Tolna Megyei Népújság, 1962. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-05 / 207. szám
1962. szeptember S. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 V ran abban valami, hogy az izgalom ragadós, s még az is beleesik, akinek egyébként semmi oka az izgalomra, ha körü- l lőtte sok az izgatott ember. Kedden reggel, ami- íkor kezdődött az első tanítási nap, bőven volt {ok a drukkra. Együtt „szurkolt” a szülő és gyer- jmek, hiszen egy tízhónapos szakasz startjának felső óráit élték. Megfigyeltem az utcát: más volt, > mint amit a nyáron megszoktam. Tás- >ka, könyv, diáksapka — ismét feltűntek a ka- I púkban, s apró, tipegő léptekkel indultak az |elsősök, hogy elkezdjék az iskolát, a tanulást, megismerkedjenek azzal a rengeteg újjal, ami ja felnőtteknek már alig jelent valamit. Rég volt, első órák elmúlt — de egy röpke időre visszaszökik ilyenkor az az év, amikor mi, idősebbek kezdtünk. Az első órák és az első betűk izgalmát mindannyian átéltük, előbb úgy, mint gyerekek, később — sokan közülünk — mint pedagógusok, s még többen, mint szülők. Ebben az írásban azokról lesz szó, néhány villanásnyi kép erejéig, akik tegnap reggel ki ilyen, ki olyan hangsúllyal, de kimondták: elkezdődött. Különbözőek. Egyikük hatéves, másikuk deres hajú, a harmadik telt arcú, mosolygós lány, aki most indul a pályán, s neki kétszeresen fontos volt ez a mai nap. Hodály volt előbb, s egyszer, egy tét, amelyik végigkíséri ezeket az szünetben össze is dőlt. így kéz- apróságokat egész életükben, dődött a pályám, s most itt va- Amint jövünk kifelé megyénk gyök, ebben a gyönyörű, húsztan- legnagyobb általános iskolájából, termes iskolában. Ettől nem is akar elszakadni. Két éve hívták más területre, de csak a fejét ingatta. Nem és nem. Itt érzi jól magát, a gyerekek között. Sokat vár az idei tanévtől, így mondja: — A nevelői pálya és hivatás izmosodását, továbbfejlődését várom. Úgy érzem, nem hiába, hiszen most minden lehetőség adott, hogy az eddigieknél jobban tanítsunk. Búcsúzkodunk. Sok szerencsét kívánunk Bodrogi tanár úrnak, és sikeres tanévet. ami néhány napja a torkomban lüktetett. Egy idősebb tanár meg is jegyezte tréfásan: beülhetne a harmadikba... Persze ennél, még ha fiatal is, csak idősebb Hajdics Klára. Ha jól megnézzük, már tanári múltja is van, hiszen az iskolából Csepelre járt ki tanítani. A szakmára terelődik a szó. — Fiúkkal is foglalkozom majd, őket a ritmikával szeretném megismertetni és természetesen a torna, a sport szeretetére próbálok minden tanulót nevelni. Kevés az időnk, csak éppen néhány szót tudunk váltani. S ebből ez derül ki: a szülők Tamásiban élnek, a termelőszövetkezetben dolgoznak. Szorgalmukat örökölte a fiatal tanárnő is. Azt már más mondja róla, hogy mozgékony, energikus, s tele van ambícióval. Hisszük — mert rövid idő alatt így ismertük meg — ambíciója sohasem fog csökkenni, mindig a mostanihoz hasonló lelkesedéssel várja az órák kezdetét És megint a legkezdőbbek, az elsősök között, az első emelet 20Igen, ez a könyv, ebből tanultok majd — magyarázza kis növendékeinek dr. Gulyás Jánosné. — Majd megismeritek a betűt, s akkor tudjátok meg Igazán, mennyi szépség van a könyvekben. Papír van a padokon. — Még nem tudnak írni, de már ismerkednek a ceruzával, s félévre már biztosan forgatják. Még néhány szó a kedves tanár nénitől, s ezzel egy kis bizonyítványt állítunk ki munkájáról. Tavaly 48 apróságot tanított meg a betűvetésre. Az idén 41 az osztálylétszám. S közben kicsit elmereng: — Nem volt bukott tanulóm tavaly év végén, s szeretném, ha most sem lenne. Szeretettel simogatja a kis Till Márti haját. A kislány e perctől — látszik az arcáról — nagyon bízik Gulyás tanár néniben, s a elfogódottak még a nyolcadikosok is, de gyorsan eltűnik a zavar. — Az idén már mi is ide kerülünk — áll meg egy tabló alatt Rudnyánszki Mária, s mutatja a képet, a tavalyi ismerősöket Schilling Évának, barátnőjének. Ök így kezdték az első órát: már az utolsóra gondoltak, sőt még távolabbra. Arra, hogy jövő ilyenkor a közgazdasági technikum hallgatói lesznek. Bodrogi tanár úr most jött ki a teremből. Az ő esetében jubileumot ünnepiünk, a huszonötödik után most kezdi a huszonhatodik tanévet. — Mindig izgalommal várom Lányok az iskola előtt. A szöszke fejekbe már a holnapi gondok fészkelték be magukat: irodalom, történelem, matematika, dolgozatírás. Huszonhatod- :orra először, odrogi István már az új tan- / első órájára idul. Már tarn nem istud- l: huszonöt év att hányszor ítte már hóna latt az osztály- naplót. számológép sem olyan idegen, mint pár perce volt. * * * Másik terembe nyitunk a földszinten. Óra vége következik néhány perc múlva, s Bodrogi István tanár egy kis türelmet kér. A folyosón várakozunk, hallgatjuk amint arról beszél a nyolcadikosoknak, miként kezdjék ezt a tanévet, hogyan készüljenek az órákra, s szeressék nagyon az irodalmat. Megelevenedik a folyosó, kicsit ezt a percet, huszonöt éven át nem tudtam annyira megszokni, hogy ne idézett volna elő valahol a belsőmben egy kis melegséget a kezdés. Lámpalázról persze szó sem lehet, a tanár úr nagy gyakorlattal rendelkező pedagógus. 1935-ben került ki a budai tanítóképzőből. Pályáját Tápiógyörgyén kezdte 1937-ben, egy tanyasi iskolában. — Az nem is volt iskola — emlékezik, s mintha még most is megkeseredne szájában az íz. — Egy fiatal tanárnő az óra előtt. Portréja nem sokat mond, de aki megismerte, akaratlanul is ezt mondja Hajdics Klárának: csak bátran, merészen tanárnő, szép hivatást választott. as tanteremben. Az itt tanító Halmai Tivadarné is jubilál. Most ismerteti az iskolával a tizenötödik első osztályt. Tulipán van az ajtón, tulipán díszeleg a tanító nénin és a gyermekek ruháján is. Ez a jel, így nem tévesztik el a tantermet, megismerik egymást az apróságok. Pár perce még a helyüket sem találták, de most már mindenkinek megvan a padja, mind a negyven gyereknek. Már a szomszéddal barátkoznak, Káldi Zsuzsika a nevét is ismeri már társnőjének. Barátnők lesznea majd? Könnyen lehetséges, hiszen az iskola életre szóló kapcsolatok kialakítására képes. Konczos Zsuzsika és Nagy Ilonka szekfűcsokrot szorongat a kezében. Egyelőre félénken, de növekvő bátorsággal lépnek ki a pádból, s egyszerre nyújtják a virágot A tanító néni meghatódik, mert ki nem hatódna meg akkor, ha látja: a gyerek már a szeretetet igyekszik tolmácsolni. — Én is nagyon szeretem őket — mondja kicsit megilletődött hangon Halmainé. — Sok baj van velük, de megéri a fáradtságot a foglalkozás, öröm látni, hogyan növekszik a gyermek biztonsága, mint lesz napról napra bátrabb, merészebb, és vállalkozik a feladatok végrehajtására. Ezt még hallgatni is szép. Nem azért, mert pedagógus formálta a szavakat, hanem azért, mert a szeretet diktálta őket, az a szereBella János bácsi, a hivatalsegéd még egy szóra megállít bennünket: — Tudják — emeli fel intőn az ujját — a tanítás elkezdődött, de a tanév csak akkor kezdődik igazán, amikor kitörik az első ablak. Igaza van Bella bácsinak? Nem tudjuk, de reméljük: az idén nem sokat jár azért üvegeshez. * * » A hivatásában most induló fiatal tanárnővel egyszer együtt utaztam. Nem gondoltam, hogy ismét találkozunk, azt sem, hogy testnevelő tanár. S annál nagyobb volt a meglepetés, amikor bemutatkozott: — Haj dics Klára vagyok, a gimnázium legfiatalabb testnevelő tanára. Most végeztem el a TFjelző csengetést, akárcsak a mostani elsőt, amikor már’ tanításból kell vizsgáznia. De gazdag egy ilyen első nap! Jó lenne mindent összegyűjteni, s csokorba kötve átnyújtani az olvasónak, azoknak, akik ebben a riportban szerepelnek, s mindannak a hatezer első osztályosnak, sőt: annak a negyvennégyezer általános és középiskolásnak, akik kedden reggel beültek a padokba, hogy tíz hónapon át ismerkedjenek a tananyaggal, s hangyaszorgalommal elsajátítsák pezsgő, változó, és egyre jobban fejlődő életünk kérdéseinek megértéséhez szükséges ismereteket. Időből, helyből ennyi telt. Kis A mamák szedték a szekfűt, de a kislányok adják át Halmai Tivadarné- nak. Konczos Zsuzsika és Nagy Ilonka figyelmes kislányok, s azt ígérték, hogy jó tanulók is lesznek. et, s már nagyon szeretnék dől- ízelítő csupán azokról, akik teggozni, tanítani. — Nem fél a kezdéstől? — Idősebb kollégáim olyan szeretettel fogadtak, hogy még az a kis szorongásom is feloldódott, nap reggel elkezdték az 1962— 63-as iskolaévet. Szöveg: Szolnoki István Foto: Bakó Jenő. A gyönyörű húsztantermes szekszárdi iskolában eleven élet zajlik. A hivatalsegédek szobájában Keresztes Ferencné és Bella János konstatálják megfelelő ünnepélyességgel : — Megkezdődött a tanév, elkezdődött a mi munkánk is. Naponta most már 550—600 négyzetméternyi terület tisztántartására kell gondolnunk. No, és arra, hogy a gyerekeket semmi sem zavarja a tanulásban. Egy emelettel feljebb megyünk. A 19-es tanteremből anyás, magyarázó szavak szűrődnek ki: — Csendben kell ülni, s ha szólítok valakit, akkor feláll. Ugye, értitek? Vékony gyerekhangok válaszolnak dr. Gulyás Lajosné szavaira. Egy percre zavarjuk csak. — Ötödik éve tanítok elsősöket. Nagyon szeretem őket.
