dombóvár aratta a forduló legnagyobb arányú győzelmét. Gyönk hiába játszott sportszerűen és lelkesen, még a dombóváriak kétszámjegyű győzelmét sem tudta megakadályozni, pedig Dombóvár támadásai sem voltak folyamatosak. Ha meggondoljuk, hogy a gyönki ifjúsági csapat 17:0 arányban maradt alul, akkor a kedvüket vesztett gyönkiek ezen a vasárnapon harminc gólt kaptak és még becsületgólt sem tudtak elérni. Egyaránt 5:0 arányú győzelemmel végződött a Tolna—Győré és a Dunaföldvár—Cikó találkozó is. Győré a kezdeti jó szereplés után fokozatosan visszaesik a bajnokság hajrájára, amely bizonyos vonatkozásban erőnléti okokkal is magyarázható. Tolna viszont feljövőben van. Dunaföldvár tartja jó formáját, az 5 gólon kívül még vagy egy tucat nagy gólhelyzet kihasználatlanul maradt. Körülbelül ugyanez lehetett a Máza—Sz. Építők a Bonyhád—Kisdorog találkozón is a helyzet. Itt azonban a hazai csatárok öt helyett csak négy gólt értek el, de a vendégcsapatok nem tudtak itt sem válaszolni a hazai gólokra. Pedig például az építők 11-eshez is jutott a mérkőzés vége felé, de Odor a büntetőt élesen mellé lőtte. A fordulóban egyedül Fadd tudott győzni vidéken Hőgyé- szen. A faddiak győzelme azonban Borsos jó védései' ellenére is biztos volt. Gerjenben nagy küzdelem alakult ki és gólt egyik csatársor sem tudott elérni, így döntetlennel ért véget a találkozó. Eredmények: Bátaszék—Paks 1:0 (1:0), Dombóvár—Gyönk 13:0 (4:0), Gerjen—Simontornya 0:0, Tolna—Győré '5:0 (2:0), Dunaíöldvár—Cikó 5:0 (4:0), Hőgyész —Fadd 0:3 (0:2), Bonyhád—Kisdorog 4:0 (3:0), Máza—Építők 4:0 (2:0). A bajnokság állása: 1. Máza—Szászvár 13 11 1 1 47:16 23 2. Bátaszék 13 8 3 2 26:18 19 3. Bonyhád 12 8 2 2 33:13 18 4. Dunaföldvár 12 7 3 2 44:18 17 5. Paks 13 6 4 3 26:15 14 6. Dombóvár 11 6 3 2 37:13 15 7. Simontornya 13 6 2 5 19:16 14 8. Gerjen 13 5 3 5 25:29 13 9. Tolna 12 4 3 5 23:20 11 10. Kisdorog 14 4 3 7 18:28 11 11. Fadd 11 4 1 6 19:22 9 12. Győré 13 4 1 8 19:32 9 13. Gyönk 13 4 — 9 17.38 3 14. Sz. Építők 12 2 3 7 13:35 7 15. Cikó 12 2 2 8 12:31 6 16. Hőgyész U 1 2 10 12:46 4 Nr Totó-eredmények | i> L Franciaország—Magyarország . 2:3 2' 2. Ausztria—Olaszország 1:2 2j 3. Egyetértés—DVTK 5:1 1 4. Bp. Szpart.—Nyíregyháza 1:2 2l 5. Eger—Kecskemét 2:1 1! 6. SKSE—Borsod 0:0 X, 7. Székesfehérvár—Dunaújváros I 1:1 xj 8. M.magyaróvár—Csepel 2:3 2. 9. Budafok—B. Szpartakusz 3:2 F 10. Kaposvár—Oroszlány 1:3 2J 11. Pro Patria—Alessandria 2:0 1 12. Cagliari-n-Lecco 0:0 xg rém mindennapi jubileumot ünnepelt a közelmúlt napokban a Sióagárdi Sportkör. Mocsári Józsefet, a sportkör egyik leglelkesebb tagját ünnepelték 20 éves sport-pályafutása alkalmából. Az ünnepségen nemcsak a sportolók és sportvezetők, hanem a szurkolók is nagy számban jelentek meg. Az ünnepi beszédet Páli György sportvezető tartotta, többek között ezeket mondotta: — Húsz év nagy idő egy sportoló életében. Ennek értéke különösen akkor nagy, ha valaki a sportot kizárólag eredeti célkitűzésének érdelcében teszi, hogy a testét fejlessze. Ezért olyan nagy értékű előttünk Mocsári József húszéves sport-pályafutása, mert tele volt tartalommal, sportolása példamutatás volt az ifjúság számára. Biztonságot, fél sikert jelentett, ha ő a csapatban szerepelt. Ez a tudás és lelkesedés A vasárnapi mérkőzések párosítása: Győré—Gerjen, Simontornya—Dombóvár, Kisdorog— Máza-Szászvár, Sz. Építők—Hő- gyésa, Fadd—Bátaszék, Paks— Dunaföldvár, Cikó—Tolna, Gyönk —Bonyhád. mindenkor a legteljesebb fegyelmezettséggel párosul. Ezek az emberi tulajdonságok nagyban hozzájárultak, hogy nemcsak saját játékostársai, hanem ellenfelei is mindig megbecsülték, szerették. A széles körű ismeretség kialakulásához hozzásegítette sokoldalú sporttevékenysége. Nemcsak labdarúgással foglalkozott, megtaláltuk sok éven át a szpartakiád versenyeken, de ha kellett, ha az egyesült érdeke úgy kívánta, a sakkversenyeken is. — Ha úgy határoznál, hogy a futócipőt szögre alcasztod, elbúcsúzunk tőled, mint játékostól, azzal a kéréssel, hogy mint sportköri vezető add tovább tapasztalataidat, tudásodéit. Ehhez kívánunk neked sok-sok sikert, erőt, egészséget — mondotté befejezésül Páli György, s