Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-03 / 52. szám
WR. március 3. ♦orWA »flWrír vrpfJSAÖ 3 Módszertani ankét a termelőszövetkezeti kultúrlelelősök részére A Tamási Járási Tanács VB művelődésügyi osztályának, valamint a járás más szerveinek rendezésében március 22-én és 23-án kétnapos módszertani ankétet rendeznek Gyünkön a termelőszövetkezetek kultúrfelelősei részére. Az ankét célja: elősegíteni a termelőszövetkezetekben folyó kulturális tevékenység fokozottabb kibontakozását, segítséget nyújtani a szövetkezetek klubéletének megteremtéséhez. Gazdag program várja a meghívottakat. Az első napon ismertetik előttük a járás községeiben i Ezerkilencszáshatvan kettő-*. Letenyet György és Szekulity Péter riportsorozata } VI. s ezen belül a termelőszövetkezetekben végzett kulturális munka tapasztalatait. Este, mintegy bemutatóként, a hallgatók részvételével klubestet rendeznek. A második napon bemutatják a termelőszövetkezetekben meghonosítás- ! ra váró klubélet megszervezésé- | nek módszereit, a gyönki klub tapasztalatai alapján. Az ankétra a bonyhádi járásból meghívják azokat a kultúrfelelősöket, akik A közélet szereplői zata. A jó agronómv.s is velője, tanítója is a paraszti lakosságnak. Eddig ismeretlen, titokzatosnak vélt jelenségekre ad ma- gyaráfa ot és a földművelő emit ik manapság a falu központi sággal nem mindegyik tud ma bér kezdi felismerni önön erejét, alakjai? Mondjuk, valljuk és ír- még úgy élni, ahogy a szocialista hatalmát a természet erői felett, juk tizenhét év óta, hogy a köz- életszemlélet megkívánja, de eze: Fejes Béla főagronomu-, köis átmeneti problémák- zépkorú ember, csak néhány szót Megismerkedtünk a Parasztbe- válthattunk vele, mert nagyon élet, a társadalom fő személyiségei a dolgozó emberek, s ez valómár figyelemre méltó eredményeket értek el a klubélet megteremtésében. ban így van. Nemcsak abból de- csület Tsz elnökével, öt kedvelik el volt foglalva, ö se csak mezórült ki, hogy akadt gyerek, aki a faluban, közlékeny eltiber, és gazdász, hanem a falu egyik nepéldaképének a tsz kovácsát tart- az a legnagyobb bánaté, hogy ke- velője. Nemrég a mezőgazdasági ja — másból is. Amikor előreha- vés a tsz-ben a fiatal és hogy ő balesetvédelemről tartott elésem mai gyerek. adást. Ke.száznál többen hallgatHa most lennék húsz éves, ták meg. Ilyen előadások azelőtt Sikeres tsz-akadémia Ozorán Ozorán évek óta nagy problémát jelentett, hogyan oldják meg a mezőgazdasági továbbképzést. Ezüstkalászos tanfolyamot nem sikerült szervezni, s más fórum alig kínálkozott. Az idén megtalálták a módot az is . tek szélesítésére. Poór Ferenc pedagógus, Bán Mihály, Hunyadi Gábor agronómusok kezdeményezésére termelőszövetkezeti akadémia indult A 20 estéből álló előadássorozat népszerű lett a községben. Tematikája a mezőgazdasági szak kérdéseken kívül történelmi,1 egészségügyi és irodalomtörténeti j kérdésekkel is foglalkozik. Jelen- | leg például Petőfi, Mikszáth, Ady I és József Attila munkásságával ismerkednek az akadémia látogatói. Jól használják fel az oktató és ismeretterjesztő filmek nyúj-1 tóttá lehetőségeket is: hetenként | 3—4 filmet vetítenek. Az akadémia előadássorozata március végén fejeződik be. (adásról, jólétről, az új élet meg teremtéséről beszélgettünk a zom- _ _ _ b aiakkal, első helyen rendsze- egyetemet végeznék — mondta. nem voltaic ö vezeti az ezüstlta- rint a szövetkezeti gazdákat, a Nemrég még egyéni gazda volt, lászos gazdatanfolyamot is, de ez brigádvezetőket említették — név ma a ja[u elsJ emberei közé tar- már inkább szakmunkás előkészí- szerint. Valóban ők azok, akik a tQzik, nemcsak tsz-ügyekben, a tőnek számít. , pozitív irányú fejlődés legtöbb- község életét érintő minden kér- Kedvezett a szerencse abban, szőr már tudatos mozgatói. d(isbe van beleszólása. S itt kéz- hogy véletlenül folyama* ábon íát- Eszünkbe^ is jutottj községi ta- d^jik egy nagyon érdekes dá- hátiul:, hogyan válnak közéleti ............ mo|{rnu7á]ódási folvamat. Az át- szereplőkké az emberek, hogyan s zervezés óta tulajdonképpen fo- jutnak ranghoz, méltósághoz. Benácsülésen, vagy párttaggyűlés; érdemes lenne az utókor számára valamilyen formában megoroki- ^ozatosan minden tsz-tag kőzete'* jött a tsz-irodára az egyik íoguszemélyiség lesz, mert a falu tos. ügye mindinkább a szövetkezet Cikkünk nyomán Lapunk 1962. február 14-i számában Gazdasági jegyzetek rovatunkban szóvátettük, hogy a Dom bóvárl Fűtőházban túlságosan nagy öntvényekből készítenek töm-szelencéket. A „Nyolc kiló — hat deka” című jegyzetünkre a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője a következőket válaszolta: „A Tolna megyei Népújság 1962. II. 14-i számában megjelent „Nyolc kiló — hat deka" tárgyú cikket kivizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a cikkben felvetett hiányosságok a Dombóvári Fűtőháznál fennállottak. Ezek megszüntetésére a dombóvári fűtóházfónök- séget utasítottam. A hiányosságok feltárása érdekében kifejtett munkájukért kö- szönetemet fejezem ki. Tóth János az igazgatóság vez,etője a kijárat felé, nyomában Gazsó. Előbbi gyorsan szedte a lábait a hosszú folyosón, azonban a szembe jövő ápolónők mégis megismerték kollégájukat Néhányan riadtan, mások mosolyogva nézték a furcsa menetet. Végre elérkeztek az ügyeletes orvos szobájához. Gazsó bekopogtatott, majd betuszkolta az ápolót. A szobában csak az orvos és fiatal menyasszonya tartózkodott. Amikor a mademoiselle meglátta a belépőt, egy nagyot sikoltott és az orvos háta mögé bújt. — Ne féljen mademoiselle — nyugtatta meg Gazsó — nem történt semmi különös. Igaz, én vagyok az elmeosztály lakója, nem az, akin a kényszérzubbony van, mégis őt illeti meg inkább, nem engem. A hölgy ismét felsikoltott, az orvos türelmetlenül nézett hol az ápolóra, hol Gazsóra. — De hát tulajdonképpen mi történik itten? — kérdezte idegesen. — Kérem, doktor úr — kezdte nyugodtan Gazsó. — Igaz, én már régóta vagyok kezelés alatt, de idegkimerültséggel. Én nem vagyok elmebajos. Énrám még nem húztak kényszerzubbonyt, de nem is fognak. Barátunk pedig ezzel akart megtisztelni. Nem, ezt én nem fogadhattam el! Ezenkívül barátunk egyszerűen beállított a szobába, s nemhogy üdvözölt volna, de még azt sem mondta: bú! Ezért egy kis lelkigyakorlatot tartottam számára. Most pedig csupán arra kérem doktor úr, adjon nekem valami feni azoknak a nevét, akik a leg. bátrabbak voltak, és valamikor ^ ^ ____________ é vekkel ezelőtt elsőnek írták alá ís,‘ s fordítva.' Nos. ezekb a belépési nyilatkozatot, ég első- „{inden S2Öve‘kezeti gazda belőnek léptek arra az útra, amely -Jma már a tudatban lévő „kis- parcellákat” is kezdi döntögetni. Néhány ember közéleti szerep- ^ lése teljesen leszűkült. Ez is ér- oda^,5ni az aironómusok, mint sa. Ilyen apró epizódok sokasága dekes és figyelemreméltó jelen- ^ogy 0danőtíek a falusi tanítók, növeli meg az egyes emberek ség. A pap ma mar a fámban Ennek persze megvan a magyaré- tekintélyét. szól, pontosabban belé szólhat. Becsben tartják a falusiak szakembereket. Tapasztaltuk, hogy nőtt nagyot gazdatársai szemében, a parasztság szívéhez kezdene’- mert érdekli a közös jószág sor— Béla bácsi, mi van a lóval? — kérdezte az agronómust. Minden nap bejön és megkérdezi. Ez a ló a szekszárdi állatkórházba került. A foga tos éppen azáltal Kedden ülést tart a Hegyei Tanács VB A szokásos munkarend szerint március 6-án, kedden délelőtt ülést tart a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Dr. Tuska Pál vb-elnök jelentést terjeszt elő a feladatkörben tett intézkedésekről és a lejárt határidejű vb-hntározatok teljesítéséről. Ezután Bárd Flórián művelődésügyi osztályvezető-helyettes beszámolója alapján a falvak népművelési helyzetéről tanácskoznak, majd pedig értékelik Tolna megye 1961. évi bérgazdálkodását. Ennek a napirendi pontnak dr. Tcszlcr Vendel munkaügyi osztályvezető lesz az előadója. Ezen a vb-ülé- sen megvitatják a végrehajtó bizottság II. negyedévi munkateev- javaslatát. A napirendi pont előadója dr. Polgár Ferenc vb-titkár. csillapítót... Pihenni szeretnék... Barátunk eléggé kihozott sodromból. Az orvos gyógyszert szedett elő, odaadta Gazsónak, aztán ka- ronfogta és visszakísérte a kórterembe. Amint a beteg egyedül maradt, bevett a gyógyszerből, s lefeküdt. Hamarosan mély álomba merült. Másnap arra ébredt, hogy az ápolónők egymásnak adják szobájának kilincsét. Valamennyien kedvesek, barátságosak voltak. Végül az egyik nővér odalépett az ágya mellé, barátságosan köszönt, majd hogyléte iránt érdeklődött. Gazsónak jólestek a barátságos szavak. — Nyugodjék meg — folytatta lágy szavakkal az ápolónő. — Én mindenkor ön mellett leszek és mindent elkövetek, hogy mielőbb meggyógyuljon. Ha átviszik az idegosztályra, kérje majd magát a szabad osztályra. A beteg megígérte. A fiatal ápolónő megkérdezte. — Van-e valami kívánsága, panasza? — Köszönöm, semmi... — No, akkor én elmeevek, de hamarosan találkozunk. Még csak azt az egyet mondja meg — kérdezte huncutkás mosollyal —, hogy tudta azt a nagydarab embert kényszerzubbonyba hűzni? Gazsó elpirult. Nem akarta bevallani, hogy gégén vágta, hát csak nnnyit mondott csendesen: — Magam is egészségügyi voltam... — Tudja, kegyetlen emher volt ez az ápoló és durva, mint a pokalig számító tényező. Valamikor viszont első tekintélynek számított, nemcsak Zombán, másutt is, s ez az állapot nem valami hivatalos nyomásra alakult így, hanem az élet parancsára. Az embereket, a község lakóit olyan problémák foglalkoztatják — továbbtanulás, új gazdálkodási módszerek meghonosítása, stb. —. amelyek sodrában az egyház el- jelentéktélénedik. Ezek után talán meglepő, hogv a családi ünnepek túlnyomó többségét mégis egyházi szertartások szerint rendezik. Az ellentmondás csak látszólagos. Nem vallásosságról, az egyház tekintélyéről van itt szó. hanem legtöbbször a megszokásról, úgy Is mondhatnánk, a szokás hatalma. Valakinek számító emberek a faluban a tsz-vezetők. A paraszti névtelenségből váltak ki és az új életforma emelte őket közélet’ tényezővé. Nagy dolog ez, sokrétű és bonyodalmas az út, idáig eljutni. A frissen szerzett méltóróc... Méltatlan viselkedése miatt a főorvos elbocsátotta... Gazsó három nap múlva átkerült az idegosztályra. Azonnal észrevett néhány ismerőst. Bubul, a szenegáli néger az asztal sarkán verte a tam-tamot. Kármán Péter rádiós nagy buzgalommal szerelte a vezetékeket, a harmadik magyar pedig, aki szakács- instruktornak vallotta magát, a legkülönbözőbb ételek receptjeit sorolta a hosszú olasz fiúnak — magyarul. Az olasz pedig figyelmesen hallgatta és bólogatott hozzá. A jugoszláv nem háborgatott senkit, csak a legyeket zavarta és szinte már teljesen kipusztította azokat a szobából. A szoba legfurcsább lakója a két empés. azaz a két katonarendőr volt. Egyik Párizsból, a másik Korzikáról került a légióba és mindketten Távol-Keleten teljesítettek szolgálatot. Onnan kerültek a Hospital Micke Levybe. Ezek elindultak a szobában körben. ellenkező íránvban. Amikor találkoztak, először katonásan tisztelegtek, majd lekevertek egymásnak egy-egy hatalmas pofont, aztán úira tisztelegtek és mentek tovább... Gazsó az úgynevezett megfigve lőbe került, órák hosszáig üldögélt ágya szélén, gondolataiba merülve. Egy hét múlva a főorvos elé került, aki azonnal hogvléle iránt érdeklődött, ó fejfájásra panaszkodott és kérte, helyezzék a szabad osztályra, mert a zárt osztály rossz hatással van rá. (Folytatjuk) Zómba, 1962. Ezt a címet adtuk riportsorozatunknak. Mi pontot tettünk a mondat végire, de az élet a községben megy tovább. Békés, dolgos hétköznapok követik egymást, nemsokára ránk köszönt ismét a tavasz... Ha Valaki majd tiz év múlva a mi utunkat ismét megteszi, ne feledje el, így kezdődött a magyar falu embereiben az átalakulás. Belül a szivekben és a fejekben — az átszervezés után, a második esztendőben. (Vége) _________ K özeledik a tavasz — készülődik a kereskedelem Korsós István, a Megyei Ta- ’ megfelelően szinte korlátlan núcs kereskedelmi osztályvezető- j mennyiségű ruházati cikket tud- je, Horváth Kálmán élelmiszer- nak forgalomba hozni. előadó és Szilágyi Mihály ruha zati előadó tájékoztatója alapján készül a kereskedelem a tavaszi idényre. A jelenlegi állapot szerint a kilátások biztatóak. A húsvét, mint minden évben, az idén is nagy feladat elé állítja a kereskedelmi szerveket, örömmel látjuk, hogy az ellátás az idén még a tavalyinál Is jobb lesz. Húsvét előtt nagyon keresettek a füstölt és főtt húsok. Az igényeket teljesen ki tudják elégíteni, mert olyan nagy mennyiség áll rendelkezésre. Megkezdődött az igények felmérése és a szállítási szerződéskötés. Az idei évben végre megoldódik az a probléma, amely, minden évben sok bosszúságot okozott: a forgalomba kerülő húsvéti figurák nagy része kisebb méretű s következésképpen alacsonyabb árú lesz. A súlymennyiség 10— 15 százalékkal növekszik, a darabszám viszont ennél sokkal nagyobb arányban. Több újdonság is várható. A déligyümölcs-ellátás jelenleg kielégítő. Citromból ugyan átmeneti problémák mutatkoznak, meri az influenza-járvány következtében mintegy kétszeresére emelkedett a fogyasztás. Az ellátásban azonban előreláthatóan nem lesz zavar, mert újabb citromszállítmányt várnak. A narancs- és fügekészlet megfelelő, s így az ellátás is megfelelő lesz a tavaszi hónapokban. Húsvétra jelentős mennyiségű mazsola is forgalomba kerül. Karácsony előtt igen népszerű volt a félkész torta. Ezért húsvétra is sok félkész tortát hoznak forgalomba, többet, mint karácsonyra. Sajnos, a feltűnően nagy kereslet miatt az igényeket előreláthatóan nem tudják teljesen kielégíteni. A főbb élelmiszercikkekből az ellátás a szokásos lesz. Jó ellátás várható továbbra is ruhaíéleségekből. Az igényeknek A divatigényeknek megfelelően nagy mennyiségű kínai selyemszövet várja majd a vásárlókat, mert igen nagy érdeklődés mutatkozik meg a jellegzetes kínai színek iránt. Müselyem és nylon női fehérneműt is szinte korlátlan mennyiségben tudnak forgalomba hozni. Férfi, női és gyermek ballonkabát 40 százalékkal több lesz, mint tavaly. Szckszárdon exportra készült ballonkabátot is forgalomba hoznak. Igen szép színek uralják majd a mezőnyt: a nők válogathatnak a rózsaszínű, kamillasárga, pipacspiros és búzavirágkék színű anyagok közt. Nagyon sok hímzett és csipkés díszítésű női fehérnemű kerül az üzletekbe, Továbbra is a vastagkötésű kardigánok, kulikabátok és pulóverek dominálnak fekete, grafitszüike és téglavörös színben. Férfiaknál továbbra is a fehér ing dominál, nyakkendőknél pedig az apróminta. A divatos nadrágszárak tovább szűkülnek. A tavasszal forgalomba kerül a kétszínű, kombinált női divattáska. Általában a téglalap alakú divattáskákból lesz nagy meny ny iség forgalomban. Sok tekintetben javulás várható cipőíéleségekből is. Férfiszandálból például 80 százalékos mennyiségnövekedés várható. Kedvezőbb lesz a választék is: több lesz a könnyű tavaszi és nyári cipő. A női cipők szín- választéka hasonló lesz a múlt évihez, a mennyiség azonban növekszik. A közkedvelt balerina- cipőkből 50 százalékkal többet hoznak forgalomba, mint tavaly. A gyermekcipő-ellátás is jobb lesz a tavalyinál. Sajnos, a zokniellátásra vonatkozóan nincs kedvező kilátás. Pedig éppen ideje lenne az ellátást e téren is megjavítani. B. F.