Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-07 / 183. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAtí 1962. augusztus 7. Egy község évfordulóra készül — Évszázadok nyomai — Mai anonymusok — Vers a hegedűn — ha ide érkezik, úgy érzi hazatalált. Meleg vendégbarátsággal fogadják, s bár ilyenkor nyáridőben kihaltak, csendesek Iregszemcse utcái, mégis akad egy-két járókelő, aki szívesen mutat meg mindent, s szállásra is invitálja a vendéget. Szép a község. Közepe üde szín folt, fiatalos, friss színeivel hívogatja az embert az üzlet, a vendéglő, a művelődési ház. Plakát hirdeti: ünnepük az Annákat, hangulatos bálra hívogat. A másik oldalon roskadásig rakott szekerek döccennek be egy udvarra, a nyár munkásai takarítják magtárba az idei termést. Minden valami furcsa fiatalságot lehel, pedig öreg, idős község Iregszemcse, feljegyzések tanúskodnak arról, hogy 699 évvel ezelőtt már létezett. A történelmi múlt kit nem érdekel? Azt hiszem, mindenkit. Kíváncsian áll meg egy-egy művészi vonalú épület, rommaradvány mellett. A környéken aztán időzhet, hiszen pár éve még évszázadokkal ezelőtti zárda rommaradványait fordította felszínre az eke, s a mai tanácselnök a negyvenes években egész épület alapját szántotta ki. Évszázadok nyomait őrzi a föld. Úgy hírlik: egy ráérő ember monográfiát készít a községről, s jövőre szándékozik nyilvánosság elé tárni kutatásainak eredményeit, akkor, amikor a község, létrejöttének hétszázadik évfordulóját ünnepli. Hívták Üregnek, Iregnek, változtatta is a helyét a régmúltban, erről azonban kevés az adat. a tárgyi dokumentum. Közelebbről, a múlt század elejéről már annál inkább. Vince Lajos bácsi, a község hajdani kisbírója halomnyi béklyóról tudósít. S a tanácsháza padlásán majdhogy a több mint 100 éves deresre nem fekteti az embert, ízlelné meg: milyen kellemetlen fekvése esett rajta a delikvensnek. Mi tagadás: nem volt irigylendő helyzetben, s miközben kimérték rá a botütéseket, még jóformán ki sem nyújtózkodhatott. S egy pontos, közvetlen reformkori emlék: a kísérő hegedű. Ma már kevesen ismerik, azok is csak múzeumban láthattak hasonlót. Nyakba való alkotmány, a vétkes nyakára, s kezére tették, úgy kísérték végig a falun. A falun? No, akkor még nem falu, hanem mezőváros volt Iregszemcse. Legalább is erre vall a hegedű felirata: „Ireg mezőváros késérő hegedűje, Örömmel mehetsz jó legény benne." Alkotójának volt humorérzéke, maga bizonyára nem próbálta hegedűben tölteni örömét, nem szórakoztatták 1830-ban (ekkor készült a hegedű) pandúrok. Ki tudja még mit rejtenek a padlások? Ha a télen, a jövőre megünneplésre kerülő hétszázá- dik évfordulóra gyűjtenék az emlékeket, nem lenne káros. Az iskolában, az új, korszerű művelődési házban lehetne szervezni honismereti szakkört, vagy valami hasonlót, amelynek tagjai ösz- szeszedhetnék a most még kallódó régi értékeket. Gyerünk azonban a mába, a község mai életébe. Sok minden épült itt az utóbbi években. Uj iskola, új művelődési ház — csakhogy a jelesebbeket említsük. S kicsit talán újak az emberek is. Gondolkodásmódjuk formálódik, egyre többet fogadnak be ebből a mi gazdagodó, változó világunkból. A múlt azonban még ott kísért soknál. Furcsa, de itt leginkább az irigykedés tartja magát legtovább. Sok emberrel beszéltem, aki panaszkodott, de közben maga is arról beszélt, amit a másiktól irigyel. Csak egy eset. Hónapokkal ezelőtt rövid cikkem jelent meg egy iregszemcsei emberről, Scsa- urszki Tamásról, akit addig az ideig 179 esetben jelentettek fel alaptalanul. A mai anonymusok (Folytatás a 3. oldalról) gok közé, mint az az álszent Keresztesi? Persze, azt majd felhasználja a jutalomosztáskor. Mintha nem kapna amúgyis. elég prémiumot! De mintha csitulna a sistergés, csöndesedne az alvilági színjáték. Lángot egyáltalán nem látni már, a füst is áttetszőbben, világosabban kavarog. Az igazgató, Holtán Béla, a parancsnoki kocsi körül ügyködik. Vigyázni kell, elvtársak, tele van a labor gyúlékony anyaggal. Valami csomagfélét vonszol a földön, Lojzi felé kiált, s a fiú már lohol is a kiskocsival. Még mindig sípolnak, de már ritkábban. S mát csak három vízsugár dolgozik. A létra tetejéről most különböző tárgyakat csúsztatnak lefelé. Az ablakon füst tör elő, gomolyogva kavarog, eleltüntetve. a létravéget. Aranka leült a földre hátát a falnak támasztja. Valamit kiáltoznak. Ketten is sietnek errefelé, integetnek. — Keresztesi! Hol van Keresztesi? Hevesi vállat von. — Bement! Bement az irodába. Már régen. Azok tovább integetnek s a hivatali épület felé szaladnak. Ebben a percben megint megrecs- csen valami, mintha az ég dörögne. S valami ismét zuhan, villanó láng tör fölfelé, de csak egy pillanatra. Úgy tetszik, a létra meginog egy pillanatig. — Vigyázz! — ordítják elöl. A raktárajtón két sisakos, füstös tűzoltó lép ki, kezükben csákány, Mintha bányászok lenné? nek — gondolja Hevesi. Aranka egyszerre felkiált, tekintetét az irodaépület bejáratára szegezi. Mintha birkóznának ott a bejárat előtt. Mintha vad és elszánt harcban küzdene egymással két alak: egy egyenruhás és egy másik, tépett zakójú, piszkos figura. Aztán látni, hogy az egyenruhás támogatja azt, aki majdnem elesik a gyengeségtől, ám a tűzoltó elkapja és átölelve kifelé vezeti. — Ő az — suttogja Aranka elfulladva. Valóban Keresztesi közeledik amott, imbolyogva és megpihenve. Az udvar közepére ér és meg- tántorodik. Jobbjában viaszosvászon csomag, baljában fehéres színű táska, egy női retikül. Válláról, karjáról letépve a ruha, nyakáról csurog a vér, s mintha béna lenne a féloldala. — Mit csinált,' ember? — támad rá egy gyári tűzoltó rekedten. — Megunta az életét? — A tervek — dadogja Keresztesi. — A B—6-os rajzok. Elhoztam. Hollán lép hozzá, az igazgató. Némán átöleli. — Derék dolog volt, Keresztesi kartárs. Aranka feltápászkodik, feléje indul. — Óh — mondja s másra nem is telik az erejéből. — Óh... — A férfi észreveszi. — A táskája — szólal meg a férfi. — Azt is megmentettem. — Ősz haja csapzott, arca csupa piszok és füst, szeméből patakzik a könny. (Folytatjuk) azonban most sem nyughatnak. A közelmúltban megküldték illetékeseknek a száznyolcvanadik beadványt is mondván: ez aScsa- urszki fuserál, s halálra keresi magát. Pedig nem keres semmit, önként segített a termelőszövetkezetnek és a régi kastélyban berendezett nevelőotthonnak. Ha ezt irigylik tőle, csinálják helyette. Vagy pedig: vegyék nyakukba a régi hegedűt, mert egy kicsit abból a világból valók, amikor még a hegedű és hozzá hasonló eszközök szolgáltattak igazságot. Nevetséges és egyben szánalmas figurái lennének a jövőre megrendezésre kerülő évforduló- ünnepségeknek. Sz. L Toliforgácsok Számtalan diánycsínyjeink egyike: Kiválasztottunk egy-egy gyanútlan sima hajú fiút, akiről tudtuk, hogy hullámos hajjal szeretne tetszelegni a »kislány« előtt. — Akarod, hogy szép hullámos hajad legyen? — fogtuk közre. — Persze, hogy akarom. Leültettük egy székre, fogtuk egy-egy fürtjét és fésűvel mód. szeresen összekócoltuk. Könyörtelen fodrászok voltunk, alapos munkát végeztünk. — No, most megfésülköd- hetsz. Az áldozat a leendő hullámos haj reményében fésülköd- nl kezdett. A fésű a szinte tudományos alapossággal összekócolt üstökbe akadt. Amire ezt a kóctömeget kibontotta, a könnye is kicsordult, és nem óhajtott többé bodor frizurát. £s mit tesz a divat? Ezt a tortúrát nevezik most a nők tupírozásnak. * A közelmúltban ismerősömmel az egyik vidéki könyvüzlet kirakatát szemléltük. Jónéhány másik könyvvel egyetemben Ráth-Végh István: „Az emberi butaság története" című művén is ott díszlett egy cédula: Újdonság. Ismerősöm megjegyezte: — Még hogy újdonság az emberi butaság ? * ft A múlt héten a hajdani Poós- vendéglő helyén exkavátor ásta az irodaház alapjának helyét. Állandóan nagy néző- közönsége volt. Amikor a gép puttonyának vasfogai a pince téglafalába martak, a sokaság közül valaki megszólalt: — De sok jó bort elmértek innen.. B. I. Mezőgazdasági köayvismertetés ÖRÖSI PÁL ZOLTÁN: Méhek között Hatodik javított kiadás. A mű sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1951 óta öt kiadást ért meg. Magyarországon 40 ezer méhész van és e könyv már eddig 42 ezer példányban fogyott el. Szakmai kiválóságért kormányzatunk Kossuth-díjjal tüntette ki a szerzőt. Az olvasó e könyvből megismerheti a méhcsaládok csodálatos életét. A szerző a kutató éleslátásával, de a gyakorlati méhész szemszögéből is nézve írja le a méhek gyűjtőösztöneit szokásait, munkamegosztásukat, azt a bámulatra méltó módot, ahogyan a méhek szinte »elmondják« egymásnak, hol találnak jó méhlegelőt, vizet, amire éppen szükségük van. A könyv hasznos olvasmánya minden méh. kedvelőnek, a háztáji kisméhész- től a kutatóig. Agronómus az írógép mögött IV em egyedül Tolna megyei ± ’ jellegzetesség. Nem itt találtuk ki. Országos probléma ez. Keresik, kutatják illetékes főhatóságok a kallódó mezőgazdasági szakembereket. Kellenének ők a mezőgazdaságban! Különösen most, amikor rohamléptekkel halad országunk mezőgazdasága az új, eddig járatlan úton. S kevés a szakember, akik egyengetnék a közös gazdaságok útját. Kevés, pedig évenként ezrek jönnek ki az iskolapadból, és sajnos, százak ülnek íróasztal mellé, az iskolapad után. Erről beszélgettünk az elmúlt napokban több üzembe, gyárba szakadt mezőgazdásszal. Mi is lehet a téma, mint az: — Miért nem a mezőgazdaságban helyezkedtek el? Nehezen indul a beszélgetés. Nehezen vallanak elhatározásukról a mezőgazdasági szakemberek. Az egyikkel autóbuszon találkoztunk, jegyvizsgáló. Évekkel ezelőtt már dolgozott egy közös gazdaságban, üzemegységvezető volt. Othagyta a gazdaságot. Miért hagyta ott a fiatalon választott szakmáját? Nehéz rá elfogadható érvet találni. Indok-e az, hogy itt biztos a kereset. Elfogadható érv-e az, hogy a közös gazdaság első éveiben nem kapott segítséget a fiatal üzemegységvezető? Elfogadható indok-e, hogy első intézkedéseit bizonyos ellenérzéssel fogadták a tsz-pa- rasztok? Egyik sem állja ki a vitában bizonyíthatok Mégis megfutott a nehézségek elől, pedig van-e boldogabb, jobb érzés annál, amikor az emberek elé teheti a terméseredmények tonnáiban a bizonyítékot: érdemes dolgozni, mert van eredménye. A másik négy mezőgazdászr%' szál egy nagyüzemben 'találkoztunk. Ök meg sem próbálták a mezőgazdasági munkát. Egyenesen gyárba mentek, segédmunkásnak. Egyikük gépíró. írógép mellett ül, s havi ezerkétszázért új foglalkozást választott. A segédmunkások pedig nehéz fizikai munkával keresik havi ezerötszázukat. Találkoztunk egy agronómussal, aki vasutas. Forgalmista. Tiszt. Piros sapkás. Sok gond, tanulás nehezedik vállára, de dolgozik, mert a mezőgazdaságban nem lát jövőt. (?) S marad az indító tárcsa mellett. Hr évedés ne essék, nem arról van szó, hogy ezek a földtől gyárba, üzembe, közlekedési vállalathoz szakadt emberek nem végzik el munkájukat becsülettel! Jól dolgoznak. Vezetőik elégedettek munkájukkal. Rendszeresen jutalmazzák őket kiváló teljesítményeikért. Tehát megtalálták helyüket a gyárban is... És joguk van hozzá, ott dolgozzanak, ahol akarnak. Senki nem kötelezi őket, hogy abban a szakmában folytassanak tevékenységet, melyben az állam taníttatta őket. S ez a jog megjár minden állampolgárnak. Alkotmányunk is biztosítja. De! Az emberben valahányszor a földtől elszakadt mezőgazdászok helyzete jut eszébe, felvetődik a kérdés: megtettünk-e mindent annak érdekében, hogy a fiatal szakemberek megtalálják helyüket a mezőgazdaságban? Segítettük-e őket eléggé?! S nem utolsó sorban: a beiskoláztatásnál gondoltunk-e arra: ha elvégzik a fiatalok az iskolát, a földművelést, állattenyésztést választják-e munkájuknak. 17 zemyi kérdés, s kevés az elfogadható válasz. Tény viszont az, hogy megyénkben is több száz mezőgazdasági szakember dolgozik az iparban, közlekedésben, hivatalban. Gépírók, könyvelők, segédmunkások, gépkocsivezetők, — agronómusok. Messze esik minden szakma a földtől, ha úgy tetszik közel is, mert kapcsolatba lehet hozni mindegyiket a mezőgazdasági kultúrával, de az kellene: ráébreszteni a földtől elszakadt szakembereket: várják őket a tsz- gazdaságokban. Nagy lehetőségek előtt állanak, jó kereset, már fejlett mezőgazdasági technika, szorgalmas parasztok várják az irányítókat, a mezőgazdászokat, hogy segítségükkel előbbre lépjenek, gyorsabbá tegyék a mezőgazdaság fejlődését. — Pj — Az agárdi népművészek Színek, százados népi motívumok közt gyönyörködhetünk itt Sióagárdon sok-sok háznál. Mindnyájan a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet sióagárdi részlegének tagjai. Hárman közülük népművészek, Tóth Jánosné rajzoló, Varga Ferencné hímző, Király Anna pedig szövő népművész. Király Annáék lakása — akit felkerestünk — valóságos kis múzeum. Különösen azért, mert az évek óta húzódó sióagárdi tájmúzeumot még mindig nem lehetett — helyiség hiányában — megvalósítani. így az eddig összegyűjtött sok régi hagyományként őrzött hímzés, viselet, bútor, szőttes itt zsúfolódik össze. Amint Király Anna elmondja, volna még a községben ilyen emlék, de már helyük nincs elraktározni. Az igaz, hogy olyan is akad, amelyiket semennyi pénzért eladni nem akarnak. Ez a mintegy 100 éves karácsonyi abrosz, szép díszes, körülbelül másfél méter hosszú és széles, s a nevét onnan kapta, hogy csak nagy ünnepeken terítették fel. Ha eladásra nem is bocsátják, a rajta lévő mintákat felhasználják a szövetkezet tagjai. Kell is ez, hiszen bel- és külföldre egyaránt dolgoznak. Néhány számadat, Király Anna felsorolása alapján, a harmadik negyedévi rendelésekből. Belföldre készítenek például 50 párnahuzatot, 100—100 kis- és nagyméretű könyvalbumot, 100 könyvborítót, 200 fényképalbumfedőt. Külföldre 200 könyvjelzőt, 12 nagyterítőt és 24 kicsit, valamint 50 egyszemélyes térítőt betegek részére. — Tavaly tavasszal kerültünk át a decsi szövetkezethez — mondja Király Anna, — s azóta fellendülőben van a részlegünk A szőttes szoknyákból, szedett mintákkal, mindenféle nagyságban annyit átvesznek tőlünk, amennyit csak készíteni tudunk. Ezenkívül törülközőket is szövünk. S a népművész magáról, munkájáról még eddig egy szót sem szólt. Nem is nagyon akar, inkább a szövőszéket mutatja, rajta éppen a szoknyának való készül. Segítségünkre siet azonban a szobába lépő Tóth József né. Beszélgetésünkből kitűnik, hogy Király Anna egyben a részleg vezetője is, a tagoknak bármikor segítségére siet, ha valamilyen dologban megakadnak. Most is halljuk amint mondja: csak menjen nyugodtan haza, délután kerékpárra ülök, s ott, a szövőszéken mutatom meg, hogyan kell csinálni. De ilyen lelkesen dolgoznak a többi tagok is. A termelőszövetkezeti munka, a háztartás, a gyerekek gondja mellett azért munkálkodnak, hogy veszendőbe ne menjen ez a sok agárdi érték, s felelevenítve ország-világ gyönyörködhessék bgnne. (i-e)