Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-25 / 276. szám
5 A ÍOLNA MEGYÉí népújság RO DALMI MELLÉKLETE «mm mint társadalmi jelenséi Társadalmi fejlődésünk során mind nagyobb súllyal kerülnek előtérbe a művészet, az esztétika kérdései, mind gyakrabban veszik vizsgálóra a különböző művészetek társadalmi szerepét. Miután éppen a zene az a művészet, amely a be nem avatott számára a legnehezebben meg- közelíthetőnek tűnik, s amely a legtöbb kétséget ébresztheti valóságos tartalmát és társadalmi jelentőségét illetően, ezért hasznosnak véljük, ha alaposan szemügyre vesszük a zene osztálytartalmát. E probléma kitűnő szakértőjével, dr. Űjfalussy József főiskolai tanárral, a zene- tudományok kandidátusával beszélgettünk a zene és osztálytartalma kérdéséről. — A problémát kiemelni a zeneesztétika egyéb összefüggéseiből, nagyon veszélyes, — jegyzi meg dr. Űjfalussy József mindjárt a beszélgetés elején. — A zene ugyanis a tárgyi valóságot nagyon általánosítva, sokszor áttétellel tükrözi csak, tehát olyan egyértelműen meghatározni a zene osztálytartalmát, amint azt akár egy politikai irat, vagy akár a konkrét valóság tárgyi elemeivel dolgozó művészet (irodalom, képzőművészet) teheti* a zene nem alkalmas. Nem is az a célja. Benne a mozgó, dinamikus valóság kapcsolatai, relációi mutatkoznak meg úgy, ahogyan azok egy-egy társadalmi közösség érzelmi világában, magatartásában visszaverődnek. Ilyen értelemben telített egy-egy társadalmi csoport, közösség zenéje annak egész életmódjával. Természetes, amikor a * kérdéses társadalmi csoport, réteg történelmi szerepe fontossá válik, az osztályharc során összeütközésbe kerül más osztályokkal, akkor életmódjának minden apró mozzanata határozott osztálytartalmat és jelentőséget kap, így zenéje is. Az is kétségtelen, hogy amikor az osztályharc során, az osztályharc egyes történelmi fázisainak szakaszain új osztály lép a történelem színpadára, zenéjét is magával hozza és a zenekultúra fejlődésében is új korszakot nyit meg a feltörő osztály jellemző zenei hangvételének eluralkodása. — Lehetne történelmi példát idézni erre? — Akárhányat. Nagyon kezünk ügyébe esik éppen a haladó polgári zenekultúra egyik csúcsának, a bécsi klasszicizmusnak a példája. A nagy francia polgári forradalomban győztes plebejus rétegek ugyanis olyan dallamvilágot, zenei kifejezésmódot hoztak a felszínre, amely már évszázadok óta együtt fejlődött, együtt i lt a kialakuló polgári renddel. Ez a hang tört át és szólalt meg már a megelőző forradalmi korszakokban is, akár a huszita énekek. akár a genfi zsoltár, vagy a iiámet protestáns korái közösségi hangvételében. Ilyen értelemben nevezhette Engels Luther híres koráldallamát, az -Erős várunk« kezdetű éneket a parasztháborúk Iv'Iarseillaise-nek. A nagy francia forradalmat megelőző időben voltaképpen már az osztályharc egy megelőző kulturális fázisa robbant ki a híres párizsi opera- vitában, amelyben az enciklope- disták a nápolyi vígopera élettel teli, reális utcai hangját szegezték szembe a barokk opera régebbi, az abszolút monarchiák udvari életével összefonódott stílusával. Ugyanennek a harcnak egy még korábbi elődje volt Händel olasz operájának és a londoni utca ízlésének; a hírhedt Koldusoperának az összecsapása. Visszatérve a francia forradalomhoz, a győztes plebejus tömegek politikai akciói jórészt az utcán zajlottak le; felvonulásokkal és táncos népünnepélyekkel együtt. Tánchoz és felvonuláshoz táncdalnak és indulónak ezek a tömegek természetesen a saját megszokott dalukat használták. Ezek jellemző dallamfordulatai éppen eközben kovácsolódtak az új igények szerint tipikussá, s telítődtek forradalmi osztálytartalommal. Egy ártatlan gyermekdal. vagy vidám paraszttánc, mint például a Carmagnole is, megfelelő szöveggel, ezekben az időkben vált az egész nép, elterjedésében egy egész osztály harci indulójává. Beethoven, aki a Szent Szövetség Bécsében is lelkes híve maradt a francia forradalom eszményeinek, ezt a dallamvilágot szólaltatja meg az emberi szabadság és humanitás győzelmét ünneplő nagy műveiben. mint például a III.. vagy a IX. szimfónia utolsó tételében. — Szeretnénk e folyamat illusztrálásához magyar példát is felhozni! — A magyar példa közvetlenül kapcsolódhat a nemzetközihez Amennyiben ugyanis a magyat szabadságmozgalmak minden megkülönböztető sajátosságukkal együtt is az egész Európát átfogó osztályharc részei voltak, ezekkel az európai mozgamakkal rejtett utakon, zenei tekintetben is, tartották a kapcsolatot. Nekünk ugyan nem volt olyan színvonalú műzenénk a XVIII. században, vagy még előbb, mint a maguk társadalmi fejlődésének útját egészségesebben, a nemzeti elnyomás nyűge nélkül járó népeknek. de éppen Kodály állapította meg, hogy a magyar zene- történet a népzenei jellegű száj- hagyományban élt. így, a magyar népzenének ez a hatalmas hahg- és stílusváltása, amely a XVIII század második felétől kezdődően a magyar népdal úgynevezett új stílusát létrehozta, kialakította, voltaképpen ezer szállal kapcsolódik az úgynevezett európai népdal forradalmi szétáradásáhcz Jellemző vonása többek közt ennek az új stílusú népdalnak az indulószerű menetütem, általában hangokban formált táncos, vagy a lépő ritmus. Ezenkívül dallamrendjében is számos rokonvonást mutat az előbb említett európai típusokkal. Nem beszélve arról, hogy egyes, a francia forradalom idején népszerűvé vált, és Beetho- ven zenéjében is otthonos dallamok mindenestől is átjöttek a magyar népzenébe. A közvetítésben, mint az egyre világosabbá válik, igen nagy szerepe volt rész. ben a városi polgárságnak, részben a kollégiumi diákságnak. — Ez azonban csak egyik ága a magyar szabadságharc jellemző zenei köznyelvének. A másik ága a Rákóczi-szabadságharc muzsikájából táplálkozik. A Rákóczi- szabadságharc idején a török hódoltság alatt lévő területek néhány jellemző dallamtípusa, mini a törökös-arabos dallamlépések, vagy a nyugati népzene korábbi rétegében is otthonos kanásztánc- ritmika, a Thököly- és Rákóezi- szabadságharcban összeforrott ke. let-európai jobbágyság egyik tipikus zenei hangját kapcsolta össze a forradalommal. Még 3 szabadságharc jellemző hangszere, a tárogató is valójában arab- török eredetű hangszer, a török hódoltság idején honosodott meg hazánkban. —- a Rákóczi.-szabadságban azonban mindezeket a zenei stílusjegyeket annyira eggyéforrasz- tóttá a szabadságharc politika) tartalmával, hogy a reformkori magyarság e zeneiségben a magyar szabadságharc gondolatát, mint történelmi örökséget fedezte és elevenítette fel. Megjegyzendő, ez a zenei karakter sem volt ismeretlen a nyugat-európai mű- zenében és a török-arab hatásnak ez a zenei megnyilvánulása egy niásik ágon: a nápolyi opera közvetítésével is belekerült a forradalmi polgárság zenei tudatába. Amikor Beethoven műveiben har. eins hangulatú verbunkos-részletek bukkannak fel, a múltszázad- beli magyar közízlés ezekben is joggal ismer rá a kuruckori zene jellemző vonásaira és sajátjának érzi azokat. Amikor tehát Erkel operáiban, Liszt és Mosonyi zenéjében a magyar nemzeti zenekultúra első nagy virágzását élte, joggal büszkélkedhetett vele, hogy nemzeti öröksége az európai zene- forradalmi útjával találkozott. — Hasonló a sorsa az egyes zenei stílusoknak az egyetemes zenetörténetben is? — Igen. Az egyes zenei korszakok jellemző műfajainak, hangvételének divatjaműlása, majd egy újabb forradalmi fellendülés idején új tartalommal való megújulása az egyetemes zenei fejlődésnek is ismerős vonása. Kínálkozik a Marseillaise példája, amely nyilvánvalóan egész más tartalmat hordoz, egészen mént jelent a francia bur- zsoá köztársaságok történelmi útján mind a mai napig, mint amilyen értelemben a proletárforradalom felelevenítette és saját hagyományai közt is számontartja. — Mi a helyzet a XX. század zenéjének osztálytortalmával kapcsolatban? — Erre különösen nehéz felelni, hiszen egyazon zenei eszközök, hasonló zenei megnyilvánulások a század különböző korszakaiban, különböző művészi állásfoglalások részeiként, ellentétes jelentéshez juthattak. Ez áll a különböző avantgarde irányzatok XX. századi történetére is, például a fu- turizmusra, amelynek egyik ága a burzsoá társadalom harcos ellenzékiségből a fasiszta komformiz- musba süllyedt. Nehezíti az áttekintést az a körülmény is, hogy a kapitalista társadalom polarizálódása megbontja a társadalom egészséges zenei vérkeringését és szélsőséges ellentétek: néhány ember intellektuális játéka és a nagy tömegek sokszor igénytele« és olcsó, kommersz muzsikája között a különböző ízlésrétegek végtelen sorát hozza létre. Nyugodtan állíthatjuk azonban: a zene korunkban is, mint bármikor máskor, bármennyire függetlennek látszanak is egyes jelenségei a társadalom napi életétől. megmarad társadalmi jelenségnek. S ha napjaink zenei képe hallatlanul bonyolult és összetett, ez annyit jelent, hogy osztályproblémáink is igen bonyolultak. Nehéz volna megjósolni, hogy a zenetörténet tendenciái napjainkban a további bonyolo- dás, vagy már a kibontakozás, az egyszerűsödés felé mutatnak-e. Mindenesetre korunk legkiemelkedőbb alkotói időről időre megszólaltatják a humanitásnak azt a hangját, amelyben korunk embere egynek érzi magát a zene- történet forradalmi hagyatékával. A magam részéről ezt a szintézist érzem megvalósulni a többi között Bartók. Prokofjev és Honegger művészetében. Cstaraadis György JEGYZET fú ülönösen mostanában, a takarékossági hónap kapcsán sok szó esett arról, milyen helye és szerepe van a takarékosságnak társadalmunkban. Kerül olyan, aki azt vallja: az ö pénzével ne gazdálkodjon senki, meg tudja ő azt takarítani anélkül is, ha akarja. hogy valaki a fülébe sugdossa a takarékos életmód fontosságát. Más viszont oda nyilatkozik, . hogy azért beszélnek róla annyit, mert valahol, valaki jó pontot szeretne magának szerezni. A leghiggadtabb és természetesen a legtöbb vélemény azonban arra mutat: az emberek többsége nem a valóságtól elszakítva, hanem abba szorosan beleilleszkedve nézi ezt a problémát. Nem szükséges bizonygatni, hogy az utóbbiak járnak legközelebb az igazsághoz, mert a takarékosság valóban r^m öncélú dolog, nem egy-két ember egyéni elképzelése, hanem fontos társadalmi ügy. Sok dolognak kiindulópontja és forrása. Közismert például hazánkban a lakáshelyzet, az, hogy az állami vezetés bármennyire is szeretné, mégsem tud minden családot megfelelő lalcásviszonyok közé juttatni. . Erőforrásaink ugyan erőteljesen növekednek, az iparban és a mezőgazdaságban a termelékenység emelkedése éiáente milliókkal toldja meg a lakásépítésre fordítható beruházások összegét, ez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy kialakuljon az az ideális ütem, amit az igények növekedése, alakulása megkíván. Hogy ezt a bizonyos ideális ütemet valamiként megközelítsük, az állam jelentős összegeket fordít a kislakásépítés támogatására. Az országban, bármerre megy az ember, lépten nyomon épülő kislakásokat, kertes/ családi házakat lát. A támogatás feltételei, a visszatérítés ideje, a iMmatok az elképzelhető leg- Itedvezőbbek. Nos, az a kérdés: erőforrások nélkül képes volna-e államunk arra, hogy ilyen mérvű támogatást nyújtson a munkáscsaládoknak? S hogy rriégis nyújt, abban nem jelentéktelen szerepe van annak, hogy százak és százak teszik takarékba pénzüket. Nemes emberi cselekedet ez, arról nem is szólva, hogy egyben hasznos, jövedelmező is, hiszen az állam komoly kamatot fizet a takarékoskodónak. V‘ ran ennek a takarékoskodásnak azonban egy másik oldala is. Ez sem negatív, hanem pozitív, a szó legigazibb értelmében. Az ugyanis tiszta sor: ebbén az országban csak akkor lesznek szebbek a holnapok, ha mi, magunk munkáljuk széppé azokat. Senki nem végzi el helyettünk, nem áll a helyünkre, s nem ad a kezünkbe semmit. Vagyis minden csak akkor lesz■ több, ha mi többet teremtünk belőle. Miként születik ez a többlet? Egyrészt úgy, hogy a mai egy egység helyett holnap kettőt állítunk elő. Másrészt viszont — s ez legalább annyira fontos, mint az előbbi — úgy, hogy takarékoskodunk a nyersanyagokkal, a szükségesen felül nem fordítunk többet valamire. Természetesen itt fontos szempont a minőség, az, hogy még csak rosszindulatból se lehessen rámondani gyártmányainkra, mezőgazdasági termelvényeinkre, hogy azok csapnivalóan rosszak. Itt így jelentkezik, mint nagyon fontos társadalmi ügy a takarékoskodás. Egyre nagyobb méreteket ölt hazánkban a tartós fogyasztási cikkek vásárlása. Hovatovább oda jutunk, hogy a televíziós készülék — csak hogy egy példát mondjunk — éppoly szükséges lesz a családban, mint a rádió, a mosógépről nem is beszélve. Senki előtt sem kétséges, hogy minden egyes háztartási, vagy művelődési célo- lcat szolgáló gép és más eszköz az emberek életét teszi köny- nyebbé, színesebbé, gazdagabbá. Vagyis teljesedik az, amit így szoktunk emlegetni: életszínvonal-emelkedés. S hogy teljesedhet, terebélyesedhet, abban nem kis része van a takarékoskodásnak. Áruvásárlási hitelt ugyanis valamiből adni kell. Hogy minél többet adhassunk, ahhoz hozzájárul egy bizonyos mértékben a takarékoskodás is. Tehát a művelődés céljait, az emberek életének könnyebbé válását ugyanúgy szolgálja, mint a termelési érdekekét. t1 helyütt nincs alkalom arra, hogy minden, a takarékossághoz kapcsolódó kérdést taglaljunk, elemezzünk. Csak néhány oldalról kíséreltük . meg bemutatni, mennyire jelentős erőforrás. Ez a néhány részletprobléma arra is választ ad egyben, hogy azok, akik e mozgalomnak propagandistái, mennyire tiszteletre méltó munkát végeznek, s a maguk tevékenységével miként járulnak hozzá az ország hétköznapi gondjainak megköny- nyítéséhez. Mert végső soron nem egyébről van szó, hanem arról, hogy csakúgy, mint az élet minden területén mások, ők is azon munkálkodnak, hogy fogyjanak gondjaink, szaporodjanak örömeink. SZOLNOKI ISTVÁN Munka és élet A IX. Megyei Képzőművészeti Kiállítás anyagában jelentős he« lyet foglalt el a munka, a dolgozó ember ábrázolása. Képünkön egy ilyen témájú festményt matatunk be alkotója Stekly Gyuisj címe.: SUúaós,
