Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-04 / 29. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 1962. február 4. Az Iparművészeti Vállalat báb-üzemében már húsvétra készülnek Több mint kétezer különböző fajta húsvéti nyuszit készítenek, amit a játék- és spovtboltokban árusítanak majd. A képen: Porubszfcy Ferencné és Szumega Rudolíné a végső simításokat végzik az egyik kedves kis nyuszifigurán. MTI Foto — Molnár Edit felv. Új művelődési ház épül Tamásiban Erkel Ferenc alighanem forgolódott néhányszor a sírjában, mióta róla nevezték el a tamási járási művelődési házat. Erre minden oka meglehetett, nem annyira a művelődési ház munkája, mint inkább az épület ailapota miatt. Ez a művelődési ház, ez az épület méltatlan ehhez az egyébként nem csúnya járási székhelyhez, de méltatlan a kultúrához is, amit szolgálni hivatott. Köny- nyű lenne most a helyi szerveket hibáztatni a jelenlegi helyzet miatt. S igazságtalan is lenne, mert eleddig nem volt pénz szebb, alkalmasabb épület emelésére Mindenekelőtt pénzkérdés az új művelődési ház. Először is, mit lehet megtakarítani a várható kiadásokból? Legelsőnek a tervezési költségeket. Mégpedig úgy, hogy a nagykónyi termelőszövetkezetet patronáló műszaki egyetem vállalta a tervek elkészítését — társadalmi munkában. Az építtetők tudják, hogy ez igen jelentős anyagi segítség. A község lakosaitól körülbelül kétszázezer forint értékű társadalmi munkára számítanak. Ez a munka a régi épület lebontásához kell elsősorban, de a segédmunka jelentős részét is társadalmi úten kívánják biztosítani. A iöldművcs- szövetkezet jelentős hozzájárulást ajánlott fel, anyagi segítséget nyújtanak a Tamásiban működő teremlőszöyetkozetek is A költség legnagyobb* részét természetesen a községfejlesztési alapból erre a célra fordított ösz- szeg fedezi majd és r.z állami hozzájárulás, meg az a kölcsön, amit a tanács az államtól kíván felvenni. A munkák 1963 tavaszán kezdődnek majd a régi épület lebontásával (az 1962-es télre ugyanis nem akarják kulturális központ nélkül hagyni a községet és a járást). A bontást azonnal követi az építés és iia minden jól megy, két év múlva ilyenkor már arról számolhatunk be, hogyan zajlik az élet az új művelődési házban. Tervezgetnek a tamásiak, s már nagyon várják a tervek valórsi- válását. L. Gy. A HAZIMURI Borivó Balázsék gyakran tartanak „házimurit”. — Helyes, jó- kedélyű emberek, mondják a jó- barátok. A vendéglátásuk sem •utolsó, s ezért szívesen fogadják a meghívást. Nemrég tartottak lakásszentelőt, majd szilveszteri mulatságot, ezt követte a háziasszony születésnapja, ezután a Zelma tánti, majd a kislányuk, Adélka névnapját ünnepelték. A lakásszentelö volt az első, s ez olyan nagyszerűen sikerült, hogy másnap bosszúsan az alvat- lanságtól karikás szemmel az egész környék lakói Borivóék házimuriját értékelték. A vendégek, akik a kétszobás lakásban zsúfolódtak össze, elfogyasztottak két láda sört, néhány palack jó bort, rövid italt, és szendvicset.. Folyt az ital és a mulatozás 10 óra után, fittyet hányva a csend- rendeletre, annyira felerősítették a rádiót, hogy csak úgy zengett n ház. Ha a rádió és a lemezjátszó zenéjét elunták, a magnószalagra felvett saját produkcióikban gyönyörködtek, a szomszédok legnagyobb elkeseredésére. Most már divattá vált Borivóéknál a házimuri, és csaknem hetenkint megrendezik. Az egyik ötletes lakótárs végső elkeseredésében valamilyen fondorlattal megtudakolta Borivóék kislányától, Adélkától, hogy nincs-e véletlenül a családban Ráchel, Ágota, Dorottya, Tódor, vagy istentudja milyen nevű rokon, mert ha igen, a jövő hétre gyerekestől, mindenestől átköltöznek a nagymamához. Ez nem lesz kellemes, mert a nagymamánál kevés a férőhely, s lehet, hogy majd hárman szoronkodnak egy ágyban, de kárpótolja őket a kényelmetlenségért az, hogy legalább lehunyhatják a szemüket. Azon a környéken unvanis. ahol a nagymama lakik, betartják az éjszakai csendrendeletet, nem úgy, mint Borivóék. P-né Qtßkebem üt mm, faltm. — Látogatás Szabó István festőművésznél — tf 0» Bizalmatlanok; ez a dm szerénykedett a festmény alatt. A kép nem volt nagy. de azt hiszem, mindenki emlékszik rá. aki csak látta a megyei képzőművészek kiállítását a szekszárdi múzeumban. Nem tobzódó színekkel hívta fel magára a figyelmet, figurái mégcsak nem is olyanok voltak, amelyek „szinte megszólalnak”, de talán ez a kép mondta a legtöbbet forrongva változó új világunkról. A kompozíció három paraszt- embert ábrázol. Ráncos, elgondolkozó arcukról sugárzik a kételkedés. az újtól való félelem. A lágyhajlású dombok mögül, az egybeszántott barázdák felett a hajnal világossága dereng. A kép baloldali figurája jól táplált, módos parasztember, nagygazda típus. Tartása és arca arról árulkodik, hogy ő úgy érzi, vesztett azon, hogy a közös gazdaságba lépett és látszik az is. hogy ő az, aki a kételkedést a másik két emberbe csepegteti. A középső alak a kisparaszt megtestesítője. Háttal áll a képen és csak leszegett, inas. konok nyaka rajzolódik ki élesen. A kép talán legérdekesebb és legproblematikusabb figurája a botjára támaszkodó, reszketeg inú béresember alakja, aki semmit sem veszthetett az újjáalakuló életben, csak a jövője vált reményteljessé. Ő az, aki belefásult a robotolásba, ő az. akinek a szeme a nehéz terhektől szinte örökre a földre szegező- ött és ő az. akit sok mende-monda és suttogás mindezek ellenére a bizalmatlanok közé vitt. Nincs a képen egyetlen pozitív figura sem. csak az ígéret, hogy valamennyien azzá lehetnek. és talán ez a lehetőség felvillantása az, amely annyi humánumot áraszt a képből. A kép alkotója: Szabó István festőművész. Becsen szinte, mindenki ismeri a nagybajuszÜ. fiatalos „festő-tanért” és' így az útbaigazítások segítségével hamarosan meg is találom Szabóék portáját. A hátsó udvarban tompa puffanással zuhan a fejsze a farönkre. — Kell egy kis testmozgás — nyújtja felém mosolyogva a kezét. — De mára elég volt. Talán menjünk befelé. A szobában köroskörül képek lógnak a falon, az állványon pedig egy félig kész kompozíció vászna feszül. Ecsetek és festé- kesdobozok hevernek a kép alatt „művészi rendetlenségben”. — Ebbe a képbe ma kezdtem bele — mutat a vázlatosan kidolgozott vászonra —. de már hetek óta töprengek rajta. Amikor azt a kis csendéletet festettem. amely itt lóg mögöttünk a falon, már ez a kén lebegett a szemem előtt. Azoknak a nőknek akarok tisztelegni ezzel a képpel, akik részt vállalnak a társadalom problémáiból, feladataiból. A környezetet itt nem Is tartom fontosnak és az sem lényeges, hogy a két nőalak éppen vizes- korsót tart a fején, hanem a munka vállalását szeretném érzékeltetni. Az athéni Erekhteion déli előcsarnokát tartó kariatidák adták a gondolatot. — Ennek a másik képnek „Vasúti jegypénztárnál” lesz a címe. Minden alakban más-más típusú embert szeretnék megfesteni. úgy. ahogy ilyen várakozások alkalmával összeverődnek. A várandós kismama nem véletlenül áll a jegypénztárnál várakozó sor elején, a társadalom megbecsülését szeretném érzékeltetni, amivel az anyák felé fordul. — Mindezeket magyarul szeretném megfesteni, anélkül, hogy nacionalizmussal vádolhatnának. Magyarul, de mégis újszerűén. Nem hiszek az úgynevezett „kialakult, egyéni” formában, hiszen a problémáknak állandóan formai problémáknak is kell lenni. Szerintem az útkeresés, ami ellenkezik az „egyéni” stílus kialakításával, Kell. hogy végigkísérjék égy festő ‘ életét. Ha valaki 'görcsösén ragaszkodik egy kialakult formához, megáll a fej- i.aaésben. Szabó István négy éve él Decsen, előtte Bogyiszlón feste- getett. — Melyik faluban érezte jobban magát? — kérdezem. — Nehéz rá válaszolni. Mindüknek voltak előnyei és hátrányai. Egy bizonyos, nem tudnám az életemet elképzelni városban. Nem. márcsak azért sem. mert a legkedvesebb témám a paraszti téma. és azt elképzelhetetlennek tartom, hogy időnként „kiszálljanak” vidékre. A gyökerem itt van • falun, még ha ez oatétikusan is hangzik, mert itt vagyok a véreim között. Közöttük élni és alkotni, hiszen közülük származom. — Melyik a legkedvesebb képe? — Ezzel úgy vagyok, mint a szülők a gyermekeikkel. Minden Cestményem egy-egy gyermekem és így valamennyien kedvesek. Persze, az idősebb gyerekek már eltávolodnak kissé és a család szemefénye pedig mindig a legfiatalabb. — Legközelebbi tervei? — Dolgozni minél többet. És ha lehetséges lesz. egy önálló kiállítással bemutatkozni elsősorban Szekszárdon. — Az általános iskolai tanítás mellett mennyi idő jut festésre? — Bizony elég kevés. Tanítok rajzot és politechnikát, de vezetem ezenkívül a képzőművészeti szakkört is. A szombati napot megkaptam alkotói napnak és így szombat-vasárnap dolgozom a festményeken. Mindezek ellenére nem panaszkodhatom, mert tanítás közben gyakran találkozom a felfedezés örömével, és ha függetleníteném magam, az sem lenne előnyösebb. Akkor ugyanis a gépcsarnoknak kellene dolgoznom. hiszen élni kell. de ez is korlátokat jelentene. így viszont azt festek, amit akarok. Átmentünk a másik szobába. A szekrényen kedvenc tanítványának szobrocskája áll. A sarokból ismerős kép villan elém, a Bizalmatlanok. — Egy nagyobb vászonra viszem át ezt a kompozíciót. TJgy érzem, megérdemli, talán sikerült benne megragadnom valamit a mából. Monostori Miklós Csibebölcsőde S chwébl Ádámék csibenevelésre átalakított istállójában 20 Celsius fokot mutat a hőmérő higanyszála. Az egyenletes hőmérsékletet az istálló közepére állított fűrészporoskályha adja. Schwébl Ádémné, a tolnai Aranykalász Tsz tagja — báromíigondozó — fittyet hányva a télre, 3 400 naposcsibét nevel. Az istálló — bár eléggé tágas —, ennyi csibének kicsi. A kéthetes kiscsibék egy nagy pelyhes gombolyagnak tűnnek, olyan szépen fejlődtek, hogy most már nagyobb csibenevelőről kell gondoskodni. Schwébl- né nagy gyakorlattal rendelkezik a naposcsibe-nevelésben Ahogy mondja — az elmúlt évben ő volt a „csibebölcsőde’’ vezetője és 13 000 előnevelt esi. bét adott át a baromfitenyésztőknek továbbtartásra. A tolnai Aranykalász Tsz vezetősége bátor kezdeményezéssel már az elmúlt év telén is foglalkozott korai csibenevelés- sel, amelynek gondjait az nsz- szonyok vállalták magukra. A közös gazdaság kialakításával a háztáji gazdasági épületek egy része felszabadult. Sok találékonysággal és ötlettel ezeket az épületeket alakították át ba- romfi-gyorsnevelőnek, úgy, hogv fűthetővé tették, bevezették a villanyt és ablakokat vágattak a kicsiny istállóablakok helyére. Igv nevelik a baromfit mindaddig, amíg akkorára nem nőnek, hogy a tsz elmúlt éviién épült csibenevelőjében folytathatják tovább a tenyésztést. A termelőszövetkezet vezetősége minden segítséget megad a baromfinevelőknek, és szabad kezet ad az asszonyoknak a munka végzésére. Igaz, hogy erre a bizalomra rászolgáltak az asszonyok Is, de a tsz is gondoskodott arról, hogy a baromfitenyésztők megfelelő szakismeretekre tegyenek szert. Vannak a tsz-ben olyan tanfolya- mot végzett baromfitenyésztő szakmunkások, akik merik vállalni a felelősséget a korai ba- romfinevelésért. — Valamennyien úgy dolgozunk, mint ahogy a saját, egyéni gazdaságunkban dolgoztunk, ha nem jobban — mondja Schwéblné. — Bátran mondhatjuk azt is, hogy jobban és nagyobb körültekintéssel dolgozunk, mert nem néhány csibe nevelése van ránk bízva, hanem több ezer, és ha valamilyen hiba következtében kár származna, az nem egy család, hanem a közösség káraként jelentkezne. Amikor ezt a felelősségteljes munkát vállaltuk elsősorban ezt tartottuk szem előtt. Kezdetben, ha észrevettem, hogy egyik, vagy másik baromfi gornyadozik, megijedtem és rohantam az á latorvoshoz a betegnek vél* Mscsibével. Most már a tanultak és a gyakorlatban szerzett tapasztalatok alánján felismerjük a bajt és tudjuk, mii)’, mii kell tenni, — mondotta. A tanulás és a gyakorlati tapasztalatok alapján vette észre Schwéblné azt is, hogy a hosz- szabban tartó borús napokon — bár betegség jelelt nem észlelt a kiscsibéken —, nem ettek úgy, mint máskor. — Nap fénypótlóra van szükség — ál lapították meg és az állatorvos segítségével fénypótló gyógyszert adagoltak a baromílak ivóvizébe, feloldva. Schwébl Ádámné melled Kuhl József né és Ezer Fereric- né is mint baromfi tenyésztő szakmunkások dolgoznak a tsz baromfitenyészetében. vuhl néni kitűnő eredménnyel végezte el a lengyeli Mezőgazda- sági Szakiskola mellett működő háromhetes baromfitenyésztő tanfolyamot. Büszke a jó bizonyítványra, de még büszkébb arra, hogy hétfőtől kezdve ő is a gyakorlatban mutathatja be szaktudását. Schwéblné „csibebölcsődéjéből” 1500 előnevelt csibét nevel otthon a lakásán, azzal az elhatározással, hogv 9 heti nevelés után, azaz március végére 80—90 dekás pecsenyecsibéket adnak majd át közfogyasztásra. Az idei évben nem kis feladat és felelősség hárul a tolnai Aranykalász Tsz baromfigondozóira. A termelő* ^vetkezet fii mázsa pecsenyecsibe szállítására kötött szerződést, és hogy ez meglesz, arra garancia a tsz baromfitenyésztő szakmunkásainak lelkiismeretes, jó munkája.
