Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)

1962-05-04 / 102. szám

s fOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG ■rac?. május I:* £ c S P ŐRT Á megyei labdarúgó-bajnokságért DUNAFÖLDVÄRI VÖRÖS LOBOGÓ—GERJENI MEDOSZ 0:0 Dunaföldvár, 1200 néző. Duna- földvár: Bálint — Klopcsik, Pol­gár, Rusznyák — Szalai, Skuta ■— Magyar, Szigeti I., Holmár, Szeder, Kővári. Gerjen: Fekete — Csathó, Haaz, Farnek — Finszter, Katz — Bencze, Klement, Husti, Pongó, Antus. A három tartalék­kal játszó hazai csapat nem tud­ta bevenni a védekezésre beren­dezkedett gerjeniek kapuját. Pon­gó az első félidő végén megsé­rült és innen nem volt teljes ér­tékű harcos. BONYHÁDI vasas— KISDOROGI MEDOSZ 11:0 (4:0) Bonyhád, 800 néző. Vezette: 1 Horváth. Bonyhád: Kovács — - Vajda II., Endrődi, Borsodi - * Wágner II., Péter — Váradi, Vaj- da I., Réder, Fláding, Szegedi. Kisdorog: Csányi — Déghy, Gscheidt II., Becze I. — Simon, Becze II. — Gscheidt I., Faze­kas, Losonczi, Krommer, Klein. Amíg az első gól nem került a kisdorogi hálóba, addig a vendé­gek egyenrangúak voltak. Nyolc perc alatt adott három gól után a hazai csapat nagy fölényben játszott. Szünet után nyomasztó­vá vált a hazaiak fölénye, a ven­dégek alig jöttek át a félpályán. Góllövők: Váradi 2, Fláding 3, Szegedi 4, Wágner 2. Jók: Fláding (a mezőny legjobbja), Wágner II., Vajda ll., illetve Gscheidt II. és Krommer. ÍIÖGYÉSZI MEDOSZ— TOLNAI SZPARTAKUSZ 1:1 (1:1) Hőgyész, 400 néző. Vezette: Berta. Hőgyész: Borsos,, — M.áté, Bősz I., Krizl — Loriricz, Szabó — Vitzl II., Szentes, Gallai, Asz- mann, Stéhler. Tolna: Schmidt — Szépvölgyi, Kláb, Pucsli — Merk, Jagicza — Lassányi, Brucker, Guld, Herczig, Elekes. Csapkodó mezőnyjáték, jó védelmek, tehe­tetlen csatársorok. A felforgatott hőgyészi csapat lelkes játékkal vett el pontot Tolnától. Góllövők: Ja­gicza a 30. percben és a 37. perc­ben Aszmann. Jók: Bősz I. (a mezőny legjobbja), Aszmann, Szabó, illetve Szépvölgyi, Jagi­cza és Brucker. Dunaszentgyörgy­Dunaszentgyörgy, 200 néző. Ve­zette: Káldi. Dunaszentgyörgy: Dömötör — Pál, Gyöngyösi I., Szabó — Debreczeni, Molnár — Kiss I., Gyöngyösi II., Horváth, Oláh,. Kiss II. Németkér: Pusz­tai — Steigervald, Horváth, Ham- perger — Piszár, Rácz — Hrivik, Gungl, Somogyi, Majoros, Krausz. A mérkőzés elején változatos küz delem alakult ki, majd később a A nemzetibankosok jobbnak bizonyultak A közelmúlt napokban a Ma­gyar Nemzeti Bank bonyhádi fiókja és a bonyhádi járási ta­nács dolgozói között barátságos labdarúgó-mérkőzésre került sor. Az első félidőben a technikai fö­lényben játszó MNB csapata sze­rezte meg a vezetést, majd a já­rási tanács — egy védelmi hibá­ból — egyenlített. A második félidőben az MNB csapata vissza­1. Gépjavító 4 2. Kórház 3 3. Bőrdíszmű II. 4 4. Honvédség 2 5—7. Gimnázium 4 5—7. Faipari 3 5—7. MÉSZÖV 2 8—9. Bőrdíszmű I. 2 8—9. Építők 2 BATASZÉKI vsk— CIKÓI TSZ SK 3:0 (2:0) Cikó, 300 néző. Vezette: Szi­geti. A cikói csapat öt tartalék­kal állt fel, de ettől függetlenül nem játszott alárendelt szerepet. A mérkőzés folyamán a helyi együttes helyzeteit nem tudta ki­használni, ezért a helyzeteit ki­használó Bátaszék megérdemelten győzött. Mindkét félidőben kö­zepes iramú küzdelem folyt. Az első félidő 20. percétől kezdve a cikói csapat tíz emberrel játszott, mert középhátvédjét durvaság miatt a játékvezető kiállította. Jók: Magyar, Honti, Toronyi, Széles, illetve Fazekas (a mezőny legjobbja), Tamás és Balogh. NAGYMÁNYOKI BÄNYÄSZ— PAKSI KINIZSI 1:1 (1:0) Nagymányok, 500 néző. Vezet­te: Majoros. Nagymányok: Khiesz — Hirsmann, Komáromi, Berta — Dormány, Molnár — Becze, Palatinusz, Bareith, Wé- ber, Wusching. Paks: Árki — Tanner, Hauzmann, Horváth — Jerkó, Vida — Farkas, Tar, Ben- csik, Hirczi, Menczel. A mérkő­zés nagy részében Nagymányok játszott meddő fölényben. Az el­ső félidőben több nagyszerű tá­madást vezetett a hazai csapat, de fölénye csak egy gólban ju­tott kifejezésre, amikor Palati­nusz szép fejese jutott a hálóba. A második félidőben szétesően, puhán játszott a hazai csatársor, nem boldogult a tíz emberrel vé­dekező Paks ellen. A befejezés előtt 11-esből Vida egyenlített. Kitűntek: Komáromi, Molnár, il­letve Hauzmann. FADDI TSZ SK— GYÖNKI KSK 3:0 (2:0) Fadd, 700 néző. Vezette: Po­gány^-Fadd: Márkus — Kiss I.( Hídvégi, Bencze — Suszter, Ko- leszár — Petries, Papp, Rábócz- ky, Fehér, Kiss II. Gyönk: Lickert — Reizer, Steitz, Molnár — Séta, Auth — Gyimesi, Tóth, Gabi, Jankó, Pintér. Alacsony színvonalú mérkőzést vívott egy­mással a két csapat. A faddi csa­társor jobban ki tudta használni gólhelyzeteit és így megérdemel­ten győzött. A gyönki csapat gól- ratörő játéka elmaradt, ebben Németkér 3:0 (0:0) hazaiak átveszik a játék irányí­tását. A 19. percben kezezés mi­att a hazaiak 11-eshez jutottak, de Kiss I. a büntetőt a kapu mel­lé lőtte. A II. félidő 11. percé­ben Kiss I., a 25. percben Kiss II. majd a 35. percben Oláh góljával a hazaiak 3:0-ra győztek. Jók: Gyöngyösi I., Molnár, Kiss I., il­letve Pusztai, Horváth, Krausz. esett, a járási tanács csapata uralta a mezőnyt, csak éppen gólt nem tudtak elérni, pedig az MNB csapatában még olyan ko­ros dolgozó is játszott, mint a 68 éves Deák László. A győztes gólt egy gyors támadás után lőtte az MNB. Góllövők: Balás, Bóli, il­letve Szokolics. Jók: Péter. Kijén, Lickert, illetve Fábián, Rottár, Bőte, Bóli. 2 — 2 12:24 4 1 — 1 9:9 2 1 — 3 16:20 2 1 — 2 12:15 2 1 — 1 8:10 2 — — 2 0:18 — — — 2 0:18 — közrejátszott Bencze kiváló játé­ka. Góllövők: Petries 2, Kiss II. Kitűntek: Bencze (a mezőny leg­jobbja), Hídvégi, illetve Lickert és Tóth. SIMONTORNYAI BTC— MAZAI BÁNYÁSZ 3:0 (2:0) Simontornya, 300 néző. Vezet­te: Tóth. Simontornya: Hajdin- ger — Kara, Szabó, Tóth — Ha­vel, Barócsai — Micskó, Brego- vics, Pénzes, Gahó, Baum IV. Máza: Veres — Széles, Kasper I., Szakk — Mező, Kádár — Géth, Kersák, Gyorsok, Tóth, Kasper II. A 11. percben Gahó szerzi meg a vezetést, majd a 23. perc­ben Gahó labdáját Pénzes érté­kesíti. 2:0. A második, félidő bő­rös fölénnyel telik, gól csak a 41. percben esik, Micskó lövéséből. A simontornyaiak első gólja után a bányászok megadták magukat. A helyzetek alapján a hazai csa­pat győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. Jók: Gahó (a me­zőny legjobbja), Barócsai, Havel, illetve Kersák, Kasper I., Gyor­sok. Ökölvívás Kaposvárott 16:4-re győzött a Dózsa A területi bajnokság során áp­rilis 30-án, hétfőn a Szekszárdi Dózsa ökölvívó-csapata Kaposvá­rott, a Kaposvári Dózsa II. csapa­tával mérte össze erejét. A szek­szárdi fiúk valamennyien bizta­tóan öklöztek és csak Markos I., valamint Forrai maradt alul nagy küzdelem után a kaposvári versenyzőkkel szemben. Markos I. vereségében erősen közreját­szott, hogy vidéki munkája miatt az edzéseket nem tudta látogat­ni. A szekszárdi csapatnak a győ­zelmeket Takács, Sörös, Dara­dics, Árpás, Kálmán. Lampert, Borda és Varga szerezte. Nagydorog—Tolnai Textil 6:3 (4:0) Női kézilabda-mérkőzés. Nagy­dorog, 100 néző. Vezette: Len­gyel. Nagydorog: Szabó I. — Se­bestyén — Szabó II. — Bordács — Rostási — Juhász — Berta. Csere: Jaksa, Juhász II. Tolnai Textil: Koncz — Vass — Pálin- kásné — Szefcsik — Erdősi — Főglein — Szentes. Csere: Gaál, Gáth. Színvonalas, szép és izgalmas küzdelmet hozott a mérkőzés. Az Vlső félidőben a hazai csapat lel­kes játékával és Juhász góljaival 4:0-ás vezetéshez jutott. A máso­dik félidőben a fáradt hazai csa­pat ellen formás támadásokkal háromszor is szépíteni tudott Er­dősi. A tolnai csapat 7 méteres büntetőjét Szabó jó érzékkel léc fölé öklözte. Gólszerzők: Juhász 5 és Rostási, illetve Erdősi 3. Jók: Juhász, Szabó I., Bordács, illetve Főglein, Erdősi és Pálin- kásné. A mérkőzés jó alkalmat nyújtott. Roncsek Imre szövetsé­gi kapitánynak a közelgő váloga­tott mérkőzésre történő csapat­összeállításnál számításba jöhető játékosok megfigyelésére. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalato Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség- 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető á helyi postahivataloknó és kézbesítőimé1 Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft A városi asztalitenisz-bajnokság állása A Vájosi Asztalitenisz Szövet- [ tenisz-bajnokság állása az eddig ség által rendezett üzemi asztali-1 beérkezet eredmények alapján: 4 — — 34:1 8 3 — — 25:2 6 Május 1-i eredmények Szekszárdi Petőfi — Szekszárdi Dózsa 4:4 (2:1) Szekszárd, 500 néző. Vezette: Túra. Petőfi: Greifenstein —Cser Gellér, Garamvölgyi — Simon, Zörényi — Taliga, Hómann, Be- nács, Bosnyák, Rostási. Dózsa: Szlavicsek — Tamási, Tárnok. Bencze — Kacsáhyi, Vass — Dó­sai, Majnay, Czibók, Török, Koz­ma. A két helyi együttes között örvendetesen fejlődő sportkap­csolatok állomása volt a mérkő­zés. A Petőfi — bár nem játszott kiskunhalasi formában —: tovább­ra is biztató, a Dózsa pedig szin­tén javult valamit. A gólok tör­ténete a következő: a 22. perc­ben szöglet után Benács elé pat­tant Gellér fejese és a csatár lö­vése a lécről vágódott a vonal mögé. 1:0. A 30. percben Kozma rosszul esett, kifordult a könyö­ke, helyére Novák állt be. Két perc múlva Zörényi 20 méteres szabadrúgása a sorfal mellett a jobb alsó sarokba jutott. 2:0. A 33. percben kavarodás támadt a Petőfi kapuja előtt és Novák az ötösről a hálóba kotorta a lab­dát. 2:1. Szünet után a Petőfiben Cser és Garamvölgyi helyett Ma­rosi és Rochi jött be, a kapuban Greifénsteint Greilich váltotta fel. A Dózsában Szlavicsek he­lyett Bencze védett. Az 5. perc­ben Kacsányi hazaadását Benács elcsípte és 3:1. Három perc múl­va Novák bfcadását Czibók Grei­lich kezei közül fejelte be a há­lóba. 3:2. A 10. percben Gellér akasztotta Novókot, a szabadrú­gást Novák kapta, aki jobbal a bal alsó sarokba lőtt. 3:3. A 22. percben Benács újra a Petőfinek szerzett vezetést, de nem sokkal a befejezés előtt — miután Tár­nok 11-est hibázott — Dósai min­taszerű beadását Török juttatta a Petőfi hálójába. 4:4. Atlétika Bányai II. osztályú szintet ért el az idénynyitó versenyen A korántsem atléta-időnek szá­mító időjárásban nem is remél­tünk nagy eredményeket, mégis akadt néhány számottevő ered­mény. Ezek élén Bányainak a 400 méteres síkfutásban elért 66 mp-es ideje áll. Rajta kívül Bár­dos 400 méteres eredménye, Aba- házi gerelyhajítása, Tóth súly­lökő eredménye, Törökné súly­lökése, Doszpod és Hortungné (Török Mária) diszkoszvető ered­ménye érdemel említést. Részle­tes eredmények: Nők: Súlylökés: 1. Törökné 10,70, 2. Hortungné 10,01, 3. Péterbencze 8,69. Diszkosz vetés: 1. Hortungné | 33,87, 2. Törökné 29,49. 3. Péter­bencze 27,13. Gerelyhajítás: 1. Hortungné 31.71, 2. Varga 31,15, 3. Törökné 31,13. 400 m síkfutás: 1. Bányai 66,— (II. osztályú szint.) Férfiak: Súlylökés: 1. Tóth 12,02, 2. Ser­főző 11,57, 3. Erdei 10.18. Diszkoszvetés: 1. Dosznod 39,89, 2. Tóth 33,01, 3. Abaházi 32,36. Diszkoszvetés ifjúsági: 1. Er­dei 32,60. 2. Kovács 31,43. Gerelyhaj ítás: 1. Abaházi 50,54 (Galambos. Pelényi, Marsy és Ba­kó után újabb versenyző, aki Szekszárdon az 50 méter fölé ke­rül.) 2. Barna 43,34, 3. Kovács 40,31. 1500 méteres síkfutás: 1. Ko­vács 4:45, 2. Rajt 4:56. 400 méteres síkfutás: 1. Bár­dos 55,8, 2. Tóth 58,8. (A felsorol­tak az 1500 méteres Rajt kivéte­lével valamennyien a Szekszárdi Dózsa versenyzői.) B háfaszéhi verseny eredményei A Bátaszéki VSK atlétikai szakosztályának jobb eredmé­nyei: Nők: 100 m: 1. Szepesi 14,4 mp, 2. Borbáth 15,2. 80. m gát: 1. Korodi 15,2, 2. Péter 18,2. Ma­gas: 1. Korodi 120, 2. Habinyák 120. 3. Szepesi 110. Távol: 1. Ko­rodi 420, 2. Borbáth 415, 3. Ha­binyák 380. Súly: 1. Korodi 770, 2. Habinyák 770, 3. Kiss Á. 744. Diszkosz: 1. Habinyák. 2. Korodi, 3. Szepesi. Gerely: 1. Korodi 21,70 2. Borbáth, 3. Szepesi. Férfiak: 100 m: 1. Kovács 11,9. 2000 m: 1. Halmosi 6:20. Magas: 1. Harsányi 165. Távol: 1. Harsá- nyi 619. Rúd: 1. Cih 300 cm. Az első pályaversenyen a nők közül a sokoldalú Korodi, a fér­fiak közül Harsányi távolugró teljesítménye emelhető ki, de Cih és Kovács is sokat javulhat még. Az átigazolás alatt lévő Halmosi- val sokat nyerhet a megye atlé­tikája. A megyei női röplabda-bajnokság sorsolása A Megyei Röplabda Szövetség elkészítette az 1961—62. évi me­gyei röplabda-bajnokság tavaszi sorsolását, melyet az alábbiakban közlünk. Május 6. Cikó—Tamási, Bo- gyiszló—Váralja, Felsőnána— Öcsény, Németkér szabad. Május 13. Felsőnána—Bogyiszló, Tamási—Váralja, Cikó—Német­kér, Öcsóny szabad. Május 20. Váralja—Németkérj Tamási—Felsőnána, Öcsény—Bo­gyiszló. Cikó szabad. ______ M ájus 27. öcsény—Tamási, Né­metkér—Felsőnána, Cikó—Vár­alja, Bogyiszló szabad. Június 3. Cikó—Felsőnána, Né­metkér—öcsény, Bogyiszló—Ta­mási, Váralja szabad. Június 10. Németkér—Bogyiszló, öcsény—Cikó, Váralja Felsőnána. Tamási szabad. Június 17. Váralja—öcsény, Bo­gyiszló—Cikó, Tamási—Németkár, Felsőnána szabad. Az HE Ill-hcm a kettős ünnepen csak egy elma­radt mérkőzést játszottak. A Pécsi BTC viszonylag gyenge játékkal is simán nyert a KMTE ellen. A L Pécsi VSK 24 2. Pécsi BTC 24 3. Székesfehérvár 24 4. Bajai Építők 24 5. Mohács 24 6. Kiskunhalas 24 7. Pécsi Bányász 24 8. Dombóvár 24 9. Sz. Dózsa 24 10. Ercsi 24 11. Sz. Petőfi 24 12. Siótok 24 13. KMTE 24 14. Bajai Bácska 24 15. Kaposvári Dózsa 24 16. Pécsi Vasas 24 A május 6-i bajnoki forduló pá- I rosítása: Szekszárdi Petőfi—Baiai i Építők. Pécsi BTC—Szekszárdi 1 Dózsa, Siófok.—Dombóvár, Ercsi mérkőzés végeredménye 7:1 volt a pécsi csapat javára. A bajnok­ság állása a mérkőzés után a kö­vetkező: 17 3 4 58:19 37 13 6 5 46:27 32 12 6 6 49:33 30 10 10 4 30:21 30 10 8 6 42 :i)6 28 10 6 8 35:32 °6 9 7 8 50:31 25 10 4 10 40:44 ­24 7 9 8 36:35 23 8 6 10 29:34 ‘‘2 7 8 9 28:44 2.2 7 7 10 33:40 31 8 4 12 29:48 20 8 1 15 26:50 17 4 6 14 26:49 • 14 4 5 15 20:42 13 —Kaposvári MTE, Székesfehérvár —Pécsi Vasas, Kiskunhalas—Pé­csi VSK, Bajai Bácska—Mohács^ Kaposvári Dózsa—Pécsi Bányász

Next

/
Oldalképek
Tartalom