Tolna Megyei Népújság, 1962. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-23 / 18. szám
1953. január 23. 'TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 r t Átadták rendeltetésének a megye legkorszerűbb politechnikai műhelyét Vizsgázott újítási előadók a gépállomásokon Kétszázezer forint értékű társadalmi munka a szekszárdi Garay János Gimnázium politechnikai műhelye és tornatermi öltözője építésénél Ünnepségre jöttek össze szombat este az iskola tornatermében a szekszárdi Garay János Gimnázium tanulói és diákjai. Ott voltak a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat ipari tanulói is, akik a gimnázium tanulóival együtt derekasan kivették részüket a most felavatott két új létesítmény, a politechnikai tanműhely és tornatermi öltöző építéséből. Mintegy iélir.iiíió forint értéket képvisel a tanműhely és öltöző. Ennek az összegnek azonban alig több mint a fele származik közpénzből — részben állami beruházásból, községfejlesztési alapból, valamint a gimnázium különböző fenntartási költségeinél elért megtakarításból. — Kétszázezer forintra rúg az az érték, amivel segítették — főként maguk a fiatalok — társadalmi munkában az építkezést. A szakmunkákat az építővállalat negyven ipari tanulója, és a gimnázium „politechnikásai” végezték. A gimnáziumnak ugyanis — többek közt — három kőműves ,, osztálya'’, illetve félosztálya, két lakatos és két műszerész fé) osztálya van, hét lány pedig — a politechnikai oktatás keretében — a szobafestést tanulja. De nem kellett egy fillért kiadni a segédmunkákra sém. Az elmúlt évben a gimnázium minden tanulója legalább három napot dolgozott az építkezésnél. László István igazgató az építővállalat nevében köszöntötte a gimnázium tanári karát, szülői munkaközösségét, KlSZ-szerveze- tét és tanulóifjúságát. Elmondta, hogy a szekszárdi gimnázium tan műhelyével megyénk legkorszerűbb politechnikai műhelyét avatjuk. Közelebb kell hozni az iskolát az élethez — mondotta — aminek lényege a korszerű műveltség biztosítása mellett, és azzal együtt a politechnikai képzés bevezetése az iskolákban. László elvtárs néhány adatot ismertetett az építkezésről. Elmondta, hogy Horvay Árpád igaz gató és Csabai János tanár kezdeményezte a tanműhely felépítését. A vállalat kollektívája, és KISZ-íiataljai elhatározták a létesítmény kivitelezését, hogy mint bázisüzem elősegítse a gimnáziumban folyó ' politechnikai oktatást. A vállalat szocialista műszaki brigádja tervezte a létesítményt társadalmi munkában, több tízezer forintot tesz ki az a segítség, amit a vállalat fiataljainak társadalmi munkája eredményezett. Az építővállálat igazgatója ezután átadta Horvay Árpád igazgatónak az új létesítményt. Ezután König István, a gimnázium igazgató-helyettese ismertette a két új létesítmény jelentőségét. Elmondta többek közt, hogy az iskola tanulóinak száma 1937—38-hoz viszonyítva megötszöröződött, 1948-hoz képest pedig megkétszereződött. Alapvető változás történt a származás szerinti megoszlás terén is. Míg 1938-ban összesen egy parasztszármazású tanulója volt az iskolának, ez 0,6 százaléknak felelt meg, ma az arány 27,3 százalék. Az 1957/58-as tanévben kezdték meg a kísérleteket a politechnikai oktatás bevezetésénél, ekkor két osztályban mezőgazdasági ok tatás folyt, egy osztályban ipari szakmát tanultak — hét üzemben helyezték el a tanulókat — ma már az iskola 713 tanulójából 532 tanul — 34 csoportban — valamilyen szakmát. Az új tanműhely lehetővé teszi, hogy a kpvetkező tanévben már minden elsőosztáiyes tanúiét bevonjanak a politechnikai oktatásba Nagy szükség volt az új öltözői'* is. Az eredetileg nyolc osztályra méretezett épületben ma 18 osztály tanul és az öltöző hiánya miatt a tanulók csak a tantermekben tudtak átöltözni. Jogos ‘igénye volt a szülőknek is az, hogy biztosítsunk megfelelő öltözőhelyiséget. — Hisszük, hogy a két létesítmény elősegíti a tanulók testi es szellemi fejlődését — fejezte be beszédét az igazgató-helyei tes. Bársony Róbertné középiskolai főelőadó a megyei tanács műve lődésügyi osztálya nevében köszöntötte az ünnepség részvevőit, majd Horvay Árpád igazgató at vette a két új létesítményt. Ez után került sor a társadalmi munka legaktívabb részvevőinek mcpjutalmazására. Négy helyiség böl áll az új politechnikai tanmű hely. A lakatos-teremben — a hatszögletű asztalok mellett — egy időben huszonnégy fiatal dolgozhat a gépteremben eszterga- és fúrógépek vannak, a mü szerész-teremben elektromos és általános műszerész képzés folyik. A negyedik helviség az iroda és raktár Képünkön az üj műszerész-terem gépeivel, berende zéseivel ismerkednek a fiatalok. vált. Sőt, csak a kapitány kérdésére válaszol. Képzeld, azt sem tudjuk, hogy hívják... Rajta kívül a bennszülöttek közül senki nem teheti lábát sem a kórházba, sem az erődbe. Ö maga lenn lakik a faluban. Onnan jár be. Látom, te szerencsés vagy. Veled szemben másképpen viselkedik, mint velünk... — Ugyan!... — mondta kissé elpirulva, kissé ingerülten Gazsó. — Annyit veled is beszél, mint velem... Jó étvágyat... Jó éjszakát és kész... — Nem, nem. Ezernyi apró figyelem, szolgálatkészség... Észre lehet ezt venni. — Mondd Tomi... Nem bántok ti rosszul ezzel a lánnyal? Nem vagytok hozzá durvák, gorombák? Nem ezért szótlan ? — Nem. Senki sem bántja. Ö egyszerűen gyűlöl mindnyájunkat, azért nem beszél velünk. És éppen ez ejt gondolkodóba leginkább: gyűlöl bennünket, bármikor megszökhetne tőlünk, mégis marad... Gazsó is ezen gondolkodott. Aztán egyszerre felállt. — No, benézek a betegekhez. — Én meg megyek a lányokhoz. Szervusz. Elég magasan járt már a Nép, amikor Cazsó felébredt. Éjszaka az egyik beteg rosszul lett és injekciót kellett neki adn!a, rrr’a . hajnal felé került csak ágyba. Felült ágyában, s éppen le akart lépni, amikor egy hatalmas, kétméteres kígyót pillantott meg az ágya végénél. A hüllő minden pillanatban hangosabban sziszegett, fullánkja pedig, mint a halál kaszája. 10—15 centire lövellt ki szájából. Gazsó hátán és homlokán verejtékcseppek jelentek meg, de azért igyekezett lélekjelenlétét megőrizni. Farkasszemet nézett a kígyóval, de nem - mozdult. Lassan lehunyta szemét, hiszen, ha ő nem mozog, a hüllő sem támad olyan hirtelen. Gondolkozott.., Semmi olyasmi nem volt közelében, aminek hasznát vehette volna. Kinyitotta szemét. Amint a hüllő észrevette szempillája rezdülését, hangosabban sziszegett és haragosan lövellte fullánkját feléje. Ismét lehunyta szemét. Hát így kell elpusztulnia? Ez az ocs- mány féreg tesz pontot élete végére? Feje majd szétpattant... Már-már úgy érezte, nem bírja tovább idegekkel... Felugrik é.- elrohan. Nem jó!... Amint megmozdul, a hüllő támad... Akkor... igen, nincs más mód... Két pokrócát villámgyorsan ráveti a kígyóra és lekapja fegyverét. Talán sikerül szétloccsantani vele a kígyó fejét... De sikerül-e?... Hátha a 1 >•-115 P7. első mozdulatra tá- ■-~d, mle’"tt réve! hét nő a k-M pokrócot... Mindegy... töprengéspokrócot... Mindegy... töprengésmegmozdította a takaró két szélét ... Ebben a pillanatban hatalmas ütés érte ágya szélét. Gazsd majdnem eszméletét vesztette. Azt hitte, a kígyó támad. Utolsó ösztönével kiugrott a pokróc alól. A szörnyeteg teste ott vonaglolt a lába előtt. A kígyó mellett pedig a vietnami lány: arcán megelégedett mosoly, szemében határtalan öröm. Kezében hosszú, éles kés, amelyet megtörölt, majd visszadugott fehér nadrágja belsejében lévő hüvelyébe. Gazsó odament a lányhoz, megragadta kezét és sokáig szorongatta, közben könnyezett, érthetetlen szavakat mondogatott... Aztán lekapcsolta nyakáról azt a kis ezüst láncot, amelyet meg édesanyjától kapott és a lány nya kába akasztotta... A lány mosolyogva tűrte. — Ki vagy te? — kérdezte meghatódva a fiú. — Mi 4 neved? Hadd tudjam meg, kinek köszönhetem életemet? A lány körülnézett, majd halkan súgta: — Ti-ti. De ezt rajtad kívül senki sem tudhatja meg, mert különben — hirtelen kirántotta éles kését —, még álmodban is levágom a fejed. (Folytatjuk.) Az FM Gépállomási és Gépesítési Igazgatósága, a MEDOSZ megyei bizottsága, és a Gépállomások Megyei Igazgatósága tanfolyamot rendezett a gépállomások főmérnökei, újítási előadói, a szakszervezetek újítási felelősei részére. A kétnapos tanfolyam első nap ján az újításokkal kapcsolatos kormányrendeletekről, jogszabályokról, eljárásokról tartott előadást és konzultációt Szekér Imre, az FM. Gépállomási és Gépesítési Igazgatóságának mérnöke. Részletesen foglalkozott az újítások elbírálásával, az újítások díjazásával, az újítás és a munkaköri kötelesség ismérveivel és egyéb tudnivalókkal. A második napon a gépállomási újítási előadóknak a tanfolyamon hallottakból szakvizsgát kellett tenni, amelyről bizonyítványt kaptak. A kérdései; alapjául a megjelent kormányrendeletek paragrafusai szolgáltak. Többek között, hogy mikor fogadható el az újítás, milyen összegből fizetik ki az újítási díjat, milyen elbírálás alá esik a benyújtóit javaslat, hogyan, és hova fellebbezhet az, akinek az újítását elutasították. Szekér Béla mérnököt, az előadót megkérdeztük, mi a tanfolyam és a vizsga célja. — A tanfolyamot a főigazgató^ ság rendeletére és közreműködésével a megyei igazgatóság és a MEDOSZ megyei bizottsága rendezte meg. Ezt a tanfolyamot megrendezik minden megyében. A cél az, hogy fellendüjön a gépállomásokon az újítómozgalom, minél többen ismerjék alaposan a rendelkezéseket, eljárásokat. amelyek szerint az újításokat el kell bírálni. A IIL országos újítótanácskozáson — da a vizsgálatok során a gépállomásokon is — az volt az általános tapasztalat hogy az újítómozgalom legerősebb gátja a tájékozatlanság, az újításokkal kapcsolatos eljárások nemismerése. Gyakran előfordul, hogy a főmérnökök nem ismerik kellően az eljárásokat, sokáig elhúzódik egy-egy újítás elbírálása, bevezetése, így nem csoda aztán, ha kedvét veszti az újító. Hasonlóan vélekedett a tanfolyamról Kaposi István, a MEDOSZ megyebizottság munkatársa is. — Ettől a tanfolyamtól azt várjuk — mondotta —, hogy a gépállomásokon fellendül az újítómozgalom, és megfelelő színvonallal képviseltetik magukat a június elsején megrendezésre kerülő megyei újítókiállításon, amelyen minden szakma részt I vesz. Előkészületek a szakszervezeti választásra a Bonyhádi Cipőgyárban Lázas ütemben folyik üzemünkben a március 18-án tartandó szakszervezeti választás előkészülete. Az üb a Szakszervezetek Országos Tanácsának határozatainak megfelelőén készít elő választást. Az üzemi bizottság egyik legaktívabb tagja Pli- Setics László elvtárs rendszeresen járja az üzemrészekben dolgozó bizalmiakat és tájékoztatja őket a feladatokról, segítséget nyújt a vitás kérdések tisztázásában. Az elmúlt héten kezdtük meg a bizalmiak újjáválasztását. A bizalmi választásokon a munka- csoportok küldötteket választottak a szakszervezeti vezetőség újjáválasztó gyűlésére. Az üzem dolgozói nagy bizakodással, és figyelemmel kísérik a választási előkészületeket. Vállalatunk életében nagy jelentőségű a szakszervezeti vezetőségválasztás. Bár az elmúlt évekre visszatekintve sem panaszkodhatunk szakszervezeti bizottságunk működésére, de bízunk abban, hogy az új vezetőség még jobban segíti a dolgozók ügyének intézését, érdekvédelmét. Büchner János kiváló dolgozó TÍZ FORINT JUTALOM Ha pénzt kapok, elfogadom. Ha sokat kapok, esetleg megkérdezem a jószívű adakozótól, mivel érdemeltem ki. Előfordul azután olyan eset is, amikor az ember kevés pénzt kap. Sajnos, ez a gyakoribb. Mert — tartjuk valamennyien — ha kapunk pénzt, akkor már sok legyen a borítékban, és igazság az is, hogy a pénz legyen bármilyen sok, mindig kevés. Kevés volt az a tíz forint is, amit a bőrgyáriak kaptak. Azaz mégsem volt kevés, mert tízezer forintot tett ki összesen. No, de hát, ezt elosztani ezer felé, az már tíz forint. Így kapott tíz forintot minden munkás... Történt pedig, hogy valamilyen munka végzése célprémiumos feltételekkel járt. Elvégezték a munkát. Határidőre, kifogástalanul. S annak rendje, módja szerint kifizették a tíz—tíz forintokat, mint célprémiumot. Amikor ezt a „jutalmazási” - módszert alkalmazták, bizonyára nem gondoltak ott, a bőrgyárban arra, hogy akad majd tán egy minden lében kanál újságíró, ki tollhegyre tűzi ezt, és a lapban hosszasan elmélkedik e jutalmazási módszeren. Mert ezt teszem most én. Teljesen joggal. Mégha nem tíz forintról, hanem százról, vagy ezerről volna szó, akkor is, mert mégiscsak furcsa, hogy így általánosítjuk a dolgozókat. Mert ez történt ez esetben. Egy kalap alá vették a portást, a hétszeres sztahanovistát, a kony. hrlányt, az ipari tanulók oktatóját, a faragó, a vasaló, a kikészítő munkást. S tíz—tíz forinttal jutalmazták őket. Persze, ez olyan nevetséges ösz- szeg jutalomként, hogy ha nekem kínálják, el sem fogadom. De a bőrgyári dolgozók elfogadták, s el is költötték. Egy csoport közös vacsorát rendezett — kiegészítve a pénzt, a tíz forintot, amely ok volt az „ismerkedési”-estre. Mások fröccsöt ittak, persze volt olyan is, aki annak rendje, módja szerint a bérfizetési cédulával, s a pénzzel elszámolt hitvesének. Mert ezt az összeget is szabályosan kellett számfejteni. Bevallom őszintén, s férfiasán, ilyen jutalmazási móddal még nem találkoztam. Gondolom, az olvasók közül is kevesen. Mert véleményem szerint ez az egyen- lősdi lejáratása a célprémiumnak, Helytelen következtetésre ad módot a bőrgyári munkaversenyt illetően. Mert nem mindenki érdemelte meg, nem mindenkit illet jutalom munkája után. Ezt tudják a bőrgyáriak is. Mert nem hihető el az sem, hogy nem furdalta a dolgozók egy részének lel- kiismeretét a tíz forint átvétele amiatt, hogy nem vette ki részét a célprémiumos munkából. Bár, ha úgy vészük, köze volt minden dolgozónak hozzá, mert mégiscsak a bőrgyárban dolgozik, nem úgy, mint e sorok írója... de eszembejut: én nem kapok e cikkért tíz forintot? Hisz én is részt vettem a célprémiumos munkából! Ha másként nem, hát úgy, hogy írtam róla ... — Pj—:
