Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-14 / 61. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. március 14, Befejezéshez közelednek az eviani tárgyalások Párizs (MTI). Az eviani tár­gyalásokról a francia és az algé­riai miniszterek nyolc óra hosz- szat tartó hétfői tanácskozása után ellentétes hírek terjedtek el. A francia félhivatalos sajtó­irodának késő esti jelentése ar­ról szólt, hogy a tárgyalófelek között kész a megegyezés, csupán formai kérdések elintézése van hátra. Ezt az optimizmust tük­rözik egyes francia lapok nagy­betűs címei. „Kedden végre min­den elrendeződik” — írja az Aurore. „Ma megkötik a fegy­verszüneti egyezményt” — jelen­ti a Combat. Az algériai kormány képvise­lői, akik kedd hajnalig tanács­koztak a Leman-tó svájci part­ján lévő szállásukon, tartózkodó­an nyilatkoztak. „Meg nem értés­be ütközünk, ami meglepetést és csalódást okoz. Az az érzésünk, hogy bűvös körben keringünk” *— mondották. A francia hivatalos rádió kedd reggeli kommentárja már mér­sékelt optimizmussal szerdára vagy csütörtökre jósolja a fegy­verszünet létrejöttét. Héttőn, az eviani tárgyalások eddigi leghosszabb ülésén, főleg a fegyverszünet utáni időszakkal összefüggő politikai és katonai kérdések szerepeltek. Megfigye­lők véleménye szerint megegye­zés jött létre a fegyveres végre­hajtó szerv és a helyi karhata­lom vezetése kérdésében. A pol­gári karhatalmat képviselő ..ideig lenes kormány” elnöke az FLN képviselője lett. Dr. Mosztefaj novét emlegetik, aki jelenleg az algériai ideiglenes kormány kép­viselője Rabatban. A karhatalmi erők viszont egy francia tábor­nok parancsnoksága alatt fognak állni. Közeledés történt az algé­riai menekültek és az átmeneti időszak igazságszolgáltató szer­veinek kérdésében is. Az Humanité tudósítójának je­lentése szerint azonban továbbra is nézeteltérések vannak az al­gériai francia erők kivonása kér­désében. Az FLN azt követeli, hogy a népszavazást követő egy Stadia megbízólevelét a nemzetközi aiomerőszervezet mslíé kinevezett állandó magyar képviselő Bécs (MTI). A magyar kormány határozatot hozott arról, hogy a nemzetközi atomerőszervezet mel lett állandó képviseletet létesít Bécsben. Az állandó képviselet vezetésével dr. Bárd Károly kö- vétségi tanácsost bízta meg. Dr. Bárd Károly március 12-én átadta megbízólevelét dr. Arne Sigvard Eklundnak; a nemzetközi atomerőszervezet vezérigazgatójá­nak. Á leszerelés napja Indiában Delhi (TASZSZ). Az indiai béketanács kezdeményezésére hét­főn egész Indiában megtartották a leszerelés napját. A különböző államokban gyűléseket, előadá­sokat tartottak, s ezek résztvevői hangsúlyozták elszánt akaratu­kat. hogy a végső győzelemig harcolnak az általános leszerelé­sért, megakadályozzák, hogy az imperialista hatalmak kirobbant­sák a pusztító nukleáris háborút. Delhiben nagygyűlést tartottak s ezen a nemzetközi Lenin-béke- díjjal kitüntetett Rameshvari Nehru asszony mondott beszédet. A nagygyűlés résztvevői hatá­rozatban követelték, hogy a leg­st rgősebben kössék meg az ál­talános, teljes és ellenőrzött le­szerelési egyezményt, s India küldöttsége Genfben tegyen olyan konkrét javaslatokat, ame­lyek kimozdítják a leszerelés kérdését a zsákutcából. A határozat szövegét megküld­ték Nehru indiai miniszterelnök­nek és a genfi tizennyolc-hatalmi leszerelési bizottságnak. éven belül hatvanezer főre csók- lampolgársága tart — 200 000 fő- kentsék, két év alatt pedig — a nyi francia katonaság maradhas- támaszpontok kivételével — tel- son. jesen vonják ki a francia csapa- A vitás kérdések ellenére min- tokat Algériából. Francia rész- den jel arra mutat, hogy a tár­ról az a kívánság, hogy az önál- gyalások befejezéshez közelednek ló algériai államban három évig és a fegyverszünet bejelentése — amíg az európaiak kettős ál- már csak napok kérdése. Ben Bellát és társait rövidesen szabadon bocsátják Párizs (MTI). Párizsban el­terjedt hírek szerint Ben Bellát és négy minisztertársát rövide­sen szabadon bocsátják. Az Au- noy kastély foglyait valószínű­leg néhány órával a fegyverszü­neti egyezmény aláírása előtt ad­ják át a marokkói király kép­viselőinek. Az elhatározást biz­tonsági okokkal indokolják. Az algériai miniszterek poggyászá­nak egy részét már elszállítot­ták a kastélyból. Rabati jelentés szerint a ma­rokkói fővárosban az algériai kormánytagok fogadására készül­nek. Rabatba érkezett Ben Bella édesapja is. A francia dolgozók Bidault ós Soustslle letartóztatását követelik Párizs (MTI). Két és félmillió dolgozó vett részt Párizsban és környékén hétfőn délután a 2 OAS elleni félórás tiltakozó sztrájkban. Lyon, Marseille, Le Havre, Bordeaux és más váro­sok munkássága is csatlakozott az általános sztrájkhoz. ésE|J nap alatt 29 halott sebesült Algériában Párizs (MTI). Algériában sztráj kok, fegyverlopások, géppiszto- lyos és bombamerényietek jel­lemzik az egyre feszültebb lég­kört. Az utóbbi 24 óra alatt 42 merényletet követtek el az al­gériai városokban. A támadások következtében 29-en haltak meg, 32-en pedig megsebesültek. A legsúlyosabb a helyzet Al­gírban. A Város utcáin tízezer csendőr és katona teljesít szolgá­latot, a város határában pedig további 30 000 katona áll készen­létben. Ennek ellenére az OAS szabadon garázdálkodik az utcá­kon. Hétfőn ismét több arab já­rókelőt lőttek agyon. Az algíri fogház kórházából az OAS el­szöktetett egy banditát, aki az elmúlt hetekben száz merényle­tét követett el. A francia fegyveres erők vál­tozatlanul az arab lakosság ..fé- kentartását” tartják legfőbb fel­adatuknak. Az Arzew-kikötő- városban az arab tüntetők ellen intézett sortűznek összesen 15 ha­lálos áldozata volt. A „rend fenn­tartását” itt az idegenlégió csa­pataira bízták. Az NDK berlini államhatáránál normalizálódott a határforgalom Berlin (MTI). A Német Demok­ratikus Köztársaság berlini ál­lamhatáránál lévő átkelőhelyek­nél néhány nap óta már teljesen azonos az útlevélvizsgálat és a vámkezelés, mint az NDK körüli államhatár határállomásain. A külföldiek részére nyitott Fried- richstrasse-i átkelőhelynél nem­régiben földszintes épületet emel­tek, s néhány nap óta már a kö­vetelményeknek megfelelő helyi­ségekben folytatják le a határ- állomásokon szokásos vizsgálato­kat. Az átkelő személyeknek szombat óta közölniök kell az NDK vámőreivel, milyen pénz­nem, mennyi keleti márka és külföldi valuta van náluk, be kell mondaniok a náluk lévő ér­téktárgyakat is és erről szabály­szerűen kiállított vámcédulát kapnak. Ez az eljárás berlini vi­szonylatban nehézkesnek tűnik, mert hiszen hosszabb ideig tart az eddiginél, azonban semmiben sem különbözik a rendes határál­lomásokon tapasztalható normális eljárástól. Nyugat-Berlin vezető körei to­vább fokozzák azt a tevékenysé­güket, amelynek célja nyugtala­nító légkört teremteni és meg­zavarni ezzel a genfi tárgyaláso­kat. Valamennyi hétfői lap azzal rémíti a nyugat-berlini lakossá­got, hogy a frontváros blokádjára van kilátás. A Nacht-Depesche című lap piaiiátbetűs főcíme is ezt harsogja. Az amerikaiak nyu­gat-berlini rádióadója, a Rias hétfő este negyed nyolckor hosz- szan foglalkozott a három légi­folyosó kérdésével és — akárcsak a Der Abend című lap hétfő esti kiadásában — „megnyugtatta” Nyugat-Berlin lakosságát, hogy nem kell tartani a blokádtól, mert az Amerikai Egyesült Államok légierejének Cargomaster—133. típusú óriásrepülőgépei, amelyek eredetileg az Atlas-rakéták szál­lítására készültek, blokád esetén a három légifolyosón fognak köz­lekedni. „Tíz ilyen teherszállító repülőgép lebonyolította volna annak a tehernek a szállítását, amit Nyugat-Berlin blokádja ide­jén egy hónapban 270 gép szállí­tott” — állítja a Der Abend, hoz­zátéve, hogy egy ilyen óriásgé- pan 50 tonna teher fér el. A Der Tag című lap már nem ilyen hi­székeny, és csak 25 tonnáról ír. A nyugat-berlini lapok azon állításával kapcsolatban, mintha a légifolyosókon valaki is zavarná a közlekedést, a francia helyőrség parancsnok szóvivője hétfőn kije­lentette, hogy „csupán alaptalan híresztelésekről, feltevésekről van szó.” Gizenga súlyos beteg Kairó (MTI). Az ázsiai és afri­kai népek szolidaritási tanácsá­nak kairói irodája közleményt hozott nyilvánosságra. — Leo- poldviileből érkezett hír szerint Antoine Gizengát, a kongói nép hű fiát, akit most a Kongó folyón lévő Bulabemba szigetén tartanak fogva, rabtartói arzénnel meg­mérgezték és állapota rendkívül súlyos — hangoztatja a nyilatko­zat. Közli, hogy a volt miniszter-* elnökhelyettes állapota rohamo­san romlik. A szolidaritási ta­nács titkársága az afrikai néphez és a világ minden békeszerető né­péhez fordul közbenjárásáért Gi­zenga életének megmentése érde­kében. Miközben illetékes politikai té­nyezők újabb találkozót készíte­nek elő Adoula miniszterelnök és Csőmbe között, Georgetownból érkezett hír szerint Csőmbe kü- lönmegbízottja oly értelmű nyi­latkozatot tett a sajtónak, hogy Katanga semmi szín alatt sem egyesül újra Kongóval. Az erre vonatkozó döntést a napokban hozták meg a katangai főváros­ban — jelentette ki Hubert Ju­lian „repülőezredes”, aki már hosszabb ideje működik Brit- Guayanában a Csőmbe féle kor­mányzat képviselőjeként. A Pravda kulöntudásítóinak kommentárja a genfi tanácskozást megelőző légkörről Moszkva (TASZSZ). A Pravda közli genfi különtudósítói — Nyekraszov és Menysikov —cik­két arról a légkörről, amely ki­alakult Genfben a tizennyolc ha­talmi bizottság tanácskozásainak küszöbén. Érintve a leszerelési tárgyalások megegyezéses elvei­ről szóló szovjet—amerikai kö­zös nyilatkozatot, a tudósítók a következőket írják. — A szovjet—amerikai doku­mentumban távolról sincs min­den kidolgozva. Komoly eltéré­sek mutatkoznak egy sor problé­mában, többek közt az ellenőr­zés kérdésében vallott nézetek között. Mindazonáltal a leszere­lés kérdésében rendezett nemzet­közi találkozók még soha nem rendelkeztek ilyen kiindulási ponttal. Miért van hát, hogy Nyugaton „az általános pesszimizmus lég­köre” uralkodik, ahogy azt pél­dául a svájci National—Zeitung írja? Formálisan a bizottság munkájának megkezdésekor vál­nak ismeretessé a nyugati hatal­mak javaslatai és nézetei. A saj­tóközlemények azonban már most feltételezni engedik e ja­vaslatok és nézetek irányát. Ha hinni lehet e közleményeknek, a Nyugat az általános és teljes leszerelés programjának meg­vitatása útjáról a fő kérdéssel közvetlenül össze nem függő kér­dések terméketlen vitájának zsákutcájába akarja vinni a bi­zottságot. • így például a New York Times véleménye szerint csak akkor le­het majd tárgyalni a leszerelés­ről, ha létrejött a megegyezés más kérdésekben. E kérdések kö­zött a lap elsőként nevezi meg a nyugat-berlini, a laoszi, és egyéb rendezetlen politikai problémá­kat. A fogás nem új, a nyugati hatalmak a múltban is valahány­szor ki akartak térni a konkrét tárgyalások elől, és leplezni akar ták, hogy számukra nemkívána­tos a leszerelés, ehhez a fogáshoz folyamodtak, a leszerelést össze­függésbe hozták más problémái? megoldásával, méghozzá a nyu­gati feltételek alapján. Egy másik feltételt is szab a New York Times. A teljes le­szerelésről folytatandó konkrét tárgyalások megkezdése alőtt „megegyezésre kell jutni a nuk­leáris kísérletek ellenőrzött eltil­tásáról”. Ebben nem lenne sem­mi rossz, ha valóban egy ilyen megállapodásról lenne szó. De mint ahogy a kísérletek megszün tetésének kérdésében folytatott és a nyugati hatalmak hibájá­ból felbomlott tárgyalások, va­lamint a Pentagon és más ame­rikai hivatalok e kérdésben val­lott nézeteit ismertető sajtóköz­lemények bizonyítják, a NATO vezetői a kísérletek bizonytalan és ideiglenes megszüntetésének spanyolfala mögött ilyen vagy olyan formában meg akarják te­remteni legalizált kémhálózatu­kat a Szovjetunió területén. E tervek — amennyiben nem az újságírói fantázia termékei — nem alkalmasak arra, hogy he­lyes mederbe tereljék a genfi értekezlet munkáját — állapítja meg Nyekraszov és Menysikov. Befejezte munkáját a balkáni eavleiOkidési bizottságok második, Szófia (MTI). Hétfőn este Szó­fiában befejeződött a balkáni együttműködési bizottságok má­sodik értekezlete. A balkáni együttműködési bizottságok má­sodik tanácskozásán a tanácsko­zást megrendező bolgár balkáni bizottság képviselőin kívül a ju­goszláv, a görög, a román és a ciprusi bizottságok küldöttei vet­tek részt. A tanácskozáson a kül­döttek megvitatták a balkáni együttműködés lehetőségeit és számos javaslatot tettek e eélo£ megvalósítása érdekében. A ta­nácskozás befejeztével a tanács­kozás részvevői közös közleményt szófiai tanácskozása írtak alá, amelyet kedden hoz­tak nyilvánosságra. A balkáni együttműködési bi­zottságok második tanácskozásá­nak befejezéseként hétfőn este a bulgáriai együttműködési bizott­ság nagygyűlést rendezett a „Bul­gária” hangversenytermében, amelyen több mint ezer szófiai dolgozó vett részt. A nagygyűlé­sen Szava Ganovszki, a bizottság elnöke bejelentette, hogy a kö­zeljövőben létrehozzák a balkáni népek széleskörű fórumát, a bal­káni népek kongresszusát, ame­lyen szélesebb alapokon vitatják meg a balkáni együttműködés problémáit. Fasiszta terrorbanda-vezérek arcátlan provokációja osztrák újságok ellen Bécs (MTI). Nagynémet re- vansista bombamerényietekre va­ló felbújtás, soviniszta uszítás bűntetteinek szélsőjobboldali oszt­rák vádlottal rágalmazúsi pert indítottak négy bécsi újság: a kommunista Volksstimme, a szo­cialista Welt am Montag és az Arbeiter-Zeitung, valamint a pol­gári koalíciós Neues Österreich ellen, mert ezek a lapok „neo­náciknak” bélyegezték őket. A fő magánvádló dr. Norbert Burger egyetemi docens, Günther Schweinberger mérnök és Hans Sauer főiskolai hallgató, mind­hárman nagynémet beállítottsá­gú, közismerten fasiszta diákszer­vezetek vezetői, nem azt kifogá­solják az inkriminált laptudósí­tásokban, hogy azok leleplezték az olaszországi terror-merényle­tekben játszott felbujtó szerepü­ket, amelyet egyébként a Rómá­ban elfogott és börtönbüntetésre ítélt osztrák és nyugatnémet ter­rorista diákok bűnpere minden kétséget kizáróan be is bizonyí­tott. Kizárólag a „neonáci” meg­jelölés ellen tiltakoznak, mert — bécsi jogászok véleménye szerint — attól tartanak, hogy az igaz­ságügyi hatóságok a tiltott rob- banó-anyag rejtegetés és terror­merényletekre való felbújtás cí­mén ellenük már megindított bűnvádi eljárást az illegális nem­zeti szocialista szervezkedés vád­jára is kiterjesztik. A hitleri Anschluss keddi tra­gikus évfordulójára készülő de­mokratikus osztrák közvélemény óriási felháborodással fogadta a pokolgépes és plasztikbombás ná­ci diákvezérek arcátlan provoká­ciójának hétfőn nyilvánosságra került hírét. Hadijelentés a laoszi lázadók veszteségeiről Hanoi, (TASZSZ). Mint a Laosz hangja rádióadó jelenti, a laza­dók február hónap folyamán har­mincegyszer sértették meg a fegy­verszünetet, támadásokat intéz­tek a szövetséges csapatok által felszabadított lakott területek el­len. A kormánycsapatok és a Patet Lao egységei kénytelenek voltak ellencsapással válaszolni. A har­cok során a lázadók közül 199-en meghaltak, 342-en megsebesültek, és 78-an fogságba estek. A szö­vetséges csapatok 14 aknavetőt zsákmányoltak, húrom katonai repülőgépet lelőttek, és hatot megrongáltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom