Tolna Megyei Népújság, 1962. április (12. évfolyam, 77-99. szám)

1962-04-12 / 85. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁÖ 1962. április 12. a Szerkesztőség postájából — *1X1* hogy társadalmunk milyen szere tettel gondoskodik a mai öre­Háromszáz holdon elvetettük a cukorrépát, lencsét és a zabosbükkönyt TZf , , ^ hívott vendégeket. Az egyik út­A tsz-tagsag nagyon varta mar sat kezzel végeztük, hogy minél tör* b-islánv a németaikijaknak a tavasz megérkezését. Végre el- több gépi erőt tudjunk a tavaszi dallamos népdaf0]kata ^ne­erkezett az a nap, amikor meg- vetesek munkájára allitam. Eb- kelt Igen szórakoztató volt a kezdődhettek a földön a munkák, ben az évben 200 .holdon öntözé­Most KISZ-fiatalok cigánytánca is. Április 4-én is dolgoztunk. Fel- párosulnak a lehetőségek. szabadulási ünnepünket munká­val töltöttük el. Március 8-án Minárlk József megkezdtük a napraforgó vetését levelező js. Az őszi gabonák fejtrágyázá- Felsőnyék Egyszer mi is leszünk öregek minden percet kihasználva ses gazdálkodást folytatunk. Lesz T„hh ínoVwám nntn dolgozunk. Több mint 300 hol- kertészetünk, így nagyobb jőve- haneZott él amik az öieTék if don már elvetettük a cukorré- delemre van lehetőség, ha a tsz- korát elevenítSték Ll A műsor pat, lencsét es - zabosbükkonyt. tagsag szorgalmas munkájával utón érdekes beszélgetésnek vol­tam tanúja. Felelevenedtek a re- gi emlékek. Ferenczi bácsi fele­sége arról beszélt. hogy volt olyan időszak, amikor férje éjt nappallá téve dolgozott. Nem volt nyolcórás műszak. Közben Szige­ti Vili bácsi emelkedett szólásra. „Nagyon köszönöm mindnyájunk nevében a kedves estét” — mon- Kedves kis ünnepségnek vol- Megkezdődött a műsor. Fiatal dotta. Majd zene szólalt meg. tam tanúja Nagymányokon. A lány kezdi meg az öregek köszön Régi keringők. polkák dallamára helyi nőtanács rendezésében tar- tését. A nőtanács nevében Füré- egy kicsit fáradt lábakkal, de főttük meg a nyugdíjasok napját, di Ferencné szólt az idősebbek- fiatalos szívvel ropták a táncot Bár a nőtanács volt a kezdemé- hez. A múltról beszélt, betelje- az öregek. Szabados Éva nyező, velük együtt szorgoskod- sülhetetlen vágyakról, s arról, tanítónő' tak a brikettgyári KISZ-fiatalok, az úttörők, tanáraik vezetésével. A kultúrterem ajtajában asszo­nyok fogadták az öregeket. Egyi- kük-másikuk botjára támaszkod­va, ünneplőbe öltözve tipegett. Hamarosan megtelt a terem. Kedves kép fogadta a munkában megöregedett néniket, bácsikat, te el a téli estéket tizenhat tér- ka eredményeként került sor a Vizsgáztak az ezüstkalászos gazúatanfolyam hallgatói Értényben is haszrtosan töltőt- gazdagodtak. A szorgalmas mun­Fehér térítőkkel fedett asztalon melőszövetkezeti gazda. Az ezüst­sütemények, szendvics, sör, amit kalászos gazdatanfolyamon egy a nőtanács asszonyai készítettek, sor mezőgazdasági szakismerettel Hanyag porták, rendetlen gazdák vizsgára. A vizsgabizottság előtt minden hallgató megjelent és szép eredménnyel vizsgázott. A tanfolyamot Varsányi elvtárs, az Iregszemcsei Kutató Intézet mun­katársa vezette. Záróaktusként a hallgatók és a vizsgabizottság közös vacsorán vettek részt. Pály Dezső levelező immMMl HEIY! — csapott az ülésre, hogy por­felhő Szállt fel. Mit tehettem, vi- tatkozgattam még egy percig a gépkocsivezetővel, hogy mégis megengedhetetlen; hogy négy sze­mély helyét foglalja le a MÁVAUT. ő kedvezőbb helyzet­ben volt, én utazni akartam, ezért hallgattam csak el. Külön­ben vitánk még mindig folyna. De kezdem ott, ahol a történet kezdődött. (Elmondom, ámbátor nem vagyok híve, hogy nyakra- főre bírálgassuk az AKÖV-öt, van nekik bajuk éppen elég, egy- egy mérges hangú újságcikken kívül is.) Pécsre akartam utazni. Hétfőn reggel, a hétnegyvenötös busz- szal.' Szokás — mert sok az utas és kevés a busz —. hogy tüleke­dünk a felszállásnál. Nem így két utas. ök a járda szélén áll­tak, s egyikük felszólt a kalauz­néninek: — Annuska, két szolgálatit! Annuska bólintott, hogy rend­ben, és engedte a jámbor utazni óhajtókat egymás nyakára. Meg­telt a kocsi. Négy hely üres volt. Már kijött a forgalmista, hogy indítsa a buszt, amikor beszállt a két utas, kik lefoglalták a két helyet. Leültek, mit törődve az­zal, hogy még tucatnyian állnak. „Nekünk jogaink vannak” — mondja az egyik AKÖV-tisztvise- lő, mert azok voltak mind a ket­ten — és leültek a fenntartott helyre. Nekünk, utasoknak is — úgy hiszem — vannak jogaink. De ez még Hagyján! Ez még semmi ahhoz képest, ami később történt. Ment a busz, megállt egy-egy megállóban és kinyílt az ajtó, hallottuk a kinyilatkozta­tást: „Nincs hely.” A négy szol­gálati helyből csak kettő volt foglalt. Közben a Mocfa csárdá­nál lemaradt egy asszony, kar­ján ülő gyerekkel, Bonvhádra, kórházba indultak. Kakasd előtt ugyancsak lemaradt két asszony, gyerekkel. A fenntartott helven még mindig nem ült senki. Sőt a mecseknádasdi megállónál ter­hes anyát hagytunk ott, mert: Nincs hely. Közben a két „szol­gálati hely” — idézőjelbe kell tennem, mert már két szolgálati helyen két AKÖV-tisztviselő ült — még mindig üres volt. (Egy szolgálati hely van egy kocsiban.) Pécsváradig nyolcan-tizen álltak a kocsiban. S eszembe jutott: Azok az AKÖV-tisztviselők, akik oly nagy hangon foglaltattak maguknak helyet, még az indulás előtt, nem jutott eszükbe, hogy az üres he­lyekre valakit le is lehet ültetni, a családos anyát, a terhes anyát, vagy a kórházba igyekvő fiatal­embert? Nem, mert tudomást sem szereztek erről, nekik " is: „Vannak jogaik, nemcsak az utasnak.” Elhisszük, de ember­ségből kevés szorult beléjük: a kalauz és B. I. AKóV-tisztvise­lő is a sorban utolsó volt, mikor ezt osztották. A történtek után, engedtessék meg, hogy levonjak egy végkö­vetkeztetést: Nem szűnik meg az AKÖV-re addig a panasz-áradat, míg egyes tisztviselők így „vi­szonyulnak” a néphez, mint ők az utasokat titulálták. Ezen a vé­leményen volt a velünk utazó * két tanítónő, egy anyagbeszerző és a többi utas is, kik állva tet­ték meg az utat, míg a négy szolgálati helyen Pécsig egy ak­tatáska, egy kalauzkabát és két AKÖV-tisztviselő utazott. — PJ — llllllllllllllllllllllllllllllllllllllIllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllU: A falvakban né­melyik ház elejére kV van függesztve egy csillogó táblácska, rajta felirat: „Tiszta udvari rendes ház”._ Éz a roviä kis szöveg árulja el még az ar­ra vetődő idegennek is, hogy a házban a gazda, a gazdasszony nem sajnálja a dere­kát, a sarat, a meszet és a festéket, azon van, hogy az épület kívül belül ragyog­jon. Szép is, jó is, egészséges is olyan épületben lakni, él­ni, amelyik tiszta, csinos, rendes. Annál jobban bánt­ja a szemet, csúfítja a falu összképét a rendetlen udvar, a düledező kerítés, a levert vakolata ház vége. Aki végigsétál mondjuk g Jíétyi, . a mórágyi, a kakasdi, vagy az értényi ut- cqkon, itt is, ott is szemébe tűnik, hogy némelyik porta olyan, mintha gaz­dátlan lenne. Persze, nemcsak ezekben a községekben, másutt is akad elhanyagolt, falut csúfoló lakás. Furcsa, hogy né­melyik gazdasszony- nak évekig nem jut eszébe, hogy időn­ként meszelni, ta­pasztani, takarítani kell. Hogy nem elég csak lakni a házat, hanem gondozni is kell azt. Évről évre fejlőd­nek, kulturálódnak a megye községei.. Jár­dák épülnek, bővül a villanyhálózat, külön­féle hasznos, község­szépítésre vonatkozó elgondolások valósul­nak meg. Mindezeket lerontják, elcsúfítják a hanyag porták, a rendetlen gazdák. A tanácsoknak érdemes lenne egyszer a ven­dég szemével körül­nézni, nyomban ész- revennék a talán már meg is szokott rend.etlen portákat, s talán a helyi nőta- nács segítségével te­hetnének valamit, hogy sokkal több le­gyen a tiszta udvar, rendes ház. — szp — — Menj a pokolba! — mordult rá. — A fene egyen meg! Magára hagyta. Felrohant a szobájába és hanyáttvétette ma­gát a kereveten. Most választ ka­pott a legizgatóbb kérdésre: Elza tehát Magyarországon van, ezért nem találkozhattak az elmúlt hó­napok során. Belül megbocsátott neki és ismét szerelemre lobbant. Úgy érezte, hogy a végzet most már végleg eljegyezte őket. s egymáshoz tartozásuk attól függ, hogy mielőbb teljesítse a számá­ra kijelölt feladatot. Ezen az éj­szakán ábrándozva aludt el, s álmában Elzával sétált a Margit­szigeten. Mindenki nyugodt volt a villá­ban. Gyarmathy megkapta Kör- nertől a „fejpénzt” és önkívületi állapotban reggelig támasztotta az asztalt. Az ezredes is elégülten hajtot­ta párnára a fejét. Rose meg­ivott egy pohár pálinkát és egy rántással (ahogy a strip tease- bárban szokta) lefejtette magáról a ruhát. A{. ablakokban kialudtak a fé­nyek, elcsendesedett a München- környéki „szanatórium”, csak az amerikai lobogó csattogott hara­gosan odakint az áprilisi szélben. A REMETE HALÄLA Elérkezett az indulás napja. Horváth doktort Mr. Rogger hivatta. Ott volt Körner is. Ami­kor Rogger rezidenciájába be­lépett, mind a ketten felálltak, barátságosan üdvözölték. — Isten hozta, Mr. Szabó! Hellyel kínálták az íróasztal előtt. Kissé gyámoltalanul ült le a székre, tekintetét kíváncsian szegezte főnökeire. Körner köz­ben a bárszekrényhez lépett: italt és poharakat szedett elő. — Jó hírünk van a maga szá­mára ... nagyon jó hír! — mond­ta Mr. Rogger és felemelte az egyik poharat — de előbb öblít­sük le a torkunkat. Erős vodka volt, az orvosnak könnybe 'lábadt tőle a szeme, s tiltakozva tolta vissza Körner ez­redes kezét, amikor újra tele akarta tölteni poharát. — Köszönöm, nem kérek töb­bet. Csodálkozva néztek rá. — Csak nincs valami baja? — Dehogy — mondta Horváth, aki most meg akarta őrizni jó­zanságát — csak ... elszoktam az ilyen erős italtól. Különben nem tesz jót a fejemnek. — Nagyon helyes, nagyon he­lyes! — mondta Mr. Rogger — ön orvos, tudja, hogy mit szabad és mit nem. Ez nagyon jó dolog, én is megfogadom a tanácsát, de most beszéljünk a munkáról. (Folytatjuk) i Á kétyi színjátszók Tevelen A kétyi úttörőcsapat színjátszó csoportja kéthónapos fáradságos munka eredményeként tanulta be Váradi—Offenbach: Egy ma­rék boldogság című darabját. A hazai bemutatkozás után vendég­szerepeitek Felsőnánán, Murgán és az elmúlt napokban Tevelen. A csoportot minden községben kedvesen fogadták és nagy kö­zönségsikerük volt. Andorka Sándor levelező, Kéty aláírták a magyar—ko­reai KULTURÁLIS EGYEZ­MÉNY EZ ÉVI MUNKATERVÉT Előzetes tárgyalások után szerdán Budapesten, a Kulturá­lis Kapcsolatok Intézetében alá­írták a magyar—koreai kulturá­lis együttműködési egyezmény 1962-es évi munkatervét. Az 1962-es munkaterv a két ország szakembereinek kölcsönös tanulmány útját és kiállítások ren dezését irányozza elő. :•' I1:­A rendkívüli időjárás hatására felduzzadtak a Tisza mellék­folyói, különösen veszélyes a helyzet a Körösök vidékén a véde­kezés nagy feladatok elé állítja a vízügyi szolgálat szakembereit. Több helyen a víz már elöntötte a hullámtereket s néhány' tanya is víz alá került. A képen: Víz alá került tanyák a Körös menten. Előtérben látható a fákkal szegélyezett eredeti Körös-meder. MTI Foto — Kácsor László felv. Késve jöttek, mint a tavasz. Észrevétlenül, rejtélyesen táboroztak le az erdőben és csak szürkületkor árulták el cikázó, pisszegő repülé­sükkel: megérkeztek a szalonkák. De a vadászemberek tudták, hogy jönni fog­nak és már, várták őket. Külföldi vadász is ér­kezett „tiszteletükre’. A gemenci fák ilyen­kor még csupaszok, de az ágak ujja hegyén n ár ott feszül a levélbontás ígérete. Tavalyi avart törtek csizmáink, ami­kor a nyiladékon lefelé ballagtunk a grébeci holt vízhez, de a száraz falevelek alól már kék­fürtös virágok nyújtóz­kodtak a fényre. A Forgó-tón párokban járó vadkacsák sürög- tek. de a puska nem for­dult rájuk, mert ilyen­kor már tojást hord ma­gában a barna tollru- hás tojó. A szél úgy látszik, el­fáradt az egésznapos ro­hangálásban, mert alig rezdítette meg a tóparti fűzfák meztelen ágait. Késő délután volt, szür­kületbe hajló. Az első szalonka váratlanul röp­pent fel az útmenti cso­ntosból és mire a pus­kák lekerültek a váll­ról, villanó röpülésével már el is tűnt a szál­fák között. Óvatosan ballagtunk tovább. — Tegnap itt figyel­tem meg húzást — szó­lalt meg a vadőr — úgy fél hét tájban. De akkor magasan repültek, mert eső szemerkélt. Ma ta­lán szerencsésebbek le­szünk. öreg fák alá értünk. A föld itt nedvesebb volt, lapon jártunk, ahol kiadós eső után össze- gyülemlik a víz. Az ilyen helyeket szereti a szalonka. Hosszú, puha csőrével kutat a puha földben giliszták után. Távolabb vaddisznók csörtettek a sűrűben, a nyiladék végén őzsuta villantotta felénk fará­nak fehér foltját. A beszédes csendből alig észrevehetően vált ki a pisszegés, korrogás. Szalonkák repültek fe­lénk. Dörrenés vágta el a csendet, valami pu­hán huppant az avar­ban. A kutya halkan vinnyogott, szájában hí- mes tojásként hozta a törékeny madártestet. — A szenvedély lett úr az ösztön felett. A szalonka „szerelmének”, a fajfenntartó ösztöne kielégülésének tett pon­tot a végére az ember vadászó szenvedélye — jutott eszembe és egy ré­gen olvasott Áprily La­jos vers sorai ébredték fel bennem: — „...forró szívükre, gyilkos puska robban...” Estére egy kis füzérre való madár gyűlt össze. Puha tollabdaként ütöd- tek a hazafelé tartó va­dászok oldalához, barna szemükben tört fénnyel bámulták az avart, ami alól zölden villant ki az új -élet. a tavasz. (monostori)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom