Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-08 / 32. szám

4

VOLNA MEG VB! NEPG.TSÄ©

1962. február 8.'

Benyovszky, az egykori gróf nem ismerne kastélyára

ELVESZTETTE eredeti formáját már a disznó, csak a sonkákból következtetek súlyára. Az évszak jellegzetes illata csapott meg. Diszóölés! Nagy a sürgésforgás az udvaron, János bácsi az asszonyoknak segít a tüzelésben, éppen a kukoricaszárat vagdossa éles bicskájával.

— Mindennapos dolog nálunk ilyenkor a disznóölés — mondja Szabó elvtárs, az alsótengelici szociális otthon vezetője.

Évenként 40—45 disznót vágnak. Benézek az éléskamrába. Ahogy a mennyezetre pillantok, hirtelen arra gondolok, kolbászból készült — nádpalló híjján. Ennyi kolbászt, szalámit, sajtot még nem láttam. Két hatalmas szapuló tele van sózott hússal, bőven lesz1 disznóság egész esztendőben. A hatalmas polcok a nyár és az ősz munkájával ékeskednek, tele vannak befőzött gyümölcsökkel, főzeléknek valókkal.

— Az állam a mi otthonunknak komoly anyagi fedezetet biztosít — tájékoztat Szabó elvtárs.

S ez így igaz. A költségvetésükön kívül maguk is komoly meny nyiségű élelmiszert termelnek. Van 15 hold földjük, melynek megművelésében az otthon lakói segítenek. Az öregek maguk vállalták aá állatok gondozását. A „tyúkfarmot” Wimmer néni gondozza egyedül. Nagy hozzáértéssel, felelősséggel vigyázza már kiskoruktól csibéit. (Nyáron 500 —600 darab.) Annyi tojásuk van, hogy még el is adnak. Kacsákat is nevelnek, ősszel gyakran kerül kacsasült az asztalra. Sáfrány bácsi a sertésgondozó. Szakértelemmel eteti és gondozza állományát. Éppen most főzi az üstben a kismalacok részére a táplálékot. Van lovuk, tehenük. Az otthon lakóinak egyike-má- sika korát meghazudtoló frisseséggel dolgozik. Vincze "Pista bácsi nyolcvan éves, de még a nyáron js veszekedett: „Első. kaszás, voltam mindig, s most setn ’ma-' radok ki” — így követelőzött. Mácsik bácsival gyakran meg- gyűlik a baja a szakácsnőnek, ö a fafelelős. Az engedélyezett napi famennyiségen kívül csak külön engedéllyel ad ki fát.

NAGY CSALÁDHOZ HASONLÍTANAK az otthon lakói. Mindenki erejéhez képest dolgozik, segíti a „család” minél jobb ellátását. Persze a munka jutalma nem marad el, az ellátáson kívül ki-ki ahogy dolgozik, úgy részesül a prémiumból és havonként zsebpénzt kap.

Benyovszky, az egykori gróf' nem ismerne a kastélyára, ha Alsótengelicre vetődne. Mint mondják, nem volt valami jó gazdálkodó^ kastélyát düledező- félben hagyta. Ez az állapot uralkodott 1957-ig. Mióta Szabó elvtárs vezeti az otthont, a kastély külseje és látképe megváltozott. Az épületet tatarozták, új konyhát, ebédlőt, raktárhelyiséget és egyéb melléképületeket építettek. Itt is dicséretre méltó az otthon lakóinak szorgalma, biztatás nélkül segítettek a kőművesnek, s hozzájárultak lakásuk széppé tételéhez.

Szabó elvtárs kalauzolt és vele jártam végig a lakószobákat. A meglepetéstől alig jutottam szóhoz. Nagy a rend, a tisztaság mindenütt, ötletesen rendezték be a szobákat; a hálók mindegyikében más és más színű térítők, ágyneműk, ami változatossá, otthonossá teszi azokat Van egy külön helyiség, amiben a házastársak laknak.

— Ez volt a kívánság, hát teljesítettük — mondja Szabó elvtárs.

NYÁRON VÁLTOZATOSABB

az otthon lakóinak élete. A park fáinak hűse felfrissíti az öregeket, romantikusabbá teszi az emlékezéseket beszélgetéseket. Több a mozgási lehetőség, néhány órácskát a földműveléssel is eltöltenek az öregek. De a tél szobába szorítja őket, több idő jut töprengésre, az ifjúkor elmúlásáról többet elmélkednek és ez egy kicsit nyugtalanná teszi őket. Bár a Szabó-család (Szabó elvtárs felesége is az otthonban dolgozik) mindent megtesz az öregek érdekében. Havonként egy alkalommal vándor-filmvetítés és elég gyakran diafilm-vetítés szórakoztatja a hosszú téli estéken az otthon lakóit.

De így is nehéz a hosszú téli napokat kitölteni. Egyik alkalommal felkereste szerkesztőségünket Szabó elvtárs, s elmondta: „Az öregeknek egyetlen kívánságuk van karácsonyi ajándékul: televízió.” Ha késve is, a Télapó ajándéka megjött. Nagy az öröm az újonnan berendezett klubszobában, az éter hullámain érkező képet nagy csodálkozás közepette nézik a munkában meg tört szemek.

Bemegyek a társalgóba. Az egyik sarokban bánatos arcú asz- szony ül. Megtudom, többen Szekszárdról vannak az otthonban. Nem régóta tartoznak az otthon lakói közé. Érdeklődésemre elmondják, semmi panaszuk, nagyon jó az ellátás, ingyenes gyógykezelést kapnak, gondos kezek nyomán mindig tiszta a szobájuk, a társalgó, mindennel meg vannak elégedve. De? Valami mégsincs rendben. Idegen ember lévén, rövid az idő, hogy bizalmukba fogadjanak — ezt olvasom ki szomorú tekintetükből.

KÉSŐBB MEGTUDOM, az otthonban lakók több mint felének van gyermeke, hozzátartozója. Szabó elvtárs elmondja, több lá- togatója van az olyan néninek,1

bácsinak, akinek csak távoli rokonai vannak. Az egyik bácsit az unokája rendszeresen meglátogatja, de a gyermeke még nem volt nála. A szekszárdi néninek, akiről említést tettem, vannak gyermekei. Az egyik fia fontos funkciót tölt be az Országos Vízügyi Igazgatóságnál, a másik Szekszárdon dolgozik. Egyik alkalommal — mondja Szabó elvtárs — egy fényes, reprezentatív személygépkocsi suhant be a park fái alá. Azt hittem külföldi látogatók érkeztek, mire a kilépő közli, az anyját jött meglátogatni. Távozáskor ígérte, gyakran eljön majd, halászlét főznek majd a mamának. Azóta se láttuk. A közelmúltban a könyvelő megfeledkezett a néni nyugdíjáról, s írt a fiúnak, tartozása van az anyja eltartásáért. A fiú gyorsan válaszolt. Magából kikelve közölte, az anyja azért kap nyugdíjat, hogy eltartsa magát.

Szomorú dolgok ezek. Egyesek megfeledkeznek arról, a fiatalság múlandó, egyszer mindenki megöregszik. magatehetetlenné válik, gondozásra szorul. A gyermeki hálátlanságnál nincs rútabb dolog. Érthető tehát, hogy az ilyen öregek nehezebben nyugszanak bele sorsukba, az otthon jó ellátása sem pótolja a gyermeki szeretetet.

Kerekes Miklósné.

Újjászületik

a Lábatlani Cementgyár

Ujjászületőben van a majdnem 100 éves Lábatlani Cementgyár. A gyár rekonstrukcióját, amelynek során teljesen átépítik a régi épületeket és berendezéseket, 1952-ben kezdték el és 1963-ban fejezik be. Az átépítés alatt azonban folyamatos a termelés. A rekonstrukció kezdetéhez viszonyítva a cementgyártás három és félszeresére, a mészgyártás pedig kétszeresére emelkedik 1963-ban. A rekonstrukció során átépített négy új forgókemence.

MTI Foto — Lajos György felv.

HWíWWSIWUWVfVyWArU,J'AIUWWirf«///««lfH#IVl1A\MSWVaWWW/MVW«MVAfAWi

Vízhiány és vízpocsékolás

Az köztudott, hogy Szekszárd vízellátását illetően bizonyos nehézségek vannak. Ebben senkit nem akarok hibáztatni, igazságtalan is lenne, hiszen a város és városkörnyék talajának vízgazdagsága, helyesebben vízszegénysége súlyos beruházásokat igényelne, ha a vízproblémákat gyökeresen meg akarnák oldani. Tehát — legalábhis egyelőre — be kell érnünk azzal, ami van.

Nárhármost, ha vízhiány van, a világ legtermészetesebb dolgának venhé az ember, hogy takarékoskodjunk a vízzel. Ezzel szemben nem egy eset szolgáltat példát a takarékoskodás ellenkezőjére. A vízpocsékolás nem ritka, s valamennyien belenézhetünk a tükörbe, ha látni akarunk valakit, akit túlzás lenne a takarékos vízhasználó címmel kitüntetni. De ... De talán az a szerv is többet tehetne az ügy érdekében, amely erre legelsősorban hivatott.

Egy pé\da. Igaz példa. Talán lehetett volna gusztusosabb példát is választani, de ki merné állítani, hogy a pazarlás gusztusos dolog? Adva van egy vízöblí- téses WC, amelynek tartályában többet rossz a zárószelep, mint jó. A teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy időnkint megjavítják, akkor két napig nincs semmi baj, két nap után megint elromlik, s akkor egy héten keresztül megint rossz. A tartály tíz- literes. Átlag két percenként ürít. Ez egy óra alatt 300 liter víz. Egy nap alatt 7200 liter, vagy — így szebben hangzik — 72 hektoliter. Egy hét alatt pedig 504 hektoliter. Ami víz egy nap alatt feleslegesen elfolyik, az körülbelül annyi, mint egy család által egy hónap alatt elhasznált vízmeny- nyiség. A pocsékolás ténye tehát nyilvánvaló. Nem a feleslegesen elfolyt vízmennyiség pénzbeni értékét keresem. Az összeg végeredményben nem túlságosan nagy. Viszont a város vízellátása nem jó, többször van vízhiány. Márpedig ha valamiből hiány van, s más mód a megoldásra nincs, akkor elemi kötelességünk takarékoskodni.

A pontos cím egyébként, ahol naponta hetvenkét hektoliter víz folyik el a semmibe: Széchenyi utca, volt Augus-féle ház. Köny- nyű rátalálni, s a rossz zárószelepet megjavítani sem nehéz.

(-ei)

MI LESZ 2000-BEN?

— Egy kapitalista tudós véleménye a két világrendszer közti versenyről —•

„BEIKTATTÁK' ELNÖKÖT

— Én azt mondom szaktársak, igyunk a régi elnökünk egészségére, mégis csak rendes ember volt, hisz a választásra rendelt mindenkinek félliter bort. No, az elnök egészségére.

összecsendült néhány pohár.

Fogyott a bor. Elfogyott a „vitaindítónak” szánt félliter.

Mindig akad ügyes ember, itt is Volt. Kerékpárra ült, és hozott egy demizsonnal. Tizenötliteressel. Ismét koccintottak. Újabb tószt:

— Szaktársak, én azt javasolom, igyunk az új elnök egészségére, hogy jövőre is, majd az új választáson is ihassunk.

Összecsendült néhány pohár.

Az ügyes ember már a harmadikat fordulta a demizsonnal.

összetolták az asztalokat. Mert, hát minek is üljön külön asztalnál a behordó, meg a kihordó, közéjük tartozik a széntoló is, a gépészek is csúsztassák csak ide a széküket. Úgy ni, na, most meg a téglagyáriak barátságára. Fel- emelődnek a poharak, némelyikből ki is lottyan egy kevéske, no,

de kicsire nem adunk.

Újabb tószt, újabb koccintás...

Az asztal végén ül az új elnök. Nem ereszti búnak a fejét, de halljuk csak:

— Te, Jóska! Miért nem szavaz, tál rám?

— Nem akartam.

— Aztán miért, te Jóska?

— Mi közöd hozzá?

Addig fajul ez a szó-párharc, mígnem felállnak mind a ketten, — éppen egy nagy tószt közben —, s lekennek egymásnak egy- egy hatalmas pofont. A másodikat már egyikőjük sem tudja ütni, mert körül állják őket. Két pártra szakad a társaság és ...

... betörik néhány fej.

Percek alatt olyan csihi-puhit rendeztek, hogy még ilyen nem volt a paksi téglagyárban. Végül már azt sem nézték, ki kit üt, csakhogy üthessen. Helybenhagyták egymást „beiktatták” az elnököt.

Azután ...

... a napokban hirdetnek ítéletet. — pj —

Fritz Baade professzor, a nyugat-németországi kiéli Világgazdasági Intézet igazgatója „Versenyfutás a kétezredik évig” című kötete a Föld népességének az elkövetkező évtizedekben várható fejlődéséről szól. Abból indul ki, hogy „Földünk mintegy 2,77 milliárd lakójából jelenleg 0,77 milliárd jut a nyugati életforma országaira, csaknem egymilliárd a kommunista tömb országaira, és ugyancsak egymilliárd az elmaradt országokra. A kétezredik esztendőig ez a kép — mint írja —alapvetően megváltozik. A nyugati jellegű országokban lassan emelkedik a lakosság száma, mégpedig a mai 0,77 milliárdról 1—1,2 milliárdra. A kommunista országok népessége azonban 2,4— 2,6 milliárd főre szaporodik, s az elmaradt országokban szintén 2,4 —2,6 milliárdra emelkedik a lakosság száma.”

Baade professzor a továbbiakban elmondja, hogy „kétezerben ugyanazok a népek még ugyanazokhoz a csoportokhoz tartoznak, vagyis a mai elmaradott országok gazdasági és politikai életük számára találnak olyan formát, amely lehetővé teszi, hogy a kommunizmuson kívül marad- janák”. E feltevése szerint tehát „megmarad egymás mellett a három csoport, de a kommunista tömb országainak népessége csakúgy. mint az elmaradt országoké, mindenképpen két, két és félszer akkora lesz, mint a nyugati jellegű országok lakossága. Egészen másként alakul a kép akkor, — folytatja a burzsoá professzor —, ha a következő évtizedek során az elmaradt országok nagy része, sőt esetleg túlnyomó többsége azzal a kényszerrel kerül szembe, hogy kommunistává váljék”. S hozzáfűzi-. „A továbbiakban megmutatjuk: egyáltalán nem szükséges, hogy ez a kényszer kívülről jöjjön, azaz a kommunista tömb többé vagy kevésbé erőszakos hódítása érvényesüljön. Az elmaradt országokban jelentékeny belső erők vannak, amelyek kényszeríthetik ezeket az országokat, ha csak nem nyitnak meg előttük más utat, hogy a kommunizmus rendszerére térjenek át. A kommunista és nem-kommunista világ 2000 felé irányuló versenyfutásának legfontosabb része tehát az elmaradott országok lakosságának megnyeréséért folyó harc formájában játszódik le. Ha a nyugati világ elveszíti ezt a harcot — teszi hozzá jogos aggodalommal a burzsoá tudós —, akkor gyermekeink és unokáink világában már csak nagyon kis terület marad, amely nem kommunista”;

A nagy versenyfutás kilátásait rendkívül baljósnak találja a szerző a nyugati világ szempontjából. Kénytelen elismerni, hogy a Szovjetunió szerszámgépgyártása például jóval túlszárnyalja

már az Egyesült Államokat. Amíg egy év alatt Amerikában 32 ezer darabot gyártanak ezekből a gépekből, a Szovjetunióban 138 ezret. Ugyancsak egyetlen év adataként említi, hogy 4000 szovjet mérnök és technikus segítette a gyarmati sorsból felszabadult fiatal országokat, s ugyanennyi fiatalt fogadott ezekből az országokból az egyetemein és a főiskoláin.

Talán csak egy idézet még, a haditechnika összehasonlításából: „ ... Mindkét hatalom, az Egyesült Államok NATO-szövetsége- seivel egvütt, és a Szovjetunió is, fendelkezik olyan rakétákkal# amelyek 1500—2000 kilométeres távolságban, nagy pontossággal juttatnak célba atom- vagy hidrogénbombákat. A Szovjetunió ezen túlmenően kétségkívül rendelkezik olyan rakétákkal, amelyek atom- vagy hidrogénbombákat a világtengereken túl is el-' juttathatnak az ellenség földjére. Az amerikaiak most dolgoznak ilyen rakétákon. Azt remélik, hogy öt év múlva ott tarthatnak, ahol az oroszok ma. Senki sem tudja azonban, hogy hol tartanak majd akkor az oroszok”.

íme, így ítéli meg a nagy világ- történelmi versenyfutás most következő időszakának kilátásait egy viszonylag tárgyilagosan gondolkodó kapitalista tudós.

ÚJLAKI LÁSZLÓ