Tolna Megyei Népújság, 1962. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-12 / 9. szám
6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 1963. január 12. SPORT Négyen beszélnek egy 30 éve lejátszott labdarúgó-mérkőzésről Miért kapott Bátaszék 9 gólt — A 11 játékosból már csak 2 található Bátaszéken — Albert és Kovács Andor még ma is jól emlékeznek a mérkőzésre A Tolna megyei Újság 1931. júniusi számában olvastuk: Tolna vármegye Sportegylet— Bátaszéki Torna Club 9:0 (5:0). TSE: Folch — Albert, Hermann, Kovács Z. — Gáli, Kovács L. — Lendvay, Boross, Dóra, Kovács A., Fekete. Bátaszék: Mózs — Schuszter, Visi, Mayer — Lencsés, Leopold — Berg, Kolbert, Mihli, Horváth, Bauer. TSE fölény állandósul, az első komért a 6. percben a szekszárdiak érik el, majd a 12. percben a Boross—Dóra össz- játék hozza meg az első gólt Négy perc múlva Mózs kiejtett labdáját Kovács Andor juttatja rendeltetési helyére. Két perccel később ugyanő a kifutó kapus mellett a hálóba vágja a labdát. 3:0. A TSE fölénye most már nyomasztó. A 21. percben Dóra jó helyzetben kapu fölé lő, a 28. percben Mózs térdéről jut a hálóba a labda. 4:0. Egy perccel később Boross rúg jó helyzetből fölé, hogy a 34. percben az egész védelmet kijátszva védhetetlen gólt szerezzen. 5:0. Ezután a bátaszéki leapus csinál botrányos jelenetet, saját hibáit játékos társainak rójja fel, s elhagyja a pályát. Helyére Bauer áll a kapuba, így a csapat felállítása teljesen megváltozik. A 11. félidőre Schuszter 11-vel egészül ki a bátaszéki csapat, de a TSE fölénye is nyomasztó marad. Az 5. percben Berg öngólt vét. 6:0. A 10. percben Fekete " tör keresztül*'a ~bal&2élen és gyönyörűen szálló lövése védhetetlenül kerül a, hálóba. 7:0. A 30. percben a bíró tévesen jelzi a mérkőzés végét, majd hibáját észrevéve továb- bot jelez. A 34. percben Gáli lövése Berget érintve jut a hálóba. Az utolsó gólt — a kilencediket — Fekete rúgja. A győztes csapat játékkedvét erősen fokozta Borossnak csatasorba állása. Mellette még Dóra, Kovács Andor -és Fekete nagyon szépen dolgozott. A half sor is megállta a helyét. A két hátvéd Albert és Hermann egymást megértve verték visz- sza a támadásokat, míg Folch a kapuban egyszer tudott ízelítőt adni tudásából a közönségnek. Ha a BTC kapusa fegyelmezett, az eredeti összeállítás mellett ez a súlyos vereség nem érte volna BátaszékeL Először Bátaszéken kerestük a mérkőzésen szereplő játékosokat. Kitűnt, hogy nem is olyan köny- nyű a harminc év előtti szereplőket megtalálni. A bátaszéki csapatból mindössze négyen élnek, és ebből csak ketten vannak Bátaszéken: Visi és Bauer. Bauer Mártont, vagy ahogy Bátaszéken hívják, Mercsit nagyon megtépázta az élet; Bizony, aki Bem ismeri, nem gondolná, hogy ő volt az a balszélső, aki a Délnyugat válogatottban szerepelt. Nagykabátjának jobb ujja üresen lóg, Mercsi jobb karja hiányzik. 1944-ben egy bomba tépte le. Erről nem szívesen beszél, nem is faggatom. Amikor a mérkőzésről esik szó, nem emlékszik rá. Felolvasom a mérkőzés részletes leírását, dereng már agyában valami. Néhánv perc hallgatás után a mérkőzés egykét jelenetére is visszaemlékezik. Tudja, hogy balszélsőt játszott a mérkőzésen, ellenfele Albert volt. Arra is emlékszik, hogy a kapus helyett ő állt be védeni és súlyos vereséget szenvedtek. Hogy mennyire kaptak ki, azt már nem tudja. Végül megjegyzi: »Nem is gondoltam, hogy harminc év után is van olyan, aki emlékszik arra, hogy én valaha futballista voltam.« Visi Gyula vonatvezetőt a !a- kásán találom. Már pihenni készül, mert — mint mondja — kora hajnalban szolgálatba megy. Amikor az újságcikk kerül szóba, előveszi szemüvegét és elolvassa. Ahogy olvassa, úgy olvad le arcáról a merevség, elmosolyodik, majd mikor végigolvasta, jókedvűen mondja: — Igen, így volt, emlékszem a mérkőzésre Húsz éves voltam akkor. Különben a szekszárdi csapatokkal jó barátságot tartottunk fenn, különösen a Törekvés csapatával voltunk jóba, mivel az munkás- csapat volt. Azon a mérkőzésen Szekszárdnak jól jött ki a lépés, mi viszont tartalékosán szerepeltünk. Arra a kérdésemre, hogyan alakult az élete, a következőképpen válaszolt: — ötven éves vagyok, harminckét éve dolgozom a vasútnál. Az aktív sportolást 1933-ban hagytam abba, de nem szakadtam el a sporttól, mert azóta is tagja vagyok a Vasutas Sportkörnek. Ha nem vagyok szolgálatban, minden mérkőzésen ott vagyok, már csak azért is, mert közeli hozzátartozóm, Bodoki játszik a mostani csapatban. Persze, ha a mai csapatban néhány olyan játékos lenne, mint Mercsi volt. akkor még jobban szerepelnének. Mi azért bízunk, hogy a tavasszal jobban szere- | pel már a csapat és a megyebajnokságban jobb helyezést ér el. * A szekszárdi csapatból először Albertet kerestük meg, aki annak idején hátvédet játszott, ö is nagyon jól emlékszik a mérkőzésre. Régi fényképeket vesz elő, mutatja a csapat tagjait. A mérkőzésről így emlékezik: Huszonhat éves voltam, amikor ez a mérkőzés volt. Nekem akkor még jól ment a játék. Ellenfelem Bauer Mercsi volt, akit bizony nehezen lehetett tartani. Igaza van a cikknek, ha nem kell Bauernak a kapuba állni, másképp alakul a mérkőzés végeredménye. Arra is emlékszem hogy a játékvezető előbb lefújta a mérkőzést, majd utána elrendelte, hogy játsszunk tovább Előttem van még az a jelenet is, amikor Fekete védhetetlen gólt lőtt a II. félidő elején. Arra a kérdésünkre, hogy ma jár-e mérkőzésekre, így válaszolt: — Ha az egészségem engedi, minden mérkőzésen ott vagyok. Sajnos, elég sokat betegeskedem. Naponta elolvasom a Tolna megyei Népújságot, ezen kívül előfizetek az Esti Hírlapra és a Népsportra. így nemcsaK a megye, hanem az ország ösz- szes sporteseményeiről tájékozódva vagyok. * Kovács Andor, a kórház főgépésze így emlékezik vissza a mérkőzésre: — Nem sokkal a mérkőzés előtt került hozzánk a Franciaországból hazatért Boross. Eleinte hátvédet játszott, és ezen a mérkőzésen szerepelt először, mint csatár, méghozzá sikerrel. Jól emlékszem a mérkőzésnek egyes mozzanataira, például amikor Mercsi beállt a kapuba védeni, vagy amikor a játékvezető hamarabb lefújta a mérkőzést. Ha jól emlékszem, én három gólt rúgtam a bátaszéki kapuba. Még csak annyit: Mi akkor lovaskocsin jártunk vidékre, olyan távolságra, mint Kalocsa, Nagymányok, Baja, de szíwel- lélekkel küzdöttünk A mai fiatalok lelkesedésben csak felét nyújtanák mint mi. több öröme lenne a sportkedvelő tábornak. A téli hónapok alatt is sportoljanak a falusi fiatalok A tél közepén járunk és ez magával hozza, hogy a legtöbb helyen megszűnt a sportolás, mivel az időjárás nem engedi a szabadtéri játékokat. Az alábbi rövid cikkemben tanácsot szeretnék adni, hogy falusi KlSZ-szervezete- inkben a fiatalok hogyan teremtsék meg a sportolási lehetőséget. A legtöbb községnek van kul- túrotthona. Ha esetleg ilyen még nincs, van olyan helyiség, ahol a fiatalok találkozni tudnak. Mindenütt található ma már pingpong-asztal és sakk-készlet. A KlSZ-sportfelelősök legfontosabb feladata, hogy megszervezzék alapszervezetük, községük sakk- és asztalitenisz-bajnokságait. A leghelyesebb, ha először alapszervezetenként, illetve termelőszövetkezetenként rendeznek döntőket, majd ezeknek a versenyeknek befejezése után a legjobb helyezést elérők mérjék össze tudásukat a „falu bajnoka” címért. ,Ha ezt megszervezik és végrehajtják, máris több hetes versenyzési, sportolási lehetőséget biztosítanak a község fiataljai számára. De ne csak a legjobbak versenyezzenek tovább. Ezért hasznos tehát, ha csapatverseny formájában például a termelőszövetkezet és a KISZ-szervezet sakkozói összemérik tudásukat. Asztaliteniszben leghelyesebb, ha az egyéni versenyt nem kieséJárási asztalitenisz-verseny Dombóvárott A Dombóvári Járási Asztalitenisz Szövetség január 14-én, vasárnap délelőtt 9 órakor rendezi meg a járási asztalitenisz-bajnokságot. a dombóvári vasutas sportszékházban. A járási versenyen részt vehet minden 14. életévét betöltött fiatal, aki más járásban nincs leigazolva. A versenybíróság elnöke Bé- kefy György, tagjai Kiss Klára és Bierik Richard. A versenyszá- mok: Férfiak: egyéni, páros, veIsmét vereséget szenvedett a Ferencváros A Ferencváros labdarúgó-csapata budapesti idő szerin csütörtökön hajnalban játszotta újabb dél-amerikai mérkőzését Santiago de Chilében nemzetközi torna keretében a brazil Botafögóval mérte össze erejét a magyar együttes, és 4:1 (2:0) arányú vereséget szenvedett. Botafogo: Manga — N. Santos, Zamaria, Rodriguez — Podil, Da- costa — Garrincha, Didi, Ama- roso, Amarildo, Zagallo. Ferencváros: Landi — Havasi, Mátrai, Dalnoki — Németh, Kocsis — Rákosi, Albert, Friedmanszky, Orosz, Fenyvesi dr. A brazilok azonnal átvették a gáték irányítását., egyre-másra veI zették támadásaikat, s a 15., " majd a 17. percben Amarildo lőtt gólt. 2:0. A továbbialtban is alárendelt szerepet játszottak a zöld-fehérek Szünet után a brazilok cseréltek nyolc tartalék kapott helyet. A 23. percben Amarildo )l-esből lőtte a harmadik gólt, majd két perc múlva Albert szépített, így lett 3:1 az eredmény. A hajrában Amarildo mégegy- sze eredményes volt, góljával alakult ki a 4:l-es végeredmény. A torna másik találkozóján a jugoszláv Crevena Zvezda 0:0 arányú döntetlent ért el a chilei Colo-Colo ellen, s ezzel három ponttal a viadal első helyén áll, gyespáros. Nők: egyéni és páros. Nevezést a helyszínen fogad el a szövetség. Az első három helyezett díjazásban részesül. _________ S akkozó csodagyerek Dél-Afrikában A dél-afrikai Port Elizabethben a kis Anthony Putman még nem töltötte be egészen ötödik életévét, de már édesapját legyőzte sakkban. A kisfiú három és féléves kora óta tud sakkozni. A játékra édesapja tanította meg. aki kitűnő sakkozó. Noha írni. olvasni még nem tud. a kis Anthony gyakran egyedül is lejátszik sakkjátékokat — könyvből. Édesapja megtanította a sakk-könyvekben használatos jelzések olvasására. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapjo Felelős szerkesztő: Petrlts Ferenc <Iad(a: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszórd. Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. | Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalok- ‘ és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra IT h I ses rendszerben, hanem körmérkőzések formájában rendezik meg. Ez esetben mindenki játszik mindenkivel és így megkapják a reális eredményt, mely tükrözi az erőviszonyokat. Ennek természetesen előnyös oldala az is, hogy heteken át tudják a versenyzési lehetőséget biztosítani az indulók számára. A KlSZ-sportfelelősök vegyék figyelembe a sportfelszereléseket, és ahol például csak egy asztal van, ott minden napra rendezzenek mérkőzéseket. Ne feledkezzünk meg a korcsolyázásról és a ródlizásról sem. Ezt megyénkben a természeti adottságoktól függően a legtöbb helyen meg lehet oldani. Különösen ahol halastavak vannak, ott a jégpálya nagyszerű lehetőséget ad korcsolyaversenyek rendezésére. Igen kellemes és szórakoztató a téli túrázás is, ahol megfelelő terep, hegy, erdő van, ott a túrázás kitűnő testedzési lehetőségeket ad azoknak, akik ezt a sportágat kedvelik. A cél: minél több fiatal és idősebb dolgozót bevonni valamilyen sportágba, hogy egészségünket megőrizhessük, de nem utolsó sorban azért, hogy a kiszesek teljesíteni tudják az „Ifjúság a szocializmusért” negyedik követelményét. — VARGA ISTVÁN — ISB-elnök 1961 legjobb atlétikai eredményei X. közlemény TAVOLUGRAS Legjobb eredmény: Tízéves átlag: 640,6 1960. évi eredmények: 613 1961. évi eredmények 628 A tízéves átlagon látszik, hogy ennek a versenyszámnak hagyományai vannak a megyében. Hiszen olyan kiváló képességű versenyzőket találunk a ranglistán, mint Názer, Garamvölgyi, és a kiegészítő mezőny sem lebecsülendő. Zalavári, Szabó, Szűcs ugyancsak 640-es ugrók voltak. Hármas Ötös Tizes átlag: 625,5 614,2 598,7 603 601 591 616 609 602 Jelenleg- jóval a tízéves átlag alatt .vagyunk, de ezzel szemben biztató az, hogy újra fejlődésben vagyunk, és így remélhető, hogy néhány évi pangás után ismét lesznek majd olyan versenyzők; akik országos viszonylatban is helytállnak; Az 1961. évi ranglista: 1. Gyűrű László (Szekszárdi Dózsa) 628 f — 2. Pulai György (öcsényi KSK) 613 f (581) 3. Kinczl István (Szekszárdi kg. techn.) 609 X 4. Imre Jenő (Dombóvári KISZ) 605 f — 5. Garamvölgyi László (Bátaszéki VSK) 600 f — 6. Halmos Ferenc (Szekszárdi Dózsa) 600 i (597) 7. Harsányi László (Bátaszéki VSK) 598 f — 8. Pilvein Márton (Paksi gimn.) 597 i —, 9. Czibók Ferenc (Szekszárdi Dózsa) 585 f — 10. Gesztes Tamás (Dunaföldvár) 583 i — Itt is csak két eredményt találunk. Az őcsényi Pulai szép fejlődésről tett bizonyságot. A beugró Gyűrű ilyen gyorsasággal akár 670-et is ugorhat. Kinczl is tehetséges, de inkább a labdajátékokhoz húz a szíve. A listán Czibók személyében egy labdarúgót is találhatunk. Tőle határozottan szép a7. 585-ös teljesítmény. Hadd jegyezzük meg, hogy atletikus felkészüléssel labdarúgóink is sokkal jobb eredményekre • lennének képesek. Az elmúlt esztendőben határozottan javult az átlag. Legfeljebb az az elgondolkoztató, hogy a Versenyzők között kevés az ifjúsági; (Folytatjuk.) A teremkézilabda-bajnokság a számok tükrében A bajnokság vasárnapi első fordulója után a nagyszámú közönség és a résztvevő csapatok vezetői egyöntetű véleménye az volt. hogy az elmúlt évi bajnokság óta valamennyi csapat nagy fejlődésen ment át. Ezt a megállapítást az első fordulóban szinte valamennyi csapat és több játékos egyéni teljesítménye is bizonyította. Az első fordulóban mutatott egyéni teljesítmények alapján a következő válogatott csapatot állítottuk össze: Nőknél: Vass (Tolnai Textil) — Föglein (Tolnai Textil). Lászlóné (Simon- tornya). Kovács (Simontornya) — Borsos (Mözs), Berta (Nagydorog). Vigh (Mözs). A férfi csapatoknál igen sok játékos nyújtott kiváló teljesít- ■•'v'n-t. ezért nehéz volt a válogatottat összeállítani a jelölt 15 játékos közül. Az első forduló válogatottja: Márkus (Sz. Tipográfia) — Herczig (Szekszárdi ITSK). Vida (Simontornya). Vincellér (Simontornya) — Koleszár (Szekszárdi Tipográfia), Varga (Tolnai Gimnázium), Ulrich (Tolnai Selyem). • Az első fordulóban a játékvezetők bátran nyúltak a hétméteres büntetők megadásához. A hét mérkőzésen összesen 12 esetben ítéltek büntetőt a mérkőzések játékvezetői. A terem nagyságát legjobban a közönség élvezi, mivel a vasárnapi fordulóban is 250-en figyelték az izgalmas mérkőzéseket. A bajnokság befejeztével a labdarúgás után a kézilabda is kedvelt sportja lesz a tolnai sportkedvelőknek. — FEL© -T ffr f* SO?“