Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-12 / 292. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1961. december 12. SPORT Befejeződtek az NB ISI őszi fordulói A Szekszárdi Dózsa a 8., Dombóvár a 9. helyen végzett, a Szekszárdi Petőfi a kiesési zónában Az NB III. utolsó fordulója nem sok örömet tartogatott a Tolna megyei szurkolók számára. Az utolsó előtti fordulóban a három hazai mérkőzésen elért 50 százalékos siker már előrevetette annak árnyékát, hogy reménye­ink nem válnak valóra. A Dózsá­ban reménykedtünk és az újonc szekszárdi csapat valóra is vál­totta reményeinket: a Bajai Épí­tőktől is elhozta az egyik bajno­ki pontot és 15 mérkőzésből a maga 16 pontjával egészen elő­kelő helyet biztosított magának az NB III. mezőnyében, várako­záson felüli teljesítményével. Nem sok hiányzott Mohácson Dombóvár pontszerzéséhez sem, hiszen a vasutascsapat egyetlen góllal maradt alul. Bár a mohá­csi tudósító szerint a hazai csa­pat nagyon jól játszott és na­gyobb arányban kellett volna győznie. Dombóvár kezdett ugyan jobban, de aztán Mohács irányí­totta a játékot és szünetig 3:1- es vezetést szerzett. Szünet után Mohács teljesen beszorította el­lenfelét, de a dombóvári vasutas­csapat nagyszerűen védekezett és egy ellentámadást még góllal is sikerült befejezniük, így alakult ki a hazaiak egyetlen gólos győ­zelme. Végeredményben a dom­bóvári vasutascsapat megtette a magáét. A várakozásnak megfe­lelően, vagy talán még azon is túlmenő teljesítményt nyújtott és egyáltalán nem lebecsülendő a 9. helyezés. Csapataink közül az utolsó for­dulóban is, meg az egész bajnok­ság során a Szekszárdi Petőfi eredménye rítt ki. A csapat az utolsó bajnoki fordulóban nyúj­totta a leggyengébb teljesítményt: hét gólt kapott egy ellenében Kiskunhalason. így azután a csa­pat az őszj bajnokság végén a 13. helyen végzett, tehát bent maradi a kiesési zónában. A csapat igen válságos helyzetben van és köny- nyen lehet, hogy az NB II után most az NB III-nak is búcsút kell mondania az utánpótlással egyáltalán nem rendelkező sport­körnek. Minden attól függ, hogy a most következő téli pihenő alatt a vezetőség meg tudja-e állítani a most megkezdődött bomlási fo­lyamatot. A fordulóban különben általá­ban a várt eredmények szület­tek. Legfeljebb az számít megle­petésnek, hogy a Siófokról pont­tal hazatért Pécsi Vasas csatár­sora ezúttal is gólképtelennek bi­zonyult, a fiatal ercsi csapat a Dózsa után a Pécsi Vasast is ma­ga alá gyűrte. A kitűnő belső hármassal ren­delkező Pécsi Bányász ezúttal a Bajai Bácska ellen aratott im­ponáló arányú győzelmet. Most látszik csak, milyen értékes a Szekszárdi Dózsának és Dombó­várnak a Pécsi Bányász ellen szer zett döntetlenje, illetve győzel­me. A bajnokság őszi éllovasa, a Pécsi VSK győzött ugyan a Ka­posvári MTE ellen, de ezúttal sem mutatott a listavezetőhöz méltó játékot. A mezőnyben ugyan nagy volt a különbség a két csapat között, de gólhelyze­TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17, Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető o helyi po3tahlvotalofcná és kézbesítőknél Előfizetési díj agy hónapra M A teit a pécsi vasutascsapat nem tudta kihasználni. Érdekes mérkőzésre került sor Székesfehérvárott is a MÁV és a Pécsi BTC között. Az otthonában igen gólképes fehérvári csapat a volt NB Il-es Pécsi BTC ellené­ben is fölényben volt és bizto­san szerezte meg a győzelmet, amely az őszi bajnokságban az előkelő 3. helyet jelentette szá­mára. A bajnokság végére feljött Ka­posvári Dózsa értékes győzelem­mel fejezte be az idényt Siófok ellen. így a Kaposvári Dózsának is már 9 pontja van és nyilván ezek után a kaposvári belügyi csapat sem adja fel a harcot a kiesés elkerüléséért. Az utolsó forduló eredményei: Bajai Építők—Szekszárdi Dózsa 1:1 (0:0), Kiskunhalas—Szekszár­di Petőfi 7:1 (2:0), Székesfehér­vár—Pécsi BTC 3:1 (1:1), Kapos­vári Dózsa—Siófok 1:0 (1:0), Pé­csi Vasas—Ercsi 0:2 (0:0), Pécsi VSK—Kaposvári MTE 3:1 (2:1), Mohács—Dombóvár 3:2 (3:1), Pé­csi Bányász—Bajai Bácska 4:0 (1:0). szekszárdi Dózsa— bajai Építők i:i <o:o> Baja, 1000 néző. A szekszárdi belügyi csapat a múlt heti össze­állításban vette fel a küzdelmet: Szlavicsek — Tárnok, Novák, Bencze — Gyurik, Vass — Dósai, Majnay. Kacsányi, Kormos, Czi- bók alkotta a csapatot. Kezdés után azonnal a Dózsa lépett fel támadólag, és mindjárt az első percekben Majnay és Kormos ré­vén nagy helyzeteket hagyott ki­használatlanul. Ezután a bajaiak percei következtek, és a túlolda­lon Czeglédi nem talált be a szekszárdi kapuba. Ezután ki­egyensúlyozott játékkal, de gól nélkül telt el a félidő. Szünet után ismét a Dózsa kez­dett jobban, Dósai maga mögött hagyta a védelmet, de anélkül, hogy góllal fejezhette volna be az akciót, húzódást szenvedett, és innen kezdve már csak statisz­tált. Lényegében tehát tíz em­berrel játszott a Dózsa, és így érthető, hogy hazai romahok kö­vetkeztek. A Dózsa-védelem azonban jól állt a lábán, Novák- kal az élen kitűnően rombolt. A 28. percben járt az óra mutatója, amikor Czibók lövését a bajai kapus csak kiütni tudta, és Maj- i nay a hálóba lőtt. 1:0. Továbbra is érdekes volt a küzdelem, már- már úgy látszott, hogy a Dózsa győztesen fejezi be a mérkőzést 10 emberrel is. amikor a befe­jezés előtt 10 perccel az Építők szabadrúgáshoz jutott. A szabad­rúgás után Poszlancsek elé ke­rült a labda, aki mintegy 25 mé­terről kapásból nagy erővel lőtt a léc mellé. Szlavicsek az előtte állóktól nem láthatta a labdát. 1:1. Az egyenlítés után az. utolsó 10 percben nagy harc folyt a győztes gólért, de az eredmény már nem változott. A Dózsa a várakozásnak meg­felelő teljesítményt nyújtva érté­kes pontot szerzett Baján. Külö­nösen azért értékes a Dózsa pontszerzése, mert lényegében 10 emberrel harcolta ki a döntetlent. Kitűntek: Novák, Vass, Czibók, Majnay. Az őszi bajnokságban 4 pontos előnnyel lett első a Pécsi VSK, a Pécsi BTC és Székesfehérvár előtt. Meglepetésnek számít Mo­hács negyedik, de bizonyos vo­natkozásban a Bajai Építők 5. helyezése is. Kiskunhalas és a Pécsi Bányász előzte meg még a felsoroltakon kívül a Tolna me­gyei csapatok közül legjobban | szerepelt Szekszárdi Dózsát, amelynek még a mezőny első fe­lében jutott hely. Közvetlen utá­na végzett a Dombóvári Vasút. A Szekszárdi Petőfi azonban bent maradt a kiesési zónában, amely­ben csak a Pécsi Vasas van le­szakadva. A bajnokság végére még a Kaposvári Dózsa is fel­zárkózott Siófok, a Szekszárdi Petőfi és a Kaposvári MTE mö­gé. E négy csapat tavaszra nagy küzdelmet vív majd a 12. hely megszerzéséért, amely még a be.it- maradást fogja majd jelenteni. Az őszi bajnokság végeredménye: 1. Pécsi VSK 15 12 1 2 38:11 25 2. Pécsi BTC 15 9 3 3 30:20 21 3. Székesfehérvár 15 8 4 3 37:20 20 4. Mohács 15 7 5 3 28:22 19 5. Bajai Építők 15 6 6 3 20:13 18 6. Kiskunhalas 15 7 3 5 23:19 17 7. Pécsi Bányász 15 6 4 5 34:18 16 8. Szekszárdi Dózsa 15 5 6 4 21:21 16 9. Dombóvár 15 6 2 7 27:25 14 10. Bajai Bácska 15 6 1 8 17:30 13 11. Ercsi 15 5 3 7 22:25 13 12. Kaposvári MTE 15 5 2 8 18:32 12 13. Szekszárdi Petőfi 15 4 4 7 15:29 12 14. Siófok 15 3 4 8 23:33 10 15. Kaposvári Dózsa 15 3 3 9 17:30 9 16. Pécsi Vasas 15 1 3 11 7:29 5 Sporthírek A fegyelmi bizottság tárgyalta Kornis István dunaföldvári inté­ző ügyét. Eredetileg a Paksi Tá­Totó-eredmények rási Labdarúgó Szövetség Kornis Istvánt egy évre eltiltotta min­denféle tisztségviseléstől és a sportpályák látogatásától. A Me­gyei Labdarúgó Szövetség fegyel­mi bizottsága a járási szövetség által hozott határozatot hatály­talanította és a pályalátogatási A megyei labdarúgó-bajnokság meglepetése: Fadd otthonában győzte le Bonyhádot 1. Atalanta—Róma 0:0 x jogát visszaadta azzal, hogy a jö­2. Fiorentina—Lecco 2:0 1 vőben rendezői karszalagot visel­3. Intern.—Catania 1:1 x jen. 4. Palermo—Lanerossi 1:0 1 • 5. Sampdoria—Bologna 0:2 2 6. Spal—Mantova 2:1 1 A Megyei Kézilabda Szövetség 7. Torino—Milan 1:1 x az 1962. évben a megyei felnőtt 8. Udlnese—Juventus 2:1 1 bajnokság mellett megrendezi au 9. V enezia—Padova 0:0 x ifjúsági női és férfi bajnokságot 10. Brescia—Genoa 2:0 1 is. A szövetség a 33. számú kör- j 11. Parma—Modena 0:0 x levélben felhívta a szakosztály >k 1 e Franciaország— figyelmét, hogy már most szer­Spanyolország 1:1 x vezzék ifjúsági csapataikat. Az elmúlt vasárnap a bonyhádi szurkolók a nagymányoki győztes mérkőzés után elözönlötték a pá­lyát és vállukra emelték a győ­zelem után a bonyhádi játékoso­kat. Ez az öröm határtalan volt és olyan elbizakodottságot ered­ményezett, amely megbosszulta magát. A bonyhádi halászcsárdá­ban már felirat is hirdette a bonyhádi csapat őszi bajnokságát. Pedig meg kellett volna várni ezt az utolsó előtti (Bonyhád szá­mára az utolsó) vasárnapot is. A faddiak Petries mesterhármasá­val nemvárt, de teljesen megér­demelt győzelmet arattak. A fad­diak nak ez a győzelme egyben azt jelentette, hogy mégis Nagy- mányok előtt nyílott meg az őszi elsőséghez vezető út. Ugyanis Nagymányok ebben a fordulóban mérkőzés nélkül maradt, mert az erre a vasárnapra kisorsolt Ciltó elleni találkozót már korábban lejátszották, viszont vissza van még a bányászcsapatnak a Hő- gyész elleni elmaradt mérkőzése és így mégis Nagymányok végez majd az őszi idényben az első helyen. Dombóvárott Simontornya ven­dégszerepeit. A mérkőzésen Dom­bóvár sokkal jobban játszott, megérdemelten győzött a várako­záson alul szerepelt bőrösök el­len és a mutatott játék alapján a hazai csapat győzelmének ará­nya nagyobb is lehetett volna. A másik érdekes összecsapásra Tolnán került sor. Itt is a hazai csapat győzött a vendég mázai bányászok ellen. Az élső félidő­ben Herczig már a harmadik percben megszerezte a vezetést és a 44. percben ismét Herczig lőtt újabb gólt. Szünet után a kemé­nyebben és határozottabban ját­szó vendégek kerültek föl'éhyb<? és sikerült egyszer a tolnaiak há­lóját bevenniük, az egyenlítésre azonban már nem futotta a bá­nyászok erejéből. A bajnokság egyik csendes vitte haza a bajnoki pontokat. A hazai csapat többet támadott, de a vendégcsapat védelme jobban zárt. Hőgyészen a dunaföldvári csa­pat vendégszerepelt. A mérkőzé­sen egyenlő erők küzdöttek és bi­zonyos fokig szerencsével nyer­tek a hazaiak, mert a vendégek több helyzetet hagytak kihaszná­latlanul. Iregszemcsén nagy iramú, szín­vonalas küzdelmet vívott egy­mással a két csapat. Gyönk már az első percben megszerezte a ve­zetést, amelyet a hazaiak a 16. percben egyenlítettek ki. Szünet után Iregszemcse játszott jobban, mégis Gyönk szerzett ismét ve­zetést. Ezután teljesen beszorult a vendégcsapat, amit mutat az is, hogy Iregszemcse hét szögle­tet rúghatott egy ellenében, de az egyenlítés csak a befejezés előtt egy perccel sikerült, így az­után mind a két csapat örült a pontnak. Bátaszéken alacsony színvonalú volt az első félidő. Szünet után megélénkült a játék. Először Bá- taszék, aztán Gerjen játszott job­ban. Minthogy azonban a helyze­teket Bátaszék használta ki job­ban, megérdemelten nyert. A 6:2- es eredmény ellenére sem játszott azonban Gerjen alárendelt szere­pet. Részletes eredmények: Dombó­vár—Simontornya 3:1 (2:0), Ireg­szemcse—Gyönk 2:2 (1:1), Báta­szék—Gerjen 6:2 (1:0), Kisdorog —Paks 1:2 (0:1), Tolna—Máza 2:1 (2:0), Bonyhád—Fadd 2:4 (1:2), Hőgyész—Dunaföldvár 1:0 (1:0). A Bonyhád vereségével meg­nyílott az út Nagymányok előtt az őszi elsőség felé. Sőt még Böfiyhád második helye sem bi ­zonyos, mert amennyiben Paks megnyerné a hátralévő mérkő­zést, könnyen lehet, hogy a győ­zelem aránya olyan lesz, hogy Paks végez majd a második he­glepetése: Paks 1. Bonyhád Kisdorogról 15 lyen. 10 1 4 54:25 21 2. Nagymányok 14 9 2 3 37:14 20 3. Tolna 15 9 2 4 42:16 20 4. Paks 14 8 3 3 39:19 19 5. Máza 15 9 1 5 44:23 19 6. Fadd 15 8 1 6 40:24 17 7. Dombóvár 14 7 2 5 29:18 16 8. Simontorny. 15 7 2 6 30:22 16 9. Bátaszék 15 7 1 7 35:33 15 10. Gyönk 15 5 2 8 29:31 12 11. Kisdorog 14 4 2 8 17:25 10 12. Hőgyész 13 4 2 7 17:42 10 13. Iregszemcse 14 4 2 8 20:59 10 14. Cikó 14 4 1 9 21:58 9 15. Dunaföldvár 14 3 2 9 18:36 8 16. Gerjen 14 3 2 9 15:42 8 Ma: sportakadémiai előadás Szekszárdim Ma, kedden délután 18 órakor Szekszárdon a TIT-klubban ke­rül megrendezésre — a megyei és a városi TST rendezésében — a sportakadémiai előadássorozat harmadik előadása. Az előadás címe: Hol a sport­teljesítmények felső határa? Elő­adó Peterdi Pál, a Képes Sport munkatársa. A megyei és a városi TST ezúttal is kéri a sportkedvelő közönséget, hogy az előadáson minél nagyobb szám­mal jelenjenek meg. Az előadás meghallgatását igazoló könyvecs­két a hallgatók hozzák maguk­kal. Szavazó-lap A megye leg­eredményesebb női sportolója Név: Sportkör: A megye leg­eredményesebb férfi sportolója Név: Sportkör: Községiink-vá- rosunk legered­ményesebb spor­tolója Név: Sportkör:

Next

/
Oldalképek
Tartalom