Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-02 / 127. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. június 2. SPORT Még egy csapat sincs páholyban, de már alakul a legjobb nyolc mezőnye Chilében Kevés a gól és kevés a néző, általában így kezdődik minden értékelés a chilei labdarúgó­világbajnokság első fordulójáróL A kommentárok szemléltető ösz- szehasonlításokat tesznek az 1954. és 1958. évi VB, valamint a chi­lei küzdelmek között. Sokan teszik fel a kérdést, mi a kevés gól magyarázata. Kétség­telen, ezúttal jóval kiegyenlítet­tebb a mezőny, mint annakide­jén Svájcban, vagy Svédország­ban voU és a csapatok nehezen \ birkóznék meg egymással. De az is igaz, hogy nem csillog úgy a támadókedv, mint az előző VB- ken, a csapatok inkább a véde­kezésre fektetik a fő súlyt. Nem véletlen tehát, hogy az első fordu­lóban mindössze három csapat — Brazília, Chile és a Szovjetunió — győzedelmeskedett két gól- különbséggel. Egyes csapatok szinte teljesen megfeledkeznek a támadásról, így tett például Mexikó Brazília ellen és a mérkőzés nagy részé­ben Svájc Chile ellenében. Ez utóbbi találkozón egyébként a svájciak már nem is egyszerű reteszt, hanem „szuper reteszt” alkalmaztak. Chilében az eddigi tapasztalatok szerint a férfias, kemény játék dominált, sőt^ né­hány alkalommal a keménység már túl is lépte a megengedett határokat, így az Argentína— Bulgária, a Spanyolország—Cseh­szlovákia, a Szovjetunió—Jugo­szlávia és az NSZK—Olaszország mérkőzésen. Az első forduló nyolc mérkő­zése, a csütörtöki meglepetések, a szoros eredmények mutatják, hogy a továbbjutást illetően még egyik csapat sem érezheti pá­holyban magát. Talán úgy lehet­ne legjobban jellemezni, hogy vannak válogatottak, amelyek nagy lépést tettek a továbbhala­dás felé, s vannak olyanok, ame­lyek szinte teljesen eljátszották esélyeiket. fl Budapesti Vasas labdarúgó-csapata Szekszárdim A Szekszárdi Építők Sportköré­nek meghiviÄu-a Szekszárdiba lá­togat a Vasas^íB I-es labdarúgó- csapata és június 20-án, szerdán délután 6 órai kezdettel barátsá­gos mérkőzést játszik Tolna me­gye válogatott csapatával, a vá­rosi sporttelepen. Ezen a mérkő­zésen üdvözölhetjük a szekszár­di pályán Kárpátit, Bundzsákot, Berendit, Csordást, Machest, Ké­kesit, Pál I.-et, Pál II.-t. A megyei válogatottat a Lab­darúgó Szövetség az Edzők Taná­csával együtt állítja össze. Üröm­mel üdvözöljük az Építők Sport­körének kezdeményezését s re­méljük, hogy a Vasas szekszárdi vendégszereplése jó csemege lesz városunk sportszerető közönségé­nek. .... Az ifjúsági tekebajnokság legjobbjai Nyilatkozatok, lapvélemények a magyar csapat győzelméről „Hideg zuhany Angliának” Nyilatkozatok, lapvélemények a magyar csapat győzelméről. A péntek reggeli angol lapok az elkeseredettség és a kiábrán­dulás hangján írnak az angol lab­darúgó válogatott chilei bemutat­kozásáról és a csapat Magyaror­szág elleni 2:1-es vereségéről. A lapokhoz hasonlóan a szurkolók is kemény bírálatokkal illetik a vá­logatottat, hiszen a perui 4:0-ás győzelem után egészen mást vár­tak. Csalódottság van Angliában azért is, mert a közvélemény se­hogy sem érti, hogy a jelenlegi angol csapat hogyan tudott' ki­kapni a jelenlegi magyar váloga­tottól. Valamennyi lap közli Walter Winterbottom nyilatkozatát, ki­emelve, hogy csütörtökön este az angol szövetségi kapitány volt a legszomorúbb a rancaguai stadi­onban. Winterbottom a követke­zőket mondotta: — A mi csatá­raink nem voltak olyan gyorsak, mint a magyarok támadói, s a mi védelmünk nem zárt olyan szoro­san, mint jól játszó ellenfelünk hátsó alakzatai. Őszintén szólva, meglepett a magyarok kitűnő tel­jesítménye, ügyes taktikája. Pon­tosan az ellenkezőjét tapasztaltuk azoknak a híreknek, amelyek ko­rábban e jelenlegi magyar válo­gatott erejéről érkeznek hozzánk. Megérdemelt magyar győzelem született, s a sikerhez csak gra­tulálni tudok nagy ellenfelünk­nek. Winterbottom még hozzátette, hogy az argentinok elleni döntő összecsapásra még gondolkodik a pályára lépő 11-en. Armfield könnyebben sérült, de játékára számítanak, s szó lehet a kemény argentinok ellen Swan beállításá­ról, s egy-két változásra a táma­dósorban is. A lapok jelentései részletesen elemzik a magyar—angol mérkő­zést, s osztatlan elismeréssel adóz­nak a .győztes tizenegynek. A Daily Herald „A magyar varázs ismét elkábítja Angliát” cím alatt löbbek között így ír: i-----------------------­-­M OZAIKOK a VB-ről Csehszlovákiában nagy örömet keltett válogatott csapatuk győ­zelme a spanyolok ellen, de sa­ját együttesük dicsérete mellett nem fukarkodnak a magyar vá­logatott magasztalásával sem. Kiemelik a csehszlovák lapok a magyar játékosok nagy küzdő- képességét, kitűnő technikáját, s azt, hogy ezúttal korszerűen tá­madtak és védekeztek. • Érdekesen alakulnak az első forduló után a szakvélemények a VB esélyeivel kapcsolatban. Brazíliában például már sokak­nak megingott a bizalmuk abból a tényből kiindulva, hogy a leg­több együttes a kemény védeke­zést választotta Chilében és, hogy ez bizony nem fog majd ízleni a mindent technikával megoldani akaró brazil futballistáknak. Olyan hangok is hallatszanak a Brazília—Mexikó mérkőzés óta, hogy egyes játékosok, mind D. Santos, Didi elkényelmesedtek és már nemigen bírják átvenni a TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja, a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivotaj: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postohivatalokná» és kézbesítőknél EISflíetásI díj egy hónapra U Ft túlfeszített tempójú mérkőzések ütemét; . • f. Moreira, a brazil válogatott edzője is valószínűleg látja, hogy ezek az észrevételek nem alap­talanok és változtatásokat tervez a csehszlovákok elleni együttes­ben. Ö ezt finoman úgy fogal­mazta, hogy bizonyos taktikai el­gondolásai teszik ezt szükségessé, mások viszont biztosan tudják, hogy »friss vért« akar vinni az együttesbe, Mcngalvio, Amarildo, vagy Coutinho beállításával. • Egyre keményebbé válnak a mérkőzések, s már nem ritka a durvaság sem, úgyhogy az ed­zőknek, orvosoknak és gyúróknak mind több dolguk akad a pá­lyán. Remélik azonban, hogy csak a kezdet volt ilyen »ke­mény« és nem lesz folytatása. * Az edzők már a következő fordulóra készítik elő csapatai­kat, törik fejüket a minél jobb összeállításon. Nem mindenki tud ja azonban ezt megvalósítani, mert sok a sérült. * A bolgároknál Diev és Hiev szereplése teljesen bizonytalan­ná vált a VB küzdelmei során, ugyanígy a szovjet Dubinszkijé is, akinek felgyógyulásához orvo­si vélemény szerint legalább há­rom hónap szükséges. Maim űsor Uruguay—Jugoszlávia Chile—Olaszország Brazília—Csehszlovákia Argentína—Anglia A Tolna megyei Teke Szövetség vasárnap rendezte Dombó­váron Tolna megye 1962. évi ifjúsági egyéni tekebajnokságát. A bajnoki címet a középen levő Köbl Sándor szerezte meg 386 fá­val. A kép baloldalán levő Árvái János ugyancsak 386 fával — de gyengébb tarolással — második lett. A jobboldalt levő Kol­lár Mihály 371 fával megyei harmadik. A hét tizenegye Sok jó teljesítményről érkezett jelentés a 28. fordulóban, mégis jobbhátvédet, balszélsőt lámpás­sal kellett keresni a hét tizen­egyének az összeállításához. Tu­dósítóink jelentése alapján a hét tizenegyét az alábbiak szerint ál­lítottuk össze: „A régi magyar futballművé- szet még mindig az angol labda­rúgás átka. Anglia kilenc év alatt négyszer volt kénytelen ke­csesen meghajolni a magyarok nagyobb tudása előtt. Sajnos lab­darúgóinknak még mindig kisebb­ségi érzésük van a magyarokkal szemben.” A Daily Mirror „A magyarok túl erősek” cím alatt így ír: ,,A magyarok még mindig túl jók számunkra. Ez minden jajga­tás és mosakodási kísérlet nélkül a ^mérkőzés tanulságainak össze­foglalása.” Daily Sketch: „Anglia elbukott. Az esélytelen­nek tartott magyar válogatott pozdorjává zúzta Anglia remé­nyeit. Valahányszor Anglia előre­tört, a magyarok hat embert szo­rítottak be a védelembe.” Daily Express: „Anglia esélyei szomorú fordu­latot vettek, mert csatáraink nem tudták áttörni a kitűnő magyar védelmet. Hiányzott az a dinamit, amely a sziklaszilárd falon rést robbantott volna. Magyarország marad továbbra is az angol futball ostora. A magyarok közül Albert, Sándor és Tichy emelkedett ki.” Times: „Az igazság megköveteli, hogy bevalljuk: Ma “varország minden tekintetben jobb volt.” Kiss I. (Fadd) Mező (Máza) Micskó Becze Haidinger (Simontornya) Endrödi (Bonyhád) Tamás Hont! (Bátaszék) Molnár (Nagymányok) Wéber Gaál (Simontornya) (Nagymányok) (Cikó) (Nagymányok) (Dombóvár) Kitűntek még: Kapusok: Fekete (Gerjen), Ár­ki (Paks), Lickert (Gyönk). Hátvédek: Szántó (Iregszemcse) Komáromi, Dormány (Nagymá­nyok), Gscheidt (Kisdorog), Pol­gár (Dunaföldvár), Hauzmann (Paks), Illés (Cikó), Széles (Má­za). —-------—-------------­F edezetek: Péter (Bonyhád), Bozsolik (Bátaszék) Barócsai (Si­montornya), Havel (Simontornya), Bősz II. (Hőgyész), Szépvölgyi (Tolna). Csatárok: Farkas (Paks), Hus­ii (Gerjen), Tóth (Máza), Jagicza (Tolna), Kromraer (Kisdorog), Molnár (Dunaíöldvár), Kovács (Dunaföldvár). — Maga is végig iz­gulta Szepesi közvetíté­sét csütörtökön este? — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam. Amikor az an­golok berúgták a 11-est, bizony féltem, hogy nem sikerül a győzelem, de aztán amikor Flóri átcselezte a védelmet és gólt lőtt, akkor már biz­tos voltam, hogy győ­zünk. — Pedig a győzelem­ben előre kár bízni. Va­sárnap Bonyhádon is a szurkolók nagyrésze ab­ban reménykedett, hogy győz a Vasas 10 ember ellen, és mégsem így történt. — Miért hasonlítja maga a Bonyhád—Nagy­mányok mérkőzést egy angol—magyarhoz? — Azért, mert mind­egyik labdarúgás és a labda mindegyik mérkő­zésen kerek. — Akkor a kerek lab­da továbbítói részére rendezzenek tanfolya­mot, ahol a 11-es rúgá­sát gyakorolják. — Mit akar ezzel mondani? — Csak annyit, hogy­ha lesz ilyen tanfolyam. aa Dózsa is küldje el 11-es rugóit, hogy legközelebb a bün­tetőt góllá értékesítsék, mert ha ezt vasárnap megteszik, mind a két csapatnak egy-egy pont­tal több van. — De viszont akkor a szurkolók mivel tennék tönkre idegeiket? — Ebben viszont ma­gának van igaza. röl beszélek, hadd mondjam el azt is, hogy Puszlahencsén is van mit nevelni a fiatalo­kon, hiszen az egyik já­tékos meg akarta ütni a játékvezetőt, akit csak a jobbérzésű játékosok, no meg a szekszárdi sportolók mentették meg a veréstől. Szólnom kell a Dózsa-ökölvívókról is. — Mi újság a többi sportágban? — Ebben viszont ma­gának van igaza. — Mi újság a többi sportágban? — A kézilabdásoknál a „szenzáció", hogy Nagydorogon a közönség három dédelgetett játé­kosa; Juhász, Rostási, és Szabó nem játszik to­vább és helyettük tarta­lékkal álltak ki, de így is győztek. A nagydorogi labdarúgók viszont ott­honukban is csak tíz emberrel álltak ki Né­metkér ellen. Ezek sze­rint a fenyelemmel még baj van Nagydorogon. De ha már a fegyelem-' ■Remek . küzdelem után fölényesen győztek, csak most ne bízzák el ma­gukat, mert akkor jövő­re nem láthatunk újra NB U-es mérkőzéseket. — Na, és a kosarasok­ról nem is tesz említést? — Tudja, a jó múltkor foglalkoztam velük, és akkor megsértődtek. Saj­nos a tények engem iga­zoltak, mert a csapat ki­esett az NB II-ből an­nak ellenére, hogy va­sárnap megverték Sop­ront. Most már csak ab­ban bízok, hogy esetleg a fiúk kiharcolják az f’B U-be jutást. — A röplabdáról meg nekem van hírem: va­sárnap Tamási csapata játszott Felsönánán. ahol az egyik lelkes szurkoló dühében a já­tékvezetőt a másfél mé­ter magas pariról lelök­te a játéktérre. — No, de miért tette ezt a szurkoló a játék­vezetővel? — Mert szerinte a já­tékvezető igazságtalanul bíráskodott és ö mind­járt elégtételt vett ma­gának. — Majdnem elfelej­tem! Vasárnap félbcsza- kadt, itletve komolyta­lan játék miatt a játék­vezető Iqfújla a Dombó­vár—Fadd ifi-mérkőzést. — Hat ilyen tényleg ritkán fordul elő, hogy 17:0 legyen az eredmény. Legutóbb a szekszárdi csapat kapott ki ilyen csúfosan (20:1) Dunaúj­városban. Mindez csak azért van, mert a faddi ifik nem vették komo­lyan a játékot. — A lelkiekkel van baj kérem! — Mit értsek ezen? — Azt, hogy a 17-ik gól lesgyanús helyzetből esett és ez elvette a fad­di ifik kedvét. Lelkileg letörtek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom