Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-22 / 195. szám

4 6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSA6 1962. augusztus 22. SPORT Befejeződtek a falusi dolgozók országos szpartakiád-dőntőinek küzdelmei Férfi tekecsapatunk az ötödik helyet szerezte meg Az országos szpartakiád-döntő negyedik napján — szombaton — a késő esti órákban fejeződött be a férfi tekecsapatok versenye. Már-már úgy látszott, hogy a Tolna megyei csapat dobogóra ke­rül ebben a versenyszámban, amikor a versenyben utolsónak induló csapatok közül Fejér és Szolnok megye csapata is jobb eredményt ért el. A nagy küz­delemre jellemző, hogy Fejér megye csupán egy fával dobott többet, mint a dombóvári ver­senyzőkből álló Tolna megyei csapat. A két csapat jobb. tel­jesítménye után végeredményben az ötödik helyet szerezte meg férficsapatunk, 660 fával. A férfi tekézők egyéni verse­nyében a szombati versenynapon az esti mérkőzésekig lebonyolított versenyszakaszban a dombóvári Kiss Béla 237 fával, a második helyen állt. A végső sorrend az egyéni versenyben is az utolsó mérkőzés után dőlt el, ahol vég­eredményben Kiss a hetedik he­lyen végzett. Ugyancsak szombaton fejező­dött be a férfi gránátvetés ver­senye is. Ebben a versenyszám­ban két versenyző képviselte me­gyénket. Közülük Sági szerepelt jobban, aki 66,55 méteres ered­ményt ért el, míg az ozorai Frei 65,90 méterre dobta a gránátot. Eredményükkel nem kerültek be a legjobb tíz közé. A negyedik versenynap utolsó atlétikai számaként rendezték meg a férfi szpartakiád váltó időfutamait. A Schleicher—Katus —Atkári—Máthé összeállítású csa­patunk az- I. időfutamban indult és futamában harmadik helyen végzett 3,46-os idővel. Váltócsa­patunk is bekerült a legjobb tíz csapat közé. Vasárnap került sor a 100 mé­teres női, férfi, a 400 méteres férfi síkfutás döntőjére, vala­mint a női szpartakiád váltó időfutamaira. A női 400 méteres síkfutónk, Hévízi, előző napi sé­rülése miatt csapatunk nem in­dult a váltóban, s így végered­ményben a vasárnapi döntőben már nem volt érdekelve Tolna megye. Az atlétikai döntőkkel egy időben játszották le a kézilabda, és röplabda-döntő mérkőzéseket is. Néhány perccel 10 óra után záróünnepélyre sorakoztak fel a sportolók és Horváth Lajos, a Megyei Tanács elnökhelyettesé­nek záróbeszéde után befejező­dött a Falusi Dolgozók XI. Or­szágos Szpartakiádjának döntője. __________ Fekete László M OTORSPORT Ángyai területi bajnokságot nyert Kaposvárott Döntetlenek napja az NB 111-ban A Petőfi nyerte a helyi rangadót Csapataink ezúttal jobban szerepeltek, mint az első forduló­ban. A megszerezhető pontok 75 százalékát itthon tartottuk. Ugyanis a szekszárdi helyi rangadó pontjai mellé Nagymányok is szerzett egyet Kalocsán. A dombóvári mérkőzés elmaradt, 1200 néző hiába ment ki a pályára, mert a partjelzők nem érkeztek meg a mérkőzésre. Két forduló alatt ez már a második eset. Reméljük, hogy a szövetség a Dombóvári VSE-t és a vendégcsapatot is anya­gilag kárpótolja majd a mérkőzéselmaradás miatt, a mulasztókat pedig felelősségre vonja. A fordulóban különben hét mérkőzésből négy mérkőzés döntet­lenül végződött. A pécsi rangadót a Pécsi Bányász nyerte a Pécsi BTC ellen, a nagykanizsai rangadón a Bányász szerezte meg a baj­noki pontokat a Dózsa ellenében. Dombóváron a két csapat helyi játékvezetőkkel barátságos mérkőzést játszott, amelyet a vendégcsapat nyert meg 4:3 arány­ban 2:2-es félidő után. A vendégcsapat jobban játszott mint a ha­zaiak, de így is csak icét büntető értékesítésével tudta a győzelmet kiharcolni. A forduló mérkőzéseiről az alábbiakban számolunk be: SZEKSZÁRDI PETŐFI— SZEKSZÁRDI DÖZSA 3:2 (1:1) Szekszárd, 1300 néző. Vezette: Vörös. Petőfi: Greifenstein — Cser, Gellér, Garamvölgyi — Si­mon, Zörényi — Hómann, Tali­ga,' Benács, Bosnyák, Rostási. Ed­ző: Tamási László. Dózsa: Ben- cze II.-— Tamási, Tárnok, Ben- cze I. — Kucsera, Kacsányi — Dósai, Novák, Majnay, Kormos, Czibók. Edző: Kemény Tibor.. Kezdés után nem sokkal Bosnyák került jó helyzetbe, a kifutó Ben- cze II. megzavarta, Hómann elé került a labda, aki azt közelről az üres kapuba vágta. 1:0. A gól után az első 20 perc változatos játékkal telt el. A 10. percben Taliga eltalálta a kapufát. A fél­idő második részében a Petőfi sokat támadott, de csak kevés helyzet alakult ki Bencze kapuja előtt. A 44. percben Novák a bal szélen kapott labdát, vagy 30 mé­terről kapura ívelt. Greifenstein elnézte a labdát, amely a megle­pett kapus mellett a bal felső sa­rokba esett. Szünet után eleinte kiegyenlí­tett küzdelem folyt, majd a Dó­zsa támadásai lettek folyamato­sabbak. A 10. percben Cser össze­fejelt Czibókkal és 10 perces ápo­lásra szorult. Ekkor nagy munká­ban volt a Petőfi védelme, de a 14. percben mégsem tudták meg­akadályozni, hogy Majnay átadá­sából a szabadon hagyott Kormos meg ne szerezze a vezetést. 1:2. A 20. percben Czibók fejesét ej­tette ki Greifenstein, de Geller felszabadított. Fél óra után fel­jött a Petőfi, de Bosnyák fejese a felső kapufára került. A Petőfi láthatólag nem adta fel. A 32. Hibaigazítás — Augusztus 19-i, vasárnapi számunkban, a »Megszereztük Pécsett a harmadik helyet...« cí­mű cikkben értelemzavaró sajtó­hiba került. Az első bekezdés harmadik és negyedik mondatá­ban ugrás helyett dobás értendő. percben Benács—Taliga—Hó­mann volt a labda útja, akinek beadására Benács és Bencze ug­rott fel. Benács fejéről a labda a kapuba tartott, Bosnyák csak bel­jebb segítette. 2:2. A 37. percben Dósai szabadrúgását hárította Greifenstein szögletre (11:5 volt a Dózsa javára), majd két perccel a befejezés előtt. Benács harcolt ki egy labdát, beadását Bosnyák előírásszerűén fejelte a sarokba. 3:2. Levonuláskor a Petőfi szur­kolótábora lelkesen éltette csa­patát. Vérbeli rangadó volt, közepes színvonalú játékkal, nagy küzde­lemmel, kirívó sportszerűtlensé­gek nélkül. Az I. félidőben a Pe­tőfi játszott jobban, a Dózsa vá­ratlanul egyenlített. A második­ban a Dózsa kezdett jobban, de a Petőfi jobban bírta az utolsó negyedórát és megérdemelten for­dította meg a vesztésre álló mér­kőzés sorsát. Kitűntek: a Petőfi közvetlen védelme, Simon, Hó­mann és Benács, illetve Tamási, Kucsera, Kacsányi, Majnay. NAGYMÄNYOKI BÁNYÁSZ- KALOCSAI KINIZSI 3:3 (2:2) Kalocsa, 1500 néző. A Bányász­csapat az alábbi összeállításban 1. Pécsi Bányász 2. Szekszárdi Petőfi 3. Kaposvár 4. Pécsszabolcs 5. Kiskunhalas 6. Baja 7. Pécsi BTC 8. Nagykanizsai Bányász 9. Siófok 10. Székesfehérvár 11. Nagymányok 12. Kalocsa 13. Mohács 14—15. Sz. Dózsa 14—15. Dombóvár 16. Nagykanizsai Dózsa Az aug. 26-i forduló párosítá­sa: Pécsi BTC—Kalocsa, Nagy­mányok—Mohács, Kaposvár—Sz. I Dózsa, Sz. Petőfi—Dombóvár, Be­kezdett: Szőts — Hucker, Dor- mány, Komáromi — Hirschmann, Molnár — Teleki, Becze, Jánosi, Wéber, Bareith. Nagymányoki támadásokkal in­dult a találkozó, mégis a hazaiak értek el gólt már a 3. percben. Egy gyors ellentámadás után Nagymányok hálójába került a labda.'0:1. Továbbra is mezőny- fölényt harcolt ki Nagymányok. A 6. percben Molnár szabadrúgá­sa után Wéber kapta a labdát, aki kiegyenlített. 1:1. Az egyen­lítés továbbra is szárnyakat adott a Bányász-csapatnak. Kezezés miatt büntetőhöz jutott Nagymá­nyok, amelyet Teleki értékesített. 2:1. Alig kezdtek, a hazai csatá­rok meglepték a nagymányoki vé­delmet és kiegyenlítettek. 2:2. Szünet után is tartott a Bá­nyász-fölény. A sorozatos táma­dások azonban nem végződtek góllal, sőt egy ízben Dormány kézzel nyúlt a labda útjába. A szabadrúgást a középhátvéd vé­gezte el, Szőts a sorfaltól nem látta a labdát, amely fölötte ju­tott a hálóba. 2:3. Nagymányok nem adta fel. Jánosi már csak a kapussal állt szemben az ötösön, amikor buktatták a védők. A megítélt 11-esnek ismét Teleki futott neki, lövése azonban ki­pattant a hálótartó vasról. A já­tékvezető először nem adott gólt, majd a partjelző jelzésére meg­változtatta ítéletét és így egyen­lített Nagymányok. Kitűntek: Hirschmann, Molnár, Teleki, Wéber. További eredmények: Székes- fehérvár—Pécsszabolcs 1:1 (0:1), Siófok—Kiskunhalas 2:2 (2:1), Dombóvár—Baja elmaradt, Mo- I hács—Kaposvár 0:0, Pécsi Bá­nyász—Pécsi BTC 2:1 (2:0), Nagy- kanizsai Bányász—Nagykanizsai Dózsa 3:1 (1:0). A bajnokság ál­lása a második forduló után a kö­vetkező: 2 2 — — 4:1 4 2 2 — 6:2 4 2 1 1 — 5:2 3 2 1 1 — 5:3 3 2 1 1 — 3:2 3 1 1 — — 1:0 2 2 1 —' i 5:3 2 2 1 — i 4:5 2 1 — 1 — 2:2 1 2 — 1 i 1:2 1 2 — 1 i 3:5 1 2 1 i 5:8 1 2 — 1 i 0:3 1 2 — — 2 2:4 — 1 — — 1 2:4 — 1 — — 1 1:3 — ja—Székesfehérvár, Pécsszabolcs —Siófok, Kiskunhalas—Nagy­kanizsai Dózsa, Nagykanizsai Bá­rt^ ász-^Pécsi Bányász, A Magyar Honvédelmi Sportszövetség kaposvári elnökségének motoros klubja, az elmúlt vasárnap Kaposvárott rendezte a te* riileti gyorsasági motorversenyt. A szekszárdi motorosokat egyedül Angyal János képviselte at versenyen, aki a 125 kcm-es kategóriájában Csepel széria géppel I. lelt és ezzel területi bajnokságot nyert. Angyal János ezzel a győzelmével esélyes a 3 fordulós bajnokság megnyerésére, mivel jelenleg az I. helyen áll 12 ponttal. ll»MIII«l1H«m»HIHIH«IIIIHHWI»HIWHIHWHnHI«IWWHWHlHHMlW Máza-Szászvár, Gerjen és az újonc Győré áll pontveszteség nélkül a megyei bajnokságban A bajnokság II. fordulója nem­csak az NB Ill-ban, hanem a me­gyei bajnokságban is csonka volt. Dombóvár ugyanis nem utazott el Faddra, mert nem kapott autó­buszt. A forduló meglepetését is­mét Bonyhád szolgáltatta. Még pedig azzal, hogy nagy mezőny­fölénye ellenére is kénytelen volt megelégedni az egyik bajnoki ponttal Dunaföldvár ellenében. Máza-Szászvár folytatta I. for­dulóban mutatott jó szereplését: ezúttal a jól rajtolt bátaszékieket fektették kétvállra. A mezőny­ben nem volt ékkora különbség a két csapat között, de a mázai tá­madósor sakkal jobban kihasznál­ta helyzeteit. Gerjen Szekszárdon is győzni tudott ai Építők ellen, mert az Építők széllel hátban nem hasz­nálta ki helyzeteit az első félidő­ben. Meglepően biztosan győzött Paks is Simontomya ellen. Az L félideji két gyors gól megzavarta a simontornyaiakat és csak a II. félidőben játszottak. tudásuknalB megfelelően. Érdekessége volt a találkozónak, hogy a védőjátékos* ból lett középcsatár, Hauzmana mesterhármast ért eL Cikó pályá­jának eltiltása miatt BátaszékeB játszotta mérkőzését Győré ellen. Küzdelem után a „vendégcsapat”, Győré nyerte a találkozót, így az újonc györeiek a második fordu­lóban is pontveszteség nélkül állnak. Gyönk, Gabi kitűnő kö­zépcsatár játékával legyőzte a hő- gyészieket, Kisdorog pedig Tolna ellen győzött meglepően simán. Részletes eredmények: Szek­szárdi Építők—Gerjen 1:2 (0:0), Máza-Szászvár—Bátaszék 4:1 (1:1), Bonyhád—Dunaföldvár 4:4 (2:1), Kisdorog—Tolna 3:tt Fadd—Dombóvár elmaradt, Paks —Simontomya 3:0 (2:0), Cikó—■ Győré 2:3 Gyönk—Hogy ész 3:li (2:0). A bajnokság állása o 11. forduló után 1. Máza-Szászvár 2 2 ■-­* — 9:3 4 2. Gerjen 2 2 — — 4:2 4 3. Győré 2 2--- ' — 6:4 4 4. Paks 2 1 1 — 4:1 3 5. Kisdorog 2 1 1 — 6:3 3 6. Gyönk 2 1 — 1 5:4 2 7—8. Bátaszék 2 1 1 4:4 2 7—8. Dunaföldvár 2 . — 2 — 7:7 2 9. Simontomya 2 1 — 1 2:3 2 10. Dombóvár 1 — 1 ■— 1:1 1 11. Bonyhád 2 — 1 1 4:7 1 12. Sz. Építők 2 ■— 1 1 1:2 1 13. Tolna 2 — 1 1 0:3 1 14. Fadd 1 — — 1 1:2 — 15. Cikó 2 — — 2 2:5 — 16. Hőgyész 2 — — 2 3:8 — Az aug. 26-i III. forduló párosí­tása: Győré—Páks, Simontomya —Fadd, Dombóvár—Sz. Építők, Gerjen—Kisdorog, Tolna—Bony­hád, Dunaföldvár—Máza-Szász­vár, Bátaszék—Hőgyész, Gyönk-« Cikó. Totó-eredmények 1. Vasas—U. Dózsa x 1:1 2. FTC—Bp. Honvéd 2 2:3 3. Szeged—MTK x 0:9 4. Komló—Szombathely x 3:3 5. Dorog—Tatabánya x 1:1 6. Győr—Pécs 1 1:0 7. Debrecen—Salgótarján x 1:1 8. Diósgyőr—Űzd 1 1:0 9. Borsodi B.—Miskolc 2 0:1 30. Oroszlány—Sz.fehérvár 2 0:4 11. Budai Sp.—Dunaújváros 1 2:0 12, Kaposvár—Budafok x 1:1 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és o Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalat® Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség' 20—11 Kiadóhivatal: 20—TO Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőkné* Előfizetési díj egy hónapra ti Ü

Next

/
Oldalképek
Tartalom