Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-12 / 188. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 1962. augusztus 12.' Isméi ember a világűrben Hruscsov beszélgetése a harmadik szovjet űrhajóssal Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára szombaton, magyar idő szerint 14,07 órakor rádiótelefon útján beszélt Andrijan Nyikolajevvel, a harmadik szovjet űrhajóssal, aki űrhajóján a Föld körül kering. Moszkva (TASZSZ). Azzal kapcsolatban, hogy a Szovjetunióban Andrijan Nyikolajev őrnaggyal a fedélzetén felbocsátották a Vosz- tok—3. űrhajót, a szovjet kormány felhívással fordult az Amerikai Egyesült Államok kormányához. A felhívás egyebek között hangsúlyozza: »Valamennyi ország érdekelve van a kozmikus tér békés célokra történő kutatásában, s ez kétségtelenül biAndrijan Nyikolajev jelentette, hogy „közérzete kitűnő, az űrhajó minden berendezése kifogástalanul működik.” ^ ■ Nyikita•'Hruscsov a-következőket mondotta: örülök, hogy jól érzi magát. Büszke Vagyok az ön zonyos kötelezettségeket ró minden államra. Ez többek között azt jelenti, hogy az államoknak tartózkodniuk kell mi'hden olyan intézkedés végrehajtásától, amely bármilyen kis mértékben megnehezítené a világűr békés célokat szolgáló kutatását, vagy veszélyt idézne elő 'az űrhajós éle- I téré nézve«. »Ismeretes azonban — folytatódik a felhívás—.hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya új magaslégköri nukleáris robbantások végrehajtását tervezi. A szovjet tudósok földi, és világűrben végzett megfigyelései megmutatták, hogy az Egyesült Államok által július 9-én végrehajtott kísérlethez hasonló magaslégköri robbantások veszélyes körülményeket idéznek elő az űrhajósok egészségére és életére nézve. A Szovjetunió kormánya elvárja, hogy az amerikai kormány megérti a reá háruló felelősséget és tartózkodik az olyan nukleáris robbantásoktól, amelyek veszélyeztethetnék a szovjet űrhajós biztonságát«. Televíziós közvetítés a világűrből Moszkva (TASZSZ). A moszkvai televízió magyar idő szerint 15,27 órakor közvetítette a Vésztők—3 űrhajó fedélzetéről a világűrön át továbbított felvételeket. A televízió sok millió nézője látta és hallotta, amint Andrijan Nyikolajev, a harmadik szovjet űrrepülő beszélt a Földdel. A szovjet kormány felhívása az Egyesült Államok kormányához Szovjet jegyzék a nyugati hatalmakhoz a nyugat-berlini provokációk ügyében Moszkva (TASZSZ). A szovjet kormány külön-külön jegyzéket intézett az amerikai, az angol és a francia kormányhoz. A jegyzékekben felhívja a nyugati hatalmak kormányainak figyelmét arra, hogy Nyugat-Berlinből kiindulva fokozódnak a provokációk a Német Demokratikus Köztársasággal, a Szovjetunióval és a többi szocialista állammal szemben. A jegyzékek megállapítják, hogy e provokációkat augusztus 13-ra időzítették, vagyis annak a napnak az évfordulójára, amikor a Német Demokratikus Köztársaság ellenőrzése és védelme alá vette nyugat-berlini határát, válaszként a Nyugat-Berlinből ellene és a többi szocialista ország ellen szervezett bűnös felforgató és kémtevékenységre. A jegyzékek emlékeztetnek arra, hogy a nyugat-berlini hatóságok a legutóbbi időkben a bonni kormánnyal egyetértve újabb komoly provokációkat szerveztek. A nyugat-berlini fasiszta elemek az utóbbi napokban többször is kísérletet tettek,- hogy felrobbantsák az NDK határán levő védelmi berendezéseket. A bombarobbanások sok esetben emberéleteket követeltek áldozatul, Nyu- gat-Bei'linbői röpcédulákat dobálnak a demokratikus övezet területére, s a röpcédulák felforgató cselekményekre uszítanak az NDK és a többi szocialista ország kormánya ellen. A szovjet kormány felhívja a figyelmet arra, hogy a NATO katonai támaszpontjává változtatott Nyugat-Berlin megszálló hatóságai nem tesznek semmit a nyugat-berlini és a bonni hatóságok tűrhetetlen provokációi ellen, sőt mindenképpen támogatják ezeket az akciókat. A szovjet kormány kijelenti, hogy a provokációk következményeiért a teljes felelősség azokra hárul, akik e provokációkat megszervezik és az efféle kalandorkodást támogatják. Andrijan Nyikolajev a Vosztok—3 pilótája Moszkva (TASZSZ). German Tyitov a következőket mondotta kollégájáról, a Vosztok—3. szput- nyik-űrhajó pilótájáról: „„Andrijan Nyikolajev megtestesítője a hidegvérűségnek, amelyre annyira szüksége van az űrhajó parancsnokának. Barátom — Nyikolajev — vasakaratú, szilárd elhatározottságéi ember. Semmi kétség, hogy repülése alatt sokszorosan felülmúlja azt, amit mi Jurij Gagarinnal együtt végeztünk”. Andrijan Nyikolajev valóban olyan hőstettet hajtott végre, amely örökre megmarad a-világűr meghódításának hősi évkönyvében. Andrijan Nyikolajev 1929-rben született Sorsaliban, a Csuvds Autonóm Köztársaság (a Volga középső folyásánál terül el) egyik falujában. Apja 1944-ben bekövetkezett halála előtt, kolhozban dolgozott, anyja úgyszintén. A csuvas Nyikolajevék családja igen nagy volt: csupán a gyermekek hatan voltak. Andrijan, amikor még iskolába járt, sokat segített szüleinek. Gyakran látták őt a mezőkön, vagy az állatfarmon. Azt tervezte, hogy orvos lesz, és általános iskolái elvégzése után valóban egészségügyi iskolába iratkozott be. Egy idő után azonban megváltoztatta eredeti elhatározását és átment az erdőgazdasági technikumba, ahol már két bátyja tanult akkor. Tanulmányainak befejezése után Karéliában egy fakitermelő részlegnél lett művezető, és hamarosan nagy tekintélyre tett szert a régi, tapasztalt fakitermelők között. Sokat olvasott, és a könyvekből szerzett ismereteit átadta kartársainak, munkája alapján mindig példaként állították a többiek elé. Részlege a legjobbak közé tartozott. A nyugodt és akaraterős fiatalember a munkások között nagy szeretetnek örvendett. Mikor behívták katonának, a szovjet hadsereg egyik délvidéki alakulatánál szolgált. Repülős rá- diólövéyz kiképzést kapott. A fiatalember a repülés szerelmese lett. Már nem elégítette ki, hogy „utasként” üljön a repülőgépen, maga akart vezetni, érezni akarta, hogyan engedelmeskedik akaratának a hatalmas gépmadár. A repülöraj parancsnoka támogatta kérését és Andrijant repülőisko- Iára küldték. Katonáskodása alatt lépett be az SZKP tagjai közé. Az iskolán Nyikolájev kiváló kezekbe került. Leonyid Szokolovnak, a Szovjetunió Hősének vezetésével tökéletesítette ismereteit. Társai emlékeznek fá» fi miótacsodálatos önuralomról tett tanúságot, amikor, egy. alkalommal leszállt égy lökhajtásos repülőgéppel, amelynek motorja felmondta a szolgálatot. Andrijan katapult segítségével elhágyhatta volna a gépet, de úgy döntött, hogy minden áron épségben, megőrzi azt. Erről az epizódról German Tyitov is megemlékezik könyvében. A második számú űrhajós azt írja, hogy — mint Nyikolajev elmondotta — e nehéz pillanatokban a nyugodtság segített rajta. - ... . ->••• ■Egy ízben Nyijcolajevet behív- Uílc a törzshöz és .megkérdezték tőle, nem akar-e űrhajós lenni. Igennel válaszolt és ezután bekerült a szovjet űrhajósok csoportjába. Itt találkozott Gagarinnal és Tyitovval. Nyikolajev volt Tyitov tartaléka, űrhajós ruhába öltözve, teljesen repülésre kész állapotban elkísérte Tyitoupt egészen a Vosztok—2 űrhajóig. Tyitov sikeres földre szállása után az addiginál is nagyobb buzgalommal folytatta a felkészülést, tudva, hogy talán éppen neki jut a megtiszteltetés, hogy folytassa a szovjet űrhajósok által megkezdett nagyszerű ügyet. Újabb vélemények a Vasztok - 3-rél MOSZKVA Az UPI moszkvai tudósítója déli jelentésében arról számol be, hogy tízezer .számra gyűltek ösz. sze az utcákon Moszkva lakói, a Vosztok—3. űrhajó fellövésének hírére. A moszkvai rádió közleményét több ezernyi hangszóró harsogta az utcákon. A hivatalos közleményt Jurij Levitan, a rádió tette: »Ez az esemény számunkra nem meglepő, Gagarin és Tyitov nyilatkozata óta állandóan készenlétben voltunk«. LONDON A DP A közli, hogy a. Jodrell Bank-i angol megfigyelő állomáson is készenlétet vezettek be. A megfigyelő állomás vezetője közölte, megkísérlik venni és legnépszerűbb bemondója ismer- hangszalagon rögzíteni a Vosztok tette.,; A_ tudósító megfigyelése _3 rádiójelzéseit. szerint Moszkvában sokhelyütt leállt a forgalom, hatalmas tömegek csoportosultak a, hangszórók . körül. DEKLIN Az ADN is arról ad hírt, hogy a Vosztok—3. űrhajó indulása hatalmas lelkesedést keltett a laValamennyi hírügynökség ismerteti dr. L. R. Shepherdnek, az angol interplanetáris társaság elnökének nyilatkozatát. Shepherd elismeréssel fogadta a Szovjetuniónak a világűr meghódításában elért újabb sikerét és kifejezte azt a véleményét, hogy a kosságban. Berlinben az esemény Vosztok—3. űrhajó jelentős új ismertté válása után nyomban adatokkal fogja gazdagítani a facsoportok verődtek össze az ut- dományt. cákon, az üzemekben és a pálya- ■ TOKIO udvarokon; A rádió- és televíziós Az UPI és a Reuter közfi a állomások rendkívüli adásokban japán postaügyi minisztérium je- adnak újabb és újabb híreket lentését, amely szerint helyi idő- Nyikolajev őrnagy útjáról. szerint 17 perccel a Vosztok—3. Bernd Kanne, a beelitzi rádió- fellövése után vették az űrhajó vevő- szolgálat vezetője kijelen- jelzéseit. Szigorú intézkedések a közrend biztosítására Algériában Algír (AFP). Az FLN politikai bizottsága bejelentette, hogy szigorú intézkedéseket foganatosít mindazok ellen, akik megsértik a közrendet és a biztonságot. Betiltották a katonai adók szedését, a rekvirál ásókat, az erőszakos lakásfoglalásokat, stb. Mohamed Khider államminiszter közölte, parancsot adtak arra, hogy a hadsereg egységei ürítsék ki az általuk elfoglalt iskolákat és egyéb középületeket, s vonuljanak visz- sza a kaszárnyákba. Ben Bella, az algériai ideiglenes kormány miniszterelnökhelyettese megbeszéléseket folytatott az algériai ideiglenes végrehajtó szerv vezetőivel. Kijelentette, hogy támogatja az eviani egyezményeket, mert, mint mondotta, ezek szabályozzák az algériai állam és a francia köztársaság kapcsolatait. Az FLN politikai bizottsága szigorúan tiszteletben fogja tartani az eviani egyezményeket, s ügyel majd arra, hogy a megállapodást á gyakorlatban az algériai ._nép érdekeinek megfelelően alkalmazzák — hangsúlyozta Ben Bella.; Befejezéshez közeledik az uborkaszezon Készülnek a paprika feldolgozására a Paksi Konzervgyárban Soha ennyi zöldség- és főzelékfélét nem dolgoztak fel egy idényben a Paksi Konzervgyárban, mint az idén. Az időjárás a gyümölcstermelésre nem volt kedvező, ezért a különböző gyümölcsféleségekből nem is tudta teljesíteni tervét a gyár. A kiesést azonban bőségesen pótolta a főzelékféleségek termése. Túlteljesítette a gyár a tervét zöldborsóból, uborkából pedig a várható mennyiség közel kétszerese lesz a tavalyinak. A kedvező terméskilátások következtében nemrég megemelték a gyár tervét. Eszerint az uborkaszezon végéig 106 vagon üveges csemegeuborkát készítenek, sós-vizes, hordóban eltett uborkából hatvan va- gonnyi készül, üveges uborkasalátából pedig 15 vagon. A tervezett mennyiségnek már tégy háromnegyed része elké- sőt a csemegeuborkából már megkezdték az export-szállítást is. Jelenleg babból az utolsó nyersanyag-szállítmányok érkeznek a gyárba, a? uborkaidény is egy-két héten bélül befejeződik. A napokban kezdik meg a zöldpaprika feldolgozását, amiből szintén bő termésre — tehát a terv túlteljesítésére — van kilátás. A gyár savanyúság-üzeme készen áll á paprika fogadására, sőt a kalocsai fűszerpaprika-feldolgozó vállalathoz tartozó bogyiszlói telepen is berendezkedtek a zöldpaprika feldolgozására. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETTj A Lengyeli Tangazdaság lapzártakor táviratban jelentette, hogy a cséplést tegnap befejezte. Eredményes munkájuk híf& örömmel vettük tudomásuk Pstewsste a múlt - és