Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-17 / 192. szám
1962. augusztus 17. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Péntek: Hová sorolandók ? A MÉERGÉ nevű vállalat dolgozóinak elég sok fejtörést és gondot okoz, hogy hová sorolják Satnya Alajos árubeszerzőt és Homolya Szilvia bérelszámolót. A vállalat dolgozóinak és a minősítéseket végző kartársnak szeretne segíteni ez a kis írás, olyanképpen, hogy az álattant forrásmunkaként veszi igénybe. Először talán, ha vázlatosan is, de próbáljunk megismerkedni Satnya Alajos és Homolya Szilvia kissé szélsőséges jellemével.. (Persze, tárgyilagosan, nem pedig úgy, ahogy Zsidei kartárs teszi, aki egy alkalommal kijelentette, hogy ezt a vi- gécet és vigécnőt egyszerűen ki kellene rúgni a vállalattól. Ez azért túlzás. Oda sorolandók, ahová valók, és később, ahová majd ismét kerülnek.) E kis kitérő után most már valóban beszéljünk a jellemekről. Satnya Alajos és Homolya Szilvia ájuldozó eksztázis ban dicsőíti a nyugati életformát. Viszont hasonló buzgalommal dicsőítik a szocializmust is. Persze, megfelelően, és precízen, mindegyiket a maga helyén és idejében. Homolya Szilvia kisasszony például, amikor megkapta , a balatoni üdülőbe való beutalót, a szak- szervezeti elnöknek kezet csókolt. Amikor viszont Kanfi Aurél mütyürkeké- szitővel, gépkocsitulajdonossal, és családapával a Balaton felé robogott, egész úton arról beszélt, hogy bezzeg nyugaton egy magafajta kisasszony nem holmi vacak pocsolyában, hanem a tengerparton, előkelő helyen tölti pihenőidejét. Azt nem mondta, csak gondolta, hogy legalább milliomossal, nem pedig egy ócska mü- tyürkekészítővel. Satnya Alajos főleg, mint autószakértő jeleskedik. Felcsillan a szeme, ha amerikai kocsiról beszélhet, de felcsillan a szeme akkor is, ha a Volgát dicséri. A hallgatóság összetétele dönti el, hogy melyik gépkocsimárkánál csillan fel a szeme. Szóval, így élnek ők kettecskén, élnek, éldegélnek, és ezek azok a dolgok, amik miatt a MÉERGÉ nevű vállalat dolgozói tanácstalanok. Pedig a dolog igen egyszerű. Satnya Alajos és Homolya Szilvia a Féreg-nyelvűek (Rhiptoglossa) alrendjéhez tartozó gyíknemhez sorolandók. E gyíknem legismertebb faja a közönséges kaméleon. (Chamaeleon vulgaris Dand) amelynek fő tulajdonsága, hogy színét élénken tudja változtatni. sz. p. OCilene éo a 900-bél GYENIS JÁNOS ÉS LETENYEI GYÖRGY RIPORTSOROZATA J A Remete-hegy találkozik a Hayer-réttel IV. Több mint 1t millió forintra értékelik a tengelici Petőfi Tsz vagyonát A tengelici Petőfi Tsz közös vagyona évről évre fokozatosan gyarapodik. A felfejlesztés után a közös vagyont 4 és félmillió forintra becsülték. 1960-ban több mint 2 millió forint értékű volt a növekedés, s csaknem megközelítette a 8 millió forintot. 1961- ben már 11 millió 34 ezer forint értékű közös vagyonnal számoltak. A fokozatos fejlődéssel egy időben pénzügyileg is megszilárdult a tsz. Négy évre visszatekintve nem volt mérleghiány, és évente biztosítani tudták a tagok részére a munkaegység-előleget. Az idei év is kedvezően alakult a tengelici Petőfi Tsz-ben. A beruházások mellett rendezték a rövid lejáratú hiteleket, olyan állatállományt és takarmánybázist alakítottak ki, amilyen a tsz fennállása óta még nem volt. 685 szarvasmarhájuk és 2200 sertésük van jelenleg. A termelőszövetkezetben már az elmúlt évben is próbálkoztak saját termésű magfogással. Az idén már annyira jutottak, hogy az őszi árpa kivételével minden magféleségből önellátóak. Tűzoltószertár épül Tamásiban A tamási önkéntes tűzoltótestület szertára elöregedett, szűk az épület, a testület felszerelése már „kinőtte”, hiszen autójuk is van. Szükség van már az új szertárra, amelynek építése lassan már a megvalósulás felé halad. Építési költségeit 400 000 forintra tervezik, amelyből 180 000 ezer forintot a községi tanács ad. Az új szertár garázsból, ' két irodahelyiségből és a tűzoltók részére klubszobából áll majd, és úgy építik, hogy később bővíteni lehessen, ha állami tűzoltóság is lesz majd a községben. A gépkocsivezető a tizenhatodik fordulót csinálta. Az egész testén végigömlő izzadtságra rárakódott a lisztszerűen suállongó por. Fáradt volt. Számolgatta magában: »Még hármat tudok csinálni, aztán fájront! Bele az ágyba«. S akkor odamegy egy férfi: — Hallja, meddig zuhognak még? Most már igazán abbahagy, hatnák. A gépkocsivezetőt elfutja a méreg. Mit molesztálják őt, csinálja, amit parancsolnak. Meg különben is, ki nem bírja, az aki nézi, akit legfeljebb az a kis nesz zavar, meg a por? Hát neki bírni kell? Számol magában ötig. mert különben nem tudja, mit mondana, s csak aztán kérdez visilza: — Árulja már el, maga hol lakik? — Fontos az? — Már hogy a... Fontos. A férfi megmondja. S a gépkocsivezető, mintha szemináriumot tartana, szépen, halkan magyaráz: — Látja, más is olyan lakásban akar lakni. Nohát, én azért zuhogok, azért csinálok port. Különben, ha kedve van, jöjjön velem. Nem érek rá beszélgetni, azért nem fizetnek. Valahogy így zajlott le a beszélgetés, s azért tartottuk fontos, nak visszaidézni, hogy akikben kevés megértés találtatik a Szék- szárdon még soha nem tapasztalt ütemű munka iránt, hát szánjanak magukba. S az elkövetkezőket is azért írjuk le, lássák ml készül. Gyermekkorunkban — fittyet hányva a szülői tilalomra — még fürödtünk a Mayer-rét vizében. Aztán a víz kisebb lett, de meg maradt a nád, a sás. Maradtak a békák, hogy zenéjükkel hangossá tegyék nyárestéken az Alsó-Pas- kumot. Igazi békaúsztató, szúnyogok milliárdjaival. s a kánikulában poshadttá bűzlött vízé vei. — Hová lettél, Mayer-rét? — Ezt kérdeztük, amikor elballagtunk, hogy meglátogassuk a városon végigszáguldozó hatalmas teherautók végállomását. Már csak egy sarok maradt a békatanyából, a többit feltöltötte, felszárf- totta, emlékké változtatta a remetei lösz. A nyolctonnás Skoda platójáról lezúdul az öt köbméternyi föld. A kocsi odébb áll, aztán rugaszkodik a dózer és Tóth József, a gépész, megint elhódít néhány centiméternyit a békanyálas mocsártól. — Csak esténként az az 'istentelen sok szúnyog ne lenne — kiált le a dübörgő masináról. Sok ideje nincs a beszélgetésre, mert egymás után érkeznek a teherautók a földrakománnyal. Farkas Lajos művezető, a munka irányítója, szakít egy órát, hogy megismertessen bennünket a Mayer-rét új történelmének első napjaival. Először talán arról, kicsodák is ezek az emberek, akik eljöttek, hogy segítsenek Szekszárd városiasabbá, újjá tételében? — Hadd mutatkozzunk be: Az É. M. 1. számú Földgép Vállalatának dolgozói vagyunk. Százhalombattáról jöttünk ide, de voltunk Gánton, ahol bauxitbányát nyitottunk, építettünk töltést, sportpályát, hegyeket hord- tunk el, gödröket töltöttünk fel, szóval, mikor mit kellett. Most meg a Remete hegyet telepítjük át ide, a paskumi gödörbe. dók, és az is be van rajzolva a térképbe, hová milyen növény, bokor, virág, fa kerül. Ezért most tíz teherautó dolgozik. Napjában tizennyolc-hu- szonkétszor fordulnak. Egy forduló öt köbméter föld. Húszon* kétezret kell összesen ideszállítani. A térképnézésnek vége. Kapóra jött egy teherautó. Beszállunk: irány Remete. Az egykor túlontúl is csendes búcsújáró hely most annál hangosabb. Valaha téglagyár állt ezen a helyen, most egy markológép iszonyatos lapátja emelgeti csendes nyugalommal a földet, bontja, cibálja, tünteti el a hegyet. Egy markoló föld egy köbméter. Ötöt borít egy autóba, aztán jöhet a másik, s mire az utolsót megrakja, az első már fordul is vissza újabb rakományért. Kovács Tibor kocsijával jöttünk, úgy engedelmeskedik a nyolctonnás ennek a húszegynéhány éves fiatalembernek, mintha játékautó lenne. Pesti. Egyik budapesti TEFU-vállalathoz tarMunkában a földkotró. Napi teljesítménye ezer köbméter. A fiú tágra nyitja a szemét. — Nem tetszik hinni nekem? — Ne törődjék vele, hogy mit hiszek, mit nem! Az igazat szeretném hallani. Valóban telefonálni akart? — Igen. — És nem sikerült telefonálnia? A fiú nem felel mindjárt. — Miért nem válaszol azonnal? — A telefonnal kapcsolatban nem mondtam igazat. Azt mondtam, hogy nem kaptam vonalat. Ez nem igaz. Telefonáltam. — Mindjárt gondoltam. — Miből? — Elég ránézni magára fiam, hogy az ember tudja, hányadán van. És még valamit: ne hordjon ennyire szűk nadrágot. Valamivel kevésbé feltűnő ing sem ártana. Ez nem utasítás, félre ne értsen. Remélem, nem neheztel érte. Lojzi hápog egy kissé. ’ — De igazán... ' A főhadnagy a szavába vág: — Nő volt az illető? A fiú bólintott. — Hajlandó lenne elárulni, hogy kicsoda? Kis csend, azután: — Ezt nem tehetem meg, főhadnagy elvtárs. A szűk helyiségben most hat íróasztal áll, mozogni is alig lehet közöttük. Mindenkit idegessé tesz ez az állapot, főleg Hevesit. — Nem lehet így dolgozni, kérem. Egymás nyakába ültetik az embereket. Hiszen így jóformán még levegőt sem kapunk. És akkor ön, Keresztesi elvtárs, még becipedi a cserepeit. Zseniális ötlet. — Hát hová tegyem őket? Keresztesi szemrehányóan fordul a főnöke felé. — Sehová! Semmiesetre sem ebbe a zsúfolt szobába. Tegye őket a folyosóra. Csak a napokban pusztultak el az összes virágai és ön máris újakat szerzett helyettük, ön összetéveszti a gyárat egy melegházzal. Keresztesi arca merevvé válik. — Azt hiszem, ön igazságtalan, Hevesi kartárs. — Én?! — Igen, ön. Most már az egész szoba kettőjüket figyeli. Hevesi arca majd szét robban a fejébe tóduló vértől, míg Keresztesié olyan fehér, akár a fal. — Én vagyok itt a főnök, jegyezze meg! „ — Tudom. És nagyon sajnálom, hogy nincs külön szobája, ezért kénytelen eltűrni a virágaimat. — Hogy érti ezt? Miféle célzás akar ez lenni? — Semmi kérem. Nem volt szándékomban megsérteni. — El is várom. Mindenesetre jelentem a dolgot Hollán elvtársnak. —Sajnálom, hogy felizgattam önt Hevesi kirohan, Keresztesi ott marad, de remeg keze-lába. A többiek körülveszik. Mindenki mellette van. — Ne vegye a szívére — vigasztalja Sebőkné. A vörös Budai is csupa felháborodás. — Paprikajancsi — sziszegi megvetően. — Azt hiszi, hogy mindenkinek úgy kell ugrálnia, ahogy ő fütyül. Már a virágokat is ki akarja dobatni. Aranka is besiet a szomszédból. Szeme csupa könny. Bántotta maga őt? Soha. Ne törődjék vele. Mégsem lehet a dolgozókat terrorizálni! (Folytatjuk) — Hogy tetszik a munka? — Nekünk tetszik. Csináltunk már jobbat is, rosszabbat is. Először elég nehéz volt, most már zökkenő nélkül tudunk dolgozni. Csak az utak lennének jobbak. Pláne arra. a Felsővárosban. Hogy mit szenvednek a gépkocsi- vezetők. Meg amikor vittük a kotró gépünket. Néha valóságos istenkísértés volt. De hát azért vagyunk, hogy csináljuk. — Tudják, hogy nem mindenki örül maguknak? — Tudjuk, mondták már. De mit tehetünk? Azért nem szállítunk dömperrel, mert arról sok föld hullik le, a teherautókkal tisztábban tudunk szállítani. Hogy éjjel-nappal dolgozunk, s az bizony zajjal jár? Nekünk sem könnyű, de ha egyszer gyorsan kell a munka. Egyébként kérem, írják meg, jöjjön ki aki haragszik ránk, nézze meg, milyen munkát végzünk, nézze meg, minek az érdekében van a zaj, meg a por, biztosan elszáll a mérge. S gyorsan a barakba invitál bennünket, ahol egy térképet vesz elő. — Ezt kell megnézni. S nézzük, és kirajzolódik, milyen lesz, nem is sokára a Kertvárost megelőző terület, békák egykori tanyája. Hat ház sorakozik majd egymás mellett, kettőt-kettőt zárt folyosó köt össze. S aztán egy hatalmas park, gyermek-játszó- térrel, tejivóval, betonozott rollerpályával. labdázóvnl gépkocsi- parkoló helyekkel. Még a patoznak valamennyien. Mind fiatalok. Jönnek, mennek, pillanatnyi szünetet sem szívesen engednek maguknak. Szorít a terv, meg kell a kereset. A kotrómester Héder Sándor. Elment az utolsó kocsi, néhány perc szünet. Látja, hogy idegenek jöttek, afféle érdeklődők, nevelve integet a művezetőnek: — Lajos bácsi! Hívja fel az elvtársakat! Gyanútlanul felmászunk a gép. monstrumra. S aztán kapkodunk a levegő után. A nyersolaj szaga még kibírható lenne, hanem a meleg az szörnyű. Le innen, de gyorsan. Felüdülést hoz, amikor ismét a tűző napon állhatunk* pedig vagy negyven foknak sne- coljuk a meleget ott, ahol nem véd árnyék. — Munkaideje? — Mi három műszakban dolgozunk. Huszonnégy óra alatt ezer köbméter földet emelünk ki. Több mint háromszázharminc jut egy műszakra. Egy kisebb hegy úgyszólván eltűnik. De eltűnik egy gödör, amelynek helyén bérházak emel.- kednek majd, gyerekek játszanak a parkban, s tíz év múlva hitetlenkedve néznek majd ránk, idősebbekre, ha arról mesélünk, hány verést kaptunk alig három évtizede, mert a tilalom ellenére megfürödtünk a Mayer-rét vizében. Jelenthetjük: A Remete-hegy és a Mayer-rét randevúja sikerült.
