Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-03 / 153. szám

ff62, Július 3. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 Javul a pártmunka — erősödik a pártszervezet Ozorán Ä pártmunka számonkérése, a pártszerűtlen cselekedetekért való felelősségre vonás erősíti a párt- szervezeteket. Az idejében alkal­mazott intő elvtársi figyelmezte­tést nem árt megszívlelni, belőle levonni a tanulságot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kommunisták munkáját, maga tartását, százak, ezrek figyelik. A pártonkívüliek róluk vesznek pél­dát. Egy-egy jól dolgozó párttag tömegeket ragadhat magával. Vi­szont az önkényeskedők, a hanya­gul dolgozó, zavarosan gondol­kodó, pártszerűtlen életet élő párttag százakat taszíthat el a párttól. A pártszerű figyelmezte­tés, az igazságosan alkalmazott felelősségre vonás, megvédi a pártszervezetet a fegyelmezetle­nektől, rendbontóktól, megvédi a párttagokat a rágalmazóktól. ERRE SZOLGÁL TANULSÁGUL az ozorai pártszervezet pél­dája is. Ozorán egy évvel ezelőtt fegyelmi úton vonták felelősségre azokat, akik gyengítették a párt egységét és zavarták a párt mun­káját, félelmetes intrikájukkal. A községben még a mai napig is beszélnek azokról a párttaggyűlé­sekről, amikor néhány ember a taggyűlést a személyeskedés, az intrika színterévé tette. A párt­szerű és a hibák kijavítására Irányuló viták helyett egyéni ér-1 dektktől sugalmazott sérelmek kerültek előtérbe. A pártszerve­zet a község fejlődését és a tér- j melőszövetkezetek megerősítését! szolgáló politikai munka helyett! arra kényszerült, hogy az időről-! időre fellángoló személyes kérdé­sekkel foglalkozzék. A párttagok többsége látta, és helyesen foglalt állást, abban, hogy ez az állapot tűrhetetlen, mert gátolja a párt- szervezet erősödését, a párttagok politikai fejlődését. De érezték azt is, hogy ebben az esetben Ozora — amelynek történelmi múltja és forradalmi hagyományai van­nak — rossz példát mutat. Egy évvel ezelőtt fegyelmi úton fele­lősségre vonták a rendbontókat. A fegyelmi bizottság igazságos döntést hozott, ki-ki megkapta azt, amit érdemelt. a parttagok többsége LEVONTA A TANULSÁGOT Okultak a hibákból az ozorai párttagok. Hozzáfogtak, hogy ren­det teremtsenek, a maguk por­táján. Rendszeresítették a párt­életet. Tervszerűen dolgoznak és a taggyűléseken a munkatervben meghatározott napirendi pontokat tárgyalják. Tanulságként levon­ták a következtetéseket, hogy a pártban önkényeskedni nem lehet. Levonták a tanulságot atekintet- ben is, hogy nem elég csak sza­vakban hangoztatni a párthűsé­get. A PARTMEGBIZATÄSOK BECSÜLETE Taggyűlésen határozatként fo­gadták el hogy minden párttag­nak képessége szerint pártmun­kát kell végeznie. A fiatal párt­tagok a KISZ-t segítik. A tanács­funkciót viselő párttagokat köz­ségpolitikai feladatokkal, a pár­tonkívüliek mozgósításával bíz­ták meg. Foglalkoznak a tsz-ek üzemeltethetjük-e az idén megyénkben a Balaton típusú kombájnokat? Telefonbeszélgetés a Makói Mezőgazdasági Gépgyár igazgatójával . Megyénk szövetkezeti gazdái­nak és gépállomási dolgozóinak örömére a múlt napokban tíz új, Balaton típusú magyar gyártmá­nyú kombájn érkezett a gépállo­másokra. Ezekre az aratócséplő­gépekre most nem számítottunk. Mindenképpen érthető tehát a tsz-ek és a gépállomások elége­dettsége, hiszen a géppark növe­kedésével meg lehet gyorsítani a gabonabetakarítást. Az örömbe azonban üröm is vegyült, mert a Balaton típusú kombájnok meg­érkeztek ugyan, de a múlt hét végéig csak fél kombájnoknak le­hetett azokat nevezni. Egyikhez sem volt meg a szal­magyűjtő kocsi, aminek hiányá­ban ezt a hasznos gabonabetaka­rító és cséplőgépet nem lehet használni. A szalmagyűjtő ko­csikat a Makói Mezőgazdasági Gépgyár dolgozói gyártják. Hét­főn reggel lapunk munkatársa telefonbeszélgetést folytatott Kangyalka Antal elvtárssal, a gépgyár igazgatójával. Arról kért tájékoztatást és rövid nyilatko­zatot, hogy mire számíthatunk, itt vannak az új magyar kombáj­nok, de vajon lesz-e mód ezen a nyáron üzemeltetni azokat. A Makói Mezőgazdasági Gépgyár igazgatója a következőket mon­dotta: — A szalmagyűjtő kocsik gyár­tása jelenleg is folyik. Dolgozó­ink nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a szüksé­ges felszereléssel ellássák a Ba­laton kombájnokat. A II. negyed­évben 100 szalmagyűjtő kocsi el­készítése volt — egyebek között — a tervünk. Ezzel szemben el­készítettünk 120-at. Úgyhogy va­sárnap este az utolsó szállítmányt is vagonokba rakhattuk és elin­dítottuk rendeltetési helyére. Kö­zölhetem még a következőket: Június 22-én Tolna megyébe irá­nyítottunk 1 darab, 28-án 6 da­rab, 30-án 3 darab szalmagyűj­tő kocsit. A Bonyhádi Gépállo­másra 22-én indítottunk útba egyet, 28-án Szedresre egyet, Bölcskére kettőt, Nagydorogra egyet, Gyünkre egyet, Tamásiba egyet. Harmincadikén Tamásiba egyet, Várdombra kettőt küld­tünk — mondotta a Mezőgazda- sági Gépgyár igazgatója. Hozzá­tette még, hogy július 10-ig újabb 106 szalmagyűjtő kocsit készít el a Makói Mezőgazdasági Gépgyár. Kangyalka Antal igazgató nyi­latkozata megnyugtató. Eszerint a Balaton típusú kombájnok idei üzemeltetése szalmagyűjtő kocsik hiánya miatt nem fog akadályba ütközni. A Makói Mezőgazdasági Gépgyár munkáskollektívájának tervtúlteljesítése lehetővé tette, hogy Tolna megye szövetkezetei­ben is gyorsabb legyen az idei aratás. Sz. P. i megerősítésével és a termelő munkában kitűnt tsz-tagokkal. Friss erőket vontak be a pártba. Az elmúlt néhány hónap alatt 5 tagjelöltet vettek fel. Rövidesen az Ozorai példa és a Sió­völgye Tsz-ben is megalakítják a pártszervezeteket. VANNAK, AKIK A SÉRTETTET ADJÁK A fegyelmi bizottság annak idején igazságos döntést hozott. Néhány párttag fegyelmit kapott, amelyből az egész tagság okul­hatott. A kiszabott pártbüntetést nevelőszándékú segítésnek fog­ták fel. A fegyelmi bizottságot munkájában a párt, az emberek szeretete, a segíteni akarás ve­zette. A többség helyesen vonta le a következtetéseket. Részt vesznek a pártmunkában, s azon vannak, hogy az elkövetett hibát jóvátegyék, kijavítsák. Ugyan­akkor vannak olyanok is, akik a sértettet adják. A taggyűlések­re ugyan eljárnak, a tagdíjukat is kifizetik, de pártmunkát, an­nak ellenére, hogy a pártszerve­zet megbízta őket, nem végez­nek. A taggyűlések vitáiban nem vesznek részt, csak úgy, „bemon­danak valamit mások bosszan­tására”. IDŐKÖZÖNKÉNT MÉG kísért a mült A járási pártbizottságnak né­hány évvel ezelőtt is de még a mai napig is gondot okoz az ozo­rai pártszervezet munkájának megjavítása. A községnek négy termelőszövetkezete van. Gazda­sági és politikai segítségre szo­rulnak. Adott is segítséget a já­rási pártbizottság. Lévai László pártmunkás állandóan a község­ben tartózkodik. A járási pártbi­zottság munkatársai is gyakran megfordulnak Ozorán. Eseten­ként operatíve helyszíni segítsé­get adnak a problémák megoldá­sához. Ez a segítség is hozzájárul az eredményekhez, de néha még kísért a múlt A hibák ellenére az ozorai pártszervezet munkájában az el­múlt évekhez viszonyítva lénye­ges a javulás. A párttagok saját hibájukon okulva leszűrték a ta­nulságot. Megvan az erejük ah­hoz is, hogy véglegesen leszá­moljanak a párt munkáját za­varó személyeskedésekkel. Re­méljük, hogy a jó irányban elin­dult fejlődés folyamatos lesz. Bízunk abban, hogy rövidesen már arról adhatunk számot: az ozorai pártszervezet tagjai méltó utódai az ozorai forradalmárok­nak. Méltók községük forradalmi múltjához. Pozsonyi Ignácné A PÁRTÉLET HÍREI A Dalmandi Állami Gazdaság pártszervezete kibővített vezető­ségi ülésen foglalkozott a KISZ- táborozással kapcsolatos problé­mákkal. A szakvezetők, akik részt vettek a pártvezetőségi ülésen, elmondták, hogy a táborozásra való felkészüléssel hibák vannak. Határozatot hoztak a hiányok sür gős pótlására. • A duzsi tsz-pártszervezet a ter­melőszövetkezet pénzügyi helyze­tét vizsgálta meg legutóbbi veze­tőségi ülésén. A mérleg szerint a pénzbevételeknél bizonyos kiesés mutatkozik. A pénzügyi helyzet rendezése céljából a fogyóeszkö­zöknél bevezetik a legmesszebb­menő takarékosságot és az ösz- szes üzemköltséget csökkentik. * A gyulaji Uj Barázda Tsz-ben pártonkívüli aktívaülést tartot­tak. A jelenlevő 30 párton kívüli aktivistát a tsz elnöke tájékoz­tatta a munkáról, a növényápo­lás, a szénabetakarítás és az ara­tásra való felkészülésről. A Tamási Járási Pártbizottság kibővített ülést tartott, ámelyen az alapszervezeti titkárok is részt vettek. A pártbizottsági ülésen a párt szövetségi politikáját vi­tatták meg járási viszonylatban. A beszámolót széleskörű vita kö­vette. * Az MSZMP Szekszárdi Járási Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén a mezőgazdasági munkák helyzetét vizsgálta meg. Meg­állapították, hogy a járás terme­lőszövetkezetei felkészültek az aratásra. Az aratás megkezdésé­ig mindenütt befejezik a növény- ápolást, a szénabetakarítást, s fo­lyamatban van a silózás. Az ara­tással egyidőben a takarmány­bázis növelésére elvetik a má­sodnövényeket. A szekszárdi já­rásban — a tervek szerint — 20 ezer hold kalászos letakarítását géppel végzik. Több mint 12 000 hold kalászost kézi erővel arat­nak le. E munkák elvégzésére több mint 1500 aratópárral szá­molnak. Megnyílt a Tolna megyei könyvtárosok tanfolyama Az idén nyáron is tanfolyamot szerveztek a függetlenített könyv­tárosok számára a kialakult he­lyes módszerek elterjesztésére, a jövőbeni munka elmélyítése ér­dekében. Az idén a tanfolyam irodalommal foglalkozó anyaga bővebb az előző esztendők gya­korlatához képest, ezzel a könyv­tárosok irodalmi műveltségét kí­vánják növelni. Még inkább elő­segíteni azt, hogy a könyvtáros ne csupán könyvkölcsönző legyen, hanem irányítani is tudja az ol­vasók érdeklődését, hatékonyab­ban járuljon hozzá az irodalmi műveltség elterjesztéséhez. A tanfolyamon több neves iro­dalomtörténész, kiadói vezető is tart előadást. A mezőgazdasági irodalmat Sárközi Péter, a Me­zőgazdasági Kiadó szerkesztője ismerteti, a politikai és antikle- rikális irodalomról Non György, a Kossuth Kiadó igazgatóhelyet­tese tart előadást. Tamaskó Ödön, a Gondolat Kiadó munkatársa a természettudományos és techni­kai irodalomról, Diószegi András irodalomkritikus a mai magvar irodalomról tart előadást. Kis- faludi Sándor, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának mun­katársa a könyvbarát-mozgalom helyzetét és további feladatait ismerteti. Ifjúsági irodalmunkról Vargha Balázs, az Országos Szé­chenyi Könyvtár munkatársa, a külföldi klasszikus és mai kül­földi irodalomról pedig Csertői Oszkár, az Európa Kiadó mun­katársa tart előadást a Tolna megyei könyvtárosok előtt, Az előadásokat konzultáció és vita követi. Emellett természetesen számos szakmai jellegű előadás is el­hangzik, de színházi előadáson, hangversenyen, filmvetítésen, tár­latlátogatáson is részt vesznek a könyvtáros tanfolyam hallgatói. Idén 600 mázsa babot ad közfogyasztásra a pálfai Egyetértés Tsz Pálfón a közös kukoricát csa­ládokra osztották fel, hogy ki­alakíthassák a családi munka- szervezés jól bevált formáját, amely által bevonhatják a csa­ládtagok nagy számát is a közös koricaterületen majdnem minden tsz-tag köztesbabot is vetett. A bab szépen fejlődik, együtt a ku­koricával, s jó termést ígér. Úgy tervezik, hogy a tsz mintegy 60 mázsa babot tud adni idén köz­munka végzésébe. A vállalt ku- I fogyasztásra. Tolna megyei orvosokat és gyógyszerészeket tüntettek ki Kiváló orvos: dr. Olay Andor — Érdemes orvos: dr. Gyulai László és dr. Posta Bekény — Érdemes gyógyszerész: Nagy Sándor Immár évtizedes szokásnak megfelelően, Semmelweist Ignác születésnapján az idén is átadták a Kiváló és Érdemes orvos, il­letve Kiváló és Érdemes gyógyszerész kitüntetéseket. 1952 óta mintegy ezer orvos részesült ebben a magas kitüntetésben. Megyénkben az idén a következő orvosok, illetve gyógyszeré­szek kaptak kitüntetést: Kiváló orvos: dr. Olay Andor, a Tolna megyei közegészség­ügyi- és járványügyi állomás igazgató főorvosa. Érdemes orvos: dr. Gyulai László körzeti orvos és dr. Posta Bekény kórházi osztályvezető főorvos. Érdemes gyógyszerész: Nagy Sándor gyógyszertárvezető. A közegészségügyi- járvány­ügyi állomás munkája kevéssé is­mert a széles rétegek előtt, annyit tudnak, hogy van egy KÖJÁLL, s az egészségüggyel kapcsolatos semmi dolog nem történhet nél­küle, de ezzel az ismeretek ki is merülnek. Az igazgató főor­vos, dr. Olay Andor Kiváló or­vos kitüntetése nyomán most megnövekedett az érdeklődés a KÖJÁLL munkája iránt. De mielőtt ezt a szerteágazó és nagyfontosságú munkát ismer­tetnénk, hadd mutassuk be — azoknak, akik még nem ismerik — a munka irányítóját, az állo­más igazgatóját, megyénk új Ki­váló orvosát. Huszonhét év munkája áll dr. Olay Andor mögött. Huszonhét nehéz, és felelősségteljes munká­ban eltöltött esztendő. Tizenhá­rom évig Salgótarjánban volt tisztiorvos, Gödöllőn tíz évig ugyanaz, most negyedik éve pe­dig a Tolna megyei közegészég- ügyi- járványügyi állomás igaz­gatója. — 1955 óta működik Tolna me­gyében a KÖJÁLL. Néhány év óta azonban jelentősen javul­hatott a munka és hatókörünk ki- szélesült. Komoly laboratórium­mal rendelkezünk, nagy segítsé­get jelent a jó, munkáját nem­csak szerető, hanem értő kollek­tíva, amellyel a kitűzött felada­tokat igyekszünk a legjobban el­látni. — így mutatja be az ál­tala irányított intézményt dr. Olay Andor. — Úgy is mondhat­nám, mi hygiénikusok nem az egyes emberek, hanem a tömegek, a társadalom orvosai vagyunk. A közegészségügy és a járványok megelőzése, leküzdése legfőbb irányítója a megyében a KÖJÁLL. A továbbiakban érzékletesen ismerteti azt a kétirányú tevé­kenységet, amely a KÖJÁLL fel­adata. Egy újságcikk nem elegen­dő az ismertetésre, de ízelítőül talán elég lesz. — Kétirányú a munkánk, bár a kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Az egyik feladat a megelőzés, a másik a járványok elleni védekezés, azok leküzdésé­nek irányítása. Feladatunk az ártalmak felkutatása, nem meg­engedni, hogy azok kifejlődjenek. Az állomás a járási szervekkel együtt figyeli, felméri az adott viszonyokat egy-egy községben, s minden új létesítménynél figye­lembe veszik ma már az egész­ségügyi szempontokat is. Minden új beruházáshoz kell a KÖJÁLL engedélye. — Már a tervezés során gon­dolunk arra, hogy az ott dolgo­zók ne szenvedjenek ártalmakat — mondja dr. Olay Andor. — Oltásokkal növeljük a la­kosság ellenálló erejét. Felkutat­juk a bacillusgazdákat, s meg­akadályozzuk, hogy azok másokat megfertőzzenek. A továbbiakban megtudjuk, hogy az influenzajárványoktól eltekintve — amelyek világmé­retekben kellemetlenkedtek az emberiségnek — komoly járvány az elmúlt években nálunk nem volt. S a beszélgetés végén jogos büszkeséggel állapítja meg dr. Olay Andor Kiváló orvos: — A mi megyénkben a hely­zet, a mi területünket tekintve, az utóbbi két-három évben az or­szágosnál valamivel jobb. Abban a kitüntetésben, ame­lyet az állomás vezetője néhány nappal ezelőtt kapott, minden bi­zonnyal ennek méltányolása is benne van. t. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom