Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-01 / 178. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. augusztus í; SPORT Színes sportdélután Ozorán Motorosok a nehéz pályán — A góllövő ökölvívó A reggel és a délelőtt nem sok jót ígért. Szakadt az eső, s 10 órakor még nehéz, terhes felle­gek tették kétségessé: lesz-e sportnap Ozorán. Készülni pedig készültek rá. Varga István, a köz ségi tanács dolgozója, s számo­sán mások is, kora reggeltől a pályán szorgoskodtak, hogy ne legyen semmi probléma a megyei TST és a Népújság által meg­rendezésre kerülő sportdélutánon. Már elmúlt az ebéd ideje, amikor az első versenyzők: az MHS mo­torosai megérkeztek. S aztán jött a többi közreműködő: Törökné, Kovács Éva, Serfőző Zoltán at­léták, Kálmánnal az élükön a Dózsa ökölvívói, s a Szekszárdi Honvéd labdarúgó-csapata. A motorosok léptek először pá­lyára. Mondani is felesleges, any- nyian állták körül őket, hogy le­vegőt is álig kaptak. Került olyan, aki el sem hitte, hogy azon a pá­lyán, amit részükre kijelöltek egyáltalán végig lehet menni. De a motorsport barátai nem ijed­tek meg a sok buktatót rejtő, sí­kos pályától. Ivicz Géza, az MHS válogatott versenyzőjének vezér­lete alatt egymás után vették az akadályokat. Néha persze repülő bemutatót is tartottak, mert itt— ott csak véletlenül találkozott a kerék a hepe-hupás talajjal. En­nek ellenére azonban csak ki­sebb bukásokat láthatott a kö­zönség, amely most már tömör gyűrűvel vonta körül a pályát. Egyformán szurkoltak bátorsá­gáért minden versenyzőnek, s kü­lön Ivicz Gézának, akiről meg­tudták, hogy hamarosan külföld­re utazik nemzetközi versenyre. A rendezők azt hitték az 'felé­jén, hogy a legkisebb közönség- sikert az atlétikai bemutató arat­ja majd. Kellemesen tévedtek. Százak állták körül a hirtelen kinevezett pályát, s szurkoltak Serfőző Zoltánnak és a többiek­nek, hogy minél messzebbre re­püljön a súlygolyó. A magasug­rásban a helyiek is érdekeltek voltak Frei László ozorai fiatal személyében. Frei a járási szpar- takiádon második, a megyein pe­dig harmadik helyezést ért el ebben a számban. Most is ver­senyzett, s bár mozgásán meg­látszott a rendszeres edzés hiá­nya, mégis ő került az első- hely­re; 165 cm-es ugrásával nagy si­kert aratott az otthoniak köré­ben. El sem ült még a taps, amikor Nagy sikert arattak az MHS motorosai, versenyző bravúros „motoros ugr ását” az egyik új esemény, új látnivaló hívogat­ta az ozoraiakat. Készülődtek a Szekszárdi Dózsa ökölvívói, s hí­ven a hagyományokhoz, a labda­rúgás után Ozorán is az ökölví­vás a legnépszerűbb sport. Ebben a számban is került ozorai ver­senyző Reichart János személyé­ben. S végül így álltak fel a küz­delemre a versenyzők: Tóth—Si­mon, Takács—Reicharf, Gaál— Veldi, Sörös—Frei, Kálmán—Ár­pás. A mérkőzések inkább be­mutató jellegűek voltak, de en­nek ellenére néha igen szép ütés­váltásokat láthatott a közönség. Különösen vonatkozik ez az if­júságiak közül a Takács—Rei­chart párra. Mindkét fiatal ver­senyző derekasan helytállt. Az ökölvívás sok szépségével ismer­kedhettek meg az ozoraiak a Kál­mán—Árpás találkozón. Az órák szinte percgyorsaság­gal szaladtak ezen a délutánon. Alig vette észre az ember a szé­pen pergő műsor közben, s már elérkezett a sportdélután utolsó száma, a Szekszárdi Honvéd— Ozora labdarúgó-találkozó. A kö­zönség nem kis derültséggel vette tudomásul, hogy a Honvéd csa­társorában ismét üdvözölheti Kál­mán Jánost, a Dózsa ökölvívó­ját. Volt, aki ezt mondta: itt majd nem lesz olyan nagy legény, mint a szorítóban, mert azért futballozni csak azok tudnak, akik rendszeresen ezt a sportot űzik. És Kálmán rácáfolt az állí­tásokra. Az első félidő 20. per­cében ő lőtte a Honvéd vezető gólját Varga hálójába. S később azt hittük: nem is esik több gól, s a labdarúgóknak egy ökölvívó nyeri meg a mérkőzést. Kicsibe múlt. Ha a Honvéd szép telje­sítményt és erőteljes játékot nyúj tó összekötője röviddel a mér­kőzés befejezése előtt nem lő egy remekbeszabott gólt, akkor res­telkedhettek volna, hiszen Kál­mán góljával győzték volna le az ozoraiak lelkes és időnként szép játékot mutató csapatát. Több helybelivel beszélgettünk a sportdélután végén. Az ő véle­ményüket mondjuk el az alábbi sorokban. „Nagyon szép, élmé­nyekben, látnivalókban gazdag délután volt.” „Máskor is láto­gassák meg a versenyzők Ozorát, szívesen látott vendégek lesznek mindig.” „Sokat tanultunk, a ka­pott ízelítő segítséget ad ahhoz, hogy Ozorán is pezsgőbb, eleve­nebb legyen a sportélet.” A versenyzők a verseny végén nem búcsúztak el a községbeliek­től azonnal. A Honvéd zenekara a művelődési házban tánczenét adott. S a jól töltött vasárnap után együtt táncoltak, szórakoz­tak Ozora fiataljai és a sport­délután szereplői. Sz. I. A legnagyobb érdeklődést az ökölvívó-bemu­tató keltette, közülük is Kálmán, országos baj­nok és Árpás, a Balaton Bajnokság második helyezettjének «sszecippésa aratott nagy-sikert. .. ./y _&sL . _.. .. Tetszést arattak az aíiétanők is, akik a súly­lökés mellett a magasugrást is bemutatták. Ké­pünk: Kovács Éva már túljutott a 140 cm-es magasságon* -• Szép játékot produkáltak as MTK öregfiúh Dunaföldvór—MTK öregfiúk 5:3 (3:3) Dunaföldvár, 1000 néző. Vezet­te: Ligeti. A Dunaföldvári Ken­dergyár és a sportkör meghívá­sára az MTK öregfiúk csapata látogatott vasárnap Dunaföld- várra. A két csapat a következő játékosokkal szerepelt: Dunaföld­vár: Bálint — Klopcsik, Polgár, Szalai — Skuta, Györkő — Ko­vács, Herczig, Molnár, Bencsik, Tóth (Szigeti, Holmár, Ács). MTK: Heves — Sipor dr., Palo­tai, Makusovszky — Sipos II.. Budai — Bertalan, Hidegkúti, Palatinusz, Kovács II., Rózsa­völgyi (Mérei, Gri). A hazai csa­pat az első 15 percben nagy lámpalázzal játszott és így a 2. percben Palatinusz, majd a 10. percben Hidegkúti remekbe sza­bott góljával 2:0-ás vezetésre tet­tek szert az öregfiúk. Különösen Hidegkúti gólja volt remek, ami­kor négy védőjátékoson keresz­tülcselezte magát és így lőtte a gólt. A 25. percben Palatinusz góljával már 3:0-ra vezetett az MTK. A hazaiak lassan meleged­tek a játékba és néhány perc alatt kiegyenlítettek. Az első gólt Kovács—Molnár akció után Tóth, a második gólt Bencsik—Kovács akcióból Bencsik szerzi. Ä 3. gól a 40. percben öngólból esik. 3:3. A II. félidő 2. percében Polgár szabálytalanul választja el a lab­dától Hidegkútit. A megítélt li­est Mérei küldi a bal alsó Sa­rokra, azonban Bálint remek el- vetődéssel hárít. A vendégek irama fokozatosan csökken, csak Hidegkúti bírja az iramot. A 15. percben a hazaiak szögletet rúg­nak, amelyet először Herczig a kapufára fejel, hogy utána véd- hetetlenül küldje a kapuba. 4:3. A végeredményt Ács állítja be Molnár beadásából. 5:3. Sportszerű, nívós játékot dik­táltak az öregfiűk, melyet a kö­zönség nyíltszini tapssal jutalma­zott. Hatalmas az a sportszeretet. mellyel a vendégek a mérkőzést végígjátszották. A hazai szurko­lóknak kellemes és kedves él­ményben volt. részük egész mér­kőzés alatt. A mérkőzés után a vendégek a kendergyár kultúrtermében kö­zös vacsorán vettek részt. A va­csora után a két csapat játékosai hosszasan elbeszélgettek. Ennek során Hidegkúti többek között megjegyezte, hogy Polgár es Szi­geti játéka nagyon elnyerte tet­szését és különösen Polgárt tart­ja tehetségesnek. Véleménye sze­rint a II. félidőben a fiatal du­naföldvári csapat szép teljesít­ményt nyújtott és kihasználva a fiatalság adta előnyüket, meg­érdemelten győztek. B. I. Honyliád —Nagymányoh 2:2 (2:0) Bonyhád, 400 néző. Vezette: Pethő. Bonyhád: Kovács — Wág- ner I., Endrődi, Váradi — Vág- ner II., Péter — Pataki, Vajda, Réder, Fláding, Szegedi. Nagy- mányok: Khiesz — Hirschmann, Dormány, Komáromi — Gebau­er, Molnár — Teleki, Becze, Já­nosi, Wéber, Rutkai. Az első tá­madásokat a bányászcsapat ve­zeti. Közben Rutkai hatalmas lö­vését Kovács remek vetődéssel hárítja. Lassan Bonyhád veszi át a játék irányítását, nagy iram diktálása mellett. A bonyhádi csa­tárok ebben az időben több hely­zetet kihagynak, majd a 12. perc­ben végül is gólt érnek el. Réder ívelt szabadrúgását a befutó Vajda a nagymányokiak kapujá­nak bal felső sarkába küldi. 1:0. Változó mezőnyjáték után a 30. percben Réder remek labdát tá­lalt Fláding elé, aki 20 méterről ritkán látott nagy lövést zúdít a bal felső sarokba. 2:0. A gól után továbbra is a Vasas csapata kez­deményez többet, nagy mezőny­fölényben van és a bányász­csapat alig jut szóhoz. A II. félidőben a hazai csapat könnyen veszi a játékot, enged az iramból, Nagymányok erősít és így fölénybe is kerül. Már az 5. percben a bányászok gólt ér­nek el. Egy beívelt labdára Ko­vács rosszul megy ki, elvéti és a közelben álló Jánosi lábáról a hálóba jut a labda. 2:1. A gól fellelkesíti a bányászokat, to­vábbra is támadnak és a 20. percben szögletrúgást harcolnak ki. Kavarodás támad a Vasas kapujánál, az egyik bonyhádi védő röviden szabadít fel és a befutó Molnár a bal sarokba kül­di a labdát. 2:2. A hátralévő időben Bonyhád kerül fölénybej bár a bányászok is vezetnek né­hány támadást, de gólt már egyik csapat sem tud elérni. Jók: Fláding, Szegedi, Péter, illetve Khiesz, Dormány és Mol­nár. A bonyhádi szurkolók az új nagymányoki játékosoktól többet vártak. R. A. Az idén befejezik a hőgyészi sportpálya építését A Hőgyészi MEDOSZ Sportkör jzetősége még az év első heté­ben elhatározta, hogy rövid időn belül befejezik az új sportpálya építését. Ugyancsak itt határozta el a vezetőség, hogy megépítik az új sportpályán a modern öl­tözőt is. A labdarúgó-pálya telje­sen készen van, a füvesítés ta­vasszal megtörtént. A fűmag ki­kelt, így jövőre már az új labda­rúgó-pályán játszhat a hőgyészi csapat. Az új öltöző építéséhez az aj­tók, ablakok, tetőszerkezet ké­Tengelic—Dunaszenlgyörgy 4:1 (4:0) Tengelic, 300 néző. Vezette: Nagy. Barátságos mérkőzésen mérte össze erejét a két csapat. Ezúttal a tengelicieknek jött ki 'óbban a lépés és már az első félidőben bebiztosították a győ­zelmet Pusztai (2), Filep és Gáncs ’óljaival. A második félidőben a hazaiak csak az eredmény tartására tö­rekedtek. A szentgyörgyi csa­patnak a II. félidő 21. percében sikerült szépítenie. Az eredmény a látottak alapján reálisnak mondható. szén van, most már csak az épí­tési engedély szükséges, hogy a munkát megkezdjék. Jelenleg 20 ezer tégla áll a pályán, s a töb­bi tégla szállítása rövidesen meg­kezdődik. A hőgyészi sportveze­tők, sportolók, valamint a szur­kolók vállalkoztak, hogy társa­dalmi munkában segítik az öltöző építését. A vezetőség úgy nyilat­kozott, hogy még augusztus hó­napban megkezdik az új öltöző építését, tervük az, hogy az egész sporttelepet még az idei évben átadják rendeltetésének. Az at­létikai pálya — mely komoly ösz- szegbe kerül — megoldja a kör­nyékbeli sportkörök atlétikai pá­lyagondját is. TOLNA MEGYEI NÉPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség* 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 KészGI a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőkné* Előfizetési díj egy hónapra It R yr

Next

/
Oldalképek
Tartalom