Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-08 / 56. szám
1962. március 8. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 I közösségnek támogatni keil a rászorulókat Hogyan használták fel a szociális alapot a szekszárdi járás termelőszövetkezetei ? AZ EGYIK TERMELÖSZÖ- adási közgyűlések. Most összesí- megfelelő összegű szociális ala- VETKEZET irodájába még a tik a termelőszövetkezetek gaz-- pót képeztek esetenkénti segélye- múlt nyáron idős, hajlott ember dasági eredményeit. Arra vol- zésére, illetve a betegeknek mun- kopogtatott be. A fiatal köny- tunk kíváncsiak, a szekszárdi já- kaegység-jóváírásra. Néhány ter- velőlánytól azt kérdezte: rás termelőszövetkezetei hogyan melőszövetkezetben viszont hiány — Nem kaphatnék valami se- gazdálkodtak a szocíális-kulturá- zott ez az alap: a decsi Egyetgélyt? Már a második hónapja lis alappal. értésben, az Uj Korszakban, a alig bírom magam. Kevés lesz Meglepő és jóleső tapasztalat harci Petőfiben, éppen a gyenge az a munkaegység, amit eddig volt az, hogy az erősebb, jobban gazdákodás miatt. tudtam magamnak... gazdálkodó termelőszövetkezetek A SZOCIÁLIS ALAP MELAz öregen valóban látszott, tekintélyes összegekkel tudták LETT —megemlítjük — több ter- hogy beteg, hogy alig lézeng. segíteni a rászorulókat, vagy ál- melőszövetkezetben kulturális cé— Sajnos, nem tudunk adni doztak kulturális célokra. lókra is tudtak fordítani bizosemmit. . tapa«7TAI at ny°s összegeket. Televíziót vásá— A sógorom Faddon lakik, ALIALANOh 1 ArM£iala , rolt a harci uj Élet és a sárpili- azok kapnak. Valami szociális hog?r a f?°cla !s. segélyezést si termelőszövetkezet. A faddi segélyt — bizonytalankodott az aS*„' Lenin Tsz klubjának felszereiéhangba hoztak a tanáccsal. A ta- ,, ______.. JA ... . n ácsok is költségvetésükből bi- set gyarapította. A batai Novem- zonvos összeget fordítanak ilven ber 7 a legjobban dolgozó tago- ^,nI°S kát balatoni üdülésre küldte. öreg. — Nálunk nincs. De kérje a vezetőséget, hátha tudnak valahogyan segíteni. Ehhez hasonló beszélgetés sajcélra, el kellett tehát kerülni, ? Ä rtSÄ SSL=L.“ÄS A szövetkezetek jó vagy rossz ü°! segélyt, ugyanakkor mások esetvevő, kereső tagok jövedelmére hat ki. hanem szókéra is, akik ben elhangzik; a gyengén gaz- leg kimaradjanak. dalkodo, kicsi anyagi erővel ren- A faddi Lenin Termelőszövet- . , . .., ... . . delkezo szövetkezetekben. Az kezetbpn a múlt évben mintegy betegségük, idős koruk miatt alapszabály szerint szociális-kul- 124 ezer forint volt a szociáfis részben vagy teljesen munkakép- turális alapot kell képezni a jö- segélyezés összege pénzben és teleitekké válnak vedelem bizonyos százalékából, munkaegységben Itt már nem Hu.sz évvel /fze," Í n^s,voJ1 sok viszont ahol rossz volt a gazdái- kell félnie annak, aki hosszabb magara maradt. idos, beteg em- kodas, ott elenyésző összeg jut id6n keresztül beteg, hogy ke- be,r. ^állóban elte le meg hát--------------,------ keresete Tizenöt nan ralevo napjait. Ma viszont a terv es lesz a Keresete, nzenot nap ■, npj, aznk emherután naponta 0,75 munkaegysé- meloszovetkeze.neK azok emöer get írnak jóvá részére. A szövetkezet ezen íelül esetenként halálozási, szülési erre az alapra. A jól működő, vagy gazdaságilag már jól megalapozott szövetkezetekben már erre a célra is nagyobb összeget — vagy mun kaegység-jóváírást — tudnak biz- egyéb segélyt adott a rászorulók- tosítani. Van termelőszövetkezet, nak; ezek összege eléri a 25 000 amely a szociális-kulturális alap- forintot. ból rendszeresen juttatott segélyt A tengelic-szőlőhegyi Uj Élet séges megélhetéséről is gondoskodni kell, akik a munkából kiöregedtek. Ez a fiatnlabbakon, azok munkáján múlik; minél gazdagabbá teszik szövetkezetüket, annál több jut szociális alap ra, annál könnyebben támogatSzerkesztőségi üzenet — Bonyhádi motorosok és autósok! A 68-as úttal kapcsolatos kérdésükre válaszoljuk: Az út építésével kapcsolatos cikket a közeljövőben jelentetjük meg, abból választ kapnak arra, hogy nyugodtan, biztosan, és főleg pormentesen utazhatnak-e a Balatonra. kalászt, a bátaszéki Búzakalászt, a bátai November 7 Tsz-t, ahol Felszakadozó felhőzet Várható időjárás csütörtök estig: A Dunántúlon felszakadozó felhőzet, keleten még erősen felhős idő. hófúvások. Élénk északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2. mínusz 2 fok között. Színjátszó csoport alakult Pusztahencsén A pártszervezet segítségével az utóbbi időben fellendült Pusztahencsén a KISZ-munka. LegÉnekkarok bemutatója Pakson Március 18-án érdekes kulturális esemény színhelye le6z a paksi Petőfi Művelődési Ház. Ezen a napon mutatkoznak be a községnek Németkér, Dunaszent- györgy községek énekkarai, valamint a helyi gimnázium dalosai. Műsorukban népdalok és kórusszámok szerepelnek. A programban más műfaj is helyet kapott. így például szavalatok és egy egyfelvonásos színdarab bemutatására is sor kerül. MOZIMŰSOR DOMBÓVÁR: március 9—11-ig. Felmegyek a miniszterhez. Magyar film. Március 12—14-ig. A kilencedik kör. Jugoszláv film. DUNAFÖLDVÁR: március 9— 11-ig: A kobra akció. Szovjet fi!m. Március 12—14-ig: Mágnás Miska. Magyar film. PAKS: március 10—11-ig. A szép Inkeri. Finn film. Március 13—14-ig. A kobra akció Szovjet film. SZEK- SZÁRD: március 8—11-ig. A ká- pó. Olasz film. Március 12—14-ig: Békét az érkezőnek. Szovjet film TAMÁSI: március 9—11-ig: A kilencedik kör. Jugoszláv film. Március 12—14-ig: Éva aludni akar. Lengyel film. TOLNA: már- cius: 9—11-ig: Békét az érkező nek. Szovjet film. Március 12— 14-ig: A kápó, Olasz film. utóbb tíztagú színjátszó csoportot alakítottak a kiszista fiatalok. A színjátszó csoport vasárnap, március 4-én egyfelvonásos színművet adott elő a helyi művelődési házban. A pusztahencsei pedagógusok segítségével húsztagú énekkart is szerveztek. Az ifjúság kulturális rendezvényeit, annak ellenére, hogy kis községről van szó, 250— B. I. a megbetegedett, vagy munka- Termelőszövetkezet is segítette bat;|a a kozosséf? a rászorulókat képtelen tagoknak. Másutt juta- erejéhez mérten a rászorulókat, lomként gyógyüdülésre küldték Itt tízezer forintot osztottak szét, őket — vagy televíziót vásárol- részben pénzben, részben termé- tak, a szövetkezet könyvállomá- szetben. nyát gyarapították. Sorolhatunk még néhány terMost zajlottak le a zárszám- melőszövetkezetet: a fácánkerti-Vörös Hajnalt, a tolnai Aranv300 néző látogatja rendszeresen. WV\AA/VW\0/WV\AAA/SAAAAAAA/VWW>AAAAAAAA/ Bölcske szégyenfoltjai Bölcske község meglehetősen közismert, sokat írnak róla az újságok. Külső látszatra itt is úgy zajlik az élet, mint sok más hasonló jellegű községben. A községnek van azonban egy olyan sajnálatos szégyenfoltja) amilyen szerencsére legtöbb községben nem akad. Az utóbbi években számtalan emberélet elleni bűntettet derítettek fel a hatóságok. Az elmúlt években ítélték el az egyik személyt, aki meggyilkolta saját édesanyját. Egy „szerelmespár” is a bíróság elé került, ők az útjukban álló feleséggel végeztek. Nagy port vert fel az a tárgyalás is, amelynek vádlottja kemencében elégette a saját férjét. A bíróság mindegyik ügyben megfelelő ítéletet hozott. De az érthetetlen, hogy még ezután is sor került hasonló jellegű súlyos bűncselekményre. Most folyik az eljárás Móricz János ügyében, aki együtt élt egy asszonnyal és az asszony kétéves kislányát olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermeket életveszélyes sérülésekkel szállították a kórházba. IKxizmí llXÍZ/CL... Kovács Sanyi tamási úttörő né- Sikeresen árusított több szövetke- hány könyvvel a hóna alatt beko- zeti dolgozó is: Garas Mária 300, pogtatott a szomszédba: Lamovszki Anna 205, Kelemen — János bácsi, a könyvesbolt- Zoltánná 160 forint értékű könytal rendezünk könyvárusítást, vet adott el. A gimnáziumi ta- Mezőgazdasági szakkönyveket nulók is — Bella Margit tanárnő árusítunk. vezetésével 1500 forintos vásárt — No, hadd lám... csináltak. — Ez a baromfitenyésztésről — Pincehelyen különösen jól szól, ez a szőlő- és a gyümölcs- sikerült a házról házra könyváru- termesztésről — mutatja a köny- sífás. Arató Lajos általános isko- veket a Sanyi gyerek. Végül is lai tanító közreműködésével az megkötődik az üzlet. A könyv a iskolások 3000 forint értékű köny- szomszéd tulajdonába, a pénz a vet adtak el. Ozorán a szövetkeSanyi zsebébe vándorol. zeti dolgozók, Breitestein Jaígy veszi sorra Sanyi az isme- nosné volt az irányító — 1900 fo- rősöket, és mindenütt sikerrel rintot forgalmaztak... jár. Amikor tizennégy másik társával együtt leszámol a könyv- — Még nincs meg a végleges árusítás eredményéről, örömmel összesítés a könyvakció lebonyo tapasztalja, hogy ő érte el a leg- lításáról — mondja Kelemen nagyobb forgalmat, 239 forint ér- Lászlóné —, de túlhaladjuk a ta- tékű könyvet adott el. Lendvai valyi forgalmat. Az idén lénye- Zolit mindössze öt forinttal előz- gesen nagyobb volt a választék, te meg. Itt, Tamásiban azt a módszert — A tizenöt úttörő 1144 forint vezettük be, hogy az árusítóic értékű könyvet adott el — össze- külön, kívánság szerint vitték el gézi rr eredményt Kelemen T.dsz- a könyveket, ha nem volt náluk Ióné, a könyvüzlet vezetője. — a kért művekből. Nemzetközi nőnap » -Amw(Mészáros rajza) oaoocoooMJooöooonooooDooouoücocü — Hosszú szünet után ismét Szekszárdon vendégszerepei a Pécsi Nemzeti Színház együttese. Havonta egy alkalommal jönnek majd Szekszárdra. Legközelebb március 13-án, kedden este Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című háromfelvonásos nagyoperettjét adják elő. —Rókát fogtak tegnap Szek- szárd közepén. A megyei párt- bizottság udvarán a szeméttárolóban keresgélő rókára lettek figyelmesek. A rendkívül felbátorodott koma ezúttal rajtavesztett a vakmerő kiránduláson. — Tizenöt üzemben és állami gazdaságban működik munkás- akadémia Tolna megyében. A hallgatók száma 526. — Ezernégyszáz méter hosszú járdát építenek az idén Duna- kömlődön a községfejlesztési alapból, és ezzel teljesen befejeződik a község járdásítása. Minden utcában betonjárda lesz. — Németkéren az öt* termelő- szövetkezet egyesülése után a KISZ-szervezetek is egyesültek. Mintegy hatvan fiatalt foglalkoztat most a községi szervezet, amely teljesen különálló, megfelelő helyiséget kap, amint a tsz helyiségrendezése megtörténik. — Az idei bélyeg-világkiállítást Prágában rendezik meg augusztus 18 és szeptember 2 között. Eddig 71 ország jelentette be részvételét. Az eddigi világkiállításoktól eltérően Prágában minden ország maga állítja ki gyűjteményét, mégpedig nemcsak a magángyűjtők, hanem a posta- igazgatóságok is. — Megjelent a Magyar Mező- gazdaság legújabb száma. Foglalkozik a tavaszi munkákra való felkészüléssel, a futóhomok talajművelésével, a rét- és legelőápolás gépeivel, eszközeivel, a lejtős talajon való vetéssel és talajmunkákkal, és egyéb kérdésekkel. — Megdöbbentő szerencsétlenség történt Grönland fölött. Egy B—52-es típusú amerikai bombázógép 9500 méter magasságban haladt, amikor a gép kapitánya — egy műszaki hibát keresve — véletlenül kinyitotta a vészkijáratot és kizuhant a gépből. — A szekszárdi bőr- és műanyagfeldolgozó üzem szakszervezeti bizottsága a múlt évben 60 (iolgozót részesített rendkívüli segélyben, 18 650 forint összeggel. 12 dolgozót üdültetett belföldön, egy dolgozót külföldi hajóüdülésen. — Szerkesztőségi közlemény. Közöljük olvasóinkkal, hogy e héttől kezdve a rádióműsort nem szombaton, hanem pénteken közöljük, az Asszonyoknak-lányok- nak című rovat anyaga pedig rendszeresen a szombati számunkban jelenik meg. ........A próhirdetések-.. A z apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számit. Családi ház 1 hold földdel beköltözhetően, sürgősen eladó. Kisdorog, Felszabadulás 272. (48) A Szekszárdi Fürdő Igazgatóság értesíti a közönséget, hogy a szekszárdi fürdőben a termál- és gőzfürdő megkezdte működését. Kedden, szerdán, pénteken a nők részére, csütörtök, szombat vasárnap a férfiak részére áll rendelkezésre. (39) ■rrrrrm . .»««mu I1innOTl.m «nyxWOW A Komlói Helyiipari Szolgáltató Vállalat villanymotor-javító és tekercselő részlege 1962. március 1-től a Hajdúsági Iparművek által gyártott valamennyi típusú mosógép és centrifuga garanciális (6 hónapon belüli) javítási munkáit — mint szerviz végezzük. Felvilágosítást: Komló, Dózsa Gy. u. 3. sz. alatti szervizünk ad. — Telefon: 20—92/18 melléken. (34) A bonyhádi FÜSZÉRT-kiren- deltséghez szakképzett kereskedőt felveszünk. Átlagfizetés 1500.— Ft. Jelentkezés a helyszínen, vagy Szekszárdon. (35) Kislakás-építők figyelem! A szekszárdi Szakáiy Testvérek Építőipari Szövetkezet mindennemű kislakás-építkezést vállal. Anyaggal, vagy adott anyaggal, kulcsátadással, tervezést is vállal. Szekszárd. Rákóczi u. 15. sz. (9) Felveszünk ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST, vizsgázott TELEViZIÓ-SZÉRELÖT és VÍZVEZETÉK-SZERELŐT Paksi Építőipari Ktsz (44) f Keresünk gyakorlattal jj- )' rendelkező, csőszereléshez fi! $ értő VILLANYHEGESZTÖT. fi! jj Jelentkezés: É. M. Állami !); Építőipari Vállalat, Pécs, <)! K Rákóczi u. 56. Munkaügyi jlt yi Osztály. r20'. " t