Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-05 / 129. szám
1962. június 5. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAŐ 5 Hz állampolgárok és a bűnüldözés A szocialista társadalmi fejlődés egyik jellemzője, hogy a bűnözés számszerű csökkenése mellett a bűnüldözés mindinkább társadalmi feladattá válik. A bűn- cselekmények megelőzése és felderítése tehát nemcsak a bűnüldöző szervek, hanem az egész társadalom feladata. Ezt az elvet rögzíti le az új büntető eljárásról szóló 1962. évi 8. számú tvr. 2. §. (2) bekezdése, amely kimondja, hogy: „A bűntettek megakadályozása, felderítése és azok elkövetőinek felelősségre vonása az egész társadalom érdeke, ezért ennek elősegítése minden állampolgár erkölcsi kötelezettsége”. Sajnos a bűnügyi munka során az állampolgárok ' részéről még igen sok esetben találkozunk olyan felelőtlen és hanyag megnyilvánulással, amely lehetőséget ad a bűnelkövetők számára, hogy az állampolgárok vagyonában kárt okozva bűncselekményeket kövessenek el. ANNAK KIHANGSŰLYOZÁSA mellett, hogy az elmúlt években az állampolgárok sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények száma jelentősen csökkent, még mindig sok esetben kell eljárni a bűnüldöző szerveknek kisebb-nagyobb kárt okozó alkalmi lopások miatt indult bűnügyekben. Ezeknek, az állampolgárok személyi tulajdonát sértő bűnügyeiének túlnyomó többségében a feljelentéskor a tettes személye ismeretlen. Ezekben az ügyekben tehát elsődleges feladat a lettes felderítése, amely — éppen az említett okokból — nem egyszer nehéz feladat elé állítja a bűnüldöző szerveket. A fentebb vázoltak szemléltetése érdekében a teljességre való törekvés nélkül néhány kiragadott példával kívánom érzékeltetni azt, a sok esetben számunkra érthetetlen hanyagságot, amely az állampolgárok részéről megnyilvánul saját vagyontárgyaik kezelésével, védelmével kapcsolatosan, A dombóvári járásban fordult elő, hogy a sértett 1960. év őszén kivágott fáját a falu szélétől több száz méterre, lakatlan területen hagyta, több mint egy éven keresztül. Ilyen körülmények között mintegy kínálkozó alkalmat nyújtott, hogy a tehergépkocsival arra haladó ismeretlen tettesek a kitermelt fát egy éjszaka kocsira rakják és eltulajdonítsák. A tamási járásban történt, hogy feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen kukoricalopás miatt. A nyomozás során megállaDítást nyert, hogy a károsult elköltözött lakásából, a padláson azonban kukoricáját otthagyta, ugyanakkor a padlásajtó lezárásáról nem gondoskodott. Miután a lopás megtörtént, megtette feljelentését, holott csekély körültekintéssel a lopást és a bűnvádi eljárást el lehetett volna kerülni. TIPIKUS JELENSÉG, hogy — különösen kisebb községekben — a lakást nyitott állapotban hagyják és hossziabb-rövidebb időre eltávoznak otthonukból, vagy éppen a lakáskulcsot olyan helyre akasztják, ahol azt ismeretlen tetteseknek megtalálni nem okoz különösebb nehézséget. Ilyen esetekben a tulajdonos miután hazatért, csodálkozva veszi észre, hogy a szekrényből különböző ruhaneműk hiányoznak, vagy ép- oeTi pénzét lopta el ismeretién tettes. Feltűnő az a felelőtlenség is, amelyet a kerékpártulajdonosok tanúsítanak, amikor rendszerint nagy forgalmú helyek közelében, vagy éjszaka őrizetlenül hagyják kerékpárjukat. A legtöbb nehézséget a rendőrség számára éppen ezek az esetek jelentik. Nem célom, hogy tovább soroljam azokat a megnyilvánulásokat, amelyek elősegítik a bűncselekmények elkövetését, ugyanis e káros jelenségek mellett már esetenként találkozunk biztató jelekkel is, amelyek arra utalnak, hogy az állampolgárok egv része magatartásával nem gátolja* Jha^- nem elősegíti az eredményes bűnüldözést. Különösen az önkéntes rendőr Í OBOBCDBOBOBOBOBOBOBOBCDBCJBOBOBCD fi Termelőszövetkezetek figyelem 1 , Június hónapban megkezdjük a II. félévi takarmány kever ék-megállapodások kötését. 0 ■ D ■ 0 0 m 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 A termelőszövetkezeteket járási kirendeltségeink dolgozói felkeresik. Jelenleg 4 féle baromfi-, 3 féle sertés- és marha-tejelő takarmánykeveréket gyártanak keverőüzemeink Decsen, Dombővárott, Pakson Pincehelyen. A IV. negyedévben a bonyhádi üzemünk is megkezdi a termelést. A takarmánykeverék gyors, elhullásmentes nevelést és hizlalást eredményez. A keveréktakarmányokban biztosítva van a fehérje, keményítő helyes aránya, valamint a kornak, súlynak megfelelő vitaminok és ásványi anyagok. A takarmánykeverék rendszeres etetése nagyobb, biztosabb jövedelem alapja. Tolna megyei Malomipari és Terményforgalmi V. Szekszárd elvtársak segítségét kell itt kiemelnem, akik több betöréses lopás felderítésénél nyújtottak hatékony támogatást. A lakosság segítsége azonban egyéb területeken is megnyilvánul. A tamási járásban történt, hogy ismeretlen tettesek a gépállomásról eltulajdonítottak egy kb. 2000 forint értékű villanymotort. A rendőri nyomozás azonnal nem vezetett eredményre, de rövidesen jelentkezett a rendőrségen egy bognár mester, aki elmondotta, hogy a napolt ban három személy egy villanymotort hozott lakására értékesítés végett. A rendőrség a villanymotort megtekintette és megállapították, hogy azonos a gépállomásról eltűnt villanymotorral. Ezek után a tettesek felelősségre vonása már nem okozott nehézséget. A BONYHÁDI JArASBAN feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, mert az udvaron száradó ruhaneműt eltulajdonította. A nyomozás megindulását követően jelentkezett a rendőrségen egy személy és közölte, hogy fia az előző nap nagyobb mennyiségű ruhaneműt hozott közös lakásukra, amelynek eredetét nem ismeri. A ruha azonos volt azzal, amelyet előző nap ismeretlen tettes eltulajdonított. Mindezekből kitűnik, hogy a lakosság magatartása nem közömbös, sőt igen komoly -mértékben befolyásolja a bűnözés és bűnüldözés alakulását. Azzal, hogy nagyobb gondot focdítanak saját vagyontárgyaik védelmére, nemcsak maguknak tesznek jót, hanem a bűnüldöző Szerveknek is segítséget nyújtanak.v Természetesen még hatékonyabb ez, a segítség- nyújtás, ha az olyan példákban nyilvánul meg, mint amelyeket az előbbiekben idéztem. • Az új büntető eljárásról szóló törvény életbe léptetése után pedig a segítségadás az állaitmolgárolcnak jogszabálytan is lefektetett erkölcsi kötelessége. Dr. Tamár, János ügyész (li A Thaiföldön Tigris: nak... % P'O-é' — Ne féljetek, gyerekek, ezek csak emberre vadász(Erdei Sándor rajza) »wwwvw^vwv — Az Iregszemcsei Kísérleti Kutatóintézet „A takarmánynap- raíorgó termesztése és felhasználása” címmel tájékoztatót adott ki, amelynek nagy hasznát vehetik szövetkezeti vezetők, agronó- musok. — Hétszáz mázsa májusi cseresznyét adtak át eddig a kertészek a dunáföldvári felvásárlási kirendeltségnek. Ezenkívül sóskából mintegy 600 mázsát, parajból pedig 400 mázsát vásároltak fel. — Jókai Mór műveinek kritikai kiadását kezdi meg az Akadémiai Kiadó. A 140 kötetre tervezett sorozatban az író regényein és novelláin kívül színművei, cikkei és levelei is napvilágot látnak. Évente 8—10 kötetet bocsátanak ki. tehát a teljes sorozatot kb. 14 év alatt jelenteti meg az Akadémiai Kiadó. — Tolna megye községeiben 896 közkifolyó és 590 tűzcsap biztosítja a vízellátást. A községiében eddig több mint 1600 lakásba vezették be a vizet. — Tizenhat tolnai, textilgyári fiatal fejezte be üdülését szombaA szünidőre is érvényes a tanuló-balesetbiztosítás A tanuló-balesetbiztoSítás szé- hanem érvényes otthon, az utcán les körben ismert a tanulók és játszótéren, vagy sportpályán tőrszülők között. A most végéhez közeledő iskolaévben 1 300 000 iskolás gyermeknek volt tanuló- balesetbiztosítása, ami egyben azt is jelenti, hogy Magyarországon az iskolások "5 százaléka rendelkezik jelenleg ilyen biztosítással. A tanuló-balesetbiztosítás dija egy évre 5 forint, az Ailami Biztositó viszont az elmúlt év alatt csaknem 30 000 esetben 1,5 millió forintot fizetett ki a szülőknek, a gyermekeket ért balesetek kártérítéseként. Hasznosságát bizonyítja az is. hogy ez a biztosítás nemcsak az iskolában. Játék közben, tornaórán, vagy politechnikai oktatáson szenvedett balesetekre szól, n <18> BOBOIOBOBOBOBOBOBOIOBOIOBOIOBO OIOIOIOIOIOBOBOIOBOBOBOIOBOBOI ■ Felhívás a szülőkhöz! § Az elmúlt években a § tanuló-balesetbiztosítás díját a tanulók a beiratko- Q zás alkalmával fizették be. © Minthogy a jövő tanévre be- g iratkozni csak azoknak a 0 gyermekeknek kell, akik © © most kerülnek először isko- g Q iába, vagy tanulmányaikat 0 más intézetben folytatják. § kérjük a szülőket, hogy a g szünidőre is érvényes tanú- 0 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ténő balesetek esetén is. A kézhez,kapott kártérítés elsősorban a szülőket segíti a gyermek gyógykezeltetésében, jó ellátásában. .Most, az iskolaév végén, ismét időszerű a tanuló-balesetbiztosítást megújítani. Á tanulók az iskolában fizethetik a biztosítás diját, az erre kijelölt pedagógusnak. A biztosítás így a szünidei balesetekre is kiterjed és egyben természetesen biztosítási védelmet nyújt a tanulóknak az 1962—63-as iskolaévre is. ton. Társadalmi és termelési jó- munkájuk jutalmául egy hetet töltöttek a vállalat siófoki üdülőjében. — Negyvenöt film bemutatójára és felújítására kerül sor a nyári moziszezonban, júniustól augusztus végéig. A filmek között bemutatják Bizet operájának modern filmváltozatát, amelynek főszerepében Harry Belafonte-t láthatja a közönség. — Hat műanyag-falu kerül felállításra idén a Balaton-parton és a Bakonyban. A tavaly jól bevált kétszemélyes kis camping- házakat a SZOT Üdültetési és Szanatóriumi Főigazgatósága az idén tovább fejleszti. A Bakony-- ban Zircen és Bakonybélen az idén felépül az első két erdei tábor is. — A Televízió műsora június 5-én, kedden: 18.30: A póruljárt haramiák. Televíziós babjáték. 19.00: Ipari mozaik. 19.30: TV- Híradó. 19.45: A TV agronómusa. 19.50: A Magyar Hirdető műsora. 20.05: Ki mit tud? (II. elődöntő). Kb.: 22.05: Hírek. A TV-Híradó ismétlése. A bonyhádi közgazdasági íech- nikumban működő gépíró és gyorsíró iskolába — az 1902—63 tanévre — június hó 15-ig lehet jelentkezni személyesen vagy írásban. (5) Nappali felmelegedés Várható időjárás ma estig: több órás napsütés, napközben mérsékelt, éjjel gyenge északi szél. A délutáni órákban szórványosan futó esők. Hideg éjszaka. A nappali felmelegedés kedden kissé erősebb lesz. Legmagasabb nappali hőmérséklet 16—19 fok között. • • • • -A pro r d e t e 8 e k.. Értesítjük a t. propán—bután palackgáz fogyasztó inkát hogy f. évi június 4-én TAMÄSI, Szabadság u. 26. sz. alatt eladóhelyet nyitunk. Tamási lakos fogyasztóink kartonjai áthelyezéséről intézkedtünk. A környékbeliek is kérhetik a kartonok idehelyezését. Vasúti feladás ezen telepről nem lesz. Az apróhirdetés dija: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett 3zó két szónak számit. 0 m 2 állapotban, villany- Q j motorral, felszerelve, olcsón eladó. RákóTizénöt íolyóméte- ! tunk. Meghívás ese- res szállítószalag jó tén útiköltséget téríczi Tsz, Mórágy. (27)-balesetbiztosítás 5 forint g Q ját legkésőbb június 9-ig 0 B 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 (20) " ÍQ0OQO00OGOOGGQOOQ00OOC lOIOIOIOIOlOIOIOBOBOIOIOIOIOIG lódíját . _ _ _ fizessék be az iskolában. © Q A tanuló-balesetbiztosítás 0 B 1962 63. évi feltételeiről az © n iskolában is kifüggesztett g j plakátok tájékoztatnak. 0 ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ § U Ásványolajforgalmi Vállalat A bátaszéki Búzakalász Mg. Tsz. felvételre keres agráregyetemet végzett, | legalább ötéves nagy- I üzemi gyakorlattal j rendelkező mezőgazdászt. Szántóföldi ön-i i tűzésben jártasak előnyben. Jelentkezés írásban, rövid ön- ! életrajz melléklendő. Fizetés megegyezés ?’erlnt. Tágas, összkomfortos , egyszobás családiházat biztositünk. (31) Eladó jó karban lévő 1100-as Skoda személygépkocsi. Komló. Anna-akna u. 18. Tel: 22—72. (32) Olcsón eladó, sürgősen, Szekszárdon, Kisbödő utca 22. sz. kertes ház. — Azonnal beköltözhető. (39) Eladó 3 szoba, konyha, kamra és mellékhelyiségekből álló ház, 1300 négyszögöl beltelken, termő gyümölcsössel és szőlővel. Nagyszékely, Dankó u. 6, (37) Figyelem! Töltés és alapozási munkálatokhoz beton- és vasbetontörmelék járdakészítéshez, etetővályú céljára, melegágy készítéséhez, raktározáshoz alátétnek, stb-nek kiválóan alkalmas csökkent értékű és selejt vasbeton-termékek olcsó áron beszerezhetők az 1. sz. Épületelem- gyárban, Budapest, XI., Budafoki út 78. Érdeklődni lehet: 259 472 telefonon, vágy- személyesen, szombat kivételével minden nap reggel 10 órától 2 óráig. Magánépítkezőket a FAÉRT-en keresztül szolgálunk kii (21)