Tolna Megyei Népújság, 1962. április (12. évfolyam, 77-99. szám)
1962-04-19 / 91. szám
0 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1962. ápiilis 19. SPO S: A területi ökölvívó-bajnokságért ekszárdi Dózsa—Nagykanizsai Kinizsi 16:4 tek. Az annak idején Szekszárd— ról elindult versenyzőket szeretettel fogadta a szurkolók népes serege. Remélhetőleg még sok kellemes percet szereznek majd a szekszárdi ökölvívó-szurkolóknak. A vendégele sajnos nem tudtak egyenrangú ellenfelei lenni a hazai együttesnek, összesen 7 hivatalos és két barátságos összecsapásra került sor, de csak a Daradics—Sümegi összecsapás hozott pontozásos győzelmet, a többi találkozó vagy leléptetéssel, vagy feladással végződött. Ha a többi találkozó is így alakul, aligha lesz majd jó felkészülési lehetőség a területi csapatbajnokság az NB Il-re. A mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be: Árpás Antal (baloldalt) a nap legszebb mérkőzését vívta a nagykanizsai Vinczével. A harmadik menetben Árpás földre küldte ellenfelét, majd a nagykanizsai edző feladta versenyzője kilátástalan' küzdelmét. Kálmán—Peti. Országos bajnokunk láthatólag arra törekedett, hogy ne nagyon ijessze meg a vendégversenyzőt, aki azonban az első menet után így is feladta a mérkőzést. 14:2. Lampert—Határvölgyi. A nagy- kanizsai versenyzőnek többször kettős fedezékben kellett védelmet keresnie Lampert pontos egyenesei ellen, de jól állta a sarat és csak a III. menetben adta fel a küzdelmet. 16:2. Borda—Kozma. Jóval könnyebb volt Kozma, aki egyáltalán nem tisztelte ellenfelét. így csak a III. menetben került sor a mérkőzés feladására. 18:2. Minthogy azonban a vendégcsapat a kívánt számú versenyzőt nem tudta ringbe küldeni, így a hivatalos végeredmény 18:2 helyett csak 16:4 lett. Két pár bemutató mérkőzést tartott. A Kerekes—Nyitrai és a Halász—Varga mérkőzés is jó küzdelmet hozott Kerekes—Nyitrai. Nyitrai bizonyult Vincze után a nagykanizsai Takács II., Sörös és Varga mérkőzés nélkül nyer. 6:0. Markos I.—Magda. Már az első lenetben 8-ig földre került a sndégversenyző, végül is egy meet után döntő fölénnyel nyert iarkos. 8:0. Borda Tibor (baloldalt) jó mérkőzésen állandóan fölényben vol ellenfelével szemben, aki végül is a harmadik menetben feladt; 41 küzdelmet. Szekszárd, 500 néző. Vezette: Kiss. (Pontoztak: Gáspár, Kovács, Bognár.) A vendégcsapat több súlycsoportban nem indított versenyzőt. így Takács II-nek, Sörösnek és Vargának sem akadt ellenfele. Mérkőzések nélkül is már 6:0 volt az eredmény a nazaiak javára. Ezen a találkozón mutatkozott be a szekszárdi szurkolóknak Borda és Lampert, akik az elmúlt esztendőben még a gyöngyösi NB I-es csapatban öklöz- | Markos II.—Köles. Sok szabálytalansággal tarkított dulakodás. A kis Markos nehezen tudott felülkerekedni hosszabb karú ellenfele ellen, akit két intés után sorozatos szabálytalanság miatt a vezetőbíró leléptetett. 10:0. Daradics—Sümegi. Eseménytelen első menet után Daradics nem tudott mit kezdeni hosszabb karú ellenfele ellen. Még a sok- | szór megcsodált ütőerejéből sem mutatott sokat, így megérdemelten nyert pontozással Sümegi. 10:2. Árpás—Vincze. A nap legszebb mérkőzése. Vincze Árpásnál is keményebben kezdett. Árpás azonban a második menettől kezdve magára talált és a III. menetben egy állcsúcsra helyezeti egyenessel elkapta a nagykanizsai fiút, aki 8-ig a földön volt, majd pedig repült a törülköző. Vastapssal köszöntötték a szurkolók Árpás győzelmét. 12:2. Lampert Gábor (baloldalt) a vasárnapi mérkőzésen bebizonyította tudását, tehetségét a szekszárdi közönségnek is. modorral, különösen az első menetben szerzett előnyt. Pontozásos győzelme is megérdemelt volt a kevés edzéssel rendelkező Kerekes ellen. A Halász—Varga mérkőzésen a két ifjúsági versenyző időnként nagy csatát rendezett, amelyet a keményebb Halász bírt jobban és Varga már az első menetben feladta a mérkőzést. . i ' .... T OLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség* 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 2S-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokná1 és kézbesítőkné1 Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft Á megyei labdarúgó-bajnokságért Kisdorog—Simontornya 1:1 (1:1) Kisdorog. 500 néző. Vezette: Schnierer. Kisdorog: Csányi — Déghy, Gscheidt II., Gscheidt I. — Simon, Becze II. — Becze I., Fazekas, Losonczi, Klein, Újvári. Simontornya: Haidinger — Kara, Szabó, Závodi — Havel, Baró- csai — Micskó, Bregovics, Pénzes, Gahó, Baum IV. Kezdés után a második percben Gahó—Pénzes—Gahó összjáték után a bal- összekötő gólt 15. 0:1. A gyors gólszerzés elbizakodottá tette a simontornyai együttest, míg a hazaiak elkeseredés helyett heves támadásokkal válaszoltak A közönség a sikertelen támadások miatt szidalmazta Kieint, akit a játékvezető figyelmeztetés után sportszerűtlen magatartásért kiállított. A négy csatárral küzdő hazai együttes mintegy negyedórái mezőnyjáték után Losonczi révén megszerezte a kiegyenlítő gólt. 1:1. Szünet után a hazai csapat került rövid időre fölénybe, majd Simontornya vette át a játék irányítását. Az utolsó negyedóra újra a hazaiak nyomasztó fölényével telt el. A simontornyaiak ellen több szabadrúgáshoz jut a csapat, a lövések azonban hol a sorfalon, hol Haidinger kezében válnak ártalmatlanná Befejezés előtt nem sokkal Závodi után- rúgással harckéDtelenné teszi az előrehúzódó Gscheidt I.-et. A játékvezető figyelmezteti, de a szabadrúgás elvégzése után újból szabálytalankodik, amiért a kiállítás sorsára jut. Az eredményen már egyik csapat sem tud változtatni. Túrái Bátaszék—Bonyhád Í:1 (1:0) Bátaszék, 1000 néző Vezette: Kovács (Fejér megye). Bátaszék: Bodony — Zeier, Kiss, Nagy — Honti, Bozsolik — Horváth, Toronyi, Bodoki, Tóth, Székely. Bonyhád: Kovács — Wágner, Endrődi, Borsodi — Szabó, Péter — Pataki, Vajda, Váradi, Flá ding, Szegedi. A mérkőzés elején mindkét csapat hatalmas iramot diktál. A 8. percben Fláding viszi fel a labdát, de lövése emberben akad el. Később Szabó egy összecsapásnál lesérül és a félidő végéig a jobb-izélső helyén statisztál. A 11. percben Tóth szökteti Székelyt, de lövését Kovács ártalmatlanná teszi. Később Horváth lövése okoz gondot a bonyhádi kapuvédőnek. A 21. percben Bodoki a baloldalon lévő Székelyhez továbbít, aki mintegy 16 méterről megszerzi a vezetést. 1:0. Hosszú mezőnyjáték után a 40. percben Pataki lövése az oi- dalhálóban köt ki. A másik kapunál Tóth lövését védi jó érzéki kel Kovács. A 43. percben egyenlíthetne Bonyhád, amiko* Fláding a jő helyzetben lévő Vajdához továbbít, de ő fölé lő. lő. AH. félidőben a bonyhádi csapat Szabó nélkül áll ki. Ebben az időszakban lényegesen esik a játék irama. A 4. percben Fláding nagy lendülettel tör kapura és Bodonynak merész rávető* déssel kell tisztázni. Fokozatosan a vendégcsapat veszi át a játék irányítását. A 20. percben Szegedi—Fláding—Vajda adogatás után a jobbösszekötő lövését védi Bodony. Később Fláding küld nagy lövést a hazai kapura, melyet Bodony tisztáz. A következő percben egy beívelt labdát Bodony az alapvonal felé üt, Nagy feleslegesen kézzel érinti. 11-es. A büntetőt Szegedi értékesíti. A hátralévő időben a bonyhádi csatársor rohamoz, de nein bír a hazai védelemmel. Említést érdemel még Toronyi, illetve Fláding lövései Bírálat: A nagyiramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek bizonyultak jobbnak. A 10 emberrel küzdő bonyhádi csapat jó együttes benyomását keltette, jók: Zeier, Bodony, Székely, illetve Péter, Vajda, Szegedi. ' Stang Hőgyész—Dombóvári Szpartakusz 4:1 (3:0) Hőgyész, 400 néző. Vezette: Csordás. Hőgyész: Borsos — Máté, Bősz I, Krizl — Lőrincz, Szentes — Witzl II., Aszmann, N ich tér, Reizer, Steckler. Dombóvár: Csutorás — Tamás, Kor- pádi, Schneider — Arató, Gálosi — Teszler, Márton, Domonkos, Horváth, Gaál. Kezdés után a hazaiak lépnek fel támadólag és a 2. percben Nlchter tisztán kapja a labdát és biztosan helyezi Csutorás kapujába. Továbbra is Hőgyész támad és két perc múlva újabb gólszerzési alkalom nyílik, de Witzl II. lövése a kapufáról pattan a mezőnybe. A hazai rohamoknak előnye, hogy a 8. percben újabb gól esik. Steckler szögletét Csutorás kiSzerkesztői üzenetek Vicze János, Dombóvár: Bírálatával egyetértünk, de a megtörténten már változtatni nem tudunk. A jövőben — a lehetőségekhez képest — tudósítóink írásait jobban felülbíráljuk és ellenőrizzük. KISZ-fiatalok, Ozora: A fejleményeket figyelemmel kísérjük, tehát tudomásunk van mindenről. Rövid időn belül az illetékes szervekkel kimegyünk és felülvizsgáljuk az ügyet. * Olvasónk jeligére, Tamási: Mi is úgy tudjuk, hogy a tamási sportvezetők óvást nyújtanak be a döbröközi mérkőzés ellen. A játékvezető jelentése alapján a szövetség megvizsgálta a szóban- forgó játékos játékengedélyét, és megállapította, hogy jogosan szerepeltette Döbrököz. öklözi és ezt Reizer hanyattvetődve küldi a hálóba. 2:0. Hőgyész különösen a jobbszélen veszélyeztet. Nichter—Aszmann— Witzl II. a labda útja, majd a kifutó Csutorás mellett Witzl II értékesít. 3:0. A gól után a vendégek támadnak, a hazai védelem azonban biztosan áll a lábán. A 14. percben szögletrúgáshoz jut Dombóvár, amit Krizl fejjel ment a kapufa segítségével. A II. félidőben még nagyobb iramot diktál a vendégcsapat, de játékosat a jobb helyzetnél is jobbakat keresnek és ilyenkor már a hazai védelem is közbelép. A 7. percben a vendégek fölénye góllá érik, Márton révén. 3:1. Röviddel ezután ismét gólt ér el a vendégcsapat, de a játékvezető les címén nem adja meg. Ezután a hazaiak is támadnak. A hazaiak tervszerűen védekeznek és hirtelen indítanak támadásokat. Ebben különösen Aszmann és Nichter jeleskedik. így változó a játék, közben Borsos két esetben is az utolsó pillanatban ment. Ismét a vendégek kerülnek fölénybe. A 40. percben születik a mérkőzés legszebb gólja. Nichter hosszú labdával küldi támadásba Aszmannt, aki lefutja a védelmet, kicselezi Tamást, majd a kimozduló Csutorás mellett szép gólt lő. 4:1. Bírálat: Hatalmas iramú mérkőzésen a technikásabb vendégek nem bírtak a lelkesen és jól játszó hazaiakkal. A hazaiak megérdemelték a győzelmet, de a gólarány túlzott. Jók: Aszmann (a mezőny legjobbja), Nichter* Witzl II.. illetve Horváth, Kor- pádi, Márton.