Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-21 / 247. szám
mz. október í?f. TOLNA MEGYEI NfPÜJSAQ * cl Szckizácdl Oly^amda (18 6 2-1962) «VWWVWVSiWWVSAM^/VSAi^WWNAM^WW I Alapíttatott 1862-ben. Ez a rövid kis mondat ott díszeleg a Szekszárdi Nyomda korábbi kiadványain, jelezve, hogy ennek a nyomdának hagyományai, a múltba mélyen visz- szanyúló gyökerei vannak. Kereken száz évvel ezelőtt kezdte meg hivatalosan működését az első szekszárdi nyomdász, Ujfalussy Lajos. Az ő nevéhez fűződik ennek az O/WVMWS/VWWWVWVWVWVS/WWVWVW A ^SA^yWW^/VS/WNA/\AAAAA#WWWWVS/WW üzemnek a végső megtelepedése ebben a kis városban, f Szekszárdon. ) Természetesen a nyomda alapításának előzményei is ( voltak, amelynek vizsgálatára érdemes időt fordítani, hi- < szén abban az időben játszódik, amely a magyar történelem \ egyik legragyogóbb időszakát jelenti az 1848-as forradalom S és szabadságharc éveiben. f ■¥■ /WWVWWS/WWWWWWVWWWS/VWWW» z elődről, Perger Sándorról — akinek tanítványa Ujtt.lus.sy Lajos — levéltári megsárgult papirosok, ügyiratok és folyamodványok árulkodnak. Az első kérvény 1836 június 20-án keltezett: „Tekintetes, Nemes Vármegye, Nagykegyelmességű Drága Jó Uraim! Bizakodva azon tapasztalásomból, hogy mennyire szívükön fekszik a tekintetes Karoknak és Rendeknek a műveltség elősegítése, bátorkodók én is alázatosan folyamodni igyekezetem kegyes elősegítésére. Szándékom a megyében Szekszárdon egy könyvnyomó intézet felállítása...” Azonban Perger Sándornak még jópárszor kell folyamodnia a tekintetes karokhoz és rendekhez, míg végre 1842-ben a helytartótanács értesíti a vármegyét és azon keresztül a kérelmezőt, az engedély megadásáról. Perger Sándor nyomdája tehát megkezdhette működését. A haladó gondolkodású nyomdásznak azonban hamarosan nézeteltérése támad a hatóságokkal. Perczel Mór három évvel Kossuth Ipari Védegyletének megalakulása előtt Tolna vármegyében már megszervezi az első védegyletet. Terveihez egy nyomdászra volt szüksége, aki hajlandó az alapszabályt kinyomtatni. Ez igen kockázatos vállalkozás volt, hiszen alapszabály kinyomtatásához még a cenzori engedély is kevés volt, a helytartótanács beleegyezése nélkül. Perger Sándor vállalkozott az alapszabályok kinyomtatására és csak a cenzori tisztségétől amúgy is megválni akaró Ujváry József és Perczel Mór összjátókának segítségével menekül meg attól, hogy engedélyét bevonják. Természetes tehát, hogy a forradalom kitörése és a szabadság- harc ideje alatt Perger Sándor nyomdáját a forradalom eszméinek szolgálatába állította. 1848 március 25-én Merwerth Ignác Örömdalát nyomtatja ki, de számos röplapot és kiadványt őriznek a múzeumok és levéltárak, amelyek Perger sajtója alól kerültek ki. A szabadságharc bukása után pereskedés, üldözés a sorsa. A politikai rendőrség, a Politzei Szekzion foglalkozik ügyével, mert feljelentés érkezett ellene, miszerint Wild Izidor honvédfőhadnagy nála tartózkodott és vele sokat tárgyalt. Forster Károlyhoz, császári és királyi biztoshoz, Tolna vármegye rettegett főnökéhez szólnak a folyamodványok, azonban barátai segítségével „kellőképpen tisztázza magát”, s a működési engedélyét sikerül megtartani. A kérlelhetetlen szigorúsággal újjászervezett cenzúra azonban kötelezi arra, hogy minden egyes nyomtatványának egy-egy példányát beszolgáltassa. segítő barátok között ott volt Ujfalussy Lajos is, aki akkoriban nyomdászsegédje volt Perger Sándornak. A mester halála után az özvegye neve alatt működő nyomdának ő volt a lelke, majd 1862-ben megszerzi a jogot arra, hogy saját nyomdát állítson fel. A vándornyomdász üzlete helyén végre megtelepedett az első szekszárdi nyomda. A századfordulót megelőző évekig nem sokat tudunk az Ujfalussy Nyomda működéséről. Az 1888-ban kiadott Nyomdász évkönyv és útikalauz tesz róla említést, miszerint egy gyorssajtóval és egy kézisajtóval működik a kis üzem. Ugyancsak ebben az évkönyvben egy tanulmány foglalkozik az országban megjelenő hírlapokkal és a „meglehetősek” között említi meg a Szekszárd és Vidéke című lapot, amelyet Ujfalussy Lajos nyomdájában állítanak elő. A későbbi évkönyvek több Szekszárdon működő apró kis nyomdáról adnak hírt, Ujfalussy mellett működni kezd Rosenbaum Ig- nácz, Bátor János, Lengyel Pál, Staub testvérek nyomdája. Rájuk is vonatkozik az 1895-ös évkönyv egyik tanulmányának kitétele, miszerint: „gombamódra szaporodnak a papírkereskedők silány taposósajtói, hogy elharácsolják a nyomdáktól azt a kis éltető erőt, ami a hivatalok szükségletén kívül fennmaradt.” Újabb és újabb neveket jegyez fel a krónika, azonban nem sokáig élnek ezek a kis vállalkozások. A teljesség kedvéért még megemlítjük az Árva-féle nyomdát, amely előbb Árva János, majd pedig Árva Júlia irányítása alatt működött. Végig megőrizte függetlenségét, tehát nem egyesült a Molnár Rt-be a Kaszás Sándor féle nyomda. Nagyon keveset tudunk a Pech Dániel féle vállalkozásról, mert mindössze az 1908-as évkönyv tesz róla említést. A Magyarországi Könyv- nyomdászok és Betűöntők Segélyező Egyesületébe azonban valamennyi kis nyomda alkalmazottja beléphetett, például a helyi csoport vezetői Farda Vince és Kovács Pál, a Bátor-nyomda alkalmazottai voltak. Az 1901-es útikalauzban olvashatunk először Molnár Mór szekszárdi nyomdaalapításáról. Ez az üzem lesz az az életerősnek bizonyuló vállalkozás, amely pár év múlva magába szippantja a kisebb nyomdákat és Molnár részvénytársasággá alakul. askos, kézzel írt könyvet őriznek a Szekszárdi Nyomdában. A szakszervezeti ülések egybekötött jegyzőkönyve ez. Az első bejegyzések dátuma 1904. február 14. A „szakegyleti élet” krónikája ez a könyv, aminek egy későbbi bejegyzése elárulja, hogy mióta működik Szekszárdon a nyomdászok szakszervezete. Az 1905 szeptemberi ülésen javaslat hangzik el, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a szakegylet helyi csoportjának tízéves fennállását, tehát 1895 a megalakulás éve. Egy másik, ugyancsak vaskos könyvet is őriznek a Szekszárdi Nyomdában. Első oldalán ajánlás olvasható, Újvári Imre gépmester bejegyzése: „A világosság reményében megnyitjuk könyvtárunkat.” A dátum: 1906. VII. 20. Az önművelésre való törekvés szép példája volt ez, hiszen a katalógusban sok száz bejegyzés tanúskodik arról, hogy a nehezen összegyűjtött koronákból vásárolt könyveket ugyancsak forgatták a nyomdászok. Féltve őrzött, közös kincsük volt ez a pár tucat kötetből álló könyvtár, amelynek könyveit szakadozott szélűvé olvasta mesterember, inas egyaránt. Könyvtár felállításáról, öntevékeny színjátszó kör megszervezéséről, a Népszava megrendeléséről értesülhet a böngésző a jegyzőkönyvből. A bérkövetelésekért folytatott harc első szervezett megmozdulásáról az 1905-ös évkönyv ad hírt. Az országos szakegyesületi kongresszus által meghatározott munkaidő és munkadíj szabályzat elfogadására kényszerítik a szekszárdi nyomdászok a tulajdonosokat a sztrájk segítségével. összesen 39 napot nem dolgoznak és a sztrájktörésre is csak egyetlen ember vállalkozott. Hogy ki volt a sztrájktörő, arról nem beszél a krónika, de a többi tizenhárom sztrájkoló kiállásának megvolt az eredménye, bér- és munkaidő-követeléseiket a tulajdonos kénytelen volt teljesíteni. Az országszerte egyre jobban erősödő munkásmozgalomról vall a szakszervezeti jegyzőkönyv 1909 május elsejei bejegyzése. A munka ünnepéről díszközgyűlésen emlékeznek meg és a lejegyzett ünnepi beszédben az egységre törekvő, szervezett munkásosztály hallatja hangját. A most már Molnár-féle nyomda néven ismert üzem az 1910-es években egyre jobban gyarapodik, erősödik. Egyre több és több embert foglalkoztat és az ezekben az években megjelenő statisztikák szerint mind a szedők, mind a gépmesterek és segédek az országos szakegyesületi kongresszus által meghatározott bért kapják, munkaidejük a nyolc és fél, kilenc óra között mozog. A nyomda termékei közül a legnagyobb hírnevet a naptárkészítmények szerzik meg, először az ország határain belül, majd pár év múlva azon is túl jut jó hírük. Az első világháború kitörését eleinte nem nagyon veszi észre az üzem, de a későbbi évek során a háborús dekonjunktúra idején egyre több lesz az elbocsátás, alacsonyabbak lesznek a bérek. Még mielőtt a saját bőrén erősen megérezné az ország a háborús terheket, a nyomdász-évkönyvben bátor hangú figyelmeztetés jelenik meg: „Ideje volna, hogy a sajtó munkásai elmélkedjenek azon a kérdésen, miért kellett nekik a nemzeti gyűlölet szításához tőzeget hordani. Gondolkozzanak azon, kinek a bűne az, hogy a sajtó, Guttenberger nagymesterünk kultúralkotása miért állt az emberiség salakjának, a nemzeti gyűlölethirdetőknek a szolgálatában.” Ezeket a sorokat már 1916-ban olvashatta az ország valamennyi nyomdásza. 1918-ban, az addig hiteles pontossággal vezetett jegyzőkönyv megszakad, a Tanácsköztársaság idejéről szóló forradalmi hangulatú gyűlések feljegyzéseit óvatos kezek emelték ki a könyvből, nehogy támpontot adjanak az azt követő dühöngő fehérterromak. Ebből az időszakból tehát az élő tanúé a szó. izennjolc éves volt akkor, két eves inas a nyomdában. Ma hatvanegy éves Haász Jakab gépmester. Egyike azoknak, akik tanúi voltak a Tanácsköztársaság dicsőséges napjainak. — Legfrissebben azok az emlékek élnek bennem erről az időszakról. amelyek az itt nyomtatott Vörös Újság előállításával kapcsolatosak. Pontosan már nem tudnám megmondani, hogy hány példányban jelent meg az újság, de több volt kétezernél és alkalmanként a háromezret is meghaladta. Soha egy újságon sem dolgozott olyan szívesen a csoportunk, mint a Vörös Újságon Késő éjszaka érkeztek az utolsó kéziratok és a lap a kora hajnali órákban került ki az utcára. (Itt zárójelben jegyezzük meg, hogy ebből az újságból mindössze egy darab van a Szekszárdi Állami Levéltár birtokában, szívesen vennénk minden olyan tudósítást, amely a még esetleg fellelhető 1919-es Szekszárdon megjelenő Vörös Újságról értesítene). — Élénken él az emlékezetemben az a kora reggeli óra is, amikor már készen voltunk a nyomással és csak azt vártuk, elvigyék a lapokat, amikor a rendőrség jelent meg és elkobozta, lefoglalta az összes Vörös Újságot. Akkor megértettük, megdöntötték a Tanácsköztársaságot. — Ezután a szakegyleti üléseket is betiltották mindenfajta csoportosulást megtiltottak, hogy a bérköveteléseinket ne tudjuk érvényre juttatni. Mi azért megtartottuk ezeket az üléseket, csak a színhely változott meg. A város különböző kocsmáiban gyűltünk össze, bor mellett beszélgetve vi tattuk meg a kérdéseket, míg egy-egy szaktárs a kocsma előtt őrködött. — Erről az időszakról nincsenek feljegyzések a szakszervezeti taggyűlések jegyzőkönyvében, hiszen ha valamit egyáltalán írásban rögzítettünk, akkor azt úgynevezett „nyelvre”, különálló papírlapra jegyeztük. Ezek a feljegyzések mindig egy-egy szak- társnál voltak, sohasem gyűjtöttük össze, nehogy ez is bizonyíték legyen esetleg a szerveződésről a csendőröknek. Az emlékezésben most új fa visszaugrik egy-két évet Jakab bácsi. Arról mesél, amikor a szekszárdi kaszinó épületében összegyűltek a város fiataljai és megalakították a KIMSZ, a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségének helyi csoportját. Ezen az alakuló gyűlésen ott voltak a nyomdászfiatalok képviselői is. felszabadulás után aztán újra szabadon szervezkedhettek a nyomdászok is. Az üzem újra fellendült és államosításkor már 35 dolgozója volt a nyomdának. Azóta ez a szám évről évre növekedett, jelenleg 120-an dolgoznak a Szekszárdi Nyomdában. Uj gépekkel ismerkedhettek meg az itt dolgozók, az automata gyorssajtóval, a rotációssal és a modern szedőgéppel. Az államosítás óta kilencszer nyerte el a vállalat az Élüzem címet. Termékei ma már külföldre is eljutnak. Gyorssajtón és fürge kezű könyvkötőinek munkája nyomán készül az egymillió zsebnaptár, rotációs gép ontja az újságot, a jubiláló nyomda megkezdte százegyedik életévét... Szöveg: Monostori Miklós A fametszeteket a Magyar Grafika c. folyóirat alapján készítette: Herner Lajos
