Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-21 / 143. szám

© TÓ£NA MEGYEI NÍPŰJSAÖ ' 1962. június 21. Kis mezőnyök, gyenge érdeklődés, kevés izgalom jellemezte az MHS szekszárdi gyorsasági motorversenyét Pécsi, kaposvári és szekszárdi versenyzők részvételével a buda­pesti, pécsi és szekszárdi ország­út találkozásánál kialakult 1,9 ki­lométer hosszú deltában rendezte meg a Tolna megyei MHS So­mogy—Tolna—Baranya gyorsasá­gi motorkerékpárversenyét. Az éj­szakai eső alig hűtött valamit a fülledt levegőn, úgyhogy nagy, igazán nyárinak számító meleg­ben került sorra a verseny, ame­lyen sajnos csak kis mezőnyök álltak rajthoz, a részvevők fele a tetejében állandó motorhibá­val bajlódott. Emiatt aztán félórás késéssel kez­dődött a verseny a 250 köbcenti­méteres gépek futamával. A versenyei} a rendező szek­szárdiak egyetlen versenyzőt indítottak. Ez a tény egyma­gában már igen sokat mond. Nem tudjuk helyeselni, hogy a Szekszárdi MHS ennyire nem törődik a nagy tömege­ket szórakoztató motorsport­tal. A városi sporttelepen nagy költ­séggel megépített motoros salak­pályát gaz nőtte be, a szekszár­di motorversenyzők pedig gép hiányában tétlenségre vannak kárhoztatva. Nem hisszük, hogy az MHS elnöksége ne rendelkez­nék gépek vásárlásához szüksé­K épes-totó A totó 25. számú szelvényén szereplő mérkőzésekre Szentes Erzsébet, a Bonyhádi Cipőgyári Sportkör természetjáró szakosztá­lyának vezetője tippel. 1. Ausztria—Magyaro. 1 2 2. Lengyelo.—Románia 1 1 3. B. Spartacus—Ózd 1 1 4. Nyíregyháza—DVSC 1 x 5. Dunaújv.—Szfehérvári Vasas 1 1 6. Egyetértés—Bp. Előre 1 2 7. SZVSE—Cegléd 1 1 8. Bp. Spartacus—EVTK 1 x 9. Sz. MÁV—Traktorgyár 1 x 10. K. Lombik—Szentendre 1 1 11. Sz. Kinizsi—J. Vasas x 2 12. Veszprém—Szekszárdi Dózsa 2 x Pótmérkőzések 13. Siófok—Várpalota 1 1 14. J, Lehel—Sz. MTE 1 x 15. Pilisi Bányász—Újlaki FC 1 1 16. Esztergom—Dinamó 1 1 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petríts Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra M Ft ges anyagiakkal. Hiszen a be­szélgetés során megtudtuk azt, hogy ugyanakkor 12 motocross gépe van a szövetségnek. A versenyre mindössze mint­egy ezren voltak kíváncsiak. De hogyan is lettek volna többen, amikor nem volt jármű az érdek­lődőknek a kiszállítására. így job­bára csak azok jutottak el, akik járművel rendelkeztek, vagy a nagy melegben is vállalták a 10 kilométeres utat. Előbb a 250, aztán a 125 és végül a 350 köbcentiméteres gé­pek versenyére került sor. A ver­seny nem sok izgalmat hozott. Szinte minden futamban alapo­san lemorzsolódott az indulók száma amiatt, mert a motorok egyike-másika felmondta a szol­gálatot. A legnagyobb sikere a 125 köbcentiméteres gépek verse­nyében indult Honda gépnek volt, amely megszorítás nélkül is első­nek futott át a célvonalon és szinte zajtalan, finom járásával mindenkinek a tetszését elnyer­te. A 350 köbcentiméteres gépek 85 km-es, a 250-esek 79 km-es, a 125 köbcentisek pedig 75 km-es óraátlagot futottak a verseny so­rán, amely azt jelentette, hogy az egyenesekben nem egyszer 100 kilométer fölé gyorsultak fel a motorok. A szekszárdi motorsportot mindössze Angyal képviselte, aki mind a 125, mind pedig a 250 köbcentiméteres gépek versenyében rajthoz állt. Lassú motorja miatt nem le­hetett egyenrangú ellenfele a pécsi és kaposvári motorosok­nak, de nagyszerű kanyarvételével és a közrejátszott szerencsés körül­mények miatt mind a két ver­senyszámban a harmadik helyen végzett. A verseny lefolyásáról az alábbiakban számolunk be: 125 kcm: 1. Beleznai (Kaposvári MHS) Honda gépen 22:51, 75 km- es óraátlag. 2. Lőrincz (Kaposvá­ri MHS) Csepel gépen 24:21, 3. Angyal (Szekszárdi MHS) kör­hátránnyal. Négy versenyző in­dult neki a 15 körös versenynek. Hoffmann, a Pécsi Dózsa ver­senyzője már az első körben mo­torhibával bajlódott és emiatt % körhátrányba került. Beleznai körről körre növelte előnyét és megszorítás nélkül is majdnem egy kör előnnyel nyerte a ver­senyt Lőrincz előtt, akit még jó fél körrel követett Angyal. Hoff­mann nem tudott beleszólni a versenybe. A 12. körben végleg ki is állt. 250 kcm: 1. Tóth (Kaposvári MHS) Jawa gépen 28:34, 2. Vég­vári (Kaposvári MHS) Jawa gé­pen, 28:40, 3. Angyal (Szekszárdi MHS) 1,2 körhátrány. Itt is mind­össze 4 induló vágott neki a 20 körös (38 km) távnak. Bálint azon ban saját maga készítette Misina motorjával a 10. körben bukott, majd körhátrányba került és a 12. körben végleg kiállt. Pedig ekkor már 10 körön át sokszor egy teljes hosszelőnnyel vezetett. Bálint kiválása eredményezte azt, hogy a rendívúl lassú motorral rendelkező szekszárdi versenyző megszerezze a számára igen ér­tékes harmadik helyet. Angyalt a 13. körben körözte le Tóth, majd a 18.-ban Végvári. A győztes majdnem 80 km-es óraátlagot fu­tott. 350 kcm: 1. Végvári (Kaposvá­ri MHS) Jawa gépen 26:12, 2. Be­leznai (Kaposvári MHS) 26:12, 3. Sashelyi (Pécsi Dózsa) Jawa gé­pen 1 körhátrány. 86 km-es óra­átlag. A nap legérdekesebb ver­senye. Azonnal látni lehetett, hogy az iram felülmúlja az előző két futam iramát. Eleinte telje­sen együtt haladt a mezőny. Az 5. körben Beleznai tört az élre és mintegy hossznyi előnyt szer­zett Végvárival, Kőművessel és Sashegyivel szemben, akiket ugyancsak mintegy egy hosszal lemaradva Takács (Pécsi Dózsa) követett. A táv közepéig azonban széthúzódott a mezőny. Kőműves motorhiba miatt a 8. körben állt ki, aztán tovább morzsolódott a mezőny, mert az 510-es rajtszá­mú Takács is feladta a 13. kör­ben. Már-már úgy látszott, hogy ebben a kategóriában sem kell tartani izgalmaktól, hiszen az 556-os rajtszámú Beleznai az el­ső körtől kezdve az élre állt és biztos várományosa volt a győze­lemnek. Nem így vélekedett azon­ban Végvári, aki a negyedik hely­ről jött fel, az utolsó 3 körben egészen felfutott Beleznaira és az utolsó fordulótól kialakult nagy küzdelemben mintegy két kerék­hosszal sikerült győztesen át­haladnia a célvonalon. A kapos­vári versenyző minden dicséretet megérdemel szívós küzdeni tu­dásáért és szép győzelméért. A pontversenyben a Kaposvári MHS óriási fölényben volt ellen­feleivel szemben. 1. Kaposvári MHS 24 pont, 2. Szekszárdi MHS 2 pont, 3. Pécsi Dózsa 1 pont. A 125 köbcentiméteres motorok versenyében a japán gyárt­mányú Honda motorjával a kaposvári Beleznai győzött. (Foto: Bakó) Dunaszentgyörgy—Bogyiszló 3:1 (1:0) Bogyiszló, 200 néző. Barátsá­gos labdarúgó-mérkőzés. Duna­szentgyörgy: Dömötör — Pál, Gyöngyösi I., Horváth — Gyön­gyösi II., Molnár — Gödör, Oláh, Kiss I., Szabó, Kiss II. Bogyiszló: Tóth — Berka, Csötönyi, Tuller — Maláti, Lénárt — Juhász, Krisztián. Kosztolányi, Parittyás, Bálint. A gólok sorrendje: 30 perc; Kiss I, 48. perc; Krisztián, 55. perc: Gödör. 70. perc: Kiss I. A vendégcsapat a mérkőzés nagy részében támadásban volt, hely­zeteinek jobb kihasználásával győzelme nagyobb arányú is le­hetett volna a három tartalékkal játszó hazaiakkal szemben. Jók: Pál, Kiss I., Oláh, illetve Csötö­nyi, Maláti, Krisztián. (Dömötör Géza) Járási atlétikai bajnokság A Szekszárdi Járási Atlétikai Szövetség Bátaszéken rendezte a járási ifjúsági és serdülő-bajnok­ságot, melyen csak • két sportkör atlétái vettek részt. Dicséretet érdemel a Sióagárdi Tsz SK, és annak vezetője, Páli György, aki megteremti a szakosztályok rend­szeres versenyzési lehetőségét. Eredmények: Nők: ifjúsági: 100 m: 1. Korodi Anna (BVSK) 15.4. Serdülő: 100 m: 1. Bajai Er­zsébet (BVSK) 14.6, 2. Virág Ka­talin (Sióagárd) 15.—, 3. Kollár Erzsébet (BVSK) 15,2. 80 m gát: ifj.: 1. Korodi Anna (BVSK) 15.9, 2. Péter Franciska (BVSK! 17.2. Serdülő: 1. Borbáth Anna (BVSK) 15.1. Magas: ifjúsági: 1. Korodi An­na (BVSK 120, 2. Péter Francis­ka (BVSK) 115. Serdülő: 1. Borbáth Anna (BVSK) 120, 2. Kollár Erzsébet (BVSK) és Virág Erzsébet (Sió­agárd) 115, 3. Schárer Éva (BVSK) 115. Távol: ifjúsági: 1. Korodi An­na (BVSK) 400, 2. Virág Erzsé­bet (Sióagárd) 394, 3. Péter Fran­ciska (BVSK) 360. Serdülő: 1. Borbáth Anna (BVSK) 397, 2. Andrási Éva (BVSK) 395, 3. Bajai Erzsébet (BVSK) 377. Súly: ifjúsági: 1. Korodi An­na (BVSK) 790, 2. Péter Francis­ka (BVSK) 655. Serdülő: 1. Mozolai Erzsébet (Sióagárd) 640, 2. Szilágyi Er­zsébet (Sióagárd) 570, 3. Páli Er­zsébet (Sióagárd) 510. Diszkosz: ifjúsági: 1. Korodi Anna (BVSK) 20.10, 2. Péter Franciska (BVSK) 17,50. Serdülő: U Mozolai Erzsébet (Sióagárd). Férfiak: ifjúsági: 100 m: 1. Ko­vács Lajos (BVSK) 11,6, 2. Máté János (Sióagárd) 12,8. Serdülő: 1. Téren Gábor (Sió­agárd) 12.6, 2. Pomsár Sándor (BVSK) 13.—, 3. Szakály István (Sióagárd) 13.3. 400 m: ifjúsági: 1. Máté János (Sióagárd) 64.—. Serdülő: 1. Balázs Mihály (Sió­agárd) 59.8, 2. Török Mihály (BVSK) 70.8. Magas: ifjúsági: 1. Páli László (Sióagárd) 150, 2. Szeghalmi At­tila (BVSK) 145, 3. Barsi József (Sióagárd) 135. Serdülő: 1. Kilián János (Sió­agárd) 150, 2. Szakály István (Sióagárd) 145, 3. Vörös István (Sióagárd) 140. Távol: ifjúsági: 1. Kovács La­jos (BVSK) 565, 2. Páli László (Sióagárd) 513, 3. Barsi József (Sióagárd) 460. Serdülő: 1. Téren Gábor (BVSK) 520, 2. Pomsár Sándor (BVSK) 485, 3. Szakály István (Sióagárd) 470. Súly: ifjúsági: 1. Barsi József (Sióagárd) 12.90, 2. Páli László (Sióagárd) 12.—. Serdülő: 1. Kilián János (Sió­agárd) 11.55, 2. Balázs János (Sió­agárd) 11.48, 3. Szakály István (Sióagárd) 10.60 (5 kg-os súllyaljj Budapesten tanácskoztak a propaganda-bizottságok elnökei Országos tanácskozásra gyűltek össze hétfőn a megyei és a me­gyei jogú városi TST-k mellett működő agitációs- propaganda- bizottságok .elnökei az Építők Sportklubjában. A tanácskozás résztvevői előtt Endrődi Lajos, az MTSH sajtó- és propaganda-osz­tályának vezetője tartott részletes beszámolót a propaganda bizott­ságok hároméves munkájáról. A beszámoló értékelte a társa­dalmi munkásokkal dolgozó me­gyei bizottságok eddigi munkáját és külön foglalkozott a sajtó- és propaganda-munka országos ered­ményeivel. — Minden vonatkozásban ja­vult a bizottságok munkája a megyékben és ezek a javulások serkentő hatással vannak az egész sportmozgalomra — mond­ta beszámolójában Endrődi elv­társ. Endrődi elvtárs ezután össze­hasonlító számadatokkal bizonyí­totta, hogy az elmúlt évek téli propaganda munkájához viszo­nyítva lényeges javulást hozott az 1961—62. évi téli szervező mun­ka. A téli sportköri esték, sport­akadémiai előadások és az él­sportolók által megtartott él­ménybeszámolók szervezésén túl­menően nagy segítséget nyújtot­tak a propaganda-bizottságok a Kilián testnevelési mozgalom szervezésében is. Az agitációs- propaganda-bi­zottságok értékelésekor örömmel hallgattuk az előadót, aki a Tol­na megyei bizottság munkáját minden vonatkozásban az ország legjobbjai közé sorolta Az elmúlt évek munkájának hiányosságaira is felhívta a figyelmet, majd ezt követően az elkövetkező felada­tokra mutatott rá. A beszámolót őszinte hangú, a további sikeres munkát elősegítő javaslatok, felszólalások követték. Az országos tanácskozáson ez­után megjutalmazták a bizottsá­gokban dolgozó legjobb ered­ményt elért társadalmi aktívákat. Eredményes munkáról adott számot a hétfői budapesti tanács­kozás, amely minden bizonnyal elősegíti az résztvevők további munkájának javulását is. — Fekete — Kilián Kupa labdarúgó-bajnokság Szekszárdon A Városi labdarúgó Szövetség I által irányított Kilián Kupa vá­rosi üzemi labdarúgóbajnokság­ban eddig a következő eredmé­nyek születtek: Gépjavító—Bőr- feldolgozó II. 10:2, Építők II.— BM 5:6, Faipari—Szőlészet 0:0. Megyei Tanács—Népbolt 2:2, Bőrfeldolgozó I.—Vasipari 0:0, Bőrfeldolgozó I.—Gépjavító 1:5, Népbolt—Faipari 1:2, BM—Vas­ipari 8:3, Építők II.—Szőlészet 4:2. 1. Faipari 2. BM. 3. Gépjavító 4. Építők ii: 5. Bőrfeldolgozó 6. Megyei Tanács 7. Népbolt 8. Szőlészet 9. Vasipari 10. Bőrfeldolgozó A Bőrfeldolgozó II. csapata visszalépett a bajnokságból és így az eddig lejátszott mérkőzé­seinek eredményeit töröljük. A Bőrfeldolgozó a továbbiakban csak egy csapatot szerepeltet. A Vasipari Vállalat versenyen kí­vül indul a bajnokságban. Győ­zelme esetén 0:0 gólaránnyal az ellenfelet illeti a két pont. A Ki­lián Kupa városi üzemi labdarú­gó-bajnokság állása a II. forduló után: 2 2 2:1 4 2 2 — — 14:8 4 1 1 — — 5:1 2 2 1 — 1 9:8 2 2 1 — 1 1:5 2 1 — 1 — 2:2 1 2 — 1 1 3:4 1 2 — — 2 2:4 — 2 — — 2 3:6 — v i s s z a lép e t t

Next

/
Oldalképek
Tartalom