Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-06 / 104. szám
4 TOLNA MEGYEI NßPÜJSÄG 1962. május 6. Köznapi Emberek A második ötéves terv megvalósítása a szocialista építés útján újabb magaslatokra vezeti népünket (az 1961. évi IL törvényből) \k». Azt teszi mindig, amire szükség van Nem kapott még ..Kiváló dolgozó” jelvényt nem nyert még munka versenyt sem, olyan traktoros, amilyen nagyon sok van | állami gazdaságainkban. Két éve í ül a gépen, az- f. előtt gyalogmun- l kás volt. Schwei- ' tzer Mátyásnak hívják, a Szekszárdi Állami Gazdaság dolgozója, traktorvezetőd Hétköznapi ember. Vegyszert permetez, szőlőt kapál, s amint ő mondja, nagyon találóan, mindig azt teszi, amire szükség van. Most benevezett ő is az ifjú traktorosok versenyébe, amelynek célja minél több üzemanyagot és alkatrészt megtakarítani, csökkenteni az önköltséget a VIII. pártkongresszus tiszteletére. Magánélete olyan, mint a többi emberé. Most nősült, huszonöt éves korában, szép tervei vannak a családi életre. A nyilvánosság előtt mór többször szerepelt. Másfél esztendővel ezelőtt képe jelent meg lapunkban, amint csőrlővel szőlőt kapált. Aztán televízióban is már kétszer szerepelt. Mindezt természetesnek veszi, s nem tartja rendkívüli eseménynek. Miért írunk róla ebben a sorozatban? Azért, mert az ő munkája és a hozzá hasonló százezrek munkája tartja fenn a mi társadalmunkat és viszi győzelemre a szocializmus ügyét. Mert Schweitzer Mátyás és a többi egyszerű dolgozó mindig azt teszi, amit éppen kell, azért, hogy tér Veink megvalósuljanak.-is -OS A brigádvezető — Brigádunk, amely a „Szocialista brigád” cím elnyerésére alakult, jól együttműködő kis kollektíva — mondja Niki József brigádvezető. — Megalakulásunk idején sokat viccelődtek is velünk, s úgy vélekedtek: „Már a megindulás is rosszul kezdődik, tizenhárom tagotok van.” De mi nem vagyunk babonásak — teszi hozzá gyorsan, a többiek helyeslése mellett. — Tudjuk, ha mind a tizenhárom tagunk jól dolgozik, sikerül elérni a „Szocialista brigád” címet. A Tolnai megyei Állami Erdő- gazdaság hőgyészi kirendeltségének fűrésztelepén műszakonként három köbméter faanyagot dolgoznak fel gépenként a brigád tagjai. A fűrésztelepen elsősorban bányadeszkát készítenek, de segítik az építőipart is. A megfelelő faanyagból parketta készül. A jnezőgazdaság sem marad ki a brigád tervéből, és kedvében járnak a háziasszonyoknak is a seprűnyél készítésével. A tsz-ek- nek szerfás épületanyagot és szőlőkarót szállítanak. Most van a szőlőkaró szezonja és ez nagy mennyiségben készül, tekintettel az országban lévő nagymérvű szőlőtelepítésre. Egy-egy szalag- fűrész 3500 szőlőkarót gyárt egy műszakban. A munkában összekovácsoló- dott brigád a közös tanulásra és a művelődésre is vállalást tett. És ennek egyik eredménye megmutatkozik a jól végzett munká- ban. ______________. P. M. M a kezdődnek a járási tűzoltó-versenyek Május első vasárnapján országszerte megkezdődnek a különböző járásokban az önkéntes tűzoltók hagyományos ügyességi versenyei. Tolna megyében ma Dombóvároft kerül sor ilyen versenyre, ahol a tűzoltótestületek tágjai tanúságot tesznek felkészültségükről és taktikai tudásukról. A többi járásban az elkövetkező vasárnapokon kerülnek ezek a versenyek megrendezésre. Május 13-án Dunaföldvárott a paksi járás, május 20-án Öcsényben a szekszárdi járás, május 27-én Tevelen a bonyhádi járás, június 3-án pedig Felsőnyéken a tamási járás tűzoltói vizsgáznak. A megyei versenyre július első napján Faddon kerül sor, ezt augusztusban országrészi, majd a hónap második felében az országos verseny követi. (Folytatás a 3. oldalról.) gondolta a dolgot, megijedt, hogy a képügynök visszavonja az ajánlatot. — Megpróbálom!... S ha én rajzolnám le? — Értesz a műszaki rajzhoz? — Keveset. — Az semmit nem ér. A rajzra van szükségem, azt kell megszerezned! — Hogyan tudnám én azt megszerezni? — Ez a te dolgod. Eszelj ki valamit. Mondjuk... mondjuk ... ellopod! A fiúnak hirtelen melege lett. Vonakodott. — Ha megtudják ..; ha elkapnak .. . börtönbe kerülök. Nem, ezt nem csinálhatom! Horváthot elfutotta a méreg. Ellenállásra nem számított. A szoba sarkában állt. Hirtelen a fiúhoz lépett. — Akkor én juttatlak börtönbe! István felpattant a székről, de Horváth megragadta a vállát és visszaültette. — Segítened kell, megértetted! Az életünk múlik ezen. Az én életem, meg a tiéd is. És segíteni is fogsz. Kényszert telek! — Hogyan? — így! Indulatosan, hirtelen az asztalra tette és bekapcsolta a kis magnetofont. István reszketve ismerte fel saját hangját. — Te magad vagy az oka, hogy így bánok veled! Mit gondolsz, ezért... ezért... nem csuknak börtönbe?!.. > A fiú arcán és homlokán iz- zadságcseppek gyöngyöztek. Felismerte, hogy kelepcébe esett. Rémülten, bugyborékolva törtek elő belőle a szavak: — Hát ezért..i erre kellettem? — Igen! Arra, hogy segíts nekem. Mit gondolsz, te szamár, miért pénzeltelek, miért fizettelek? A pénzem kellett? Már ezer forinttal tartozol, napokon át rádköltöttem másik ezret. Azt hitted, hogy szenvedélyből, vagy szórakozásból tettem? Akkor jó voltam neked? Most, amikor én kérek tőled, megtagadod? Ez a becsület?... István elpirult A torkát szorongatta a félelem és a szégyenkezés. Rájött, hogy kiszolgáltatta magát, meg kell alázkodnia, ha szabadulni akar, és ez majdnem könnyeket csalt szemébe: — Megpróbálom..: esetleg ... Meddig maradsz még Erdőslakon? — Nem sokáig. Hamarosan el kell utaznom. — Dehát ez ... veszedelmes. — Veszedelmes! Mitől félsz? Amikor a toronyba felmentéi és legéppisztolyoztál egy orosz katonát, az nem volt veszedelmes? — Nem mondtam komolyan. (Folytatjuk) A „Sárköz tájá“-ról a Sárköz táján az akkori és a mai közti különbséget, hanem azért, mert a válaszokban a gyerekek életérzése visszatükröződik). A vázlatból nem is szükséges idézni, hiszen az ittlévők is mondják. Egy kislány megható őszinteséggel arról beszél, hogy eddig zenepedagógus akart lenni, de most már úgy látja, hogy nem zenetanár lesz, hanem másmilyen. Zenét amellett is tanulhat. Paksi Feri azt mondja: „Én történelemtudós szeretnék lenni”. így és mindjárt magyarázza, indokolja is elhatározását. S aztán se akar kifogyni a szóból, a falu egész körképe alakul ki szavai nyomán — a gyerek szemével. Aki tudja, hogy sokat kell dolgozni, az élet fáradságos, de már azt is tudja, hogy semmi sem elérhetetlen Idézni kell Judik Margitot: „Akkor azt mondtam, nevelő szeretnék lenni. Most is azt mondom. És ide, Pilisre szeretnék majd visszajönni, vagy ha nem sikerül, akkor valamelyik pusztára. Mert ott van a legnagyobb szükség a tanítókra”. Hiszek neki, mert hallottam hangját. Nem szólam, amit mond, hivatástudat mondatja vele. Mert a tizenhárom éves parasztlánynak van hivatás- tudata. Még a könyvtáros is hadd szóiai. joh meg: „258 beiratkozott olvasója Van a könyvtárnak a 863 lakosból. Alig van olyan ház, amelyben ne lenne rendszeres olvasónk, de nagyon sok házból több is”. Ehhez igazán nem kell semmiféle magyarázat. Féja Géza beszél: „Ha a parasztság kilencvenöt százaléka szövetkezetbe lépett, nekem, a paraszti élet írójának is be kell lépnem a szövetkezetbe. Úgyhogy közéjük jövök, megismerem őket és segítek nekik megtalálni boldogságukat. Ide kell jönni, bemutatni az életet, eredményeit, hogy elterjedhessenek, hibáit, hogy kijavítsuk azokat. Munkatársamnak, segítőtársamnak kérek mindenkit, hogy munkámban benne legyen véleményük, elgondolásuk, mert a munkám akkor lesz igaz és hűséges tükre a valóságnak”. Az író találkozott olvasóival. A paraszti élet nagy ismerője, aki annakidején írásaival vádlójává magasodott a Horthy-korszaknak és most legnagyobb feladatának tartja, hogy bemutassa, hová jutottunk, hová emelkedtük az évtizedek múltával, a szocializmus viszonyai között L. Gy. ■■■■■■a A múlt hét folyamán a paksi halászok 105 kilós, 215 cm hosszú vizát fogtak a Dunában. A hatalmas élő halat május 3-án délelőtt felszállították Budapestre, a Paksi Halászati Szövetkezet Margit körúti csárdájába, ahol este már ehettek a vendégek a ritka hal húsából. A képen: lefejtik a hal bőrét, amelyet preparálás céljából átadnak a múzeumnak. MTI Foto — Bojár Sándor felv. futft emlékezete Vagy húsz évvel ezelőtt egy író, egy a legjobbak és a magyar élet leghűségesebb tolmácsolói közül, járta a sárpilisi utcákat. Embereket kérdezett, nézelődött, ismerkedett a falu és a falusiak életével. Útja elvezetett az iskolába is — így tanúskodik a látogatásról Bogár István igazgató — ott a gyerekeket kérdezgette. Az író Illyés Gyula volt A kérdések közül egy, amire a gyerekeknek válaszolniok kellett: „Mi akarsz lenni, ha megnősz?” A legtöbb válasz így hangzott: „Cseléd”. „Szolgáló”. Újabb kérdés: „Kit tartasz jó embernek?” A válaszok sokféleségében még ilyen is elhangzott: „Én nem ismerek jó embereket”. A legtöbben kövérek szerettek volna lenni, mert hisz azok sokat esznek, meg szép piros arcúak. Ma gyakori vendég Pilisen, Deesen, öcsényben és Bátán, jó ismerős Bátaszéken egy író azok közül, akik a legjobb, a leghívebb és tisztességesen legőszintébb ábrázolói voltak az akkori magyar falvaknak és ma sürgető feladatának tekinti, hogy a falvakban végbement változás művészi hitelű tolmácsolójává legyen. Féja Géza. Járja a sárközt több mint egy év óta és amit látott, annak vázlata nemrég került azok kezébe, akikről szól a „Hazai kis tükör”- ben, viselvén a „Sárköz tája” címet. A vázlatot könyv követi majd, de azt még további tájékozódás, az egyszer már leírtak ellenőrzése, kiegészítése előzi meg, hogy az olvasók részeseivé legyenek nemcsak ábrázoltakként, hanem alkotó közreműködésükkel is az új, a megváltozott Sárköz rajzának. Erről van sző a pilisi találkozón, ahol nem is tudom mi a megra- gadóbb az-e, ahogy Féja az új faluról; a termelőszövetkezetről beszél, amely nála nem egyszerűen felismert szükségszerűség, hanem ragyogó távlatokat kibontó és az igazi paraszti jövendőt magában hordozó vállalkozás felismerése és egyértelmű igenlése, vagy az-e, ahogy a felszólalók igazolják a Sárköz tájában leírtak hitelességét és ahogy szavaik nyomán már valóságosan az új falu bontakozik ki a húsz év előttivel homlokegyenest ellenkező képet mutatván? Szinte ugyanazokat a kérdéseket Feja Géza is feltette a gyerekeknek, amelyeket egykor Illyés (gondolom nem keresvén miwm ií ■ ^44^04^ — A nádas! erdőszélen Tizenkét sír sorban, szépen Vörösöket temetnek. A tiszt urak mulatoznak, nevetnek. „Állj elő hát Szalma János, Te is Farkas komlsszáros — szól a báró Prónay. — Mehettek már Marcaliba Simon papho, meqqyónni...” (Hamburger Jenő: Latinka-ballada) Somogyországban valamikor a hercegek, a grófok és a klérus nagybirtokai fojtogatták a szegény parasztot és a Kaposvár környéki Marcaliban gróf Széchenyi József még az első világháború alatt is deresre hú- zatta a cselédeit. Jobbágysor- ban tartották itt a parasztokat, s aki szót emelt jogaiért, azt lázadónak minősítették. Elképzelhető a „tízezerholdasok” főispánjának, Széchenyi József grófnak a dühe, amikor megtudta, hogy egy gyerekarcú, vézna kis káplán, Simon József — tiltakozni merészelt a parasztok megbotozása és ki- uzsorázása ellen. A dühös gróf vad hajszát indított a fiatal káplán ellen és „a fejét is vette volna”, ha előbb az 1918-as polgári, majd az 1919-es proletárforradalom véget nem vet uralmának. Somogy megye parasztsága határtalan lelkesedéssel se- regiett a forradalom zászlaja alá és világgá zavarta elnyomóit. Egy képzett forradalmár, Latinka Sándor vezetésével — termelőszövetkezetek alakultak Somogybán. Elsőnek az egész országban — régi paraszti álmok megvalósulásaként. Nem csoda, hogy Móricz Zsigmond „Somogyi tavasziról írt akkoriban. Véletlen-e hát, hogy a „szegények papja”, a fiatal Simon káplán is szívvel-lélekkel csatlakozott a „Somogyi tavasz” fiaihoz? A templomi szószékről hirdette az új igéket és helyeselte a termelőszövetkezet megalakulását Marcaliban. Nem maradt meg azonban a saját falujában. Úgy érezte, nagyobb nyilvánosság előtt is igazat kell adnia az elnyomatás alól felszabadult népnek. Bement Kaposvárra. Megismerkedett Latinka Sándorral. Felszólalt a népgyűléseken — és mint régesrégen Dózsa papjai — szilaj szavakkal ostorozta a népnyúzó urakat. Kegyetlen őszinteséggel megmondotta azt is, kinek tartja Nagyatádi Szabó Istvánt, a parasztok ál vezérét. A törékeny testű, de ép lelkű Simon pap — ahogy szeretettel elnevezték falusi hívei —, a Magyar Tanácsköztársaság 133 napja alatt szakadatlanul lelkesítette, buzdította és szervezte a földműves szegénységet. A dolgozók rendjét hirdette, a békét és a munkán alapuló boldogságot követelte — itt a földön, a valóság világában is. Az egykori szerény kis káplán a kor nagy eszméinek magaslatára emelkedett. Szóval és tettel küzdött azért, hogy Dózsa György unokái vegyék birtokukba végre jogos örökü- ket. Azt akarta, hogy az „ezeréves per” az egész magyar nép javára dőljön el. Simon pap, a paraszti sorból jött egyszerű hazafi, minden küzdelemben együtt akart haladni a néppel. A bosszúra és emberhúsra éhes grófi klikk 1919 augusztusának első napjaiban véres leszámolásra készült. Előbújtak odúikból a nagybirtokos urak és zsoldosaik. Ismét betelepedett a megyeházára Széchenyi József gróf, és legelső tetteként elfogatta Simon papot és vele együtt még negyven kommunista hazafit. A többit báró Prónay Pál tiszti terroralakulatára bízta. Az 1892 május 6- án született Simon József káplánt egy-két nappal előbb ölték meg, mint Latinka Sándort. Az 1919-es vérengzés a magyarországi fehér terror örök szégyene és gyalázata. De a magyar nép emlékszik hős fiaira és minden igaz hazafi tanul tőlük, ’
