Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-04 / 181. szám
4 TOT,NA MEGYEI NfiPŰJS TG 19fi2. augnsTttts 'k Kihaló mesterségek: A takács A műhelyt betölti a faalkotmány csattogása. A mester, Hin- tershidt Konrád lábával lenyomja a pedált és szinte vele egyidő- ben beidegződött mozdulattal ránt egyet a kézi fogantyún. Ekkor a vetélő a szétfeszített szálak között végigrohan, színes fonalat húzva maga után. Munka közben ismerkedem a masinával. A szerkezet irányítója a nyüstöcske elnevezésű rész, ahol állítható úgynevezett platina kártya szabályozza a nyüstök működésit, így az anyag mintázását. Hangosan, szinte kiabálva beszélgetünk, hogy túlharsogjuk a vetélő célbaérkező kopogását, a nyüstök és a lábitó csattogását. senyt. Még jóval a háború előtt kendervászon szövésével foglalkoztam egy másik géppel, ma azonban ez nem keresett cikk. Megáll a mesélésben, új színű fonalat illeszt a vetélőbe, állít a mintát szabályozó platina kártyán, aztán újra zakatolni kezd a gépezet. — Jelenleg a bonyhádi háziipari szövetkezetnek dolgozom. Tőlük kapom a megrendeléseket és az anyagot. Most éppen törölközőnek valót szövök. A szövetkezet így biztosítja megélhetésemet. A szövőszék előtt a mester felesége dolgozik. A fonalat gombolyítja nagy kerekek segítségéA tört magyarsággal adott válaszokból megtudom, hogy Hin- tershidt Konrád 1933 óta, tehát majdnem 30 éve dolgozik ebben a szakmában. — Ma már itt Majoson nem tudnék megélni a munkámból, hiszen a gyári szövetekkel sem olcsóságban, sem változatosságban nem tudom felvenni a ver(Fotó: Bakó) vei az orsóra, amelyek azután a vetélőbe kerülnek. Amikor elbúcsúzunk, még kinn a majosi utcán is halljuk a szövőszék csattogását, egy ebben a formájában kihalásra ítélt mesterség munkafolyamatának nem sokáig hallható zakatolását. VOMfO'l »• (monostori) Országos horgászverseny Augusztus 18—19-én nagyszabású országos egyéni és csapat horgászversenyt rendeznek a Tisza szolnoki szakaszán. A horgászverseny iránt — amelyen világbajnokok részvételével dobóbemutatót is terveznek — nagy érdeklődés nyilvánul meg. Eddig a miskolci, a debreceni, a békéscsabai, a szegedi és a nagybudapesti intéző bizottság csapatai küldték el nevezésüket, és természetesen ott lesznek a Szolnok környéki versenyzők is. A felnőtt csapatverseny első három helyezettjét serleggel, az egyéni vetélkedés 15 legjobbját pedig értékes horgász-felszereléssel jutal- I mázzá a rendező bizottság. (Folytatás a 3. oldalról.) nincs akkora forgalom, mint máskor. Keresztesi és Aranka a hosszú asztal végére ülnek. — Adhatok a levesből? — kérdi a nő szolgálatkészen és már meri is a férfi tányérjába. — Köszönöm, csak keveset. — Lehetetlenség, hogy ilyen keveset egyék — zsörtölődik Aranka. — Egy férfinak ez semmi. Nem is tudom, miből él maga. Még egy kanállal, annyit muszáj. Keresztesi bágyadtan mosolyog. — A túlétkezés ártalmas. Az evés csak szükséges rossz. A nagy- étkűség a gondolkodás ellensége. Eltompítja az agyat, megbénítja a szürke agysejteket, tönkreteszi az ész rugalmasságát. — Mesebeszéd! Hevesi gúnyosan mosolyog, a többiek döbbenten merednek rá. — Mindjárt felsorolom az ellenpéldákat. Balzacot, az öreg Dumast, Fontanablet, vagy akár a mi Mikszáthunkat. Az étkezés gyönyör, magasabbrendű élvezet, szellemi reinkarnáció. Tudja, mikor születtek a legnagyobb gondolatok? ötfogásos ebédek után. Hol jöttek létre az új filozófiák? Egy vacsora utáni karszékben. Aki nem élvezi az étkezést, az magát az életet sem tudja élvezni. — Ez vulgáris bölcselkedés. — Az aszkéták a legkegyetlenebb emberek. Gyűlölik a világot és az életet. Aranka belekap a szóba. — Igen, igen. Egyék még a krumpliból, kitűnő. Higgye el, bágyadtan rámosoenni kell. Keresztesi lyog. — Lehet, hogy igazuk van. Mindig azt hittem, a belső, a lelki jóllakottság a fontos. — Nagyon szeretek főzni — csicsergi Aranka. — Egyszer majd meghívom hozzám... Ijedten elharapja a szót és sietve folytatja: — Egyszer meghívom magukat egy jó lecsóra, tojással, kolbásszal. Azt mondják, jól csinálom. — Biztosan — bólint rá Hevesi. — Maga az a fajta nő, aki jól főz. — Honnan tudja? Egyszerre elhallgatnak. Csak a tányérok csörgése hallatszik a tálaló ablak felől. — Mi volt ez? — kérdi Hevesi. — Micsoda? — Mintha lőttek volna. Egy kicsit fülelnek. — Ugyan... — Aranka tovább beszélne, amikor egyszerre élesen felvijjog a gyári sziréna. — Hallják? (Folytatjuk) Asszonyoknak lányoknak A szülők figyelmébe a pótvizsgák előtt Elcsitultál a családon Épp úgy, mint az ehhez, így válhat rend- pihenő szétzilálja a tabelüli zsörtölődések: anyag megtanulása, a szerező törekvésünk tel- nultakat, s körülbelül legtöbb családban a rendszerezés is maxima- jes értékűvé, tudásunk ötven százalékos felejtöbbé-kevésbé jogos lis koncentrációt köve- magabiztos ismeretté. tést eredményez. De — szemrehányásokat, a se- tel, hát a „strandon _ . , ismerve gyermekeinket, gíteni akarás, az együtt- majd átveszem” és az ... r e. ...V' 2 , — nem hiszem, hogy túl érzés váltotta fel. És így ehhez hasonló próbálko- ? °nos ls... e,„esr.e .c ^ sokan vannak, akiknek van ez rendjén, hiszen zások mind-mind hamis a . °.r ?a. a, °Z1 „„ n_ ne lenne szükségük a nem szabad elfelejtenie illúziók akkor is, ha a P°?vbeszámolás előtti tartala szülőnek, hogy ha nem másodszori megtanulás, . .. f7 másán eltöltött napokra, is közvetlenül, de vada- a rendszerezés már más, ^san tanult meg ki- Közvetlen a pótvizsga ™ttZtZrltZneke Tel Tevékenység ^ül ilyenkor és - előtti napon természeterossztanTmányi eWmf- Inén io^n tanácsos mert van idö még ~ sen Pihenjen gyerme- rossz tanulmányi elome igen, igen tanácsos korrigálhatja átveheti künk, erre szüksége van, ZegtlrtTnf JgVrtéZ saíTuTzL"" közeién újra.9 Tanulótársul meg hogy frissen jelenjen megtörtént, megtörtént, is. augusztus középén diákot fogad- meg a vizsgán. Semmiazonmarnem lehet val- szaktanárok foglalkoz- y ő { S2e_ fél” nyugtató”, vagy ^vizsgára vM eredmé- Zl- t T ZeZ-tgy is™r, és aki- [élénkítő” gyógyszer vizsgára való ereame kai. es jo,ha egy egy fc lelkiismeretessege- szedése nem ajánlatos nyes felkészülésnek az napot általános ellenőr- megbízhatóságához (a gimnáziumokban sajegytk legienyegesebb zesre áldozunk. Uyenkor nej^ r “kétség. nos divattá kezd válni időszakai a szünidő például ismerős tanar, használatuk). Ha félénk, utolso napjai adjak — jól tanuló osztálytárs, Egyes felfogások sze- ., di/fc ^ erőt s ehhez kell most össze- iskolatárs társaságában rint előnyös, ha a beszá- . család taafogni a családban. hangosan mondjuk fel a móló előtti három-négy . . .. ,, zanak a szü w. *».• ■ nyári felkészülés más egy-két nap alatt akár gázó. Személyes megfeladatokat követel mint az egész anyagot is. Az gyözödésem — és ezt , ácsos mértéktartásra az ev közbeni felelteté- új anyagrész lényege- igazolják a pszichológiai sek. Amit például ju- mozzanatait min- kutatások is — hogy a 1 niusban, júliusban meg- ^ig kapcsoljuk az előző- túl hosszú vizsga előtti BŐSZ JENŐ tanult gyermekünk, ________________________________________________________________________ s zeptemberre el is felejtheti. Épp ezért úgy kell rendeznünk a felkészülés utolsó napjait, hogy az illető tantárgy, vagy tantárgyak anyagát legalább még egyszer átvehessük. Az új- ra-tanulás természetesen más jellegű, mint az előszöri, és rövidé bb időt is foglal magába. Célja nem annyira a részletek átolvasása, ismételt megtanulása, hanem a rendszerezés. A rendszerező munkánál jó, ha az anyagot a címekhez kapcsoljuk gondolatban. Előfordulhat ugyanis, hogy a tanár cím-megjelöléssel kezdi vizsgáztatásunkat, és bár „betéve tudjuk az egész könyvef’, mégsem vagyunk tisztában azzal, hogy hol mit kell felmondanunk. Ha a vizsgán mégis hasonló eset adódik, és zavarba jön a felelő, tanácsos ilyenkor tudatni ezt a vizsgáztatóval, aki „rávezető” kérdésekkel segítségünkre lehet. „@jak tUimei'hsd ízűíkatunk mink” Ahol a tsz vezető- munkacsapata, ha szűk- Boda Mária néni, akik sége nem fél a ség van rá, éjszaka is idős korukra való tekin- nöket vezető szereppel dolgozik, tisztítják a ga- tettel már csak köny- megbízni, ott az ered- bonát, hogy legyen he- nyebb munkát tudnak mény is megmutatkozik, lye a következő szállít- végezni. De iparkodnak Szabó Ferenc né valami- mánynak. Tarr József né a zsákvarrással, hogy koz cselédlányként ne- munkacsapatának szin- legyen a gabonát miben vetődött a kajdacsi pusz- tén nem számít, hogy szállítani. Ha a szükség tán, ahol most a terme- milyen munkát kell vé- úgy kívánta, a nők az lőszövetkezet központja gezni. Ott vannak, ahol aratásnál, a kombájnnál van. Akkor csak a pusz- a legnagyobb szükség is kivették részüket a tát ismerte, ma ismeri az van rájuk. Beszélgetés munkából, egész község határát, közben elmondják, hogy . me„ér. Nem könnyű dolog az a kukoricájuk répájuk ^ baro^finev°elés nagyszerű feladat, me- tiszta, es jo termest var- iontossáaát is Már a talpét naponta végrehajt, nak. A tsz-nek 35 hold J t ssaffa£ IS‘ Mar a w mint brigádvezető. Bri- dohánya van, mely az védelmet hozott Az idei gádjába 160 nő tartozik, elsők közé tartozik a já- é b . körülbelül és munkacsapatokban rás területén. Jelenleg pecsenyecsibét szál*>■»““*■ S «» rto KtoT T ÁÍ2, Szántó elvtárs, a tsz .. , .’ * ’ ^ 11 000 csibét gondoznak elnöke is úgy nyilatko- pe_ az asszonyok és a nazott, bárcsak a férfiakat rencné a briaádvezető P°kban varnak meg 5000 is úgy tudnák mozgósí- és azt ’mondja hogy sür- darabot. Varga Béla britani a munkára, mint a dösen segíteni kell a ga- kgz^k Z^oqy a 9nők ^megnőket. Barkóczi Mária ^TlTnélkm “ott hagyták a hűvös pajtát, gondozzak a tollas jo- s mentek a magtisztítás- ^gokat, mintha sajáthoz. Később pedig foly- ** tlenne- tatták a dohányfűzést, s ™let.en vizsgáljuk a kajmíg nem végeztek, hiza dac?t asszonyok es lasen mentek nyok munkajat, csak eisern men tere. ismeréssel szólhatunk Stemler Józsefné mun- T°luk- kacsapata is követi őket. MOLNÁR ISTVÁNNÉ De ott van a fáradhatat- járási nőtanács lan Kasza Kató néni, titkára Reggel—délelőtt—este 1. rajz. Reggeli pongyola préselt kartonból. Lefelé bővülő vonalú oldalán 25—28 cm hasítékkal, csúcsában kis angol masnival, övvel, öv nélkül viselhető. Ferdén bevágott gomblyuk zsebbel. Eleje végig gombos. 2. rajz. Csíkos vászon, vagy kartonból igen csinos délelőtti ruha. Elején, hátán 2—2 ellentétes csíkos ránc-alátéttel. Kissé derék alatt elhelyezett övvel, mely az egyik oldal szabásvonalából kiindulva, körbe, a másik oldalon a gombolásnál fejeződik be egy angol masniban. 3. rajz. Elegáns pety- tyes selyemből készült esti alkalmi ruha. Harangszabású szoknyával. A derék fél oldalra redőzött. Egyszínű övvel. A ráncon átbújtatott masnival. A csecsemő napoztatása Napoztassuk-e a csecsemőt? Sokan ezt ká- rosnak tartják, és példákat említenek, hogyan fizetett rá egy-egy köny- nyelmű anya, mert néhány hónapos újszülöttjét napra vitte. A példák valóban igazak lehetnek, történt már baj gondatlan napoztatással, előfordult, hogy betegséget okozott. Tehát mégse vigyük napra a csecsemőt? Feltétlenül vigyük, szüksége van a napsugárra, éppen úgy, mint a felnőttnek. De éppen úgy, vagy még könnyebben bajt is okozhat, mint a felnőtteknél, s természetesen már jóval kisebb adag megárthat. Fontos szabály, hogy hathetes kora előtt semmi esetre se vigyük napra a gyereket. Azután is csak fokozatosan szoktassuk hozzá, de csak akkor, ha a friss levegőt már megszokta. Először csak az arcát süsse a nap, és nem tovább 1—2 percnél. A következő alkalommal már 4—5, utána 8—10 perc lehet a napozás ideje. Ajánlatos fa alá, úgynevezett félárnyékba tenni a csecsemőt, és legalkalmasabb a kora délelőtti időszak, akkor még nem túl erős a napsugár. Könnyű rugdalózóba öltöztessük a napozás idejére. És még egy igen fontos szabály: csak teljesen egészsj; '■'rcsemőt vihetünk napra!