Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-04 / 259. szám

VILÁG PROffTÍTUAI. FGVFSffT TFTFK1 Készülőben a város új ruhája Tervkészítés — együtt a tagokkal A kunvárosok egyikében, Kis­újszálláson történt, hogy a fő­állattenyésztő és a tsz-vezetők között parázs vita kerekedett. A főállattenyésztőt a tejtermelést illetően olyan vád érte a vezetők részéről, hogy maximalista, nem számol a reális valósággal, mert olyan tervet akar készíteni, ami­lyet képtelenség teljesíteni. »In­kább tervezzünk kevesebbet és több legyen — ez még mindig jobb, mint sokat tervezni és ke­veset osztani« — mondták a fő­állattenyésztőnek, aki viszont. ki­jelentette, a tényleges helyzettel tisztában van. s éppen ezért az a véleménye, sokat se, de keveset se. Reálisan. Azt ajánlotta, ne legyen igaza se neki, se a vezetőknek. Döntse­nek a legilletékesebbek, a tehe­nészetben dolgozó tagok. így tör­tént, hogy a tejtermelési tervet ebben a tsz-ben a tehénistálló­ban állították össze. A tagok a főállattenyésztőnek adtak igazat, és év végéig a vezetőség által maximálisnak vélt tervet még túl is teljesítették. Miért? Azért, mert beleszólhattak, javaslatot tehet­tek, s ezáltal nemcsak megismer­ték, magukénak is vallották a célt és ez adott még több ambí­ciót a jó munkához. Napjainkban ismét sor kerül1 a tervkészítésre.-E munka nagy ka­pacitást, hozzáértést, felkészültsé­get, szakmai biztonságot és reali­tást • igényel. Nagy kár lenne azonban lebecsülni és számításon kívül hagyni a tagok javaslatát, véleményét, azon a címen, hogy -úgyse értenek hozzá. A paraszt ember valóságos kincsesháza ezernyi gazdag és hasznos ter­melési tapasztalatnak. S ezt a nagy lehetőséget kihagyni a szá­mításból káros könnyelműség, ami a tagok lebecsülését is jelenti. Megyénkben sok szövetkezeti ve­zető tudja, a tervek teljesítése biztosabb, megalapozottabb ak­kor, ha benne van abban a tagok véleménye, javaslata, Tapasztalat­ból tudja. Mégis gyakran hallani, hogy a tagokkal úgyse mennénk semmire s, hogy a tagokat csupán csak az érdekli, mennyi lesz a forint. Ez így igaztalan, hamis felfogás. Mint ahogy hamis és idejét múlta az a felfogás is, amely azt tartja: inkább tervezzünk kevesebbet és több legyen. Évekkel ezelőtt a kötelező kincstári optimizmus időszakában gyakran előfordult, hogy a tsz-ek vezetőivel a való­ságos helyzettől függetlenül az óhajt terveztették meg. amiből az év végén rendszerint keserű csalódás származott Erre ma már nincs szükség. De éppen ezért szakítani kell a tudatos alátervezés módszerével is. Az a jó, ha a tsz-ek erőfeszí­téseket igénylő, de reális célo­kat tűznek maguk elé. Ehhez nyújt nagyon jó segítséget a tagok bevonása, bár némelyik tsz-vezető attól tart hogy a Sá­gok csak saját érdekeiket tartják szem előtt. Oktalan ez a fajta félés, annál is inkább, mert a széles látókörű vezetőség köny- nygbben bebizonyíthatja, hogy a népgazdasági érdekek mindig azo­nosak a tagok érdekeivel. S nem árt arra is gondolni, hogy a terveket nemcsak .össze­állítani, azokat teljesíteni is kell. Saját munkáját könnyíti meg a tsz vezetősége mert ahol a tagok javaslataira építik a jövő évi programot, ott a gazdák még jobban törekednek majd, hogy a programból valóság legyen. —- Sz, P, November 7-ét munkával ünneplik a Tolna megyei gépállomások traktorosai A tamási és a bonyhádi járás egyik-másik termelőszövetkezeté­ben még mindig nagy az elmara­dás a búzavetési tervek teljesítését illetően. Sok a pótolnivaló mun­ka, s éppen ezért a Tolna megyei gépállomások traktorosai elhatá­rozták. hogy november 7*ét mun­kával ünneplik. A megyei igaz­gatóság irányításával nagyarányú gépátcsoportosításra, illetőleg ösz- szevonásra kerül majd sor oda, ahol legnagyobb az elmaradás. Ennek megfelelően a tamási és a bonyhádi járás' termelőszövet­kezeteiben november 7-én 250 vetőgép, s körülbelül ugyanennyi erőgép dolgozik a földeken. A traktorosok úgy számítják, hogy e napon 3000 holdon kerül a földbe a mag. A tamási, az ireg- szemcsei és a Gyönki Gépállomás körzetében 1250 holdon, a bony­hádi és a Teveli Gépállomás kör­zetében 500 holdon. Nemcsak a vetést, a talajelőkészítést is vég­zik. Minden előkészület megtörtént, s újabb munkasikerekre lehet számítani. A gépállomási dol­gozók eddig is dekádról dekádra fokozták eredményeiket, az el­múlt 10 napban például 68 705 normálholdat teljesítettek. A MÉSZÖV székhazán már elvégezték a tatarozást. (Riport a 7. oldálon.) Mikojan megérkezett Havannába Havanna (Reuter). Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió első mi­niszterelnök-helyettese pénteken a kubai fővárosba érkezett jelentette a havannai rádió. Mikojan nyilatkozata New Yorkból való elutazásakor Anasztasz Mikojan, a Szovjet­unió Minisztertanácsának első el­nökhelyettese, aki átutazóban volt New Yorkban, pénteken repülő­géppel Havannába, utazott. New Yorkból történt elutazása előtt Anasztasz Mikojan a követ­kező nyilatkozatot tette: „Tegnap, New Yorkba érkezésünk alkal­mából látogatást tettünk U Thantnál, az ENSZ ügyvezető fő­titkáránál és hosszas beszélgetést folytattunk vele. Foglalkoztunk a Karib-tenger térségében fennál­ló helyzetnek az e térségben lévő országok biztonsága és a béke megerősítése érdekében történő rendezésével. Egyetértünk U Thant úrral abban, hogy megbeszélésünk hasznos volt. A McCloy és Stevenson rész­vételével tegnap lefolyt ebéd al­kalmából kicseréltük nézeteinket arra vonatkozólag, hogy miként lehetne gyorsabban és jobban tel­jesíteni azokat a feltételeket, amelyeket N. Sz. Hruscsov és Kennedy elnök üzenetei tartal­maztak a' Karib-tsnger térségé­ben kialakult veszélyes helyzet felszámolásáról és normalizálásá­ról, valamint Fidel Castro mi­niszterelnök öt pontból álló, is­mert javaslataira vonatkozólag. A Szovjetunió igazságosnak tartja a kubai forradalmi kormánynak a Kuba függet­lenségének fenntartását cél­zó javaslatait és támogatja azokat. Nagy megelégedéssel repülök az irántunk baráti Kubába,, a hói 1960. ’ februárjában már tartóz­kodtam, és ahol saját szememmel láthattam a kubai nép hőse, Fi­del Castro által vezetett Kubai Köztársaság dolgozó népének ha­talmas lelkesedését és összefor- rottságát. Hallottam, hogy az amerikai sajtóban és rádióban; és részben a mai lapokban is minden ala­pot nélkülöző találgatások és fel­Tíz évvel ezelőtt hozták létre a bonyhádi szociális otthont tevések jelentek meg kubai uta­zásom céljáról. Azért megyek Kubába, hogy elvtársi eszmecserét folytassak közeli barátunkkal, Fidel Castro miniszterelnökkel és a nemzet­közi helyzet kérdéseiről. Havan­nai tartózkodásom alatt találkoz­tam az azóta elhúnyt Ernest He­mingway világhírű amerikai író­val, akinek könyveit - széles kör­ben olvassák a Szovjetunióban is. ö nagy amerikai volt és ak­kor méltó szavakkal beszélt ne­kem Kubáról, ezt mondva: „Egyet határozottan elmondhatok, a for­radalom eredményeként Kuba el­ső ízben jutott -tisztességes., kor­mányhoz.” Kuba forradalmi kormánya népének teljes tiszteletét él­vezi. E kormánv senkit sem fenyeget, a népet a haladás és a boldogulás útján vezeti. A szocializmus rendszerét, ezt a társadalmi rendszert választotta Kuba népe és ezt tartja a maga számára a legjobbnak. Az őszinte barátság és a mély­séges tisztelet érzését tápláljuk a kubai nép, annak kormánya és Fidel Castro miniszterelnök iránt, és„ Kubát sokoldalú támo­gatásban és segítségben részesít­jük. N. Sz. Hruscsovnak október 28- án Kennedy elnökhöz intézett üzenete határozottan és világosan megnjandja, hogy mi. biztosítani kívánjuk Kuba népét arról, hogy vele vagyunk és neon akarjuk felmenten} magunkat az. álól,,» felelősség alól, hogy segítséget nyújtunk a kubai népnek — fe­jezte be nyilatkozatát Anasztasz Mikojan. Egyhetes kongresszusi műszak a lolircrircedi vasútáüeinóson A tolnanémedi vasútállomás* annak ellenére, hogy a kiskate­góriájú állomások közé tartozik, jelentős a MÁV forgalmában. Az ' állomás kis kollektívája, a vasútüzemek dolgozóihoz hason­lóan a menetrend betartását, a kocsifordulók ideiének csökken­tését, a ki- és berakási idő rövi­dítését tekinti legfonjosabb ten­nivalójának. A terv teljesítése, mely a vo­natok rendességét írja elő, nem elegendő a felkínált áru elszállí­tásához, a sok vonat gyors továb­bításához. Ezért van szükség ezen az állomáson is többre, még jobb és pontosabb munkára. Ezt a többletet a dolgozók lelkes kongresszusi versenye adja. Az év tíz hónapjában rend­szeresen az élüzem szint fe­lett teljesítették terveiket. A vonatok menetrend szerint indulnak és érkeznek, különösen a kendergyár őszi nagy beszállí­tási szezonjában, a fuvaroztató- val. való eredményes együttmű­ködés hatására csökkent a va­gonok tartózkodási ideje. A pártkongresszus hetében — határoztak legutóbbi ter­melési tanácskozásukon a dolgozók — kongresszus) mű­szakot tartanak majd. Az ünnepi műszak idején még fokozottabb .gondot fordítanak a munkára, a más állomásokról késve érkező vonatok gyors to­vábbításával segítik a társ-állo­mások dolgozóinak munkáját. Kennedy elnök televíziós nyilatkozata a kubai helyzetről Akkor elhanyagolt tanya állt, kívül a falun, és a tíz év alatt itt teremtettek otthon helyett otthont a beteg, egyedül maradt, idős embereknek. Ahol valamikor csak gyom nőtt, most virág­ágyak díszlenek, a hajdani parasztházakban derűs világos, tiszta szobákban élnek az otthon lakói. Jövőre másfél millió forintos költséggel bővül új, modern pavilonnal az otthon. Washington (MTI). Kennedy amerikai elnök pénteken este há­romperces televíziós nyilatkoza­tot tett a Fehér Házban. Az elnök elmondotta, hogy az amerikai felderítő repülőgépek Kubáról készített legutóbbi fény- képfelvételei azt mutatják, meg­kezdődött a szigeten elhelyezett szovjet fegyver-rendszerek lesze­relése és eltávolítása, az ellen­őrzés megtörténtéig azonban az Egyesült Államok fenntartja a Kuba-ellenes tengeri blokádot és folytatja a légi megfigyelést. Kennedy elnök ezután arra tett javaslatot, hogy a jövőben eset­leg a Vöröskereszt nemzetközi bizottsága vegye át a Kubába irányuló áruszáüítmányök ellen­őrzését. Végül megállapította, hogy a Karib-tenger térségében a béke biztosításához sikerült közelebb kerülni. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok reméli, és tö­rekedni fog rá, hogy még köze­lebb kerüljön a béke helyreállí­tásához. Az UPI tájékoztatása szerint az amerikai elnök folytatja a kubai helyzet megvizsgálását, szombaton — magyar idő szerint 16 órakor — ismét találkozott a nemzetbiztonsági tanács végre­hajtó bizottságának tagjaival. A Reuter és az AP New York-i értesülése szerint U Thant fog­lalkozik a Vöröskereszt bekap­csolását célzó tervvel. Az AP jóltájékozott források alapján úgy tudja, hogy a Nem­zetközi Vöröskereszt szombaton, vagy vasárnap küldi el magas­rangú tisztviselőjét New Yorkba, hogy az megvitassa a részleteket U Thanttal. XII. évfolyam, 259. szám. ÁRA 70 FILLÉR Vásárnap, 1962. november 4. ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom