Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-03 / 180. szám

1962. augusztus 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Az „öregek” mondták el IA nagyszokolyi j«-meiő­!-------—---------— szövetkezet iro­d ájában arról beszélgettünk, ho­gyan találták meg helyüket a tsz-ben a fiatalok. Mintegy 40— 50 fiatal dolgozik a közös gazda­ságban. A szövetkezet eddigi ered ményei megalapozták a fiatalok jövőjét. A tavalyi esztendőben több mint 40 forintot fizettek munkaegységenként. Ebben az évben is jók a kilátások. Munka­egységenként 15 forint előleget fizetnek. Jó munkakedvvel, biz­tató perspektívával dolgoznak a szövetkezet tagjai. Szente Mária KISZ vezetőségi tag egymás után sorolja a fiata­lok eddigi teljesítményeit. Több­ségüknek már jóval százon felül van a munkaegysége. Szűcs Er­zsébet baromfigondozónak 182, Szabó Ferencnek 166, Jakab Já­nosnak 250. — Az állattenyésztésben — mondja Piczil János, a szövetke­zet főállattenyésztője — sok fia­tal dolgozik. A sertésgondozók­nak több mint 60 százaléka fia­tal. A baromfiaknál pedig egy­két kivételtől eltekintve mind fiatal dolgozik. — Hogy vannak megelégedve a fiatalok munkájával? — Szorgalmasan, becsületesen dolgoznak. A sertésállomány nö­vekedésénél, a hízó sertések súly- gyarapodásánál sokat köszönhet a szövetkezet Jakab Jánosnak és a többieknek. Elsősorban ők azok, akik az állattenyésztésben alkal­mazott új módszereket képvise­lik. Jól gondozzál?, szakszerűen etetik a fiatalok a baromfi-állo­mányunkat, tojástermelési ter­vünket közel 200 százalékra tel­jesítettük. — Ha az idősebbek csendben vannak — szól közbe Teszler Vendel, a szövetkezet elnök- «■mtinmimimriTVTt helyettese —, akkor a fiatalok jól dolgoznak, nincs baj. Az idő­sebbek csak akkor veszik észre őket, ha rosszul csináltak vala­mit. Pedig a jót el kell ismerni, meg kell dicsérni őket érte. Meg­érdemlik. Rendes, szorgalmas, becsületes fiatalok dolgoznak ná­lunk. Tórizs Annával, a KlSZ-szer- vezet vezetőségi tagjával keres­tük fel az ifjúsági arató munka­csapatot. Éppen delet harangoz­tak. A nap hétágra sütött. Ár­nyékban is meghaladta a 30 fo­kot. LÜ..I2 ina csapat néni. Neki már nagy gyerekei vannak. A többiek azonban csak 18—20 évesek. Amikor találkoz­tunk, éppen kepéztek. Olyan gyor­san dolgoztak a fiúk, alig tud­tunk velük lépést tartani. A lá­nyok meg a kévét hordták ösz- sze. ök előbb kiértek a föld vé­gére, s velük együtt telepszünk le az akácfák alá, valami kis me­nedéket nyújtanak a meleg elől. Közben már néhány mama meg­hozta az ebédet. — Egy meghívót hoztam, kis­lányom — szólt az egyik édes­anya. — Estére ifjúsági nap lesz. — Egész nap dolgoztok, jobb lenne, ha lefeküdnétek — szól a másik. — Nem kell ilyenkor gyű- lésezni. — Már alig vártuk, hogy a KISZ-be mehessünk — szól köz­be a szöszke, mosolygós szemű Kajdi Éva. — Ott van az a fene zenegép — szól megint a néni —, ki se bírjátok, hogy ne táncoljatok ... — Hiss te! Az anyád minden- ségét — Bözse néni hangjára let­tünk figyelmesek. — Lányok, jön a gólya! Egyenesen felénk tart, ■ u»niirirmniFw«ii«ni el kell zavarni. Nehogy bajt hoz­zon a nyakunkra... Olyan nevetés tör ki, hogy a gólya ijedtében tényleg elrepült. A lányok szégyenlősen folytatják az evést, a fiúk még közbe-köz- be összenevetnek. — Elégedettek a fiatalok mun­kájával? — kérdezem Bözse né­nit. — Bírják ezek a munkát — mondja. — Ma is túlteljesítettük a normát. Néha egy kicsit játsza­doznak, huncutkodnak, de így vi­dámabban megy a munka. — Csak az a baj — veti köz­be V. Papp Ferenc kocsis —, hogy nem kapunk sört. Minden nap hozunk pénzt, de hiába vár­juk a söröskocsit. I Közben megebédeltek J“**­lány hozzánk csatlakozott. A táb­la sarkáig együtt megyünk. — Én szeretek a tsz-ben dol­gozni — mondja Kajdi Éva. — Ha szorgalmasan dolgozunk, a tsz vezetősége sem marad adós. Az egyik nap moziba akartunk menni, korábban hazaengedtek bennünket. — Hallottam, hogy nem ez volt a korábbi pályaválasztása — ve­tem fel. Kicsit elpirul és a kísérőmre pillant, mintha ő árulta volna el a nagy titkot. — Igaz, tavaly szerencsét pró­báltam Pesten, ötszáz forint és a koszt volt a munkabérem. Nem szerettem ott. Rövid idő után ha­zajöttem. Beléptem a szövetke­zetbe és azóta mint tag dolgo­zom ... Dél van. Forró a levegő. Né­ma csend jelzi, hogy pihennek az aratók. Rövid időre csend honol a szokolyi határban. Kerekes Ibolya &lwe.iztet&l — takaródéig Ketten a Póktanváról — Mákdarálás gitárszóra — Tanár úr a mosóteknőben — Hogyan táncolnak Kubában ? — Zsuzsa úszni tanul Fehéren villan ki a sátrak ku­polája az útmenti fák haragos zöldjéből. Lent a fák lábainál zsibongva gyülekezik a tábor ebédosztásra. A déli meleget csak az az enyhe szél teszi elviselhe­tővé, amely játékos hullámokat fodroz a víz hátán. A zöldbab-leves, a rizseshús, meg a befőtt ízlik a Fadd-Dom- bori kiszes propagandista tábor valamennyi lakójának. . Ki az ebédlő sátor kecskelábú asztalai­hoz telepszik, ki pedig a vízpar­ton. ölébe véve a műanyag-tálcát, lakmározik. A szabad levegőn nincs panasz az étvágyra, az ebéd hamarosan eltűnik az éhes gyom­rokban. A vízpart azonban nem néptelenedik el, mert hamarosan fürdőruhás fiataloktól tarkállik a fű, meg a tó vize is. A Póktanya elnevezésű sátor lakói közül ketten egymás mel­lett heverve élvezik a napsütést. Fitmann Marika a Bonyhádi Bőr­ipari Ktsz-ből, Fábián Zsuzsa pe­dig a bonyhádi kórházból érke­zett ide a táborba. Mindketten azzal az elhatározással jöttek, p ^ w> w m 'm1 w m » » ■ 1 meg —, nem árt a virágainak, hogy a laboratórium felé nyíló ablakban tartja őket, folytonos napsütésben? — Ehhez maga nem ért, Lojzi- ka. — De mégis... — Ennyi fény nem árt a nö­vénynek, főként az enyéimnek. Aztán ilyenkor nyitva vannak a labor ablakai is, hadd élvezzék az ottaniak is a virágokat. — Gondolja, hogy ráérnek él­vezni? — Miért ne? A szépségre min­dig jut ideje az embernek. A fiú léhán nevet. — Ez igaz. A szép nő és a szép virág mindig magára tudja von­ni a figyelmet. Keresztesi megrovó pillantást hogy hasonló korú fiatalok között, a tábori élet vidámságával ké­szüljenek fel a kiszes propagan­da munkára. Zsuzsának emellett egy igen »komoly'« elhatározása született: az itt töltött idő alatt megtanul úszni. Egyelőre még jó- ízűeket kortyol a holt Duna ví­zéből, de a lelkes úszómesteri tá. mogatás bizonyossá teszi a tábor­zárására a sikert. A konyhasátraknál néhány iz­mos fiatalember társadalmi mun­kát végez, a holnapi réteshez da­rálják nagy buzgalommal a má­kot. Hogy könnyebben menjen a munka, Péter Jancsi gitárszólóval buzdítja őket és a »Marina« meg a »Benjo boy« rögtönzött előadá­sára szemmelláthatóan ütemeseb­ben forog a daráló kereke. Az idősebb nemzedék is meg­fiatalodik az általános jókedv­ben. Az egyik községi iskola igaz­gató-tanára éppen egy mosótek­nőben »vitorlázik« el a partok alatt, kalóz ágyújából hideg vizet fröcskölve a napozó lányok nya­kába. Csónak is van a parthoz wm m m m m » — ^ vet rá a szemüvege fölött. Alig észrevehetően megcsóválja a fe­jét. A fiú észreveszi, és nevet. — Az is eszembe jutott már, hogy vajon magának teljesen ele­gendők a virágai? — Ne íztelenkedjék — jegyzi meg szelíden az idősebb férfi. — Ne féljen, nem vagyok se beteg, se aszkéta. És tovább öntözi a cserepeket. A fiú felvihog. Aztán az ablak felé néz. A rengeteg virág mö­gött, alig másfél méterre ott csil­log a nagylabor üvegfala. A felső ablakrámák nyitva, egy hosszabb karú ember bizton letéphet az irodából feléje hajló virágokból (Folytatjuk) kötve, de azzal nem olyan ér­dekes a hajókázás, mert az nem merül el minden öt percben. A röplabda-pályán a külön­böző járások kiszesei mérik össze tudásukat, de ping-pong asztalok, nál is ádáz küzdelem folyik. Egy másik csoport üdvözlőlapokat ír alá. Az egyik lap az ország ha­tárain túlra megy, az NDK-ba. »Liber Horst« kezdődik a levél, a feladási hely: »einen KISZ lager, aus Fadd-Dombori«. Persze, a nap nem most kezdő­dött. Az ébresztő trombitaszó reg. gél hatkor szólalt meg. Pár órá­val ezelőtt pedig csillogó szemű hallgatóság figyelte Várnai Fe­renc elvtárs, a KISZ Központi Bizottsága titkárának kubai él­ménybeszámolóját. Az előadás után nagy derültséget keltett Töl­gyesi Lacinak az a kérése, hogy Várnai elvtárs mutassa be a ku­bai táncot. Siszler Istvánt, a tábor parancs­nokát nehéz volt meginterjúvolni, mert a parancsnoki sátort per­cenként keresték fel a tábor la­kói, apró, ügyes-bajos dolgokkal, és Siszler elvtárs. Pista, Pityu- kám, mindenkinek szívesen állt rendelkezésére. A szaggatott beszélgetésből azért sok mindent megtudtam. Az idén 164 résztvevője van a KISZ Fadd-Dombori propagan­dista táborának, csaknem száz fiatallal több, mint az elmúlt év­ben. A zászló tövében újra felhar­san a trombita. Délután öt óra van, hétig újra foglalkozáson vesznek részt a fiatalok. Ezt va­csora fogja követni, majd este 10-ig újra szórakozásé a szabad idő. A takarodó után elhamvad a tábortűz parazsa is, a sátrak­ban elhalkul az utolsó viccen ne­vetők hangja, és reggelig csak az őrök vigyázzák a másfél száz Tol­na megyei fiatal álmát. Monostori Miklós Pénteki Szaval az elnök Hallgatom és jegy­zem a tsz-elnök fel­szólalását. Na lám. Ez egy igazi, lelkes, belevaló ember, bá­tor, és következetes. Éppen a kenyérgabo­na-felvásárlás jelen­tőségét méltatja, de oly buzgalommal, hogy arca egészen ki­pirult, és tekintete szinte átszellemült. Jobb karját előrelen­dítve mutatott rá a kérdés fontosságára. — Meg kell érteni elvtársak, hogy a népgazdaság érdeke nem választható el az egyén érdekeitől. Sajnos, e téren van­nak még a bajok. Nekem az a vélemé­nyem, hogy számol­juk fel a káros néze­teket, és igen is, vi­gyük sikerre a gabo­nafelvásárlás front­ját. A mi dolgunk elvtársak harcolni, a mi feladatunk küzde­ni, a mi kötelessé­günk bizakodni, a mi reszortunk helytállni. Meg kell mondanom, itt, a tisztelt értekez­let színe előtt, hogy nem értek egyet az előttem felszólaló elvtárssal. Tu­dom, vannak nehéz­ségek. De meg kell érteni elvtársak, hogy o' népgazdaság érde­ke nem választható el az egyén érdekei­től... Ez igen. Határo­zottság, gerincesség, férfiasság. Neki még a szószátyárkodást is meg lehet bocsátani. Lám, az elnöklő elv­társ is szelíd, és jó­indulató mosollyal hallgatja, szinte biz­tatja, bátorítja, lá­tom, tetszik neki az ilyen vágású elnök. Most éppen ezt jut­tatja szavakban is ki­fejezésre. — Nagyon jól be­szél, Fellegi elvtárs. A gabonafelvásárlás valóban népgazdasági érdek, és a népgazda­ság érdeke valóban azonos az egyéni ér­dekekkel. De mond­ja már meg, legyen szíves; mit fog csi­nálni maga azzal a 30 mázsa búzájával. Vgy tudom, ketten vannak. Feszülten várakoz­tunk. No, most jön majd, ami még nem volt. Hát jött is. Fel­legi ismét rázendí­tett és kifejezésre jut­tatta, hogy „a szo­cializmusért elvtár­sak mindenre kész vagyok, meg kell mondanom, minden­re.’’ Hangsúlyozta, aláhúzta, kifejtette, hogy fel kell számol­ni a helytelen néze­teket így, úgy, és amúgy. Szomszédom is hallgatta, és csen­des vihogással hoz­zámhajolt. „Fellegi szépen szaval, mert a felesleget már eladta feketén.” — súgta a fülembe a szomszéd, s Fellegi még körül­belül 15 percig sza­valt. Később már azt lestem, mikor szakad rá a mennye­zet. De nem történt semmi — sajnos. — szp — Válaszol az AKÖV Július 31-én lapunkban több ol­vasónk, levelezőnk véleményét összesítve cikket jelentettünk meg, melyben néhány javaslatot közöltünk a szekszárdi autóbusz­forgalom gyorsítása, javítása ér­dekében. Cikkünkre a 11. sz. Autóközlekedési Vállalat igazga­tója a következő választ küldte: „Dolgozóink elégedettek az új létesítménnyel. Az impozáns au­tóbuszmegálló büszkeségünk, és vigyázunk annak állagára. Az autóbusz-pályaudvart egy hónap­ja üzemeltetjük, s nem mentség­képpen, de szeretnénk közölni a nyilvánossággal, mit tapasztal­tunk ez idő alatt. S egyben vá­laszolunk is a Népújság olvasói­nak, levelezőinek. A Caray-téri megállóhoz, aho­vá helyi járatok érkeznek, s in­nen indulnak, már több alkalom­mal elhelyeztük a pontos menet­rendet. Azonban a menetrend egyik napról a másikra eltűnt. Az alsóváros felől érkező autó­buszainknak a megyei könyvtár környékére megállót létesíteni nem áll módunkban, mert ha ezt tennénk, akkor meg kellene szüntetnünk a kórház előtti meg­állót, s úgy gondoljuk, hogy fon­tosabb a kórháznál a megálló, mint 400 méterrel közelebb a vá­ros központjához. Az autóbusz-állomáson eredeti­leg volt vízcsap, azonban a terv­ben nem szerepelt a vízcsap alá kagyló építése, így miután a csa­pol ismeretlen tettesek letörték, kénytelenek voltunk leszereltetni. Egy hónapi üzemeltetés alatt az állomáson létesített férfi WC-ről a kilincset, vízöblítő láncokat, a kézmosó kagylóból a dugót ellop­ták. A váróteremben hamutartókat és műanyagból készített szemét­tartó edényeket helyeztünk el, en­nek ellenére néhány utas a sze­metet és ételhulladékot a váró­terem közepére, vagy a szemét­tartó mellé dobja. Köszönettel emlékezünk meg azokról az uta­zókról, akik velünk együtt ör­ködnek, s vigyáznak városunk szép új létesítményére, hogy hosz- szú időn keresztül szolgálhassa az utazóközönség kényelmét.” A 11. sz. AKÖV igazgatójának leveléhez csak annyit teszünk hozzá; megelégedéssel vesszük tudomásul, hogy a cikkünkben felvetettekre válaszoltak és re­méljük, intézkednek is a hiányos­ságok megszüntetése érdekében. Megéri ? ALIGHA ! Mesélik, hogy a közelmúltban egyszer kiesett a kereke, s a ve­zető csak nagy üggycl-bajjal tudta visszahozni Szekszárdra. Persze a program ismét elmaradt, s ez volt a nagyobbik baj. Ott kinn a pusztán, ahová igyekeztek, akkor este hiába várták. Elma­radt a könyvek kicserélése, s a filmvetítésből sem lett semmi. Reklamáltak, mert a pusztán, Rácegresen, vagy a hasonlókon nincs egyéb művelődési, szórako­zási lehetőség. A művelődési au­tó a könyvtárat, a mozit jelenti a pusztai embernek, s egy kicsit azt is, hogy hírt, tájékoztatást kap a világról. Ha ettől elesik, akkor úgy érzi, mintha kiszakadt volna egy időre az általános vérkerin­gésből. És megyénk pusztáin tavaly, pontosabban az elmúlt népműve­lési évadban 66 esetben hiába várták a művelődési autót. Va­lahol az úton rekedt, vagy el sem indult. Rossz volt. A minap Ireg- szemcsén találkoztam vele. s ma­gamban nagy merészségnek köny­veltem el, hogy egyáltalán vállal­kozott a vezetője ilyen hosszú út­ra. Ha könyv lenne, jól Ménének rá Arany János sorai, mert va­lóban csak az imádság és néhány ernyedt szál tartja össze. Pedig áldoztak rá, nem is keveset. Ha leszámoljuk az eddigi motorcseré­ket, még akkor is marad 57 ezer forint. Ha pedig már előre szám­vetést csinálunk, s bekalkuláljuk a 40 ezer forintba kerülő őszi nagyjavítást, bizony joggal so­kallják az összeget, s a kérdés is önkéntelen: kinek éri meg, hogy ennyit költsön rá, s ennyit bíbelődjön vele feleslegesen. Azon a pénzen ugyanis, amit már ráköltöttek, régen másikat lehe­tett volna venni. Ennyit a művelődési autóról, s talán még annyit: Tolna megyé­ben igen sok helyre kellene el­jutnia, s ezért nem ártana, ha a Művelödésúavi Minisztérium ille­tékesei végül is másikat adnának helyette. Egy újjal hatékonyabb lenne a munka, s kisebb a költ­ség. Egyik sem megvetendő szem­pont. — sz. L —

Next

/
Oldalképek
Tartalom