Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-17 / 165. szám

TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Kedd 1962. július 17. XII. évfolyam 165. szám * ARA: 50 FILLÉR üsenel Egy heti tanácskozás után vé­get ért Moszkvában a béke-világ- kongresszus. 121 országból csak' nem két és félezer küldött ta­nácskozott egy héten át a világot legjobban érdeklő kérdésről, a békéről, a leszerelésről. Külön­böző foglalkozású, világnézetű és vallású emberek roppant talál­kozója volt a moszkvai tanács­kozás, amely megmutatta, hogy a béke, a fejlőciés gondolata hat­ja át a világot, s ebben mindén tiszta szándékú ember egyetért. Ezt fogalmazza meg az a nagy­hatású üzenet is, amelyet a kong­resszus utolsó napján bocsátottak a világ minden népe elé, s amely a békeszerető erők egységének fontos dokumentuma. Moszkvá­ból, annak az országnak fővá­rosából száll ez az üzenet a Föld hárommilliárd lakosához, amely kezdettől fogva leghívebb és legkövetkezetesebb harcosa volt a béke megvédésének, s amely a második világháború befejezése óta ismételten tett olyan javas­latokat. amelyek alkalmasak ar­ra, hogy megszabadítsák az em­beriséget a legnagyobb rossztól, a háborútól, A kongresszusi üzenet legfonto­sabb jellemvonása az optimiz­mus, a hit, hogy fenntartható a. béke és megvalósítható a lesze­relés. «Lehetséges kiutat találni a ma minden országát fenyegető helyzetből-« — hangzik az üze­net, majd így folytatja: »A fegy­verkezési verseny, fokozza a nem­zetek közötti feszültséget és bi­zalmatlanságot, a feszültség é^ bizalmatlanság pedig előmozdít­ja a fegyverkezési hajszát. Bű- \ös kör jött létre. A fegyverek pusztító ereje mind félelmete­sebbé válik, mégis olyan hangok hallatszanak, amelyek egy meg­előző háború kirobbantását kö­vetelik«. Ki lehet-e lépni ebből a bűvös körből, van-e megoldás a világ népei számára? A kongresszus résztvevői félreérthetetlenül kije­lentették. hogy *a leszerelés nem­csak parancsolóan. szükséges, ha­nem lehetséges is«. A történe­lemben először gyakorlati fel­adattá vált a leszerelés kérdése, s mindenki számára kedvező lenne, ha a fegyverkezési hajsza terhét levehetnék az emberiség \ Lilláról. Érdekes statisztikák ké­szültök arról, hogy milyen erő­források szabadulnának fel a le­szerelés megvalósulása esetén. F.gy bombavető repülőgép árából tízezer lakást lehetne építeni, egy atomtengeralattjáró 20 000 két­A nagyszokolyi KISZ-fiatalok példái mutatnak A nagyszokolyi Béke Tsz KI.SZ- szervezete az elmúlt héten tag­gyűlést tartott. A taggyűlésen 76’ fiatal vett részt, és az Ifjúság a szocializmusért mozgalom első féléves eredményeit értékelték. A fiatalok körében igen nép­szerű a mozgalom: 123-an jelen­tették be részvételüket.. A kisze- sek nemcsak vállaltak, hanem tel- | jesítettek is. Az év első felében 800 óra társadalmi munkát vé­geztek, ebből 700 munkaóra a tsz megsegítésére jutott. szobás családi ház órát emészti fel, abból az összegből pedig, amelyet a világ jelenleg a feíty- verkezési-e fordít, évente 40 Bu­dapesthez hasonló világvárost le­hetne felépíteni, Minden érvnél meggyőzőbbek ezek az adatok, s ezért joggal mondja a moszkvai felhívás: A leszerelés legyen ' ál­talános és teljes, szigorú ncihzet- közi ellenőrzéssel. I Veszélyes önámítás lenne azt hinni, hogy a leszerelés magától létrejöhet. Azonban, mint a nyi­latkozat mondja, eljött az ideje annak, hogy hatalmas, ellenállási mozgalom induljon a fegyverke­zési verseny és minden háborús előkészület ellen. A világ népeihez intézett üze­net részletesen szól az atom­fegyverkísérletekről. amelyek fe­nyegetik a jelen és jövő nemza- dékek életét és egészségét, s fo­kozzák a fegyverkezési hajsza ütemét, Ezért kell mindenekelőtt megállapodni a nukleáris fagy-, verkísérletek eltiltásában, ami az első lépés lehetne a minden nuk­leáris fegyver és azok szállító- eszközeinek teljes betiltása és megsemmisítése felé. A kongresszusi üzenet a X?f. század világméretű.. bplcQmpzgal- ínánák legfontosabb dokumen­tuma ezekké! a szavakkal feje­ződik. be: «A béke híveinek ne­mes feladata, hogy' példát mu­tassanak a jobb megértés meg­teremtésével - és a bizalmatlan­ság eloszlatásával. Úgy hisszük: kongresszusunk hozzájárul c fel­adat megvalósításához. Még kell találnuk az utakat és módokat, amelyek minden országot és szer­vezetet- képessé tesznek arra. hogy folytassák azt, ami itt el­kezdődött. Mindenféle passzivitás árt a béke ügyének. Rajtunk múlik, hogy -felvirradjon a nap, amikor az emberiség megszaba­dul a nukleáris halál rémétől. Mi a békét akarjuk és sokan va­gyunk. Ha mindannyian cselek­szünk és ha mindannyian barát­ságban együtt cselekszünk, meg­nyitjuk az utat. közös célunk, a maradandó béke felé«. A moszkvai kongresszus a má­sodik világháború u$án kibon­takozott békemozgalom legfon­tosabb eddigi állomása. Az egy. hetes tanácskozás új fejezetet nyit a békéért folyó harcban, s a megértés -elősegítésével, a bi­zalmatlanság eloszlatásával olyan utat nyit megj amelynek végén az emberiség régi álma, a lesze­relés és a maradandó béke áll. Tisztábbak az iskolák és az osztályok A Vöröskereszt most elkészüli statisztikája szerint az 1981—62- es tanévben az elmúlt évinél 20 százalékkal több általános iskola teljesítette a tiszta iskola kitün­tető cím elnyeréséhez szükséges feltételeket. A kitüntetést azok az iskolák nyerhetik el, amelyeknek udvarát a diákok rendben tart­ják, rendszeresen ápolják a virá­goskerteket, gondozzák az osztá­lyokban elhelyezett virágokat, lét- ' rehozzák a vöröskeresztes egész­ségügyi állomást. A tiszta, ren­des osztály címet az idén 12 750 érdemelte ki. 1 moszkvai leszerelés! és béke-világkongresszus kilőttél közül Rékáiban ellátogatnak Magyarországra Moszkva (MÍI). A moszkvai leszerelési és béke-világkongresz- szus ázsiai, afrikai, latin-ameri­kai és európai küldöttei közül csaknem másfél ezren tesznek körutat a Szovjetunió különböző -köztársaságaiban. Más szocialista országok is sok kongresszusi küldöttet látnak ven elégül. A magyar küldöttség veze­tői közölték, hogy hazánkban mintegy. 24 ország negyvennél több békeküldötte látogat el. íme néhány ország a sok közül, amely nek fiai és leányai Budapestre érkeznek a közeljövőben: Japán, Laosz, Uruguay, Spanyolország, Franoiaország. Anglia, Egyesüli Államok, Angola,. EAK, Ausztrá­lia, Irak, Cdylon. Vendégeink között 'olyan neve­zetes személyiségek lesznek, mint a libanoni Antoine Tabet, a Sier­ra Leone-i Wallace Johnson. Kü­lönösen népes küldöttség képvi­seli majd Brazíliát, A- hétfőn délután hazainduló magyar békedelegációval már hat meghívott vendég együtt uta­zik. Ezek közül öten Brazíliát képviselték a békekongresszuson, a hatodik pedig egy fiatal kon­gói diák. A magyar küldöttség repülő­gépével együtt érkezik haza az 1937-ben Kanadába szakadt Ko­vács Lőrincné. ö a Kanadában élő békeharcos magyarokat kép­viselte a moszkvai kongresszu« Magyar parlamenti küldöttség Észtországban Tallin (TASZSZ). Alekszej Mju- riszep, Észtország Legfelső Ta­nácsa Elnökségének elnöke va­sárnap fogadást adott a Rónai Sándor vezette magyar parlamen­ti 'küldöttség tiszteletére. .A fo­gadóson Mjuriszep és Rónai Sán­dor mondott beszédet. A küldöttség tagjai három na­pig voltak az észt nép vendégek Részletesen megismerkedtek a köztársaság gazdasági és kulturá­lis életévéi. A magyar parlamenti küldött­ség a Szovjetunióban tett kör­utazása után vasárnap este visz­Jelentés a li a tárból Eddig Kishonti Jenő a megye legjobb bőmbájnvezetöje — A Teveli Gépállomás körzetében lévő Szentgál-pusztá,n e hét közepére befejezik az aratást — Deli János szedresi arató gépvezető az élen A Nagydorogi Gépállomás ara- tógep- es kombájn vezetői a jelek szerint állják t szavukat. Hetekkel ezelőtt a VIII. pártkongresszus tiszteletére elhatározták, hogy ga- bonabetakarítási tervüket túltel­jesítik. Az SZK—3-as kombájnok vezetői a 600 holdas terv túltel­jesítésére vállalkoztak. A Gép­állomások Megyei Igazgatóságá- hoz érkezett jelentések szerint a nagydorogi kombájnvezetők ed­dig szép eredményeket értek el. A megye legjobb kombájn­vezetője Kishonti Jenő, a Nagydorogi Gépállomás dol­gozója. aki a múlt hét végéig 2?0 hold őszi kalászost taka­rított be, 310 tonnás teljesít­ménnyel. Második a szintén nagydorogi Török Sándor. Arató-cséplőgépé- •vel 230 holdról vágta le a gabo­Trcmzisztoros villanypászior A budapesti ipari vásáron mu­tatták be először a VI. kerületi Kézműipari Vállalat tranzisztoros villanypaszíorál. Radcsics Gáza újítása azt a célt szolgálja, hogy a villanypásztor gépei, berende­zései könnyebbekké váljanak, s így a szállítás egyszerűbb legyen. A tranzisztoros villanypásztorból ütvén darabot rendelt az agro- trüszt, és az új berendezések még az idén használatba kerülnek. nát és 291 tonna magot csépelt 'cl. Tóth József a harmadik, ugyancsak a Nagydorogi Gépál-' lomás dolgozója, teljesítménye holdban 210, tonnában 340. A nemes vetélkedésből a me­gye többi gépállomásán dolgozó kombájnvezetők is kiveszik ré­szüket. A Bölcskén dolgozó Len­gyel Lajos szintén szép eredmény- nyel' büszkélkedhet, vasárnapig megközelítette a 200 holdat. Szá­mítani lehet rá, hogy hamarosan bele fog szólni az első helyekért lolyó küzdelembe. Az aratógépvezetők versengé­sében jelenleg Deli János, a Szedresi Gépállomás dolgozó­ja az első. Százhatvankét hol­don vágta le a termést. Lázár István, a Gyönki Gépál­lomás aratógépvezetője elérte a 150 holdat: Eddig ő a második. Bíró Balázs, a Teveli Gépállo­más dolgozója 145 holdas ered­ményével a harmadik. A megye gépállomásain több aratógépveze- tő 110—130 holdat aratott le ed­dig. A termelőszövetkezetekben több helyütt megkezdték a búza aratását. Különösen jól halad ez a munka a Teveli Gépállomás körzetében, ördögh Árpád, a gépállomások megyei főagronému sa vasárnap határszemlét tartott és megelégedéssel nyilatkozott a teveli traktorosok szorgalmáról. Szcntgal-púszián, ha az idő­járás engedi, szerdán, csütör­tökön a búza aratását is be­fejezik. Aratják a búzát Felsőnánán, a zombai Vörös Csillag Tennelő- szövetkezetben és a Szedresi Gép­állomás körzetében több közös gazdaságban is. Tizenhat Tolna megyei bor indul a nemzetközi Augusztusban ismét Magyaror­szágon rendezik meg a hagyomá­nyos nemzetközi borversenyt. Er­re a helyi, a megyei, az országos borversenyen legjobbnak bizo­nyult borok kerülnek. Az orszá­gos borversenyen Tolna megyét 33 borfajta képviselte. A zsűri­ben is képviselve volt megyénk, Székely János, a Szekszárdi Ál­lami Gazdaság főkertésze, és borversenyen Csigi György megyei borászati felügyelő személyében. A július 4—8 között lezajlott országos borversenyen a fehér bo­rok versenyében a Szekszárdi Ál­lami Gazdaság borai két ezüst- és három bronzérmet, Szabó Gábor szekszárdi gazda bora bronz-, László Ferenc szekszárdi gazda és a Hegvészi Állami Gazdaság bora ezüstérmet nyert. Hét TeSua immm tűzoltó-csapit sikere Vasárnap délelőtt rendezték meg Tolnán hat megye 83 önkén­tes tűzoltó-csapatának részvételé­vel az országrészi selejtező ver­senyt. A továbbjutó 16 csapatból hét Tolna megyei biztosította ma­gának első helyezéssel az orszá­gos versenyen való részvételt. A kocsifecskendő-szerelési gyakor­ibban minden csapatnemben a Tolna megyeiek nyerték az első helyei. A madocsai férfi, a mucs- fat női. az őcsénvi úttör.í-fiú és a teveli úttörő-leány csapat szere­pelt a legjobban. Ugyancsak első helyezést szerzett a 400-as kis­motor-szerelésben a tolnai községi női 'és a tolnai MTH iskola leány- csapata, illetve az üzemi önkén­tes tűzoltó-csapatok közül a tol- nanérnedi kendergyár 800-as kis- motorfecskemdős csapata. ' Az országos versenyre bejutott csapatok ezen a héten megkez­dik a felkészülést a döntőre, amelyhez hivatásos patronáló tűzoltók adnak segítséget, hogy minél jobb eredménnyel szerepel­jenek. augusztus 5-én Budapesten, A vörös borok versenyében a Szekszárdi Állami Gazdaság egy arany, hat ezüst- és egy bronzér­met nyert. Az egyéni termelők közül a szekszárdi Majsai József, Vesztergombi Antal. Budai. Jó­zsef és az őcsényi Bognár István ezüstérmet nyert. Megyénk bortermésének repre­zentánsai tehát egy arany, .13 ezüst- és 5 bronzérmet nyertek. A nemzetközi versenyen az arany- és az ezüstérmet nyert borok ve­hetnek részt, s íav megyénk te.r- méséb 1 tizenhat bor kerül a zsű­ri elé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom