Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-22 / 117. szám
ta ifjúsági liga küldöttsége. ei Tanács VB mez TOLNA Mtö Öa!. ECTKüOEíERi X MAGYAR SZÖGI AL'SJa M U N'K ÁS F> Ä R I tGYE: SÍZöTTSAGA.es a míGYíí I a N Á C Sy V XII. évfolyam, 117. szám. Ara 50 FILLER A pályaválasztás tükrében Nemsokára hétszázötven Tolna megyei fiatal hagyja el a középiskolát. A pályaválasztás nem a mostani napok gondja, hiszen valamennyi fiatal eldöntötte már jóelőre magában, esetleg évekkel ezelőtt, hol akarja folytatni tanulmányait, vagy milyen munkaterületen kíván elhelyezkedni. Az egyetemi, főiskolai kérelmek már elmentek, így a statisztika számadataiból következtetni lehet arra, milyen az érettségiző fiatalok érdeklődési köre, milyen életpályákon kívánnak elindulni a középiskola befejezése után. Néhány évvel ezelőtt, de még tavaly is gyakorta cikkeztünk arról, hogy aránytalanul alacsony a mezőgazdaság és a műszaki tudás gyarapítása iránti érdeklődés. Ellenben túlságosan sokan szerettek volna például orvossá lenni. Sokaknál a hivatástudat szülte ezt az . elhatározást, de nem kevés azoknak a száma sem, akik a jó kereset, a nagy jövedelem reményében adták be felvételi kérvényüket az orvostudományi egyetemre anélkül, hogy ez hivatástudattal párosult volna. Az idén a helyzet lényegesen jobb, sőt nem túlzás azt mondani, hogy egészséges arányok jöttek létre. Egyetlen középiskola, a dombóvári gimnázium most végző tanulóinak jelentkezését vizsgáltuk meg. De ez, a szakemberek véleménye szerint, elfogadható megyei átlagnak. Néhány jelentéktelen eltérés lehetséges. alapjaiban azonban ennek a tanévnek a végén ilyen a helyzet. Az első, amiről szólni kell — és ez a legörvendetesebb — megnövekedett az érdeklődés a mezőgazdaság iránt, ötvenhárom fiatal kíván különböző szinten mezőgazdasági tanulmányokat folytatni. Ebből feltétlenül azt kell látnunk, hogy a fiatalok egyrészt élnek a mezőgazdaság szocialista átszervezése adta lehetőségekkel, másrészt hivatásuknak érzik mezőgazdaságunk termelési színvonalának mind magasabbra emelését. Számban azok következnek, akik pedagógiai pályára készülnek. Negyvennyolcán vannak, ebből az egy iskolából. A dombóvári végző gimnazisták közül műszaki pályára készülnek harmincnégyen. Ki ezen, ki azon a műszaki egyetemen kíván tovább tanulni, hogy majdan mérnöki diplomát szerezzen. Noha nem dombóvári tapasztalat, hadd említsük meg itt, eddig harmincán jelentkeztek Szekszárdiéi és a környékről az épülő műszergyár szakmunkás-előkészítő tanfolyamára. Csak azért nem többen, mert nagyobb létszámnál az elhelyezés és étkeztetés nehézségekbe ütköznék. Az orvosi egyetemre jelentkezők száma harmincnégy. Még mindig aránytalan, de az elmúlt évekhez képest már csökkenő irányzatot mutat, s már majdnem megközelíti a kívánatos számot. Jogász nyolc, katonatiszt tizenegy. közgazdász ugyancsak nyolc szeretne lenni a dombóvári érettségiző gimnazisták közül. Elég változatos képet mutat tehát a fiatalok pályaválasztása. S ebben az egy iskola statisztikájában tükröződik az egész megye helyzete. kétszázötven Tolna megyei fiatal hagyja el a középiskolát. Akik tovább tanulnak, hogy nagyobb tudással vegyenek majd részt a társadalom életében, hivatástudattal indulnak a felsőbb iskolákba. L. Gy. Madrid (AFP) Hétfőn hatodik hetébe lépett az asturiai bányászok sztrájkja és Viscayaban is már negyedik hete tart a sztrájk. Az AFP értesülése szerint Astu- riában szombaton 35 000 bányász sztrájkolt és a helyzet hétfővel sem változott meg. A sztrájk tovább tart, sőt az elkövetkező napokban a munkások elkeseredése miatt még erősödhet is. Bilbaóban szombaton 22 ezer munkás állt sztrájkban és valóKatalöniábain, León tartomány ban és a Puertollano-i iparvidéken a sztrájk változatlan erővel £ tart. *■ A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNT Huszonhárom együttes, több, mint ezer énekes, a megyei dalostalálkozón Vasárnap Bonyhádon került sor a Mátai Antal kulturális seregszemle egyik legkiemelkedőbb eseményére, a megyei dalostalálkozóra. Az ének- és zenekarok bemutatóján tizenegy úttörő- és tizenkét felnőtt együttes vett részt. Több mint ezer dalos és a itiegye öt legjobb zenekara találkozott az ünnepi hangversenyen. A dalostalálkozón Daradics Ferenc elvtárs, a Megyei Pártbizottság titkára mondott beszédet, majd a hangverseny megnyitójaként a járási művelődési ház udvarán ezer fiatal ajkán csendült fel az ének: „Békét a világnak!” Az elmúlt években nemcsak az énekkarok és énekesek száma sokszorozódott meg, nemcsak számszerű gyarapodás történt a zenekaroknál, hanem művészi felkészültségük is nagy mértékben javult. Az egész napos hangverseny — amelynek műsora a preklasszikus szerzőktől mái komponisták kórusművéig terjedt — a Tolna megyei kórusok nagy fejlődéséről tanúskodott. A hangverseny végén a részt vevő kórusokat és zenekarokat arany-, ezüst-, illetve bronzplakettel jutalmazta a KISZ Megyei Bizottsága. öregek napja Nagyszokolyban Nagyszokolyban is sokáig emlékezetes lesz az elmúlt vasárnap délutánja. A tanács, a Vöröskereszt és a többi tömegszervezet ugyanis öregek napját rendezett a község 70 éven felüli lakói tiszteletére. A művelődési ház nagytermében megtartott ünnepségen beszédet mondott Dravecz Lajos, a tanács vb-titkára, majd a párt- és tömegszervezetek képviselői köszöntötték az öregeket. Az öregek részéről Nagy Lajos mondott köszönetét a megemlékezésért. Ezután meleg, baráti hangulatban emlékeztek meg az öregek fiatalkoruk egyes eseményeiről. Szarka Elek például százéves verseket mondott el, Csabán Lászlóné pedig ugyanilyen régi dalokat adott elő. Megvendégelésük után vidáman táncra perdültek az ünnepelt öregek. Járási tűzoltóverseny Őcsényben A Szekszárdi Járási Tanács és a Tűzrendészeti Alosztály PaNévadó ünnepség a kórházban Kedves, meleghangulatú ünnepség színhelye volt szombaton délután a szekszárdi kórház kultúrterme. A KISZ-fiatalok által feldíszített teremben névadó ünnepséget rendeztek Varga Imre és felesége kisleányának. » A hivatalos aktus során beszé-fc det mondott Kalmár József, a » Szekszárdi Városi Tanács vb-» elnöke, s a társadalmi anya-Ai könyvbe bekerült a kislány neve: Zsuzsanna. Ezután egymás után köszöntötték a résztvevők a szülőket és a kisleányt. Az úttörők dalokkal, szavalatokkal és virággal köszöntötték őket, s a kislánynak úttörőnynkkendőt ajándékoztak. Ajándékokat adtak át az anya munkatársai is, valamint a to- részéről hof AtA Képek a Budapesti Ipari Vásárról Kedd, 1902. május 22.Í Hatodik hetébe lépett az asturiai bányász-sztrájk [ színűnek tartják, hogy a viscayai» nagyolvasztó 15 ezer munkása is» csatlakozik hozzájuk. Amennyi-» ben ez megtörténik, a sztrájk új» erőre kap. Bilbao vidékén egyéb-» ként még mindig két-háromszáz-» ra teszik az őrizetben tartott» munkások számát. ► Az eddigi tapasztalatok szerint bevált csuklós busz után —• » amelynek mintapéldánya pár hónap óta közlekedik Budapesten P — valószínűleg hamarosan látható lesz a pesti utcákon a csuklós villamos is. Egyelőre azonban csak a vásár látogatói nézegethetik. rancsnokság járási tűzoltóversenyt rendezett őcsényben. A versenyen, amelyet a sportpályán bonyolítottak le, a községi, az ipari és mezőgazdasági üzemek, úttörők mintegy 60 önkéntes tűzoltócsapata vett részt. A csapatok közel 600 résztvevője a gyakorlatok során megfelelő felkészültséget mutatott. Külön is kiemelkedtek az őcsényi önkéntes tűzoltók, mert két csapatuk is — a férfi és az úttörő fiú — első díjat nyert. Ezzel elnyerték a járási tanács vándorserlegét, s pénzjutalomban is részesültek. Első ízben látható a Budapesti Ipari Vásáron aszfaltkeverő gépsor. A nagy érdeklődés, amely már az első napokban megnyilvánult a gép iránt, nem véletlen, hiszen az egész világon eléggé elmaradott az útépítő gépek gyártása. A „Pionír 25” gépsornak — amelynek csak egy részét tudjuk a képen bemutatni — óránkénti teljesítménye 25 tonna aszfalt, és működéséhez mindössze három ember munkájára van szükség. A vezérlő-„terem”- ből gombnyomással lehet irányítani a — szállítóberendezésekkel együtt — tíz egységből álló gépsor munkáját. A „Pionír 25”-tel egy idényben 80—100 kilométer aszfaltutat lehet megépíteni. A gépsort — amelynek értéke 3,2 millió forint — a Ceglédi Közlekedési Gépjavító Vállalatnál készítették. Az idén még öt ilyen aszfaltkeverő gépsort gyártanak, amiből három belföldi fel- használásra készül, kettőt pedig exportálnak. Budapestre érkezett a japán specialista ifjúsági iiga küldöttsége Atsushi Nakai-nak, a japán szocialista párt ifjúsági szekciója igazgatójának vezetésével Budapestre érkezett a japán szocialisjapán fiatalok a magyar ifjúság Országos Tanácsának és a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek meghívására néhány nazdasági osztálya .ielenti Á szekszárdi járás tsz-eiben halad legjobban a kukoricakapálás — Befejezéshez közeledik a cukorrépa-sarabolás Szekszárdon és a dombóvári járásban A Megyei Tanács VB mezőgazdasági osztálya jelelni a tavaszi növénytermesztési munkákról: május 19-ig a megye területén a termelőszövetkezetekben a kukoricavetést mindenütt befejezték. A silókukoricavetési tervek teljesítésében azonban szembetűnő az elmaradás. A bonyhádi járás tsz-ei silókukorica-vetési tervüknek csak 66,7 százalékát, a tamási járás termelőszövetkezetei csak 67,6 százalékát, a paksi járás termelőszövetkezetei csak 68,2 százalékát teljesítették. A megye termelőszövetkezeteiben mindenütt megkezdték, sőt legtöbb tsz-ben már be is fejezték a cukorrépa sarabolását. E munka befejezéshez közeledik Szekszárd város határában és á dombóvári járásban. Viszont nagyon sok még a tennivaló a tamási járás termelőszövetkezeteiben, ahol a cukorrépának 44 százaléka még sarabolatlan. A dombóvári járás szövetkezeti gazdái a cukorrépa-terület 34,1 százalékán az egyelést is elvégezték. A napraforgó egyelése, első ké- zfkapálása jól halad Szekszárd város és a szekszárdi járás termelőszövetkezeteiben. Megyei vonatkozásban azonban még sok a tennivaló, mert a napraforgóterületek 70 százaléka még nem látott kapát. Kukoricából legtöbbet a szekszárdi járás termelőszövetkezetei kapáltak meg eddig. Az első kapálás és egyelés a tamási járás területén még nem . kezdődött meg. A megyében a szövetkezeti gazdák az elmúlt napokban Ösz- szesen 3342 holdon végezték el a kukorica első kapálását. A Megyei Tanács VB mezőgazdasági osztálya a gyenge termelőszövetkezetekben folyó munkákat külön is értékeli. A kezdeti eredmények biztatóak. A dombóvári járás gyenge termelőszövetkezeteiben is befej ezéshez közeledik a cukorrépa sarabolása. Viszont nagy az elmaradás a tamási járás területén. A szekszárdi járás gyenge termelőszövetkezetei a napraforgó és a kukorica első kapálásában elhagyták a jó termelőszövetkezeteket is.-írd