Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-11 / 264. szám

€>

aLEKSZEJ BATALOV:

Idő, stílus, s:

A színművész játékstílusának meghatározása igen bonyolult dolog. Különösen az, ha filmről, filmszínészről van szó, mert a filmművészetben nagyon nehéz élesen elhatárolni, mit adott a műhöz a rendező, és mit a színész. Aztán azért is, mert a film- forgatás körülményei befolyásolják az alkotó munka menetét, a játék stílusát, s ezeket a körülményeket legtöbbször sem a rendező, sem a színész nem- tudja megváltoztatni. Végül pedig azért is, mert nagyon nehéz pontosan kimutatni, hogy a színművészet új, korábban még nem ismert irányzatára való áttérésnek mik a „tartozékai”. Mindez így van, de a művészi ábrázolás formája, a stílus mégis változik.

Elég visszapillantani a múltba s máris világosan látjuk a megújhodásnak ezt a végtelen folyamatát. Emlékezzünk a némafilmekre, s hasonlítsuk össze őket az első hangosfilmekkel, ezeket pedig a 40-es évek alkotásaival. Még a legtapasztalatlanabb néző is azonnal észreveszi itt a szembetűnő változásokat, egyebek között a stílus változását. Semmi alapunk nincs azt gondolni, hogy ez a természetes folyamat manapság megrekedt, s holnap nem hoz új termést. Nekünk, akik ebben a korban élünk, nehéz meglátni valamennyi változást, kitapintani az új formák „kereteit”, ám ez természetesen nem jelenti azt, hogy meg se kíséreljük.

Ha a filmművészet színészi játékának stílusáról beszélünk, rögtön beleütközünk egy régóta húzódó vitába, amely a „színház védelmezői” és a „filmpártiak” között folyik. A „filmpártiak” úgy vélik: minthogy a film végeredményben személy szerint a rendező kezében születik meg, a filmszínész játékstílusa is teljesen tőle függ, a rendező «ábrázoló módszerének szolgálatában áll. Másrészről a „színház védelmezői” azt állítják, hogy a film kizárja az „alkotás” lehetőségét, s a „technika”, az „ipar” követelményei megkötik a színész kezét, még csak nem is gondolhat semmiféle egyéni stílusra. Van bizonyos igazság mind a két felfogásban.

És mégis az idő, a környező valóság végeredményben összeha- sonlíthatalanul erősebben és lénye gesebben hat a színészi játék stílusára, mint a munkakörülmények, vagy a rendező felfogása, ábrázoló módszere. Ez a ' megállapítás egyformán érvényes a filmszínészekre és a színpadi művészekre, egyiküknél nem kisebb a hatása, mint a másiknál.

A jó színészből, aki gyengét

játszott a filmben, vagy pontosabban szólva, akit rosszul használtak fel a filmesek, a film megjelenése után semmiképpen sem lesz rossz színész, éppen úgy* mint ahogy a rossz színészből sem lesz jó attól, hogy sikeres filmsze- repst alakított.

Mellesleg gyakran ezekkel a végletekkel igyekeznek bizonyítani: egyik, vagy másik színész természetében, egyéniségében bizonyos megfoghatatlan adottságok rejlenek, amelyek valamiféle titokzatos \„kinematografizmus” komplexumát alkotják benne. S ezt a „kinematografizmust” határvonalnak tekintik, amely különválasztja a színház és a film művészeit. Ezt a határt azonban szinte minden nap — hol ezen, hol azon az oldalon — a legkisebb nehézség nélkül átlépik.

Mi tehát tulajdonképpen az a „kinematografizmus”, honnan került elő, és mivé fejlődhet?

A színész kinematografizmusá- nak fogalmát szerintem csak a rossz filmrendezők találták ki, azok, akik — ahelyett, hogy becsületesen beismernék — nem tudnak megfelelően bánni, „gazdálkodni” a színésszel, nem tudják kihozni belőle azt. arhit lehetne — inkább ilyen ködös fogalmakkal takaróznak.

Azt kérdezheti valaki: mi legyen azokkal a színészekkel, akikből a színházi körülmények annyira „kilógnak”, hogy bármilyen filmszerepet kapnak, mindegyik alakításukon érezni a mesterkéltséget, az erőszakoltságot, a színházban pedig — ahol rivalda, kikészítés és tisztes távolság van a széksorok és a színpad között — tűrhetőek?

¥Ta a színészi ábrázolás mai vonásairól beszélünk, nyugodtan számításon kívül hagyhatjuk az ilyen színészt. Nem pusztán azért, mert nem felel meg a filmre, hanem legfőképpen amiatt, hogy ő a régi, már letűnt játék-iskola elveinek hordozója. S itt már nem a film sajátos jellegéről van szó, hanem a színész tehetségéről, belső árnyaltságáról, művészi kifejező eszközeinek tárházáról.

S most lássuk a film technikájának és sajátosságainak hatását a színészre. Szinte szó szerint, a szemünk előtt tűnik el, a múlté lesz mindaz, amire azelőtt szülcAlekszej Batalov a »Rumjancev- ügy« című filmben, amelyben Alekszandr Rumjancev gépkocsivezetőt alakította.

ség volt a forgatáshoz, a kameraelőtti játékhoz. A filmek érzékenységének fokozódásával csökkent a Jupiter-lámpák izzasztó hősége és vakító fénye. A kamera szabad mozgásával kitágult a filmcselekmény korábbi szűk kerete, a filmkazetták gyakorlatilag nem szabnak határt a felvételek időtartamának, s tökéletesedett a hangfelvétel is.

Röviden: a technika fejlődése, a gazdagabb mesterségbeli tapasztalatok révén hamarosan eltűnik mindaz, ami korábban elvitatha- tatlanul sok nehézséget, kellemetlenséget okozott a filmszínész számára, s ami tulajdonképpen eddig speciálissá tette ezt a munkát.

Az idő, a környező valóság mindenekelőtt azért gyakorolja a legnagyobb hatást a színészi játék stílusára, mert maga a színész is ember, aki emberek, saját kortársai között, gondjaikkal és örömeikkel együtt él. S ezenkívül minden színművész arra törekszik, hogy nézői a legtökéletesebben megértsék, mert ez hasznos neki is, növeli művészi tekintélyét, hatását. De ahhoz, hogy valakit megértsenek, nem elég pusztán egy nyelvet beszélnie a nézőkkel. Ezer dolog van még, amely nélkül halott a nyelv. Az érzelmek legfinomabb árnyalatai, az arc egy rezzenése, a gondolatok belső menetének megjelenítése, — mindez a hangosan kimondott szónál semmivel sem gyengébb fegyvere az igazi művésznek. Ha ez nem így lenne, akkor például senki sem nézné meg és játszaná el újra, meg újra a Hamletet, a dán herceg több száz évvel ezelőtt megírt történetét. Követke- zó'-kéoren a színész nemcsak magában hordozza a kor széliemét, hanem az alkotás nagy fegyvereCsányi László :

ként használja azt fel, olyan eszközként, amely nélkül képtelen

lenne igazi hatást gyakorolni nézőire, s amely nélkül elkerülhetetlenül megsemmisülne a színész és a néző közötti kapcsolat.

Emlékezetes az a nap, amikor Leningrádban először mutatták be a „Tiszta égbolt” című filmet. A film második fele ment mái-, az a rész. amelyben Oleg Tabakov csillogó szemét mutatja a vászon, s ez a mondat hallható: „Igen, én tudom, hogy te igazi kommunista vagy. Kommunista. De akkor miért nem vagy a pártban?” A nézőtéren döbbenetes csend volt. S nemcsak a szavak súlya miatt. Mindenekelőtt azért, mert a ma embere szólt a vászonról a ma emberéhez, egész lényével, a legcsekélyebb színészi nyomaték nélkül beszélt a színész, átérezve és művészien éreztetve minden szó gyújtó erejét...

Ezt megelőzően pedig Urbansz- kij Asztahov egyik legsikerültebb mondata hallatszott: „Az, amit én átéltem az életben, elég lett volna száz olyannak, mint te vagy. És most sem könnyű a helyzetem. De ha elölről kellene kezdenem az életet, ugyanígy élném le. A te számodra szép szó a kommunizmus, de én vele éltem és élek.”

Három szonett

i.

Emelj fel még magadhoz, idő, mert az évek konok, zárt börtöne rejti az életem, ól mos köd szitál kint és bent is már sötét lesz, s jelképpé válik a véges s végtelen;

mint bírósági tanú, akit megidéztek, s akadozik, dadog, mert emléke sem maradt, rég eggyé vált beilne minden részlet, tétován töpreng a fondor kérdéseken,

de nem tud felelni, s gyanút kelt maga ellen és hirtelen megérti, fellebbezhetetlen ítélet vár reá, borús fejét lehajtja,

messze egy asztalra borulva sír az anyja,

— ó, ha még vigaszul csak egy szép szóra lelne! úgy hullik, mint a kő a súlyos hang a csendre.

II.

S ha újra kezdenéd? E csalfa játék árnyát vetíti múltba és jövőbe, mint aki fél, hogy mi is várhat rá még, de azt is tudja, rögökhöz kötődve

a hit nem elég és kevés a szándék, hogy önnönmagát megújítva győzze, mert a föld, tenger és távol a tág ég feszíti ki szép útjait előtte.

S ha újra kezdenéd? A játék kedve hiába ringat el. Sosem lephetsz e munkás valóság határain át.

Csak azt őrizted élesztve szívedben, hogy szégyenkezned s hazudnod ne kelljen, s így védd meg emberséged igazát.

T epergett a szöveges rész, de a kép még nem fejeződött be. A színészek szeméről, arcáról annyi minden leolvasható volt még, hogy egy sóhajtás is elegendő válasz lett volna a mondatra.

Senki sem mondhatja erről a jelenetről, hogy gyermeki naív- sággal játszották el, mert hiszen erejének és magával ragadó varázsának titkát éppenséggel a színészi produkció egyszerűségében, hitelességében találhatjuk meg.

A színésznek ez a képessége, amellyel egész lényét, szenvedélyéhek minden erejét egyesíti az idővel, amelyben él, s a nézővel, akinek alkot, az az utóbbi évek színészsikereinek a korábbiaktól megkülönböztető sajátossága.

III.

Es ami vár még? Mondd, befejezésül mii tartogat?

Mert aki remél, mindenre felkészül s a gondolat

mint sebzett madár, végső menedékül a holt szavak

köntösét ölti fel utolsó ékül s ami marad

ennyi csupán: por'és hamu s arany, * meg sem hallható dallam hangtalan éjben, amikor a nyúrga és kétséges nyárfák

önmaguk helyett hívják egymás árnyát, s most már megérti minden, maga van, s az eltévedt madár új nyárba kiált át.

Egy kis történelem

TOLNA MEGYE MÚLTJÁBÓL

Noszlopy Gáspárnak, Kossuth Lajos forradalmi kormánybiztosának, az egykori somogy-tolnai felkelőseregek parancsnokának, szekszárdi főhadiszállásáról 1849 július végén történt kivonulása, és a bonyhádi rendcsinálás után még egyszer köze volt Tolna megyéhez.

Évekkel a világosi fegyverletétel után, a Makk-féle szervezkedés idején, a sikertelenül végződött kecskeméti összeesküvés után, 1852. augusztusában Noszlopy Pesten tartózkodott, hogy az addigiaknál is buzgóbban szervezzék a forradalmat, de fáradozásaik kevés eredményre vezettek.

Augusztus 13-án és 14-én Nosz- lop^y Gaál Józseffel együtt Ger- jenben van, hogy ott toborozzanak. Innen Noszlopy pár nap múlva már Foktőre távozik.

Foktőn Theby református lelkésznél száll meg, de hatnapi tartózkodás után a Bakonyba indul, hogy Isívándon a megbízottai által gyűjtött csapatok fölött szemlét tartson. *

Itt látja, hogy hatalmas, lelkes embertömeg áll mellettük, de felszerelésük vagv egyáltalán nincs, vagy ha van, legnagyobbrészt hasznavehetetlen.

Noszlopy a Bakonyból visszatérve újra Gerjenbe megy. Az úton érik meg benne a gondolat, hogy bármilyen eszközzel, ha

kell, erőszakkal is, szerez pénzt eszméi megvalósításához.

Azokat a birtokosokat akarja megsarcolni, kik a Kossuth-kor- mány alatt mint árulók szerepeiket, s kiknek vagyonát már akkor lefoglalta a magyar kormány.

Ezek közé tartozott Gindly Antal tengelici földbirtokos is.

1852. november 10-én két kocsi indult Tengelicre. *A látogatóit Gindly pisztollyal fogadta. Nagy ráfogta a fegyverét, lőtt és a 70 éves Gindfy pár óra múlva sebesülésébe bele is halt.

A Noszlopy személyes részvétele nélkül végbement tengelici kaland alkalmával eltűnt Gindly aranyórája és egy kis csengettyűje is, úgyhogy ez a politikai színezetű tett, a zűrzavarban elkallódott zsebóra miatt „rabjó- gyilkosság” lett.

A Gindly ellen elkövetett merénylet részeseit, Benke Sándort, Benke Istvánt, Gellér Károlyi, Kovács Jánost és Mező Sándort Gerjenben elfogták. Válogatott kínzások közt hallgatták ki őket. így tudták meg, hogy Nagy, Hegymeghy és Sárközv bujtották fel okét, kik a tett után Gérjen- ből Pestrp mentek.

Nyomban utánuk eredtek az üldözők és november közepén Nagy Albertet. Hegymeghy Sámuelt és Sárközy Somát már sikerült is elfogniok. Az ítélet meghozataláig az Újépületbe

szállították és börtönözték be őket.

Legtovább sikerült magának Noszlopy Gáspárnak bujdosnia. Három éve üldözték már, s még mindig nem tudtak a nyomára akadni, pedig jobban örültek volna a császáriak, ha Noszlopyt sikerül elfogniok, mintha maga Kossuth került volna a kezük közé.

December 23-án ítéletet hirdetlek, s december 3ú-án Pakson a két Benkén, Kovács Jánoson, Gellér Károlyon, Halai Sándoron és ifj. Mező Sándoron a halálos ítéletet végre is hajtották.

December 31-én pedig Pesten hirdette két akasztófa az osztrák megtorlás könyörtelenségét: Nagy Albert és Hegymeghy Sámuel haldokoltak a gyilkos kötélért.

Ez alatt. — árulás következtében — Noszlopy Gáspár is hóhérai kezére jutott. Stimmungs rápportok számolnak be: — Nagy megdöbbenést s félelemmel vegyes aggodalmat keltett a nemesség alsóbb rétegeiben Noszlopy Gáspár és társainak elfogatása.

Noszlopy Gáspár, .Tubái Károly. Sárközy Soma, Andtásffy Károly 1853. március 3-án a régi ferencvárosi temetőben haltak meg hóhér által. Hírüket emléktábla hirdeti a IX. kér. Telepy utca 2/c számú ház falán.

Borsi Darázs József