Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-11 / 187. szám

6 TOLWA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. augusztus 11. SPORT Ha kezdődik a Lengyelország—Magyarország középiskolás tornaviadal A mai versenyt a kubai női és férfitornász-válogatott is megtekinti A nagy érdeklődéssel várt Len- lődtek a magyar testnevelési, István, Mádi Csaba, Nagy János, gjelország—Magyarország közép- ezen belül a középiskolai testne- Bányai Zoltán. Verebély András iskolás tomaverseny ma délután velési rendszerről. Megkérdezték, (tartalék: Tihanyi Endre). 17 órakor kezdődik Szekszárdon. hogy van-e délután is tanítás a A mai műsor: 17 órakor. Ün- Mint már közöltük, a magyar csa- középiskolákban, a tanulóknak nepélyes megnyitó, bemelegítés, pat egy hét óta Szekszárdon ké- kötelező-e a testnevelés, és t»a A verseny a következő sorrend­szült fel a versenyre. A lengyel igen, ez hetenként hány óra, stb. ben kerül lebonyolításra: fér- csapat tegnap, a déli órákban A több mint egyórás beszélgetés fi talaj, női talaj, férfi gyűrű, érkezett Szekszárdra. A vendé- során sok kérdésre kaptak felele- női gerenda, férfi lólengés, geket König István, a Garay tét a lengyel vendégek. A lengyel Vasárnap délután 17 órai kez- gimnázium helyettes igazgatója, csapat a tegnap délutáni órákban dettel: férfi ugrás, női ugrás, férfi valamint Albert Antal testnevelő edzést tartott, majd a két csapat korlát, női felemás korlát, férfi tanár köszöntötte. A vendégek el- vezetői technikai megbeszélést nyújtó. Amennyiben az időjárás mondották, hogy csütörtökön a tartottak. " nem kedvez, úgy a szombati ver­késő esti órákban érkeztek Bu- Kérésünkre a két csapat veze- seny elmarad és vasárnap délelőtt dapestre, a Béke-szállóban nyer- tősége közölte az összeállítást, 9 órakor kerül megtartásra. Ha tek elhelyezést, majd tegnap reg- mely az alábbi: ebben az időpontban is kedve­gei az MTSH külön autóbuszán LENGYELORSZÁG zőtlen az időjárás, úgy a gimná­indultak Szekszárdra. A vendé- Lányok: Bieniarz Irena, Cabon zium tornatermében kerül sor a gek tizenkilencen erkeztek, ebből T _,rt_Ka versenyre. három vezető, és kettő pontozó- .. . ’. WJt A mai versenyt a hazánkban *,í,.a “na. Ochedowska Anna, Wojto- ^ .. . od- . , , f ,_ótt n6i ,, wicz Jolanta, Wozniak Danuta. kU,, ‘ , “ Fiúk: Krzych Wladyslaw, Kus- ^tornasz-valogatott » megte- nierz Stanislaw, Kusnierz WU- klnü' A Pragal világbajnokságon bíró. A lengyel sportvezetőket, Birg- fellner Lech csapatvezetőt, Mo­edzőket, valamint Martynowska Monika és Cimoszuk Tadeusz pontozókat — valamennyien test­nevelő tanárok — König István helyettes igazgató fogadta a Ga­Janusz, Nowak Jan, Suchich Jer­zy. MAGYARORSZÁG Lányok: Garamszegi Irma, Bán. czul Stanislaw és Kecki Zénón - Lolewskl Diter Michalik részt vett kubai sP°rtolók az aysiaw, tojewsai imcr, micnauK MTSH meghívására töltenek né­hány napot hazánkban. Szek­szárdra ma a déli órákban érkez­nek és előreláthatólag a késő esti órákig maradnak városunkban. Magvar Népköztársaság Kupa kosárlabda- középdöntők Szekszárdon Mint már közöltük, a Magyar Népköztársaság Kupa kosárlabda ray gimnázium igazgatói irodá- fai Ágnes, Kálóczy Dorottya, TZa­jában. Itt — tolmács segítségével nádi Hajnal, Hlavács Irén, Seres — széles körű, baráti, de főként Erzsébet (tartalék: Szendrey szakmai beszélgetés alakult ki. A Tünde). lengyel vendégek melegen érdek- Fiúk: Fazakas Tamás, Hamza Vasárnapi labdarúgó-műsor NB IIL Nagymányoki Bányász—Pécsi Bányász 17 óra, vezeti: Horváth Z„ Szekszárdi Petőfi—Mohácsi XE 17. v: Hammer, Bajai Építők i—Szekszárdi Dózsa 17, v: Sutyor, Pécsi Bányász—Dombóvári VSE 17, v: Réczel, Pécsi BTC—Nagy- kanizsai Bányász 10, v: Völgyesi, Kiskunhalasi MEDOSZ—Székes­fehérvári MÁV Előre 17, v: Bors. Nagykanizsai Dózsa—Siófoki MÁV Olajbányász 17, v: Bessenyei. Ka­posvári Honvéd—Kalocsai Kinizsi 17, v: Nagy. MEGYEBAJNOKSÁG Győré—Gyünk 16.30, v: Hor­váth (Hurai, Kovács), Simontor­[ nya—Cikó 16.30, v: Magyar (Ben- ' cze, Haracsi), Dombóvár—Paks 17, v: Majoros (Kimle, Hanga), Ger- jcn—Fadd 16.30, v: Bács (Mecse­ki), Tolna—Sz. Építők 17, v: Schnierer (Izing, Khizi), Kisdorog —Dunaföldvár 17, v: Sipos (Hart­mann, Zsiga), Bátaszék—Bony- hád 17, pécsi játékvezető hármas. Ilögyész—Máza 17, v: Ligeti (Saá- rl, Kuti). JÁRÁSI MÉRKŐZÉSEK Báta—Sárpilis 16, v: Streer, Bo. gyiszló—Szedres 17, v: Bihari, Külesd—Sióagárd 17. v: Nagy, Kajmád—Tengelic 17, r: Attkárl. A BM csapata vezet a városi labdarúgó-bajnokságban A városi üzemi labdarúgó-baj­nokság első fordulója befejező­déshez közeledik. Az elmaradt mérkőzéseket augusztus 18-ig kell Felhívás tudósítóinkhoz Kérjük tudósítóinkat, hogy a holnap kezdődő NB Ill-as, vala­mint megyebajnoki mérkőzések­ről továbbra is — az eddigiekhez hasonlóan, a 46—44 telefonszam- Ta kérjük a tudósítást, közvetlen a mérkőzés után leadni. Az NB lll-as mérkőzésekről körülbelül 20 gépelt sor terjedelemben, míg a megyebajnoki mérkőzésekről ■mintegy 14-15 sor terjedelem­ben. Ismételten kérjük tudósítóin­kat, hogy ellenőrizzék a gollovok neveit. A járási bajnoki mérkő­zésekről csak levélben kérünk tu­dósítást, 4—5 sor terjedelemben. tolna megyei népújság A Magyar Szocialista Munkáspórt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lopia Felelős szerkesztő: Petiits Ferenc Ciadiat a Népújság lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség* 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21. 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethetá a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dk mi Maatm Jt • a csapatoknak lejátszani. A má­sodik forduló augusztus 27-én kezdődik. Az eddig lejátszott mérkőzések alapján a bajnokság állása: 1. BM, 14 pont, 2. Faipari V. 9, 3. Népbolt V. 9, 4. Gépjavító V. 7, 5. Építők H. 6, 6. Bőrfeldolg. 6, 7. Szőlészet 4, 8. Megyei Ta­nács 1, 9. Vasipari V.—■ ______ J ó eredményeket értek el a vitorlázórepülők A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség szekszárdi elnökségének »Gyulai György- Repülőklubja vitorlázórepülő-táborozást tart, mely előreláthatólág augusztus 15-én fejeződik be. A tábor részt­vevői már eddig is jó eredmé­nyeket értek el vitorlázó repülés­ben. Farkas Károly augusztus 5- én vitorlázó repülőgépével 5 óra 15 percet tartózkodott a levegő­ben és közben 1Í50 méter ma­gasságba emelkedett. Ezzel a tel­jesítménnyel az ezüstkoszorús jelvény mindkét, feltételét teljesí­tette. Augusztus 4-én Cziráky László ezijstkoszorús vitorlázóre­pülő öcsény-Dunaújváros-öcsény útvonalon 130 kilöméteres hurok- repülést hajtott végre. Sághy György ezüstkoszorús' vitorlázó, repülő augusztus 6-án szintén öcsény—Dunaújváros—Öcsény út­vonalon 136 kilométeres hurok­repülést hajtott végre. A klub teljesítmény-repülői ezenkívül számos időtartam- és magassági repülést hajtottak végre* u s z a s A Dombóvári VSE úszói sikeresen szerepeltek Dunaújvárosban A Dombóvári VSE úszói au­gusztus 5-én, vasárnap az úszó csapatbajnokság III. Osztályú ver­senyén — melyet Dunaújvárosban rendeztek — eredményesen sze­repeltek. A dombóvári fiúk 5 egyéni és egy váltó férfi úszó­számból három első helyezést sze­reztek. Kamarás György nyerte a 400 méteres gyorsúszást, Le- hoczky Béla a 200 méteres hát­úszást, valamint a Cséry—Le- hoczky—Pető—Kamarás összeté­telű váltó nyerte a 4x50 méteres vegyesváltót. Kamarás György második he­lyen végzett a 100 méteres gyors­úszásban, míg Bubori III. szintén második lett a 100 méteres pil­langó-úszásban. A 200 méteres mellúszásban Cséry a negyedik helyen Végzett. Annak ellenére, hogy a dombó­vári úszószakosztály női verseny­zőt nem tudott indítani, a pont­versenyben Dunaújváros és Gyu­la versenyzői mögött, a harmadik helyen végeztek, így megelőzték Szarvas, a Budapesti Goldberger SC, a Debreceni Vasutas és a Dunaújvárosi Kohász csapatát. Kézilabda híradó A férfi-bajnokság állása I. Simontornya 9 9 — — 283:64 18 2. Dombóvár 9 6 1 2 191:146 13 3. T. Selyem 9 6 — 3 175:154 12 4. Nagymányok 9 5 1 3 151:159 11 5. Máza 9 4 — 5 138:160 8 6. Mözs 8 3 1 4 147:177 7 7. T. Szpartakusz 8 2 1 5 100:148 5 8. Sz. Honvéd 7 2 — 5 91:107 4 9. Kocsola 9 2 — 7 111:205 4. 10. Tamási 7 1 — 6 74:141 2 Az elmaradt mérkőzések ügyé­Tamási —Fadd 13 v: Bállá, Nagy­ben a szövetség augusztus 13-án hétfőn hoz döntéseket. A bajnokság őszi fordulójának augusztus 12-i műsora: Nők: Má- za-Szászvár—Iregszemcse 11 óra, vezeti: Allesch, Tolnai Textil— Nagymánvok 9, v: Hipp, Tolnai Selyem—Bonyhád 11, v: Hipp, dörög—Kocsola 14, v: Lengyel* Simontornya—Mözs 14.30, v: Ta­kács. Férfiak: Dombóvári Szpar- takusz—Máza 11, v: Farkas, Tol­nai Szpartakusz—Nagymányok 10* v: Hipp, Tamási—Szekszárdi Hon­véd 14, v: Bállá, Simontornya— Mözs 15,30, v: Takács. A szekszárdi járási röplabda-bajnokság állása a Magyar kosárlabda Szövetség. Nők Ma délután 14 órai kezdettel a 1. Varsád 7 7 — 21:7 (387:243) 14 Budapesti Honvéd tízszeres baj­2. Kistormás 5 4 1 14:3 (246:154) 9 nokcsapata a Győri ETO-val, 3. Tolna 8 1 7 6:23 (228:416) 9 majd 15,15-kor a Budapesti Hon­4. Medina 6 3 3 12:12 (304:290) 8a véd ellenfele, a Budapesti Pénz­5. Sióagárd 6 1 5 8:16 (245:307) 7 intézeti SK csapata lesz. Férfiak: Holnap, vasárnap délelőtt 9 1. Tolna 8 8 — 24:1 (369:180) 16 órakor a Győri ETO—Budapesti 2. Varsád 7 3 4 10:15 (295:327) 10 Pénzintézeti SK csapata játszik. 3. Kistormás 5 3 2 9:9 (196:204) 8 A mérkőzésekre a Megyei Tanács 4. Fadd 6 1 5 8:16 (243:319) 7 udvarán lévő kosárlabdapályán 5. Medina 6 1 5 6:16 (221:294) 6a kerül sor. x= egy büntetőpont levonva. Elkészült a megyei II. osztályú bajnokság sorsolása Húsz csapat vesz részt a kétcsoportos bajnokságban A Megyei Labdarúgó Szövet­ség — a beküldött nevezések alap ján — elkészítette a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság sor­solását. A csoportbeosztásnál a szövetség figyelembe vette az utazási lehetőségeket. Mindkét csoportba két-két NB III-as tar­talékcsapatot osztottak be. Ezek­nek a csapatoknak az eredmé­nyei a bajnokságba beszámíta­nak, azonban a feljutásnál ezek a csapatok nem jöhetnek számí­tásba. A II. osztályba besorolt csapatok augusztus 18-ig kötele­sek 500 forint óvadékot a szövet­ségnél letétbe helyezni. Az a sportkör, amelyik az óvadékot a fenti időpontig nem fizeti be, a bajnokságban nein vehet részt. A sorsolásnál a Dombóvári VSE, Szekszárdi Petőfi Szekszárdi Dó­zsa, Nagymányoki Bányász csa­patoknál a tartalékcsapat érten­dő. Máza-Szászvár a II. osztály­ban szintén a tartalékcsapatát szerepelteü. Erre a csapatra ugyanazok a szabályok vonatkoz­nak, mint az NB III-asokra. Az alábbiakban közöljük a II. osz­tályú bajnokság sorsolását: I. csoport I. forduló (szept. 2.): Bölcske— Dunaszentgyörgy, Sióagárd— Bonyhádi Cipőgyár, Bogyiszló— Báta, Szekszárdi Honvéd—Szek­szárdi Petőfi, Tengelic—Szekszár­di Dózsa. II. forduló (szept. 9.): S£ Dó­zsa—Sz. líorivéd, Sz. Petőfi—Bo­gyiszló, Báta—Sióagárd, B. Cipő —Bölcske, Dunaszentgyörgy—Ten gelic. III. forduló (szept. 16.): Bölcs­ke—Báta, Sióagárd—Sz. Petőfi, B.ogyiszló—Sz. Dózsa, Sz. Hon­véd—Tengelic, Dunaszentgyörgy —B. Cipő. ÍV. forduló (szept. 23.): Sz. Hon­véd—Dunaszentgyörgy, Tengelic —Bogyiszló, Sz. Dózsa—Sióagárd, Sz. Petőfi—Bölcske, Báta—B. Ci­pő. .. * V. forduló (szept. 30.): Bölcske —Sz. Dózsa, Sióagárd—Tengelic, Bogyiszló—Sz. Honvéd, B. Cipő— Sz. Petőfi, Dunaszentgyörgy—Bá­ta. VI. forduló (okt. 7.): Bogyiszló —Dunaszentgyörgy, Sz. Honvéd— Sióagárd, Tengelic—Bölcske, Sz. Dózsa—B. Cipő, Sz. Petőfi —Bá­ta. VII. forduló (okt. 21): Bölcske —Sz. Honvéd, Sióagárd—Bogyisz­ló, B. Cipő—Tengelic, Báta—Sz. Dózsa, Dunaszentgyörgy—Sz. Pe­tőfi. VIII. forduló (nov. 4.): Sióagárd —Dunaszentgyörgy, Bogyiszló— Bölcske, Sz. Honvéd—B. Cipő, Tengélic—Báta, Sz. Dózsa—Sz. Petőfi. IX. forduló (nov. 11.): Bölcske —Sióagárd, B. Cipő—Bogyiszló, Báta—Sz. Honvéd, Sz. Petőfi Ten­gelic, Dunaszentgyörgy—Sz. Dó­zsa. II. csoport I. forduló (szept. 2.): Nagymá­nyok—Iregszemcse, Te vei—For­nád. Dombóvári Fatelítő=Tamási, Dal­Döbrököz—Máza-Szászvár, rnand—Dombóvári VSK. II. forduló (szept. 9.): Dombó­vári VSK—Döbrököz, Máza-Szász vár—D. Fatelítő, Tamási—Tevel* Fornád—Nagymányok, Iregszem­cse—Dalmand. III. forduló (szept. 16): Nagy­mányok—Tamási, Tevel—Máza- Szászvár, D. Fatelítő—DVSK. Döbrököz—Dalmand, Iregszemcse —Fornád. IV. forduló (szept. 23.): Döbrö­köz—Iregszemcse, Dalmand—D. Fatelítő, DVSK—Tevel, Máza­Szászvár—Nagymányok, Tamási —Fornád. V. forduló (szept. 30.): Nagymá­nyok—DVSK, Tevel—Dalmand* D. Fatelítő—Döbrököz, Fornád— Máza-Szászvár, Iregszemcse—Ta­mási. VI. forduló (okt. 7.): D. Fatelítő —Iregszemcse, Döbrököz—Tevel, Dalmand—Nagymányok, DVSK— Fornád, Máza-Szászvár—Tamási. VII. forduló (okt. 21.): Nagy­mányok—Döbrököz, Tevel—D. Fa- telitö, Fornád—Dalmand, Tamási —DVSK, Iregszemcse—Máza- Szászvár. VIII. forduló (nov. 4.): Tevel— Iregszemcse, D. Falelítő—Nagy­mányok, Döbrököz—Fornád, Dal­mand—Tamási, DVSK—Máza- Szászvár. IX. forduló (nov. 11.): Nagymá­nyok—Tevel, Fornád—D. Fatelí­tő, Tamási—Döbrököz, Máza­Szászvár—Dalmand, Iregszemcse —DVSK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom