Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-19 / 167. szám
önyvtár ■s'j U.3.SZ. mfm TOl .\ MäGYaR S Z O G.l A L1 S ta MUNKÁSPÁRT' TOLNA «'EG'Ei íüZOTTSAGa íj '-'*“ 5 G v í ' *a--áC'S íG • KIL évfolyam, 167. szám. Ara 50 FILLÉR Csütörtök, 1962. július 19. Dobrinyin nagykövet találkozása Kennedy elnökkel Washington (TASZSZ). Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete az amerikai elnök- meghívására, kedden a Fehér Házban felkereste Kennedy elnököt és beszélgetést folytatott vele. A találkozó után Salinger, a Fehér Ház sajtótitkára közölte az újságírókkal, hogy az elnök a berlini helyzetről, a leszerelés kérdéséről és káoszról tárgyalt Dobrinyinnal. Angol lapok Kennedy és Dobrinyin megbeszéléséről London (MTI). Kennedy találkozója Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövettel a szovjet— amerikai megbeszélések feléledé-' sére tereli az angol közvélemény figyelmét, annak hangoztatásával, hogy a Nyugat nem hajlandó berlini helyőrségeinek kivonásáról tárgyalni, ami zsákutcába vitte a berlini kérdést. A Times és a Daily Telegraph rámutat, hogy Kennedy időnként találkozni akar Dobrinyinnal, éppen úgy, mint ahogy Hruscsov gyakran magához kéreti Thompson amerikai nagykövetet. A Times washingtoni tudósítója szerint a Szovjetunió legutóbbi külpolitikai nyilatkozatainak hangja kissé élesebb. Kennedy nagyon fontosnak tartja a Szovjetunióval való érintkezés fenntartását és úgy érzi, eljött az ideje az ő személyes beavatkozásának ebbe az eszmecserébe. A Guardian diplomáciai tudósítója írja: — Washington most belátja, az a javaslata, hogy a Berlinbe jutást ellenőrizze nemzetközi hatóság, gyakorlatilag lehetetlen elgondolás. Bonnban és Párizsban népszerűtlen, Moszkvában félhivatalosan visszautasították és most még Washingtonban is kedvezőtlenül tekintenek rá. Az amerikai és az angol kormánynak nincs új javaslata, amit a Szovjetunióhoz intézhetne és Moszkva sem adta új elgondolás jelét. Mégis biztos, hogy a három külügyminiszter Genfben tanácskozik majd Berlinről. A legjobb, amit remélni lehet, az, hogy Gro- miko hozzájárul a nemhivatalos puhatolózó eszmecserék folytató sához. A Times vezércikke szerint Zo- rinnak az a javaslata, hogy a leszerelés első szakaszában csökkentsék 30 százalékkal a hagyományos fegyverzeteket, -„előrevezető lépés”. Nagy kilátás a szakaszos leszerelés megkezdésére a közeljövőben, de vannak dolgok, amelyeket meg lehet tenni olyan világ teremtésére, amelyben inkább lehetségessé válik a leszerelés. így például csökkenteni lehet véletlenül kitörő háború lehetőségét, meg lehet nehezíteni Húszezer köbméter föld földmunkák folynak, A munkálatok során A szekszárdi kórház felett nagyarányú a tbc-kórház építéséhez rendezik a terepet. húszezer köbméter földet mozgatnak meg a Földgép Vállalat gépei. Az exkavátor kezelője Bándi János, meglepetésszerű támadás indítá-wvvvvveAA/vs/v\o«iAAW<yyvvyvvwyvvvvvvvwv sát, meg lehet szüntetni az §tom- kísérleteket, stb. Berlin alkalmas hely a feszültség enyhítésének megkezdéséhez és a jelenlegi idő is alkalmas erre. Balatonfüredien rendezik meg az országos biológusnapokat Július 30: Műszaki átadás Szeptember 1: Tanévnyitás Százhúsz ipari tanuló kezdi meg a szakma elsajátítását a szekszárdi müszergyár tanműhelyében Az elmúlt napokban fejeződtek be a felvételi vizsgák, amelyeken több száz jelentkezőből választották ki azokat a fiatalokat, akik az épülő szekszárdi műszergyár első szakmunkásai lesznek. A műszergyár építését a tervek szerint 1964-ben fejezik be, az ötéves terv utolsó esztendejében már teljes kapacitással működik a gyár. Erre az időre gondoskodnak- a szakmunkás-gárda kialakításáról is. Ezért indult meg —i még a gyár építésének megkezdése előtt — a kétmillió forintos beruházással létesítendő tanműhely építése, A Komlói Állami Építőipari Vállalat már a befejező munkákat végzi a tanműhelyen, a műszaki átadás időpontját július 30-ra tűzték ki. Egy hónappal később pedig benépesülnek a műhelytermek, százhúsz fiatal megkezdi a szakma tanulását. A felvételre jelentkező fiatalok közül — a felvételi vizsga alapján — százhúszat választottak ki, akik a vizsga tárgyaiból a legjobban megfeleltek. Harmincán — akik érettségi után jelentkeztek felvételre — esztergályos, valamint géplakatos (közülük többen szerszámkészítő) szakmát tanulnak, a tanulmányi idejük másfél év lesz. Közülük többen, akik a gimnáziumban politechnikai oktatásban részesültek és szakmai minősítő vizsgát tettek, egy év után kaphatnak szakmunkás-bizonyítványt. A többi kilencven fiú és leány általános iskolai végzettséggel kezdi meg a szakma tanulását, az ő tanulmányi idejük három év. Igen sok volt a jelentkező azok közül, akik közgazdasági technikumot végeztek. Ezeket a fiatalokat azonban be sem hívták a felvételi vizsgára, abból az Óvjuk gyermekeinket a mérgező növényvédelmi szerektől! elvből‘kiindulva, hogy mindegyiküknek biztosítva van az elhelyezkedése, a közgazdasági technikum szakmát adott nekik, tehát teljesen indokolatlan, hogy most egy újabb szakmát tanuljanak, ugyanakkor meg másutt, a mezőgazdaságban, iparban, kereskedelemben van szükség rájuk. Csaknem ezernégyszáz lakást adtak át a téléves előirányzaton télül az ÉM vállalatok Néhány évvel ezelőtt még szinte megváltoztathatatlannak tűnt, hogy nem tudják teljesíteni lakásátadási előirányzatukat az Építésügyi Minisztérium vállalatai. A második ötéves terv első évében azonban jelentős fordulat következett. Tavaly pótolták az előző évben elmulasztott mintegy 600 lakás átadását, sőt az előirányzatot még több mint ezer lakással megtetézték. Ekkor készítették elő az idei munka feltételeit is, amelynek eredményeként csaknem 1400 lakást adtak át az első félévi terven felül. Az Egészségügyi Minisztérium felhívása a mezőgazdaság dolgozóihoz Az Egészségügyi Minisztérium az alábbiak közlésére kérte a Magyar Távirati Irodát: A növényvédőszerek használata — kellő körültekintés híján — veszélyeket is rejt magában. Az utóbbi időben a mentők több óvodás és iskolás gyermeket szállítottak kórházba, többé-kevésbé súlyos mérgezési tünetekkel. A könnyelműen szabadon hagyott rézgálic, wofatox, de különösen a nikotin tartalmú vegyszerek életveszélyes mérgezéseket okozhatnak. k Előfordult, hogy az udvaron álló, vagy a gyümölcsösben hagyott, mérgező oldatot tartalmazó hordó körül felügyelet nélkül játszadoztak kisgyermekek. Egy ilyen alkalommal egy nagyobbacska gyermek másfél éves kistestvérét megfürösztötte a hordóban. Ez a játék, sajnos, halálos kimenetelű volt. Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a mezőgazdaság dolgozóit, különösen a szülőket, hogy zárják el a gyermekek elől a növényvédőszereket és oktassák ki környezetüket ezeknek az anyagoknak mérgező voltáról. 1960-ban még az egész évi lakásépítési feladatnak több mint a fele az utolsó három hónapra maradt. Most azonban a szocialista brigádok azt vállalták, hogy a nyolcadik pártkongresszus tiszteletére november végéig befejezik az idei tervben előírt lakások építését. Nagy lépéssel kerültek közelebb ennek az elhatározásnak a megvalósításához, mert országosan mintegy 7600 lakást adtak át, amire még nem volt példa az első félévben. Ezzel már majdnem a felét, 43—45 százalékát teljesítették az egész évi lakásátadási feladatnak, pedig a korábbi évek gyakorlata miatt a tavasz- szal soknak tartották az előírt 35,5 százalékot is. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szeptember 21, 22, 23-án Balatonfüreden rendezi meg az ötödik országos biológus napokat. A már hagyományos találkozó célja: a biológiai kultúra elmélyítésé és a biológiai ismeretterjesztés színvonalának növelése. Az országos biológus napokon részt vesznek a TIT budapesti és megyei biológiai szakosztályának tagjai. Számos külföldi I tudós is bejelentette részvételét. Készülnek a második gombász-vándorgyűlésre Augusztus 24—27 között a Soproni Erdőmérnöki Főiskolán rendezik meg a második magyarországi gombász vándorgyűlést, amelyre német, csehszlovák, lengyel, román, bolgár és jugoszláv gombaszakértők, gombatermesztők is érkeznek. A vándorgyűlésen 15 hazai és számos külföldi gombaszakértő tart előadást az ehető és mérgező gombákról, a gombatermesztés legjobb módszereiről. A vándorgyűléssel egyidő- ben kéthetes gombakiállítást rendeznek a főiskolán. Az idén először kitüntetik a gombagyűjtésben, a gombatermesztésben, továbbá a gombaárusítás ellenőrzésében, illetve a gombamérgezések elleni védelemben 10 év alatt legjobb munkát végzett gombaismerőket és szakértőket. Bővítik halgazdaságukat a kocsolai tsz-tagok A kocsolai Vörös Csillag Tsz három tóból álló, 25 holdnyi halastavával Tolna megye egyik legnagyobb haltermelő gazdasága, amely évente 100—140 mázsa halat ad közfogyasztásra. A kocso- laiak most bővítik halgazdaságukat: a nyári hónapok alatt telelőt építenek, az őszi lehalászások idejére pedig elkészül dombóvári halkereskedésük is. A kocsolai termelőszövetkezet kidolgozta halgazdaságának távlati fejlesztési tervét is: a szomszédos szakcsi és dalmandi szövetkezettel közösen 100—150 holdnyi halastavat építenek az elkövetkező években. Népfront-elnökségi ülések a szekszárdi járásban Az elmúlt napokban a szekszárdi járás területén a népfrontbizottságok három helyen is elnökségi ülésen tárgyalták meg a legfontosabb tennivalókat. Szekszárdon a Hazafias Népfront városi elnökségi ülésén a város eddigi fejlődését vizsgálták meg, valamint a további feladatokat határozták meg, amellyel a fejlődés meggyorsításában segédkezet nyújthatnak. A vita jó tapasztalatokat adhat a majd megalakítandó várospolitikai bizottság munkájához, amelyet különböző szakemberekből, mérnökökből, orvosokból, tanárokból, műszaki dolgozókból választanak meg. A szekszárdi járási elnökségi ülésen László Antal, a megyei Népfront Iroda munkatársa számolt be a bizottság munkájáról, ugyanis az utóbbi időben nem volt járási titkár. Az elnökségi ülésen egyúttal az új járási titkárt, Hajdú Istvánt is beiktatták, aki ismertette a járási népfrontbizottság előtt álló legfontosabb feladatokat. A sárpilisi kibővített népfront elnökségi ülésen a moszkvai béke-világkongresszus üzenetét ismertette Mezei Béla, a pártszervezet titkára. A következő napirendi pontként Szabó Ferenc, a termelőszövetkezet elnöke adott tájékoztatást az aratási munkák állásáról. Ezután határozatot fogadtak el ar ra vonatkozóan, hogy miként segítheti a népfrontbizottság a munkák meggyorsítását. Végezetül a féléves munkatervet vitatták meg, . ,