Tolna Megyei Népújság, 1962. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-04 / 2. szám

0 rOLNÄ' MEGYEI STÉFÜJSÁÖ í-Soí. jaEisär 4-, SPORT Bonckés alatt az NB 111. V. GONDOLATOK az Összeállításokról Visszagondolva az őszi mérkő­zésekre amikor a Szekszárdi Pe­tőfi szinte minden vasárnap új és új összeállításban lépett pá­lyára és még a második félidő­ben is változtatott összeállításán, elhatároztuk hogy megvizsgáljuk az összeállítások ügyét kissé ala­posabban, de csak a Tolna me­gyei csapatoknál. A vizsgálat az­tán rendkívül meglepő eredmény­nyel zárult. Nem az volt a meg­lepő, hogy Dombóvár az őszi idényben 18, a Szekszárdi Petőfi 17, a Szekszárdi Dózsa pedig 16 játékost szerepeltetett, mert hi­szen sérülések, kiállítások, for- lnaingadozások miatt szükség van arra, hogy egy idényben körülbe­lül Í6—18 játékos álljon egy csa­pat rendelkezésére, hanem az, hogy szinte alig lehetett találni olyan játékost, aki végigjátszot­ta az idényt, ezzel szemben ren­geteg olyan játékost találtunk, aki az idény folyamán 4—5 posz­ton is szóhoz jutott az őszi baj­nokság során, de seholsem tudott gyökeret verni, vándormadara lett a csapatnak. Teljesen jószándékú ez a vizs­gálódásunk, és egyáltalán nem vennénk zokon, ha az érdekelt csapatok edzői hozzászólnának vizsgálódásunk eredményéhez, de az a véleményünk, hogy a csa­pat összeállításának állandó vál- toztatgatása csak károsan befo­lyásolta a csapatok teljesítmé­nyét. Tudjuk azt, hogy az összeállí­tás nem lehet valami megköve­sedett dogma. Hiszen a csapat taktikai eiképzelése is gyakran megköveteli, hogy szokatlan ösz- szeállításban kelljen pályára lép­nie az együttesnek. Más alkalom­mal sérülések és kiállítások is megbonthatják a csapat egysé­gét. De azt mégsem lehet kíván­ni, hogy egy játékos minden posz­ton azonos teljesítményt nyújt­son, sőt a csapatmunka határo­zottan károsan érzi meg, hogy hétről hétre mindig új fogaske­rék kerül a gépezetbe, amely kétségkívül nem működhet ola­jozottan, mintha a gárda min­dig ugyanabban a felállításban vehetné fel a küzdelmet. Egyáltalán nem tartjuk vélet­lennek, hogy a Székesfehérvár, amelyben hétről hétre a Bognár —Neubauer fedezetpár indította rohamra a Homolya—Kovács IV. —Práger szárnyat, sikeresebben szerepelhetett, mint a Szekszár­di Petőfi, amely még az idény utolsó mérkőzésein is nemcsak hétről hétre más és más össze­állításban szerepelt, de még fél­időben is történt változtatás az együttes összeállításán. Csak egy-két példát ezzel kap­csolatban. Először nézzük meg azt, hogy a Petőfi hány játékost szerepeltetett az őszi idény ti­zenöt mérkőzésén az egyes posz­tokon. Az összeállítás a követke­zőképpen fest: 2 3 1 2 5 5 s 5 5 5 5 Mit jelent ez a táblázat? Azt, hogy addig, amíg Gellér szemé­lyében csak egyetlen olyan já­tékosa volt a csapatnak, amely mind a tizenöt mérkőzésen sa­ját posztján kapott helyet és min den találkozón szerepelt, addig a fedezetek és a csatárok helyén a tizenöt mérkőzésen 5 (!!!) játé­kos kapott helyet minden egyes poszton. Ebből a szempontból nem különb a helyzet a Dombó­vári VSE-nél sem. Itt is a köz­vetlen védelem volt a lényegesen kevesebbet változtatott alakzat, de már a csatársort majdnem annyiszor változtatta Vicze edző, mint a Petőfinél Túra Emil. Még jobban megvilágítva a kérdést: | köztudomású, hogy a Petőfinek Török távozása után nincsen bal- szélsője. De mégis szükségtelen volt szerintünk, hogy Cser és' Rostási 4—4, Rochi 3, Garam- völgyi és Taliga 2—2 alkalom­mal kapjon helyet a csapatban balszélen. Ha most ezt a kérdést játékosokra vetítve vizsgáljuk, a közönség által olyan sokat bírált, de az edző által mégis előtérbe helyezett Zörényi, aki 13 alka­lommal kapott helyet a csapat­ban, egy-egy poszton legfeljebb négy alkalommal szerepelt, mert egyszer jobbhátvéd, kétszer jobb­fedezet, kétszer baífedezet, négy­szer jobbösszekötő, egyszer hát­ravont középcsatár, három alka­lommal pedig balösszekötő volt. Ez hat poszt, hát különböző fel­adatkör. De ugyanez a helyzet Ga- ramvölgyinél is, aki ugyancsak öt poszton szerepelt az őszi idényben, Taligával egyetemben. Elismerjük azt, hogy a labda­rúgás azirányban fejlődik, hogy lassan minden játékosnak min­den poszton egyformán kellene játszania, de véleményünk sze­rint az NB ITI-ban játszó együt­tes eít az állandó változtatást nem engedheti meg magának. Ugyanez volt a helyzet a Dom­bóvári VSE nél is, amelyben szín tén a csatársor került állandó változtatásra. Lehőcz például egyforma teljesítményt tudott nyújtani a csatársor minden posztján, mert jobbszélsőtől bal­szélsőig minden volt. (Folytatjuk.) Dorogi II. a 16 legjobb között Tegnap délelőtt megkezdődtek az öt napig tartó Énekes István ökölvívó emlékverseny küzdelmei. Szekszárdról három versenyzőt nevezett a vezetőség, azonban Ha lászt a mérkőzés előtt a sport­orvos nem engedte indulni. Kap­pel az első nap erőnyerő volt, és így nem lépett szorítóba. Lée- súlyban Dorogi II. öklözött, aki mindhárom menetben jobb volt mint ellenfele és pontozásos győ­zelmet aratott; győzelmével a legjobb 16 közé került. Áz Sz. Petőfi nyerte a megyei sakkcsapatbajnokság szekszárdi rangadóját A múlt év egyik utolsó sport- eseményére került sor vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Sport- hivatal helyiségeiben, ahol a Pe­tőfi és a Szpartakusz küzdött meg a megyei sakkcsapatbajnok­ság pontjaiért. A Petőfi számára indult jobban a küzdelem, mert a Szpartakuszból Jablonszky, Fe­hérvári, Geresdy hiányzott, de Varga is több mint órás késéssel érkezett, így Nagy Kálmán arat­ta a Petőfi első győzelmét. De nem kellett sokáig várni a máso­dikra sem. Mechtl ugyanis meg­nyitás-hibát vétett Németh Zol­tán ellen, aki ezt a hibát ügye­sen kihasználva 35 perces játék után megszerezte a második pon­tot is. Ezután sorrendben a má­sodik táblán fejeződött be a küz­delem Majnay és Pékár között. Végjátékbeli hibák után Pékár TOLNA MEGYEI NEPOJSAO A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja; a Népújság Lapkiadó Vállalaté Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—-17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 KészQl a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4á. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi pcstoMvatalokná* és kézbesítőknél ElMU.léd d(i >9) hónapra M ft szerezte meg a győzelmet és így 2:l-re szépített a Szpartakusz. Nem sokáig várattak magukra azonban a többi győzelmek sem. Benács Rittmann ellen nyert egy­szerű játékban (3:1), majd Pa- lásty nyert Fürjes ellen. Palásty tisztelőnyhöz jutott a mérkőzés elején és ezt az előnyét megtar­totta a mérkőzés folyamán. így nem volt meglepetés győzelme. Ekkor már 4:1 volt az eredmény. Érdekesen alakult a Németh dl —Ullmann játszma is: a végjá­tékban Németh dr. döntetlent ajánlott, ezt Ullmann nem fogad­ta el, de a következő lépésben tisztet vesztett, majd Németh tempót nyert, s a jobbszárnyon lévő három szabad gyalogjából egyet be tudott vinni, mire Ull­mann feladni kényszerült a mér­kőzést. A »félidőben« tehát Síi­re vezetett a Petőfi. A második »félidőben« először a Szegesdi—Koltay játszma feje­ződött be. Szegesdi két gyalog és huszárelőnyét pontos vonalveze­téssel érvényesítette a végjáték­ban és nyert. 6:1. Négy játszma után szerzett csak pontot újra a Szpartakusz. Zsámár dr. és Lan­dauer egyenlő állást ért el, közel másfélórai küzdelem után és Zsá­már dr. elfogadta Landauer dön­tetlen ajánlatát. 6.5:1,5. Közben izgalmas és érdekes küzdelem alakult ki a Tamási—Szakály, a Sudár—Sebestyén, a Szendi—Va- nitsek és a Baksics—ifi. Mechtl találkozón. A Tamási—Szakály játszmában Tamási már másfél órát használt el Szakály 20 per­cével szemben. Mondanunk sem kell, hogy Szakály volt támadás­ban. Tamási egy ideig ellent tu­dott állni és amikor már úgy látszott, hogy sikerült kivédeni Szakály támadását, akkor ala­kult ki olyan helyzet, hogy állá­sa tovább nem volt tartható. 6,5:2,5. A Baksics—ifj. Mechtl mérkőzésen igen ügyesen küzdött a még általános iskolás Mechtl. Igen bonyolult állásban adta fel a Szpartakusz-versenyző a mér­kőzést, amely után parázs vita alakult ki afelől, hogy a fiatal versenyző nem cselekedett-e el­hamarkodottan, de aztán az elem­zések azt igazolták, hogy min­denképpen sötét nyerte volna meg a találkozót. 7,5:2,5. A mérkőzésen a legérdekesebb játszmát Szendi—Vanitsek ját­szotta. Szendi sötéttel támadást indított. Vanitsek minden tudásá­ra szükség volt a támadás elhá­rítására, amely sikerült is, de gondolkodási idejét annyira el­használta, hogy a hátralévő 8 perc alatt 10 lépést kellett meg­tennie. Ez azonban könnyen si­került, mert Szendi került veszé­lyes helyzetbe. Több mint 3 órás küzdelem után mindkét verseny­ző megérdemelte a fél-fél pontot, amelyben megegyeztek. 8:3. A legtovább a Sudár—Sebes­ivén találkozó tartott. Sebestvén a végjátékban hibát vétett, és ezt az, utolsó találkozói is PetőfL-já- tékos nyerte meg. 9:3. 1961 legjobb atlétikai eredményei v. 1300 M. SÍKFUTÁS Hármas Ötös Tizes Legjobb eredmény: átlag Tízéves átlag: 4:15,1 1960. évi eredmény 4:01,8 1961. évi eredmény 4:31.— 4:20.9 4:24.8 4:32,5 4:12.4 4:19.3 4:36.5 4:31.1 4:36.3 4:42.3 Garbacz. Czéh, és a többiek hiá lesz ideje felkészülni, és akkor is- nyát nagyon megérzik a középtú- j mét szép eredményekkel örven- vok, így az 1500 méter is. Hatat- i üeztetheti meg az atlétika híveit, más zuhanás következett be, és ' mint 1956-ban, amikor majdnem így nem csoda, hogy minden ve- ' elérte a 4:10-et is. Rajta kívül natkozásban alatta .maradunk a 1 csak a középiskolásokat lehet tízéves átlagoknak is. Itt teljesen . megemlíteni. Azok közül is a elölről kell kezdeni mindent. Vi- ! szekszárdi Bárdos és Gál a leg- szont eredmény, hogy a hajdani i tehetségesebbnek látszó. Sajnos, megyei első Lőrincz ismét fut. i azonban ők is csak heti két ed- Hiányosság azonban az. hogy ko- j zéssel készülhetnek, ez pedig ma molyabb felkészülés nélkül és bi- : már a korszerű edzésmódszerrel zony ez meglátszik az eredmé- j szemben nagyon kevés. A íelnőt- nyeken. Hiszen a kftzéptávokon i tek közül a tolnai Ezer a legte- komolv edzés nélkül ma már i hetségesebb. 1961-ben ezen a tá- nem lehet eredményt elérni. Re- von az alábbiak szerepeltek elis- méljük, hogy a következő évre mérésre méltóan: 1961. évi ranglista: 1. Lőrincz Gyula, Dombóvári KISZ 2. Bárdos István, Szekszárdi Gimn. 3. Gaál Attila, Szekszárdi Gimn. 4. Ezer Ferenc Tolnai Selyemfonó 5. Kovács László, Szekszárdi Honvéd 6. Geller István, öcsényi KSK 7. Debulay Miklós, Szekszárdi Gimn. 8. Rutterschmidt János, Bátaszéki VSK 9. Hága Mihály, Tolnai Selyemfonó 10. Jenei László, Bonyhádi Gimn. ______________________(Folytatjuk)_____ 4 :31,— felnőtt 4:31,— ifjúsági 4:31.2 ifjúsági 4:43,4 felnőtt 4:45.2 felnőtt 4:45,9 felnőtt 4:47,8 ifjúsági 4:48,3 ifjúsági 4:48,5 ifjúsági 4:51.4 ifjúsági Hatalmas siker a Marsiban rendezett sportköri esten Az elmúlt héten rendezte a Tolna megyei Népújság és a Me­gyei TST sportköri estjét Mu- csiban. A község kultúrterme zsúfolásig megtelt. A nagy ér­deklődésre jellemző, hogy a köz­ség lakóinak egynegyede részt vett az esten. Kálmán János, a magyar ököl­vívó-válogatott tagja tartott él­ménybeszámolót, majd Mozolai János, a szekszárdi gimnázium testnevelője, a Szekszárdi Dózsa atlétikai szakosztályának edzője tartott előadást az edzés fontos­ságáról, melyben kitért az ed­zés különböző időszakainak főbb vonásaira is. Ezt labdarúgó sza- i bálymagyarázat követte. A hozzá­szólók ilyen kérdéseket tettek fel: A magyar sportolók hogyan tudják megszokni a külföldi éte­leket, milyen az éghajlat, ki volt Kálmán legerősebb ellenfele, stb. A kérdések után Kálmán János és Árpás Antal ökölvívó­bemutatót tartott, mely nagy si­kert aratott. Végül három sport­film levetítésére került sor. A sportköri est után Mihol János vb-titkár mondott köszöne­tét az est megrendezéséért, és kérte a szekszárdi sportolókat, sportvezetőket, hogy a jövőben is látogassák meg a sportkört. A mucsi sportvezetők végül vendé­gül látták a szekszárdiakat. Áz NB III góllövő listája 15 gólos: Vince (PVSK), Homo­lya (Székesfehérvár). 13 gólos: Győrfi (Pécsi BTC), Heim (Mohács). 12 gólos: Kovács IV. (Székes- fehérvár). 11 gólos: Dósai (Szekszárdi Dó­zsa), G. Kiss (Dombóvári VSE). 10 gólos: Fehér (Siófok). 9 gólos: Faludi I. (Pécsi VSK), Müller (Pécsi Bányász). 8 gólos: Zsoldos (Kaposvári MTE), Györkő II. (Pécsi Bányász). 7 gólos: Jáger, Hődör (Kiskun­halas), Tóth (Siófok), Czeglédi (Bajai Építők), Hornung (Pécsi VSK). 6 gólos: Kása (Pécsi Bányász), Tapaszti (Dombóvári VSE). 5 gólos: Kreisz (Bajai Építők), Pintér (Pécsi Bányász), Kispál (Mohács), Hauschl, Oskó (Pécsi BTC), Fenyvesi (Kiskunhalas), Rostási (Szekszárdi Petőfi), Már­ton (Bajai Bácska), Horváth (Er­csi), Veverán II. (Kaposvári Dó­zsa). 4 gólos: Novák (Szekszárdi Dó­zsa), Gelencsér (Dombóvári VSE), Timár, Nagy (Ercsi). 3 gólos: Ézsi (Bajai É ót), Majnai (Szekszárdi Dózsa), Gvé- vai (Mohács), Bércesi (Pétsi VSK), Práger (Székesfehérvár), Szigeti (Pécsi BTC), Benács (Sz. Petőfi), Ónodi (Bajai Bácska). Dolmány (Ercsi), Molnár III. (Ka­posvári Dózsa). Még 31 játékos ért el 2, 37 já­tékos 1 gólt, az öngólok száma 2 volt. Qsxi k i i ícpi m A Tolna megyei Kézilabda Szövetség nagy erőfeszítéseket tesz a sportág népszerűsítése ér­dekében. Az elmúlt évben első ízben került megrendezésre a me­gyei bajnokság — mindjárt hoz­zátehetjük, hogy nagy sikerrel, mert a bajnokság végig sportsze­rű keretek között került lebonyo­lításra. A fejlődés is lemérhető a legtöbb csapatnál, és a népszerű­ségnek örvendő sportág látoga­tottsága is mérkőzésről mérkőzés­re emelkedett. Az köztudomású, hogy Simontornyán előfordulj, hogy 4—500-ah nézték végig a ké­zilabda-mérkőzéseket, de olyan helyen is, mint Fadd, vagy Ireg­szemcse, a nézők száma elérte a 2—300-at. Tehát a kézilabdasport népsze- rüsödik. egyre többen kedvelik meg. Van azonban egy szépség- ; hibája: a játékvezetők kérdése. j A tavalyi bajnokságban előfor- t dúlt, hogy egy játékvezetőnek há­(timtktzhk... rom—négy mérkőzést is kellett egy vasárnap vezetni, mivel ke­vés a játékvezető. Ennek érdeké­ben a szövetség felhívást tett köz­zé, mintegy hat hete, és abban kérte a csapatokat, hogy a játék­vezetői tanfolyamra minél több hallgatót küldjenek. Sajnos a csapatok vezetői nem sokat tö­rődtek a felhívással, és ennek eredménye, hogy mindössze né­gyen jelentkeztek a tanfolyamra A teremkézilabda-bajnokság — amely vasárnap kezdődik —, még lebonyolítható a jelenlegi játékvezető gárdával, de hogy mj lesz a tavasszal megkezdődő sza­badtéri bajnokságon, az még is­meretlen. Amennyiben nagyon sürgősen nem sikerül játékveze­tőket képezni, úgy könnyen elő­fordulhat az, hogy a szabadtéri megyei kézilabda-bajnokság lét­számánál korlátozásokat kell be­vezetni, illetve csal: meghatáro­zott számúi csapat jelentkezését fogadja el a szövetség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom