Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-13 / 36. szám

1962. február 13. TOL WA MEGYEI NEPÜJSAG s a Szerkesztőség postájából Sok levél érkezik mostanában szerkesztőségünkhöz a termelőszövetkezetekből. Arról számolnak be íróik, hogyan változott meg a termelőszövetkezetek élete, hogyan gazdago­dott, növekedett az elmúlt évben a közös gazdaság, a ta­gok egyéni jövedelme. Az alábbiakban közlünk néhány le­velet, amik a zárszámadási közgyűlésről számolnak be. Megtartotta közgyűlését a dalmandi Béke Tsz nehezen jutott el az egyenés út­ra, amely egyúttal felfelé isivel. értelemmel vezeti a gazdaság termelését. Jó az összhang a köz­ség vezetői között, közös célunk: az életszínvonal állandó emelé­se. Ennek érdekében nagy erőfe­szítést tesz a helyi pártszervezet is. Sikerült megteremteni a tsz- tagok egységét, állandóan fejlő­dik a termelőszövetkezeti demok­rácia is. Vannak még hibák, de ezek már könnyebben kijavít­hatok. Az adminisztrációs mun­kában kell még előbbre lépnünk, valamint a ' munkaszervezésben. A tagság eddig is dolgozott, de Elé5 sok idő meSy még el a reg- a közgyűlések elégedetlenségben So\i munkaelosztásqknáj. Ezt le kell rövidítenünk, egyszerűbbé _ Az elmúlt napokban tartotta folytak ie. sok a jogos panasz, . - . évzáró közgyűlését a Beke Tér- ehnek egyik fő oka volt a gyért- kel1 tenni az adminisztrációt, s melőszövetkezet tagsága — írja ge vezetés. Ezek a problémák a jövőben még gazdagabban tud- Schiffer József levelezőnk. már megoldódtak, jelenleg jó a . , ... ,, , . , termelőszövetkezet vezetése, amit A zord idő ellenere minden az eimúlt évi munkaegység érité- tsz-tag pontosan jelent meg a ^e is igazol " közgyűlésen. De ez a pontösság . nemcsak itt nyilvánult meg, ha- , A fmult eJben ^“dszeresen 10 nem eeéS7 évi munkában is formt munkaegyseg-eloleget fize­juk lezárni a gazdasági'évet. Élesedettek a tsz-tagok Dunakömlődön is nem az egész évi munkában is. _ , . Horváth elvtárs, a tsz elnöke be- ‘et‘ f. terme őszovetkezet a ta- tag írja: számolóiáhan értékelte az elmúlt Soknak. Az elmúlt gazdasági- ev­Pápista János dunakömlődi tsz­— A. mi termelőszövetkezetünk­számolójában értékelte az elmúlt ? __ é vi munkát, nagy elismeréssel ben, „f termelőszövetkezet sajat ben az elmúlt évben szorgalma- nyilatkozott a tsz-tagságról, a bri- fF°bo1 ™n^ef,y.,1.65u00° fon"t ?r7 san dolgozott az egész tagság, gádok, munkacsapatok szervezett tekben több kulonbozo gazdasági Ennek eredménye megmutatko­munkájáról, a tsz-tagok összetar­zott a napokban megtartott köz­tásáról. Elmondotta, hogy a ve- , Az,„19,60^.^,v‘ 2}. f°r.in‘tal szam- gyűlésen A munkaegység érté- Ae a taeqáe kö7ött in n ben 30 forintot fizettünk munka- ke az elmúlt evhez viszonyítva kapcsolat, bátran és bizalommal egységenként. Ezenkívül az egy- növekedett. Az 1961-es gazdasági fordulhattak bármilyen ügyben számlankon meg 76 000 forintot evre 40,23 forintot fizettünk- tartalékoltunk. A termeloszövet--------1-------——,~c-i ----- — m unkaegységenként: Hogy ilyen eredményt elérhettünk, a tagok szorgalmas munkáján kívül dí- si viszonyok ellenére is nagy fej- csérét illeti a tsz-vezetést is. El­Nagyszerű művészi teljesítmények jellemezték a TIT és a Zeneiskola koncerijét a tsz vezetőihez. Mindennek tud- ,___„ ... ,, , . .,,, , h ató be, hogy a tervezett mun- ^e.zet megváltozott helyzetet mu kaegység-értéket túlteljesítették, ‘at,ja ez’ h’sze" a rossz ld°Jara' munkaegységenként 43,02 forin- , í. lszonyok ellenere is nagy fej- cserei u tot fi7otnok Továhhá orról ho- lodest mutat termeloszovetkezq- nokunk, az agronomus és a bri- szélt Htorváth elvtórs hogy a jó tünk. Mi a siker titka? Tsz-elnö- gádvezetők fáradtságot nem is- kapcsolat, ami a pártszervezet és kunk agrármérnök, aki nagy szak merve dolgoztak, a tsz-tagság között kialakult, nagy mértékben segítette elő a terme­lési tervek túlteljesítését. Példá­ul búzatermelési tervüket ka- tasztrális holdanként 2,6 mázsá­val, napraforgóból 1,2 mázsával teljesítették túl. A termelőszö­vetkezet múlt évi jó munkája te­remtette meg annak feltételét, hogy különböző termelési ágak- bán a szocialista brigád cím el­nyeréséért versenyeznek a ter­melőszövetkezet tagjai. Többen részt vettek a vitában, elmondották, még egységesebbé kell tenni a közös gazdaság mun­káját, harcolni kell a lazaságok, a hibák elnézése ellen. Erről be­szélt Pálinkás János, aki elmon­dotta, a jövőben még gyakrab­ban szóváteszi a hibákat időben kell reagálni a meglévő fogyaté­kosságokra, akkor nem nőnek naggyá”. Kovács Lajos az ellen­őrző bizottság fontos szerepéről beszélt. A tsz múlt évi jó mun­kájának bizonyítéka az is, hogy ezen a közgyűlésen több új ta­got vettek fel. Majd sor került a munkaegységeknek megfelelő­en a pénz kiosztására. A munka­egység-értékeken felül mintegy 100 000 forintot fizettek ki föld­járadékra. Amíg a vezetőség a munkaegység értékét fizette a tagoknak, Hegedűs János tehe­nész arról beszélt, megtalálta szá­mítását a termelőszövetkezetben, múlt évi jövedelme több mint 34 ezer forint. Ugyanígy nyilatko­zott Gáspár Mihály, akinek kö­zel 23 000 forint volt az elmúlt évi jövedelme. A közgyűlést követő napon nagy volt a forgalom a dalman­di földművesszövetkezet üzleté­ben, az előző napi forgalmaknak több mint hat-hétszerese. Csodálatos, feledhetetlen, nagy­szerű! Ilyen és ehhez hasonló felsőfokú jelzőkét lehetett halla­ni Banda Ede és Kubinyi Attila péntek esti gyönyörű hangverse­nye után. amely valóban az 1961—62. hangversenyévad eddigi legjobban sikerült hangversenye, volt. Akik a kellemetlen ’ időjárás miatt sem maradtak otthon, való­ban olyan élménnyel gazdagqd- tak, amely örömmel tölthetett el minden jelenlévőt. Aki viszont lényeges indok nélkül maradt ott­hon a zenebarátok közül, feledhe­tetlenül szép estével lett szegé­nyebb. A háromórás műsor szereplői közül először Banda Ede művé­szetét kell méltatnunk. A Zene- művészeti Főiskola cselló és. ka­maramuzsika tanára és a világ­hírű Tátray-vonósnégyes tagja az 1752-ben égy firenzei mester által készített csellójával ejtette bámulatba hallgatóságát. Szinte elképzelhetetlenül tiszta intoná- lás, hallatlan finomság és művé­szi jóízlés jellemezte játékát, amely adottságok valóban a ma élő legnagyobb magyar gordon­kássá predestinálják és előkelő helyet biztosítanak számára a , vi­lág összes csellóművészei között. Schubert Arpeggione szonátájá­tól kezdve állandó ünneplés je­gyében zajlott lé műsora és, az ünneplést két ráadással kellett megköszönnie, amelyek közül kü­lönösen Saint-Saäns: A hattyú cí­mű műve aratta a nagyobb si­kert. Kubinyi Attila, aki nem más, mint Comensoli Mária zongora- sza — írja Ambrus Vilmos —, de 'művész fia, a fiatal magyar he­Nagyvejke is megindult a fejlődés útján A mi termelőszövetkezetünk már hosszabb múltra tekint visz­nemzetközi étteremben — Nem az én asztalom! gedűművész generáció komoly re­ményekre jogosító képviselője, könnyed vonóvezetéssel, szinte tökéletes spiccatókkal, hibátlan balkéz-technikával és a hegedű­adta szenvedélyesség nagyszerű kihasználásával vonta magára a figyelmet úgy, hogy neki is ,k^.Ls^iWj& ráadással kellett megköszönte' (f fsaiikm* közöniéég szűnni mim 'akárÚ5 vas- tapsait. Ezek közül. kijtlönfii^mszL,. 'veséit'Hallgattuk Bach remeket, a szóló hegedűre írt Praludiumot. , Bálint Ágnes az est magas szín­vonalához méltó, tökéletesen al­kalmazkodó zongorakísérőnek bi­zonyult és legfeljebb csak azt je­gyezhetjük meg, hogy a hegedűs kíséreténél a zongora a kelleté­nél valamivel hangosabb volt: Létay Menyhért a szokásosnál is melegebb hangú összekötő szőr- vegéért külön is dicséretet érdé-, mel. O. I. — A múlt héten tartotta zár- számadási közgyűlését az alsó­nyéki 'Dózsa Népe Termelőszö­vetkezet. 26 forint 98 fillér ju­tott egy-egy munkaegységre. — Petőfi-estet rendeltek va­sárnap Öcsény községben. Az est érdekessége az volt, hogy felnőt­tek adtak elő, Petőfi verseiből. Fellépett az általános iskola ének­kara is,: — Jogi előadást tartottak a múlt héten a Tolna megyei Ven­déglátóipari Vállalat dolgozói ré­szére. Közel százan hallgatták meg dr. Deák Konrád csoportve­zető ügyész előadását. Hétfőn a Faipari Vállalatnál is jogi elő­adásra került sor. Az előadás mindkét helyen főként a társa­dalmi tulajdon védelmével fog­lalkozott. — Sajnálatos elírás került la­punk ,, f vasárnapi számába. „Ma tartja 'qíső nyilvános hangverse­nyét a szekszárdi munkásőrzene- kár” címmel tudósítás jelent meg a 3. oldalon. Az előadást nem a közölt időpontban, múlt vasár­nap tartották, hanem a követke­ző vasárnap tartják. — Találkozót rendez a 19-esek baráti köre és a Magyar Honvé­delmi Sportszövetség Tolna me­gyei Elnöksége 1962. február 17- én, szombaton este 7 órai kez­dettel Szekszárdon, a szövetség Rákóczi u. 16. szám alatti szék­hazában, A találkozón Soczó Jó­zsef, az MSZMP Tolna negyei Bizottságának első titkára mond beszédet. — Szerdán a protestáns, csü­törtökön pedig a katolikus papok tartanak békegyűlést Szekszárdon. — Megalakult a nyugdíjügyek csoportja a Szakszervezetek Tol­ná megyei Tanácsa mellett. En­nek az a célja, hogy a Szekszárd városban élő nyugdíjasokat ösz­tájék4>aMáis*1^vdjoiin. ré- jgaükro fa tzakszérvezeti mozgal­mi munkáról, s intézkedjen a nyugdíjakkal s egyéb problémák­kal kapcsolatban. A csoport időn­ként összejövetelt rendez a nyug­díjasok részére, s különböző is­meretterjesztő előadásokat tart. A csoport egy-egy vezetőségi tag­ja minden héten kedden 2—5 óráig fogadóórákat tart. Ez idő alatt nemcsak a nyugdíjasok, ha­nem más panaszosok ügyeivel is foglalkoznak. Az első fogadóna­pot ma, kedden tartják a szak- szervezetek ' székházában (Bajcsy Zs. u. 9 . T emelet 13-as szoba). *— Balogh Gyula kistormási la­kos .ügyében elkészült a vádirat és rövidesen beterjesztik a bíró­AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁAAAAAAÁAAAAAAAA4AAAAAAAAAA4 Értesítjük a prepan-lnitápáz fogyasztókat j­hogy az Gáz- és Szénsavértékesítő Vállalat átszervezése kö vetkeztében ! sághoz. Balogh Gyula a múlt év során bosszúból felgyújtott egy épületet, amelyben két személy tartózkodott. — Kibernetikai gépek címmel az Akadémiai Kiadó gondozásá­ban most került ki a sajtó alól Nemes Tihamér, a nemrég el­hunyt jeles kibernetikus post- humus könyve, amely össszefog- lalóan ismerteti a kibernetika mai állását és megmutatja a fej­lődés várható útját. — A Nőtanács Szekszárd vá­rosi háziasszonyok bizottsága és a TIT közös rendezésében ízlé­ses, modern öltözködés címmel előadás hangzik el február 14-én, szerdán délután három órakor a TIT-klubban. Az előadást Kel­ler Anna, a tolnai ktsz vezetője tartja. Arcápolás, kozmetika cím­mel pedig Szűz Lászlóné kozme­tikus tart előadást. — A mezőgazdasági kiinyvhó­nap keretében megyénkben 29 községben rendez a földműves­szövetkezet ankétot és kiállítást. A földművesszövetkezeteknél mintegy 700 000 forint értékű szakkönyvből válogathatnak az olvasók. Az ankétokon mezőgaz­dasági szakemberek tartanak elő­adást. — Kisvendéglőt és cukrászdát létesít az idei évben a kölesdi földművesszövetkezet mintegy 300 000 forintos költséggel. Már megvásároltak egy épületet, mely­nek megkezdődött az átalakítása. — A zombai általános iskola esti tagozatán szintén megtörtént a félévi bizonyítványosztás. A VII. osztályban 16. a nyolcadik osztályban 13 felnőtt dolgozó ta­nul. — A Televízió műsora. 17.30: Ki mit tud? 18.45: Megemléke­zés Budapest felszabadulásáról. 19.05: Telesport. 19.30: TV-híradó. 19.50: Vadállatok a fedélzeten. (Szovjet ifílin) Kb. 21.15: Zanaida Pally, a Bukaresti Operaház tag­ja énekel. 21.35: Hírek. A TV- híradó ismétlése. Élénk szél Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, többfelé, fő­ként az ország északi felében esővel, havas esővel, a magasabb hegyeken részben havazással. Erő södő, helyenként viharos délnyu­gati, később északnyugati szél. Az éjszakai fagyok már csak egé­szen gyengék lesznek, sok he­lyen meg is szűnnek. Várható nappali hőmérséklet kedden plusz 4— plusz 9 fok kö­zött. Apróhirdetések Az apróhirdetés díja szavan­ként hétköznap 1,— Ft, vásár, nap és ünnepnap 2,— Ft. A2 első és minden további vasta- qon szedett szó két szónak szá­mít. a propánbutángáz készülékeket ' ' -ti. 1 ■ 1962. január 1-től Budapesten a kijelölt állami áruházak, vas- és edényboltok, vidéken a kijelölt állami áruházak, műszaki iparcikk kiskereskedelmi boltok és földművesszövetkezetek hozzák forgalomba Az ÁFOR gázeladási helyeken továbbra is beszerezhető nyomáscsökkentő a meghibásodott leadása ellenében, vala­mint gumicső, bőrgyűrű, szorítóbilincs és figyelmeztető táb- ■ • : I (58) TWWWTTYTTT Tengelic Kishidján lakóházié-. lekW beköltözhetően eladó. Esetleg bontásra. Érdeklődni: Kalmár Józsefnénél. Tengelic. Kis- hidján. ___________________________(39) É . M. 44. Építőipari Vállalat KŐ­MŰVESEKET ÉS ÁCSOKAT ke­res budapesti munkahelyre. Szál­lás biztosítva. A jelentkezők szer­számot hozzanak magukkal — szerszámhasználati-díjat fizetünk. Jelentkezés: Budapest. V. Kos­suth Lajos tér 13—15. földszint. f 33) Eladó Dombóvártól 2 km-re, kaposszekcsői szőlőhegyen 130'J négyszögöl telek, két, egy szoba konyhás, azonnal beköltözhető la­kással. Körösi Lajos, Dombóvár Arany János tér 11. (52) KISEGÍTŐ II. kulcsszám j t megüresedett ÁLLASRA fia- £ (I tál, helybeli férfimunkaerőt V keres a Szekszárdi Mester- f ^ séges Termékenyítő Álló- f más. Jelentkezés naponta 7 f és 8 óra között. (4) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom