Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-15 / 267. szám
A TOLNA MEGYÉT NÉPÚJSÁG 1962. november. 13. Kereskedelem és szakértelem Tizennyolc művész tnbű mint 60 alkotása Figyelemre méltó színvonal az idei megyei képzőművészeti kiállításon ÉS MIT TUD EZ A MASINA — így a vevő, és az eladó tanácstalanul toporog, majd lázas sietséggel kutat, egy prospektus után, hogy hadarva olvassa fel és zúdítsa az új ismereteket a vásárlóra. A vevő aztán megijed a szakkifejezésektől túlságosan hemzsegő szövegtől, és bizonytalankodva teszi vissza a fényképezőgépet a pultra, ami pedig a kirakatban úgy megtetszett, meg a pénz is együtt van rá ..., hogy majd még gondolkodik. Az eladó széttárja a karját és a fényképezőgép marad. Nem mondható tipikusnak az előbb említett jelenet, sőt örvendetes, hogy egyre kevesebbszer találkozhatunk vele, de itt ott még előfordul. „Eladni művészet”, tartotta magát egy szólásmondás régebben a kereskedő szakmában, de ennek mindig mellékíze is volt. Rendszerint azt értették rajta, hogy mindent el lehet sózni, csak megfelelő szöveggel, körítéssel kell ellátni az egyébként akármilyen gyatra árut. NOS, NEM ERRŐL VAN SZŐ, egy azonban bizonyos, hogy az eladónak tisztában kell lennie az általa eladásra kerülő áru tulajdonságaival, előnyeivel. Ez az igény fokozottan érvényesül a nagyértékű, tartós fogyasztási cikkek eladásánál. Rádiót, televíziót vagy éppen fényképezőgépet ritkán vásárol az ember és ilyenkor természetesen, mindig a számára legmegfelelőbbet keresi. Nem tud megfelelő tanácsokat, ajánlatokat adni az az elárusító, akinek nincs meg a megfelelő szakmai képzettsége, áruismerete. Az utóbbi időben végzett kereskedelmi ellenőrzések során a vizsgálatok kitértek a fogyasztók érdekvédelme és a minőségellenőrzések mellett az elárusítók szakmai felkészültségére. » Legtöbb helyen kielégítőéit voltak a tapasztalatok és az üzletek többségében is csak úgy vetődött fel a probléma, hogy a szakmai képzést csak magasabb fokra kell emelni, a meglévő ismeretek bővítésével. Helyesen intézkedett például a MÉSZÖV, amikor tavaly megrendezte a négynapos áruismertetési továbbképzést, szakelőadók bevoa járásban. Csak a hírét hallottuk, de erről meg hallgasson az ember*, ha bölcs, mint hogy rosz- szat mondjon. Én nem állítom, hiszen honnan tudnám. De elég sok nyavalya hírlik a közösről. Hogy kiporciózzák a fejadagot, hogy zsoldot fizetnek, hogy még a gatyára való vásznat is az állam méri ki. Meg ilyesmi. Hát kell ez?... Mondjátok meg: jó ez? ... Láttatok már olyan bolondot, aki önként rakja a bolhát a gatya korcába. — Most már csak azt lenne jó tudni, hogy kit tartanak gazembernek — szólt csendesen Pásztor Anti. — Bennünket, akik a szövetkezetei akarjuk, vagy azokat, akik ellenünk beszélnek? — Egyiket se — mondta nevetve az egyik paraszt. A legény kérdőn nézett rá. — Ha így van, akkor legalább annyira higyjen°k nekünk is, mint az ijesztgetőknek. — Azt mondd meg, mire kell a kolhoz? — kérdezte a bokros fülű. — Arra — magyarázta Anti—, hogy többet adjon a föld, mint amennyi a bendőnknek kell. Jóllakni már jóllaktunk. De új gönc még mindig ritkán akad ránk. Irigykedünk a városra, ahelyett, hogy idehoznánk. Én talán bolond vagyok, azt hiszik? Vinném a földemet, ha rosszabbra számítanék? Előbb-utóbb az egész ország szövetkezik. Milyen jó lesz majd nekünk, ha előbbre állunk a többieknél. — Siessenek csak mások — legyintett idegesen az egyik paévben ismét megszerveznek. A Tolna megyei Népbolt vállalat szakkönyvekkel látta el a műszaki árukat forgalomba hozó egységeket, csupán ott merült fel hiányosság, hogy nem szorgalmazták azt, hogy az üzletek dolgozói ezeket a könyveket megfelelőképpen tanulmányozzák is. Az OFOTÉRT körleveleket bocsát ki, amelyekben ismerteti az új és újabb fotócikkek tulajdonságait, azzal azonban nem szabad megelégedni, hogy behatóan ezeket csak a boltvezető ismerje. Ezt alátámasztotta az ellenőrzés tapasztalata is. amikor kiderült, hogy a Verra IV. elnevezésű fényképezőgépről a szekszárdi OFO- TÉRT szaküzletben, csak egy eladó tudott felvilágosítást adni. a többiek nem. A MEGFELELŐ KÉPESÍTÉSEK megszerzésére a kereskedelemnek e területén továbbra is nagy gondot kell fordítani, hogy ne adódhasson olyan eset mint a nagymányoki 14-es számú Népbolt üzletben, ahol csak a boltvezető rendelkezik megfelelő képesítéssel. A szövetkezeti kereskedelemben is általában az a tapasztalat, hogy a boltvezetők azok, akik a nagyértékű iparcikkek használatára vonatkozóan részletes felvilágosítással tudnak szolgálni a vásárlónak. Ezzel azonban nem szabad megelégedni, fokozatosan el kell érni, hogy valamennyi eladó birtokában legyen a megfelelő felkészültségnek. Vörös Szikra Tsz elnöke, ország- gyűlési képviselő előadást tartott a rácvölgyi általános iskolában, „A cigányság helye a szocializmusban, jogai, kötelességei” címmel. A tantermet zsúfolásig megtöltötte a hallgatóság, zömmel a Vörös Szikra Tsz cigány tagjai. A felszólalásokból kitűnt, hogy a rácvölgyi cigányság már rálépett a helyes útra. Egyre többen vannak, akik házat építenek, búraszt. — Eddig se fagyott le a fülünk. Akkor szeretnek bennünket a kommunisták, ha szóba se hozzák a csoportot. Kincses József olyanformán mosolygott, mint akit csúfolnak, de tanácsosabb vidor pofát vágni, különben még jobban csúfolják. De ha mosolygott is, ráncai közé fanyarság szorult és kényszeredetten szívta a fogát. Mielőtt szólt volna, töltögetett a decis poharakba. Nem siette el. A koccintáshoz is lomhán emelte fel a kezét — Hát akkor arra, hogy tavasszal közösen kezdünk — mondta tréfásan. Most még a többiek sem vették komolyan, így hát fenékig itták borukat. Kincses azonban nem tréfált. Elszánt meggyőződése volt, hogy a télen szándékához hajlítja az embereket, ha kell, hidegre beszéli a száját, de nem hátrál meg. Erre a belátásra pedig az vezette, hogy egyéb kiutat nem talált. Semmirekellő embernek tartotta volna magát, ha csak azért puhítja a parasztokat, mert a párt így kívánja. Alávaló gazoknak tekintette az olyan masina agyúakat, akik átengedik magukon mások gondolatát, mint rosta a vizet és nem néznek utána, hogy lelkiismeretük helyesli-e a cselekvést? Egy életen át készült arra, hogy kiutat mutasson a völgyből, hogy lombosabb hasznot hajtson a parasztok erőlködése. Mint aki ezerszer végiggondolta igazát, oldódott hangon beszélt, szavai szinte kézenfogták egymást. — Még mindig nem jöttetek Tizennyolc művész több mint * hatvan képe szerepel az idei megyei képzőművészeti kiállításon, amelyet november 7. tiszteletére rendeztek megyénk képzőművészei a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban. A kiállítás iránt az érdeklődés figyelemre méltó, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt években, évről évre emelkedő színvonalnak lehettek tanúi a művészet kedvelői a köztünk élő képzőművészek kollektív tárlatán. A színvonal emelkedése az idén sem szakadt rfieg. Ha ugrásszerű fejlődésnek, valami kiemelkedően újnak, valami szembeötlően és megkapóan újszerűnek, modernnek nem is lehetünk tanúi, a tárlat bizakodást kellő, mert az állandó fejlődés újabb állomása. S ha újszerűt nem hozott, annak negatívuma mellett pozitívumát is feltétlenül kell látni, nem hozott a művészettől idegen, — nem modern, hanem minden áron mo- dernkedő — a mi ízlésünktől távol eső absztrakt produkciókat. A nonfiguratív irányzat a Tolna megyei képzőművészek idei kiállításáról is távol maradt. A művészek száma, annak ellenére, hogy az idei tárlaton már nem szerepel a Pécsre • távozott Lőrincz Vitus, ismét gyarapodott. A tizennyolcas létszám már figyelemre méltó és tiszteletet parancsoló. És elismerést kelt az is, hogy több mint hatvan képet tartott érdemesnek a korántsem ellítpak. Az előadás után elhatározták, hogy alapismereti tanfolyamot szerveznek, politikai vitaesteket tartanak a tél folyamán és kul- túrcsoportot alakítanak. Az anyagi és erkölcsi támogatást a tsz mindenkor megadja, a kulturális segítséget pedig a rácvölgyi iskola pedagógusai vállalták. Zsubori Károlyné népmüv. ügyv. rá, hogy magatokat gyalázzátok? Hát mi az a szövetkezet? Ti vagytok! Férhet ahhoz kétség, hogy szeretitek a munkát? Megeshet, hogy ellenségei vagytok a földnek? Gondolkozzatok egy kicsit! Neked három hold földed van. Neked négy. Neked meg hét. Ami kell az életedhez, azért! mind magad gürcölsz meg. Holott az erő, ami külön-külön mindannyiunkban meg van, de ezerfelé hullik szét, mint a pelyva, szépen csomóra fogható. Mi lenne, ha minden fa csak egy szem almát teremne? Mi lenne, ha mindenki maga őrizné a saját tehenét? Arra már rájöttetek, hogy érdemes pásztort tartani. Amiatt egyszer sem panaszkodtok, hogy közös a legelő és egyi- tek se látja magát meglopva, ha csordában látja a marháját. Hát akkor a földet miért féltek ösz- szeterelni? — Az egészen más — szólt ellent a ráncos hálántékú. — Más, más — hajtogatta békésen Kincses József. — A fenét más. Azt mindannyian belátjátok, hogy a bajban érdemes ösz- szefogni. Csak a jóban húzódtok el egymástól, mint az irigy ember. Forogjon egyszer másképp az eszetek. Gondoljátok végig, hogy a jóban is összefogtok. Hát c-sak a tüzet lehet közösen oltani? Mert csak úgy lehet. Máskülönben porrá ég a falu. De fordítsátok meg: ha nem bajt, hanem hasznot ígér az alkalom, akkor százszorosán érdemes összefogni. Gondolkozzatok, emberek ... (Folytatjuk) néző zsűri arra, hogy falra kerüljön. (Itt hadd jegyezzük meg, hogy Lőrincz Vitus távozása megyénkből és a kiállításról való távolmaradása feltétlenül veszteség, hiszen égjük legerőteljesebb tehetsége volt megyénk képzőművészeti életének. Ha időnként lehetett, és kellett is hullámvölgyekről beszélni munkásságában, vitathatatlan, hogy a megye képzőművészetének egyik legkiemelkedőbb ígérete volt.) A képek többségét nyáron a dunaíöldvári művésztelepen alkották a művészek. Ez a tény már önmagában is a művésztelep nélkülözhetetlensége mellett szól. Nemcsak azért van szükség a müvésztelepre, hogy ott viszonylagos zavartalanságban alkothassanak megj’énk művészei, hanem azért is — és elsősorban azért —, hogy ott közelebb kerüljenek a mindennapi élethez, hogy az egymás iránti segítőkészség, vagy az egymásközti vita alkotás közben segítője lehessen ki-ki fejlődésének. A kiállításon minduntalan visszatér Dunaföldvár és körnj'é- ke, s valószínűleg ez a környezet, ez a művásztelep is hozzájárult ahhoz, hogy az idei kiállításon szereplő képek színei általában melegebbek, ragyogóbbak, mint az elmúlt években volt, hogy levegősebbek lettek a képek, hogy közvetlenebbül és melegebből szólnak a nézőhöz, mint eleddig bármikor. A z öncélúság úgyszólván tel- ” jesen kiszorult az idei tárlatról, ellenben tág teret kapott a munka és az emberábrázolás, ha nem is közvetlen, de közvetett formában, úgy, hogy minden képen ott található az alkotó, az élő ember, esetleg keze nyomában. És a Tolna megyei művészek mindig szeretettel nyúlnak a témához, ha az embert, az ember munkáját, az alkotás lendületét kell bemutatni. Ez is a kiállítás egyik jelentős érdeme. A zsűri, mint előbb már említettük, nem volt elnéző a művészekkel szemben, alig néhány alkotásnál lehet kifogásolni, hogy falra került. Általában a csendéletek látszanak kevésbé sikerültnek, de Kasselik László: Szocsi című alkotása is csak különlegességével — vagy inkább különcségével — kap meg, s ez a megoldás semmi esetre sem tudja hitetni, hogy jó, járható út. Kasse- likot tehetsége többre teszi képessé, s ha ez az irányzat vált most uralkodóvá munkásságában, akkor azt hisszük, njmgodtan beŐRE Az öregek napját ősszel, minden évben megtartják. Az ünnepségekről érkeznek hírek ez évben is, a megye legtávolabbi kis községeiből is. Arról, hogy szép és megható volt, jól sikerült az ünnepség. A község vezetői mondják mindenütt a köszöntőket, az úttörők virágcsokorral kedveskednek, némelyik öregnek még a könnye is kibuggyan, amikor eldünnyögi, hogy abban a régi jó világban *lám, ilyen sem volt. A múltra emlékező beszélgetések az öregek napján újból felidézik, hogyan is volt az, amikor a falú legszebb lánya kévevágónak állt cséplőgéphez és beleesett a dobba. Keresgélnek emlékeik között, a dátumolcat, az időpontokat találgatják, a régi cimborákat, akik már nyugosz- nak. A régi nótákat, amelyeket már kevesen dalolják. Bizonyára sok öreg mesélte el megint, hogy combja, karja még mindig őrzi a Doberdónát szerzett szilánkot, a másik nagyapó meg kinéz az ablakon, s ■ megtapogatja vállát, s odaszól társainak, hogy meglátszélhetünk hullámvölgyről művészi fejlődésében. A legszembetűnőbb fejlődés Molnár Györgynél tapasztalható. Néhány képe a kiállítás legszebb darabjai közé tartozik, örömmel kell üdvözölni Martinék József új alkotásait. Egj'etlen képén kísért még a régi Martinék-stílus, — s arra sem lehet az mondani, hogy nem jó, inkább régi alkotásainál az egyhangúság vádjával lehet illetni — többi képe újat hozőtt, olyant, amely ugrásszerű fejlődést jelent Martinék József művészi formálódásában. Amire eddig talán még egyszer sem vállalkozott, Rakpart Dunaújvároson című képében máris, szép sikert hozott. A kompozí-* ció középpontjában a gép áll, nem az ember, de már sejteti az újat, érzékelteti, hogyan kel életre a művész avatott ecsetje alatt az alkotó ember. A tárlat legmegkapóbb darabja M. Szabó István: Kaszakalapáló című alkotása. Noha található a kiállításon egypár vitatható alkotása is, M. Szabó ezzel a művével ismét tanúságát szolgáltatta tehetségének, annak, hogy a legnagyobb reménnyel az ő munkássága elé tekinthetünk a Tolna megyei képzőművészek közül. Lázár Pál: Horgászó című alkotását is meg kell még említeni a legemlékezetesebbek sorában. Heinrich Rudolf: Esős utcá-ja szép fényhatásával, jó kompozíciójával tűnik ki. A szép és pontos rajz, a melegen csillogó fények jóval az átlagos színvonal fölé emelik. A régiek és ismertek mellett “ néhány új, vagy kevésbé ismert névvel is találkozunk a kiállítók között. Axnix István ígéretes tehetségnek mutatkozik, Bertók Dezső nevével is ritkán lehetett eddig találkozni, néhány alkotása, különösen a Tanya követeli, hogy számon tartsuk a megye képzőművészei között. Az idei kiállítás folyamatos és gyorsuló fejlődésről tanúskodik. Szükségesnek látszanék, ha a hivatalos szervek ne csak úgy figyelnének fel a Tolna megyei képzőművészek munkásságára, hogy elismeréssel nyilatkoznak alkotásaikról, hanem igényelnék is munkájukat, megrendeléssel támogatnák őket és serkentenék új feladatok megoldására. Ez mind a megrendelőnek, mind a művésznek hasznára válnék, hiszen az előbbit művészi értékű képekhez juttatná, az utóbbit pedig még közelebb vinné a megyénkben zajló élethez. játok, időváltozás leszt úgy hasogat a vállam, alig érzem. Visszanéznek a mi jó, dolgos öregeink a régi évtizedekre és remegő hangon rá-rázendíte- nek, hogy Édesanyám is volt nékem... Bizony, régen volt, viharok zúgtak el a fejük felett, történelmek. Az öreg csontokból a kasza, a hajnali kelés, a front, még a velőt is kiszívta. Az öregszülék karjai reszketnek, de azért az unokát még mindig nagy szeretettel dajkálgat- ják. A lábak a sok lótás-futás- tól megbütykösödtek. Olyan volt az élet, hogy menni kellett, örökké csak iparkodni. De milyen más ez a világ, s milyen jólesnek a tanácsi elvtársak meleg köszöntő szavai. Meg az a kis nyugdíj is nagyon jól jön a hónap végén. Mégis, amikor örömkönnyek peregnek végig a ráncos arcokon, talán a bánat könnyei is azok, mert szép is, jó is ez az ünneplés, de haj, haj, még szebb lenne, még jobb lenne harminc évesnek lenni. Sz. P. násával és amelyet a következő (Folytatás a 3. oldalról.) — M — Előadás a cigányság helyzetéről Péti János elvtárs, a tamási I tort, rádiót vesznek, állatokat tarP. Gy. GEK
