Tolna Megyei Népújság, 1962. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-20 / 16. szám

8 •TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. Január 2». SPORT Ismerkedés a labdarúgó-szabályokkal Magyarország labdarúgó-válogatottj a Angliával, Argentínával és Bulgáriával került egy csoportba A hetedik labdarúgó-világbaj­nokság egyik legérdekesebb ese­ménye kezdődött meg csütörtö­kön Santiagoban: a tizenhatos döntőbe jutott csapatok csoport­ba sorsolása. A FIFA vezetői kö­zötti különböző megbeszélésekre — zárt ajtók mögött — már a kora délutáni órákban sor ke­rült, s estefelé mindössze annyi szivárgott ki, hogy 1958-hoz ha­sonlóan sorsolnak. Nagyjából a Stockholmban is elfogadott ma­gyar javaslatot alkalmazták: cso­portonként kiemelték a négy dél­amerikai, a négy nyugat-európai, és a négy közép-európai országot Ezenkívül létesítettek egy vegyes csoportot is Columbia, Mexiko, Svájc és Bulgária részvételével. Magyar idő szerint már pén­tekre virradóit, amikor lüktetni kezdett az élet a Carrera Szálló környékén. Kisebb-nagyobb cso­portok várták a sorsolás eredmé­nyét. A tizenötödik emeleti dísz­teremben mintegy ötszáz tisztvi­selő, vendég és újságíró jelenlé­tében került sor az olyan nagyon várt aktusra. A sorsolást a svájci E. Tho- menn, a FIFA alelnöke, a vb. versenybizottságának elnöke ve­zette le. Először ellenőrizte a fekete bársonyzacskókba elhelye­zett vörös és fehér színű golyó­kat, majd feszült légkörben meg­kezdődött a sorsolás. Maduro (Curacao) elsőnek Columbiát húz­ta ki, aztán egymás után a többi tizenöt országét. Ennek alapján a 16-os mezőny négy négyes cso­portja így alakult: (A mérkőzé­sek színhelyeinek megjelölésével): ARICA: Columbia, Uruguay, Szovjetunió, Jugoszlávia. SANTIAGO: Svájc, Chile, NSZK Olaszország. RANCAGUA: Bulgária, Argen­tína, Magyarország, Anglia. VINADELMAR: Mexico, Bra- eília, Spanyolország, Csehszlovákia A labdarúgó-világbajnokság sor solása után a FIFA vezetői meg hosszú órákon át tanácskoztak, s teljesen kidolgozták a világ- bajnokság lebonyolítási rendjét. Ezek szerint a csoportmérkőzé­seket május 30 és június 7-e kö­zött bonyolítják le, a negyeddön­tőre június 10-én, az elődöntőre pedig június 13-án kerül sor, s a hetedik labdarúgó-világbajnok­ság a június 17-i santiagói döntő­vel zárul. A magyar labdarúgó-válogatott május 31-én mutatkozik be az A bizottság a továbbiakban el­készítette a május 30—június 17. között sorrakerülő mérkőzésso­rozat teljes menetrendjét is. Ma­gyarország Anglia ellen kezd, majd Bulgária és végül Argen­tína következik. Barcs Sándornak, az MLSZ el­nökének véleménye a sorsolásról: — Nem ismerjük a velünk egy csoportba sorsolt csapatok felké­szültségét, véleményem szerint azonban a papírformát alapul véve, nem kaptunk rossz sorso­lást. Ha minden jól megy, be­kerülhetünk a legjobb nyolc közé. Az MLSZ elnökének egyébként ezek a tippjei a csoportokból való továbbjutásra: Arica: Szovjetunió, Uruguay. Santiago: Chile, NSZK. Vina del Mar: Brazília, Cseh­szlovákia. Rancagua: Argentína Magyar- ország. Baróti Lajos szövetségi kapi­tány így látja a magyar csapat esélyeit: — A csoportbeosztásra pillant­va azonnal kitűnik, hogy jól ki­egyensúlyozottak az erőviszonyok. Brazília látszik a legbiztosabb to­vábbjutónak, Columbia, Svájc és Mexico helyzete reménytelennek. A többi 12 csapatnak szinte egyen­lő esélye van a továbbjutásra, eh­hez azonban kitűnő teljesítmény szükséges. — Válogatottunknak túl kell jutni az első akadályon, de ehhez lelkiismeretes előkészületi munka kell. Éppen ezért, amikor február elején az Újpesti Dózsa hazaér­kezik, azonnal kijelölöm a mint­egy két csapatra való keretet, s az első edzésre február 6-án ke­rül sor. — A keret zömét a december­ben Dél-Amerikában járt játéko­sok adják, a 17 labdarúgóból 12- re számítok ismételten. angolok ellen, ezt követően júni­us 3-án a bolgárokkal, június 6- án pedig az argentinokkal vívja meg mérkőzését. A csoportmér­kőzések részletes programja a kö­vetkező: Május 30, szerda: Uruguay— Columbia (1. csop.) Chile—Svájc (2. csóp.) Brazília—Mexikó (4. csop.) Argentína—Bulgária (3 csop.) Május 31, csütörtök: Szovjet­unió— Jugoszlávia (1), NSZK— Olaszország (2), Spanyolország— Csehszlovákia (4), Magyarország —Anglia (3). Június 2, szombat: Uruguay— Jugoszlávia (1), Chile—Olaszor­szág (2), Argentína—Anglia (3), Brazília—Csehszlovákia (4). Június 3, vasárnap: Columbia— Szovjetunió (1), Svájc—NSZK (2), Bulgária—Magyarország (3), Mexi kó—Spanyolország (4). Június 6, szerda: Uruguay— Szovjetunió (1), Chile—NSZK (2), Argentína—Magyarország (3), Bra­zília—Spanyolország (4). Június 7, csütörtök: Columbia —Jugoszlávia (1), Svájc—Olasz­ország (2), Bulgária—Anglia (3), Mexikó—Csehszlovákia (4). Mint ismeretes, az első csoport mérkőzéseit Aricában (2200 km- re Santiagotól), a második cso­port találkozóit Satiagoban, a harmadik csoportét Rancaguában (85 kilométer Santiagotól), a ne­gyedik csoport összecsapásait Vi­na del Marban (145 kilométer Santiagotól) bonyolítják le. A selejtező csoportokon belül 6—6 mérkőzésre kerül sor, min­denki játszik mindenkivel. Az első és második helyezett jut to­vább. Pontegyenlőség esetén a gólarány dönti el a helyek sor­rendjét, ha pedig a gólarány is egyezik, akkor sorsolás követke­zik. A június 10-én, vasárnap sor­rakerülő negyeddöntőben a cso­portokból továbbkerülő együtte­sek az alábbi sorsolás szerint mérkőznek az elődöntőbe jutá­sért: 1. csoport győztese—2. csoport második helyezettje (a) 2. csoport győztese—1. csoport második helyezettje (b) 3. csoport győztese—4. csoport második helyezettje (c) 4. csoport győztese—3. csoport második helyezettje (d). A negyeddöntő találkozóit már kiesésre játsszák, a győztesek az elődöntőbe kerülnek. Amennyi­ben a 90 perces játék nem hoz döntést, úgy kétszer 15 perces hosszabbítás következik. Ha to­vábbra is döntetlen az eredmény, a továbbjutást sorsolás dönti el. A legjobb négy közé jutott csa­patok június 13-án, szerdán mér­kőznek a döntőbe jutásért, az alábbi megosztás szerint: a győztes—c győztes b győztes—d győztes Az esetleges holtversenyek el­döntésére ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a negyeddöntő re. A legjobb négy között veresé­get szenvedett két csapat június 16-án, szombaton mérkőzik a vi­lágbajnoki harmadik helyért, míg a döntőre június 17-én, va­sárnap kerül sor. A magyar labdarúgó-válogatott május 31-én játszik az angolok ellen Titkos remények a Pécsi Bőrgyárnál Az Esti Pécsi Napló január 18-i számában olvastuk az alábbi cik­ket: »A Pécsi BTC labdarúgói is szorgalmasan készülődnek _ a ta­vaszi évadra. Az első edzést ja­nuár 9-én tartották. Bárdosi Lász­ló edző mindjárt a szabadba vit­te a játékosokat. A sérült Posta kivételével — aki az őszi utolsó mérkőzésen vált harcképtelenné —, minden játékos a »fedélzeten van«. — Hétfő és szombat kivételé­vel minden nap tartunk edzése­ket — mondotta Bárdosi László a csapat edzője. — A fiúk jó hangulatban, szívesen vesznek részt a foglalkozásokon. Nincse­nek különösebb reményeink, de azért nem akarunk leszakadni nagyon a Pécsi VSK-tól. A bajnoki rajt előtt több elő­készületi, barátságos mérkőzést játszanak a bőrgyáriak, részt vesz a BTC a Dunántúli Napló Kupán is. A Dózsa II-vel, a Kom­lói Bányásszal és több kisebb csapattal terveznek edzőmérkő­zést. A csapat játékosállományá­ban nem történt végleges válto­zás. Nézzük csak, kikre számíta­nak a bőrgyáriak a tavaszi mér­kőzéseken? Nos: Gergely, Bcck, Keidl, Szőke, Magyar, Török, Var ga, Szalai, Horváth. Hofecker. Hauschl, Bódog, Győrfi, Szeid! Zeleni és Oskó alkotja az NB III- as keretet. — Oskó sorozatos sportszerűt­lenségeinek egyszer s mindenkor­ra végét szeretnénk vetni — mondotta Bárdosi edző, — Szilárd elhatározásunk, amennyiben a já­tékos magatartásában döntő vál­tozás nem történik, nem vesszük számításba a csapat összeállítá­sánál. Sportszerű légkört akarunk kialakítani mérkőzéseinken, s ezért nem riadunk vissza a fe­gyelmezés legszigorúbb eszközei­től sem. A tavaszi sorsolással elégedet­tek a bőrgyáriak. Az idény első felében nehezebb mérkőzések vár­ják a csapatot, a hajrában már könnyebb ellenfeleket kapnak. A nagy riválisnál, a Pécsi VSK-nál pont fordítva van. A vasutasok utolsó négy-öt mérkőzése ígérke­zik igazán erősnek. A papírforma szerint a BTC- nek kevés esélye van a bajnok­ság megnyerésére, a bőrgyáriak titokban azért mégis bizakodnak. A labdarúgásban nagyon könnyen előfordulnak meglepetések és a bőrgyári szurkolók még jól em­lékeznek az NB III két évvel ez­előtti hajrájára, amikor csapatul; szinte végig esélytelen volt és mégis bajnokságot nyert.« A labdáról A labda szabályos gömb alakú. Külső burkolata bőrszeletekből, felfújható belső része pedig gu­miból készül. Csak az a labda tekinthető szabályosnak, amely­nek kerülete keményre felfújt állapotban legalább 68, legfeljebb 71 centiméter, súlya pedig a já­ték kezdetekor nem kevesebb, mint 396 grammos és nem több, mint 453 gramm. Minden mérkőzés előtt köteles a játékvezető megvizsgálni a rendelkezésre bocsátott labdákat, mert csakis a fenti méretnek és súlynak megfelelő, valóban sza­bályos gömb alakú, keményre fel­fújt labdával szabad játszani, amelynek állapota nem okozhat sérülést. A labdáról történő gondosko­dás a pályaválasztó feladata. Abban az esetben, ha a mér­kőzést labdahiány miatt nem le­ket megkezdeni vagy folytat­ni, a mérkőzés sorsáról az illeté­kes labdarúgó-szövetség dönt. Ha a labda a mérkőzés folya­mán megpuhul, vagy más módon válik alkalmatlanná, azonnal fél-1 be kell szakítani a játékot. Ha megtörténik a labdacsere, játék­vezetői labdával kell folytatni ott, ahol a labda szabálytalanná vált. Ha a labda alkalmatlanná válása kirúgás, szögletrúgás, sza­badrúgás, vagy partdobáskor kö­vetkezik be, meg kell ismételnij amennyiben a labdához még más játékos nem ért hozzá. A labdarúgó szövetség határo­zata szerint bajnoki vagy kupa- mérkőzés alkalmával legalább két darab szabályos labdáról kell gondoskodni a mérkőzés kezdeté­re. Puha, tojás alakú labda nem felel meg mérkőzés lejátszására! Ha fűzős labdával kívánnak játszani, fűző céljára kizárólag textil- vagy bőranyagból készült puha fűzőt szabad használni, míg drót, vagy másfajta kemény anyagból készült fűző alkalma­zása tilos; Ha a kezdési időpontban még nem áll rendelkezésre labda, a csapatok csakis a hivatalosan megállapított idő elteltéig köte­lezhetők a várakozásra; Amit a játékosnak tudnia kell A tartaléklabdát a hálóban tar­tani nem szabad. Labdacsere csakis a játékvezető előzetes beleegyezésével eszkö­zölhető. Ha a labda játék közben vá­lik alkalmatlanná, mezőnyjátékos addig ne nyúljon hozzá kézzel, amíg nem hallja a játékvezető sípjelét, mert esetleges kezezés miatt kellemetlen helyzetbe ke­rülhet, ha a játékvezető mégsem lót okot labdacserére. A játékosok létszámáról Mérkőző csapatonként legfel­jebb 11—11 játékos vehet részt a játékban, közöttük 1—1 kapus, A mérkőzés megkezdéséhez egy- egy csapatból legalább hét játé­kos jelenléte szükséges. Barátságos, nemzetközi, jóté­konysági mérkőzésen — előzetes megállapodás értelmében — el­sősorban sérült játékosok cserél­hetők, ha ezt a felek előzetesen megbeszélik, és megállapodásukat a mérkőzés kezdete előtt a já­tékvezető tudomására hozzák; A kapus a játék tartama alatt mezőnyjátékossal cserélhető, de ezt megelőzőleg a játékvezető tudtára kell adni a cserét Minden ezzel kapcsolatos mu­lasztás büntetéssel jár. Ha ugyanis a kapus-mezőnyjátékos csere bejelentését a csapatkapi­tány elmulasztja, s a kapuba be­állt mezőnyjátékos kézzel érinti (védi) a labdát a büntetőterüle­ten belül, büntetőrúgás ítélendő. Tiszteletlenség miatt figyelmez­tetésben részesül visszatérésekor az a játékos, aki jelentkezés nél­kül hagyta el a játékteret, kivé­ve, ha sérülése miatt nem tudott jelentkezni. Ha az egyik csapat a két fél­idő közötti szünetben úgy hatá­roz, hogy a kapust mezőnyjáté­kossal cseréli fel, a második fél­idő megkezdése előtt tájékoztat­ni köteles erről a játékvezetőt. A játékvezető jogainak gyakor­lása, amelyeket a szabályok ru­háztak rá, a játéktéren a kezdő­rúgásra megadott sípjellel kez­dődik, noha maga a mérkőzés ténylegesen csak a szabályosan elvégzett kezdőrúgással kezdő­dik. Ennek következtében a síp­jel és a szabályos kezdőrúgás kö­zötti időben vétséget elkövető já­tékosok figyelmeztethetők, kiállít­hatok és lecserélhetők, ha a já­ték még nem kezdődött el. Ha egy játékos a kezdőrúgás alkalmával hátrafelé rúgja a lab­dát, s ezt a figyelmeztetés után is megismétli, és ezért őt a já­tékvezető kizárja a játékból, he­lyette más játékos állítható be, mert maga a mérkőzés csak a szabályos kezdőrúgással kezdődik. Amennyiben egy játékos a két félidő közötti szünetben akár el­lenfelével, akár a játékvezetővel szemben olyan magatartást ta­núsít, amely miatt játék közben kiállítás a büntetés, ki kell zár­ni a játékból. Helyette más mái nem állhat be. , Az a játékos, akj a játék he­vében akár saját lendülete, akár ellenfele szabályos lökése követ­keztében átlépni kényszerül a játéktér valamelyik határvonalát, nem úgy bírálandó el, mintha a játékvezető engedélye nélkül hagyta volna el a pályát. Ez a játékos éppen ezért bármely pil­lanatban visszatérhet a játék­térre, és minden következmény nélkül játszhat tovább, mintha le sem lépett volna a játéktér­ről; Az előbbihez azonos módon kell elbírálni azt a játékost is, aki azért, hogy leshelyzete bün­tetését elkerülje, azzal fejezi ki be nem avatkozási szándékát, hogy kilép az alapvonalon, vagy a partvonalon keresztül. Ezzel szemben köteles a játékvezető les miatt szabadrúgást ítélni az esetben, ha a játéktér elhagyása csupán csel volt, mert rögtön ezután újra visszajön, és azonnal beavatkozik a játékba anélkül, hogy a lesállásból felszabadult volna; Semmi ok nem lehet szabály- sértés megállapítására, ha az alapvonal vagy partvonal köze­lében egy játékos ellenfelének oldala mellett elrúgja a labdát, másik oldaláról pedig úgy kerü­li meg őt a labda után igyekez­ve, hogy közben elhagyja a já­tékteret, és egy darabig a vo­nalon kívül fut, majd ismét be­kanyarodik a játéktérre, meg­szerzi a labdát és gólt lő, a gól teljesen szabályos. A labda egy pillanatig sem volt játékon kívül, míg a játékosnak jogában áll a labda megjátszása érdekében ilyen módon átmenetileg elhagy­ni a játékteret, ha az összefüg­gésben van a játékkal, s ezzel semmiféle szabályt nem sért rreg; (Folytatjuk.) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Mcgyor Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Peirits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—T7» Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta előfizethető a helyi posta hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés! díj egy hónapra II f$

Next

/
Oldalképek
Tartalom