Tolna Megyei Népújság, 1962. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-09 / 6. szám

1962. január 9. TOLNA MEGYEI NWÜJSAO s AHOL A TERVEK SZÜLETNEK Hogy hány ma­tematikai művele­tet végeztek el az 1961-es évben, sen­ki sem tudja meg­mondani. Ennek kiszámítása egy ­maga felérne egy komolyabb épület teljes tervdoku­mentációjának el­készítésével. Hi­szen állandóan »üzemelnek« az iroda számológé­pei, a tervezőmér­nökök asztalán mindig ott a lo­garléc. Egy-egy tervnek a költség- vetése is jó pár száz, nem ritkán egy-két ezer té­z az, télből áll. Vannak azonban könnyebben »hozzáférhető« számok. így pél­dául 1961-ben a Tolna megyei Tanácsi Tervező Iroda 392 ob­jektum tervét készítette el — te­hát az év minden munkanapjá­ra egy és egynegyed tervdoku­mentáció esik — mindezt hat helyiségben harminckét »termelő műszaki« és néhány adminisztra­tív dolgozó állította elő. Aztán még néhány számadat: ha az 1959-es negyedik évnegyed ter­melését 100-nak vesszük, akkor 1961 utolsó negyedében 129-et mutat az index, az idei tervet pedig a 172-es szóm jellemzi. Persze, a közel négyszáz terv­nek csak kisebbik része készült egyedileg. A többség úgyneve­zett adaptálás, amikor a már meglévő típustervet alkalmazzák az építkezés színhelyén meglévő feltételekhez, körülményekhez. Mi tagadás, a tervezők jobban szeretik az egyedi munkát, ami­ben jobban érvényesülhet a ter­vezőmérnök egyéni elgondolása, képzelőereje, de a típustervek alkalmazása sokkal gazdaságo­sabb, ésszerűbb. Ma már a leg­több bérház, iskola, kultúrház, termelőszövetkezeti üzemi épület típustervek alapján készül. . Az ország tervezőkapacitása így sem elegendő. Nem egy esetben for­dul elő, hogy a tervezett beru­házási építkezést azért nem le­het elkezdeni, mert a tervező- vállalatok, munkával való túl­zsúfoltsága miatt nem találnak szabad tervezőkapacitást. A felszabadulás előtt — mond­ja Szabiár Béla, a tervezőiroda vezetője — Szekszárdon nem ter­veztek középületeket. Igaz, az ál­lamépítészeti hivatalnak volt egy kislétszámú tervezőrészlege, ahol készültek mélyépítési tervek, de olyan tervezőapparátus, amely komolyabb épületek tervezésére lett volna alkalmas, nem volt. Legfeljebb családi házak, villák tervei készülhettek el a város­ban, néhány építőmester foglal­kozott ilyen épületek tervezésé­vel. Nem is volt szükség másra, hi­szen alig volt komolyabb építke­zés a városban, a megyében. A felszabadulás utón, de főként az első ötéves terv indulásakor egy­re fontosabbá vált egy tervező- iroda létrehozása, ötvenegyben alakult meg a Magasépítő Válla­lat keretében a tervezőrészleg, — innét számítjuk tervezőiro­dánk fennállását — azóta már több gazdánk volt, majd két év­vel ezelőtt az országban elsőként váltunk — tanácsi fennhatóság­gal — önálló tervezőirodává. A tervezőiroda — mint Szab- lór elvtárstól megtudjuk — ma már komoly feladatok ellátására képes. Itt készül csaknem vala­mennyi tanácsi építkezés terve, bérházak, iskolák, művelődési házak »születnek« az iroda rajz­asztalain. Itt tervezték a szek­szárdi fürdőt, a bonyhádi szennv- vízcsatorna-rendszert, a bölcskei pártházat. Az eddigiek közül a legjelentősebb — és legbonyolul­tabb — azonban a megyei kór­ház konyhája volt. Ez a konyha valóságos nagyüzem lesz, ahol kétezer személy részére főznek. Komoly előtanulmányokat kellett végezniök a tervezőknek — Vá- czi Imre építészmérnöknek, Lu­gosi Béla statikusnak és Dömösi Józsefnek, aki az épületgépésze­ti terveket készíti el — mielőtt hozzáfogtak a munkához. A gé­pészeti, technológiai elgondolá­sok tisztázása után (ebben még a Belkereskedelmi Minisztérium vendéglátóipari szakembereinek segítségét is igénybevették) kezd­ték meg a munkát. Ma már épül az új kórházkonyha. A tervezőiroda jelentősen bő­vül az idén. A tervek szerint ka­pacitását olyanra kell fejleszte­ni, hogy ne okozzon gondot a ta­nácsi beruházásoknál a tervek hiánya, az iroda ki tudja majd elégíteni a tanácsi építkezések terv-szükségleteit. A bővítés fel­tételei nagyrészt már megvan­nak, kialakult az elmúlt években — főként fiatal mérnökökből, technikusokból — a törzsgárda, amelyre egyre nagyobb felada­tokat lehet bízni. (!) Villamos gyújtószerkezettel robbantanak a paksi téglagyár bányájában Az idén 5,5 százalékkal csökkentik az önköltséget a Tolna megyei téglagyárakban Túlteljesítették 1961. évi tervü­ket a Tolna megyei téglagyárak. Az év vége előtt néhány nappal részleteiben is megvalósították az 1960-hoz viszonyítva négy száza­lékkal emelt tervet. Több mint negyvenöt millió téglát gyártot­tak a Tolna megyei Téglagyári Egyesülés téglagyáraiban. A terv. a múlt évi munka két százalékos alaprentabilitását írta elő, ezzel szemben 11 százalékos eredményi értek el. Megkezdték az egyesülés mun­káját értékelő mérleg készítését. Ennek elkészültével az üzemelt­ben megtartják az 1962. évi terv­ismertető termelési tanácskozáso­kat. Az 1962. évben az egyesülés üzemeiben körülbelül azonos mennyiségű téglát készítenek mint 1961-ben, de jelentősen csökkentik a termékek gyártási költségét. A tavalyihoz viszonyít­va az idei terv 5,5 százalékos ön­költségcsökkentést ír elő. Az idén jelentősebb beruházás nem lesz a téglagyárakban, hisz már a ko­rábbi években a termelés gépesí­tését jórészt megoldották, az ön­költség csökkentése is, mely a ko­rábbi évek üteméhez viszonyítva mintegy négy százalékkal maga­sabb, így válik lehetővé. Az üze­mekben üzemszervezést végez­nek, munkanapfényképezést tar­tanak, hogy feltárhassák a még rejtett tartalékokat, melyek hasz­nára válnak a munka eredmé­nyesebbé tételének. Az egyesülés üzemeiben meg­kezdték a téglagyártási szezon előkészületeit. Pakson már ja­nuár elsejétől a földelőkészítés­sel foglalkozik egy nagylétszámú brigád. Az idén vezették be első­nek a föld robbantásához a vil­lamos gyújtást. Ezzel biztonsá­gosabbá és hatásosabbá válik a robbantás. Az egyesülés többi üzemében pedig a gépek generálj a vitását kezdték el. Azokban a gyárakban, ahol szükséges a föld keverésre való előkészítése, megkezdték az agyagbányászást. Előreláthatólag az idén is, csakúgy, mint a múlt évben, már az első negyedévben készítenek nyerstéglát. Magyar — lengyel baráti est Nagy dörög o n Meleghangulatú és nagysikerű magyar—lengyel barátsági est színhelye volt pénteken 6 órakor a nagydorogi filmszínház. Az ér­deklődők zsúfolásig megtöltötték a termet, amikor Kaszás Imre országgyűlési képviselő megtar­totta Lengyelországi útjáról az Ismerjük meg városunkat Régi kívánságot teljesít a szek- szárd városi művelődési ház, ami­kor az »Ismerjük meg városun­kat« mozgalom keretében meg­szervezi az ismeretterjesztő sétá­kat Szekszárd területén. Az első ilyen városismereti sétára január 14-én kerül sor. Sétavezető ir. Pataki József lesz. A későbbiek­ben tervezik a séták kibővítését a város környékére is. Havonta két ízben rendez városismereti sétát a művelődési ház. A honismereti kör hat tagja idegenvezetői vizsgát tesz a kö­zeljövőben, s ezután ők is be­kapcsolódnak az ismeretterjesztő séták vezetésébe. A kezdeménye­zés kétségtelenül hozzájárul ah­hoz, hogy a Szekszárdon tartóz­kodó idegenek — de a város la­kói is — alaposabban megismer­kedhessenek a 900 éves város ne­vezetességeivel. élménybeszámolót. Előadásában megemlékezett a lengyel és a magyar nép barátságának törté­nelmi hagyományairól, kifejtette, hogy ez a barátság miképp széle­sedik tovább napjainkban. Az estet színessé tette a Szek­szárdi Irodalmi Színpad két fia­tal szavalójának szereplése is. A közönség érdeklődéssel nézte vé gig az előadás után bemutatott filmeket, a Varsó pusztulása cí­mű dokumentum-filmet, az Újjá­épült Varsó, és a Brodnyik völ­gyében című ismeretterjesztő szí­nes filmeket és a Lengyel Népi Együttesről szóló rövid filmet. A filmeket a nagydorogi Népfront­bizottság részére a Lengyel Olva­sóterem biztosította. A közeljövőben újabb magyar —lengyel baráti estre kerül sor a megyében, január 10-én szerdán Nagymányokon. HZ S7 B81-B3 lílllillll llrta: GUZI MIHÁLY — BECZE KÁROLYI 27, Vajon kijut-e ebből a pokolból valaha, vagy egy golyó örökre megoldja a nagy kérdést? ... Oldalra fordult, aludni próbált. De képzeletében újra megjelen­tek előtte a karóra aggatott ko­ponyák, és ez nem hagyta nyu­godni. Fejvadászok!... Úristen! Nehogy bekerüljön a negyven itt maradó ember közé!... Hajnal felé szenderedett el, amikor már egészen közel volt a virradat... Reggel, sorakozó után kihir­dették, hogy negyvenen itt ma­radnak, a többiek pedig folytat­ják útjukat Na-Fac irányába. A névjegyzékből sorolni kezdték az ittmaradók nevét... Gazsó egész bensejében remegett... A reg­geli napsütésben félelmetes lát­ványt nyújtott a karókba húzott koponyák sora. Amikor az utolsó név is el­hangzott, fellélegzett. Ö nem volt -közöttük. A negyven légiós kilé­pett, a többiek megkapták az út- ravaló konzervet, és kocsira szálltak. A tank hamarosan fel- diibörgött... Délután négy óra lehetett, ami­kor a karaván elérte Na-Facot. Az út sima, zökkenőmentes volt. Na-Facon két erőd állt, egyik az út mentén, másik néhány száz méterrel távolabb, egy dombon, Igaz, az útmenti erőd nem volt egészen készen, még dolgoztak rajta. Amint a karaván elhaladt mellette, éppen hatalmas kilövő­réseket készítettek a légionisták a földből és fából épült falakra. Az építők néhány percre abbahagy­ták a munkát, és integettek a karaván felé, amely éppen befor­dult a dombtetőre vezető úton. A két erőd között kisebb viet- napi település húzódott, mely mintegy húsz-huszonöt bambusz­nádból készült kunyhóból állt. A karaván tagjait a felső erőd­ben meleg étellel, borral várták. Gazsó ebéd után szorongva né­zett szét az erdőben. Itt azon­ban semmi jel sem mutatott harcra, öldöklésre. A na-faciak mosolyogva mesélték, hogy tizen­hat hónapja vannak itt, de még alig kellett kezükbe venni a fegy­vert. A környéken csendesség van. Gazsó itt sokkal több magyar beszédet hallott, mint az előbbi erődben. Az egyik fekete, hul­lámos hajú fiú nagyon ismerős­nek tűnt. — Szervusz Én már láttalak téged valahol. — Nekem is rémlik valami. Nem budapesti vagy véletlenül? — De igen. Sokat jártam a Ru­das-fürdőbe. — Ez az. Most már emlék­szem! Én is gyakori vendég vol­tam ott. De most légiós ruhában alig ismertelek meg... — Hogy éltek itt?... — Ragyogóan. A szó szoros ér­telmében. Hosszú idő óta szinte álig hangzott el lövés ezen a vi­déken. — Mióta vagy itt? — 1947 elején kerültem ide a többiekkel. Tizenhat hónapja élünk itt békés egyetértésben. Jó­formán semmi dolgunk sincs... Szeretném, ha itt maradhatnál, de nem tudom, feltöltik-e szá­zadunkat. Nem esett el közülünk senki, csupán néhány betegünk hiányzik. Kórházba vitték őket. — Mennyi távol-keleti szolgá­latra angazsáltál. — Két évre. Nemsokára lejár. Utána úr vagyok, pajtás! Fran­ciaországi állampolgárság, mun­ka, rendes megélhetés, rettegés nélküli élet következik! Gazsó keserűen elmosolyodott. Gondolkozott, megemlítse-e an­nak a lengyelnek és sok társának esetét, akivel vietnami partra­szállásakor találkozott? Elmond­ja-e, hogy játszották ki a kiszol­gált légiósokat? Elmondja-e, hogy a kutya sem törődik velük, hazaszállítás helyett arra akar­ják őket rávenni, hogy újabb tá­vol-keleti szolgálatot vállaljanak. Nem emítette meg ... Mosoly­gott ..: Társa karonfogta és vidáman vonta a kantin felé. Sokáig bo- rozgattak és beszélgettek az it­teni dolgokról, magukról. Gazsó­nak egv kicsit fejébe szállt a bor.. Nyomasztó, szorongó han­gulata — amely napok óta fog­va tartotta — némileg felenge­dett. Kedvtelve hallgatta az egy­re jobb kedvű fiút, ,, ö maga azonban még mindig keveset be­szélt ... Takarodókor azon gon­dolkodott, hogy tulajdonképpen szívesen maradna-e itt, vagy sem... Maga sem tudta eldön­teni ... Korán reggel közölték a kara­ván felsorakozó tagjaival, hogy húsz fő itt marad, a többiek tovább mennek. Gazsó nem került a húsz em­ber közé. Már gépkocsin volt, amikor észrevette újdonsült ba­rátját. Az lábujjhegyre állva in­tegetett feléje. — Katonaszerencsét! — kiál­totta. Gazsó visszaintegetett a hullá­mos hajú fiúnak, akinek tulajdon­képpen még a nevét sem tudta. Csupán a számára emlékszik va­lamennyire ... A kantinban este véletlenül a csuklójára erősített rézlapra esett pillantása... A fejszáma huszonhatezerrel kezdő­dött, a másik három számjegyre nem emlékszik ... ... Tizenegy órára a karaván Futingra erődjéhez érkezett... A nézelődőt lehangoló látvány fogadja. Az erdőbe vezető út két oldalán sírok, sírok. S aki köze­lebbről megnézi a sírfeliratokat, megdöbben. Ilyeneket olvashat: Vasas Béla 1933—1948, Sztanisz- lav Jacobsky 1930—1948, Nemes József 1932—1948, Aldo Giardini 1928—1948, Kovács József 1933— 1948, Karl Hermann 1930—1948. Tizenöt-tizenhat éves fiúk pi­henik itt örök álmukat... És na­gyon sok közöttük a magyar ... Az erőd felé vezető úton kis patakon haladt át a karaván. A patak erőd felőli oldalán telepü­lés nyomai látszottak: itt össze­dőlt falak, amott üszkös geren­dák. Egyetlen ép téglaház állt csak a patak partján, de az is meg volt rongálva. A karaván megállt. A kocsisor nem mehetett fel az erődbe, ezért az úton maradt. A légiósok gya­log indultak az erőd felé, a ko­csioszlopot pedig erős őrség vet­te körül. Az erőd hirtelen összetákolt alkotmány benyomását keltette. Látszott, hogy nemrég építették, de a gyors, sietős munka sem tudta eltüntetni az ostrom nyo­mait. Az udvaron itt-ott gödrök, becsapódások nyomai árulkodtak, a parancsnoki épület ablaka fö­lött friss téglarakások rikítottak. A raktár törött gerendája szin­tén nemrég lezajlott harcokról tanúskodott. Gazsó kissé szorongva nézett szét. Sivárság, pusztulás nyomai mindenfelé. Hallott valamit a futingrai erőd ostromáról, de sze­retett volna mindent pontosan tudni. Mert másképpen mondják és írják az eseményeket a fran­ciák, ismét másképpen véleked­nek a tárgyilagos szemtanúk. De hol van itt tárgyilagos szemtanú? Vagy talán mégis akad? ... Figyelni kezdte a beszélgető­ket Nem kellett sokáig várnia: hamarosan magyar hangok ütöt­ték meg fülét. Aztán újabbak és újabbak. Odasietett a két legközelebb álló magyarhoz. — Szervusztok, fiúk! — Szervusz, földi! — Futingra-beliek vagytok? A mosolygós arcú válaszolt. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom