Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-03 / 285. szám
1961. december 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 ~ GYERMEKEKNEK A% aranytollú madár H allottátok-e gyerekek az aranytollú madár meséjét? Ha még nem, hát most elmesélem nektek: Üljetek ide körém és figyeljetek! — Valamikor réges régen élt egy gyönyörűséges szép aranytollú madár. Fent lakott az égigérő üveghegy legtetején. Egyik nap, amint éppen sütkérezett, megszólította a Vihar. — Aranytollú madár, bocsáss meg, hogy zavarlak nyugalmadban, de fiaim, a szelek valamit el szeretnének mondani neked. — Jöjjenek hát a Szelek! — szólt Aranytollú. Jöttek is azok sorban. Az egyik a halászok sírását hozta, a másik a favágók panaszát, a harmadik a parasztok átkait, amiket a gőgös és kapzsi földesúrra szórtak. — Hallhattad, Aranytollú, mennyit szenvednek az emberek a földesúr birtokán. Segíts rajtuk, mert sorsuk szinte kibírhatatlan — szólt a Vihar és ahogy jött, már ment is. — A madár gondolkodóba esett. Hogyan is segíthetne ő a szegény embereken? — S közben szokása szerint tollászkodni kezdett. Amint így gondolkodik, egyszer csak egy kis tot- lacska hullt ki szárnyából a lába elé. — Megvan! — kiáltott örömmel. — Aranytollaimat, ameVova erős gyerek volt. Nem félt senkitől, de tőle bizony, féltek a pajtásai. Dehát miért is ne féltek volna, hiszen megverte őket. A lányok Haját megcibálta, a kutya farkára rátaposott, a cica bajuszát megtépte. A sündisznót pedig a szekrény alá dugta. Nem volt nála merészebb gyerek a közelben. Erre nagyon büszke is volt. De bizony, nem sokáig. Eljött a nap, amikor c gyerekek nem akartak vele játTörd a fejed ! 1. H = Ny Egy kövér bácsi olvas F A legutóbbi Törd a fejed! rejtvényünk megfejtései: 1. Tanterem. 2. Ebonit. Tréfás kérdések 1. Mi az? Ha felmegy a fára lent van, ha lejön a fáról, fönt van, ha bemegy a szobába, kint van, ha kimegy a szobából, bent van? 2. Melyik disznó nem eszi meg a kukoricát? 3. Melyik tó száraz legtöbbször? 4. Melyik több? Kilenc, vagy tíz? 5. Egy 24 óráig tartó napban mennyi fél van? 6. Egy óra alatt hogy lehet két óra hosszáig kukoricát morzsolni? 7. Hogy hívják a költöző madarakat? 8. Nincs lába, mégis egész nap, sót, még éjjel is sétál? 9. Melyik az a kellemes illatú virág, amelyik egy kellemes hangú hangszer nevét viseli? Gyűjtötte: Hamar Lajos Ozora lyek kihullnak, elküldöm a szegény embereknek a Szél fiúkkal. — Másnap megint eljött a Vihar. — Jó napot, Arany tollú! Tudsz-e segíteni? — kérdezte. — Tudok bizony! — felelte. — Minden nap reggel, délben és este küldd el egy fiadat. Levisz egy-egy aranytollat, amit a szegények eladhatnak a városban jó pénzért. így is lett. Másnap reggel már korán megjelent az egyik szél-fiú. Megkapta a tollat és már száguldott is lefelé. Hei. nagyon megörültek a szegények. A kapott pénzt igazságosan elosztották. Földet, állatokat, szép kis házakat vettek, szóval lassan gazdagodtak. Megtudta ezt a földesúr. Éktelen haragra gerjedt. — Lelőni azt a madarat! Kiirtani azt a madarat! — ordította vörös arccal és azonnal hintóba ült három legügyesebb vadászával. Tizenkét nap múlva elérték a legmagasabb üveghegy alját. De hogyan menjenek fel olyan magasra? Ezen tanakodtak. — Kár, kár, kár ezen tanakodni! Majd én segítek nektek — szállt le a hintó tetejére egy óriási varjú. Én felviszlek benneteket az Aranytollú palotája elé. A többi a ti dolgotok! — És legalább én leszek a masni. Egyedül maradt. Ment a lányokhoz, de a lányok otthagyták, nem játszottak vele. Ment volna a kutyához, hogy hancúrozzanak együtt, de a kutya elfutott előle. Ment a cicához, hogy játszanak együtt, de a cica a szekrény tetejére ugrott és onnan fújt rá. A sündisznót akarta előkeresni a szekrény alól, de hol volt már a sündisznó? Elment, ki az udvarra, onnan az utcára és ki tudja, merre járt már! Vova ekkor a nagymamához ment át. De a nagymama is haragudott rá, mert legutóbb őt is megbántotta. A sarokban ült, harisnyát kötött és úgy tett, mintha nem venné észre Vovát. Vova egyszerre megértette, hogy egyedül maradt. Nincsen aki játszón vele, és nem szereti senki. Megértette, hogy nála is van valami erősebb... az egyedüllét, az elhagyatottság. Elhatározta, hogy soha többé nem fogja bántani pajtásait, és az állatokat. Be is tartotta szavát! Lapunk hasábjain minden vasárnap ismertetni fogjuk a gyufa- cimke-gyűjtöket érdeklő legújabb érdekességeket, eseményeket és a megjelent új gyufacimkéket. Ezzel reméljük, segítséget nyújtunk a gyűjtőknek. A budapesti Irinyi János klub lapunkon keresztül igyekszik segítséget nyújtani ahhoz, hogy a gyűjtök ismereteiket és gyűjteményüket minél szakszerűbben gyarapíthassák. Decemberben lapunk rejtvénypályázatot indít az Irinyi János klubbal karöltve. A rejtvénypályázat gyufacimke-gyűjtéssel kapcsolatos témákat fog érinteni. A helyes megfejtők között értékes külföldi pyufacimkc-sorozatok ke rülnek kisorsolásra. Minden gyűjtéssel kapcsolatos kérdését írja meg vagy lapunk szerkesztőségének, vagy közvetdarak királya — gondolta magában a nagyravágyó varjú. Az egyik szél-fiú, aki arra járt, kihallgatta a beszélgetést. Amilyen gyorsan csak tudói', száguldott a nagyapjához, az Orkánhoz. — Na, csak jöjjenek! — dörögte. Hát azok jöttek is. Már fele- uton jártak, amikor megjelent az öreg Orkán, bősz erővel. — Most meglakolsz, nagyravágyó! — kiáltotta és kettétörte a hintót is, meg a varjú szárnyát is. Aki persze igyekezett minél előbb megszabadulni nehéz terhétől. A hintót ledobta az üveghegy oldalára, az megcsúszott, csúszott mindig sebesebben lefelé. Hogy mi történt a földesúrral, meg a három vadásszal, azt ti is eldönthetitek. Annyi biztos, hogy többet nem ültek hintóba, hogy az aranytollú madarat lelőjjék. Kelemen Zoltán Óra-vers Tik-takkol a kis óra, fürgén forog mutatója. Kicsi óra meg ne állj, tudod, mennyi lecke vár. Ha az időt mutatod, én is többet tanulok! SZABÓ IBOLYA Oiandi Vastag csöndjét az udvarnak kiáltások szakítják át: „Hujj, hujj, hajrá!” zúgja Bandi lovagolva paripáját. Paripája rossz seprűnyél, de a neve persze: Ráró, keménypapír-kard kezében, a fején egy papírcsákó. Trapp-trapp, vágtat er rp-arra. kakas, kutya félre szalad, nem kétséges a győzelem, maga lesz a győztes csapat. Hanem eső jön, s elázik papírcsákó, papírpenge, itt a béke, az eső a kiskatonát leszerelte. len az Irinyi János klubnak. (Budapest 8, pf. 19.) ÚJ GYUFACIMKÉK: Megjelent az olimpiák története sorozat első és második része (1—40 és 41—80 számig). Uj OTP 9 darabos sorozat jelent meg sárga és rózsaszín papíron. A 9 darabos Szeged sorozat új színváltozatban jelent meg. A Csepeli Munkásotthon gyufacimke kiállításának alkalmával a régebbi 6 darabos Csepel sorozat jelent meg, új, szép kiadásban. Rövidesen megjelenik az Olimpiák története harmadik része. (81—120 számig). Vidéki tagjai részére az Irinyi János klub a címkéket postán küldi meg. A nagy tetszést aratott NB I. labdarúgó-sorozatot tartalmazó kiállítási cimkecsoma- got a klubnál meg lehet rendelni. A legerőse Oroszból fordítota: Antalfy István FÜRTÖS GUSZTÁV Gyufád mke-gyűj tés (li — Ügyeletes orvos 1961. december 3-án: dr. Scherer Sándor, Szekszárd, Beloiannisz u. 27. Telefonszáma: 25—88. — író-olvasó találkozót rendeznek december 6-án Gyönkön a járási művelődési házban. Simon István Kossuth-díjas költő találkozik olvasóival. Az ifjúsági klub tagjai a' költő néhány művét előadják a találkozó keretében. — Népfront-bizottsági ülésen tárgyalták meg legutóbb Alsóná- nán a helyi Béke Tsz munkáját Jankó Béla tsz-agronómus beszámolója alapján. Ezután Farkas István vb-titkár a községfejlesztés eredményeit és további feladatait ismertette, majd László Antal, a megyei népfront-iroda munkatársa ismertette a könyv- barát-mozgalom tennivalóit. — Olvasóink figyelmébe! Értesítjük olvasóinkat, hogy a Rettentő Rodriguez című folytatásos regény mai számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt. — Túlteljesíti idei hízóállat- crtékesítési tervét a sárpilisi Uj Március Tsz. Hetvenkettővel több hízottsertést, tizenhattal több hízómarhát értékesítenek a tervezettnél. A túlteljesítésből mintegy félmillió forint többletbevételre számítanak. Ez nagyrészt pótolja a kedvezőtlen időjárás miatti növénytermesztési kiesést. — Felhívás olvasóinkhoz! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy december 6-án újabb folytatásos regény közlését kezdjük meg. Gu- zí Mihály és Becze Károly tollából „Az 57 081-es légionista” címmel. — A televízió műsora: 9.30: Uttörőhíradó. 9.40: Ifjúsági filmmatiné. Kb. 11.30: Magyarország —Bulgária női tornaviadal II. része. 15.45: 48. sz. Magyar Híradó. 16.15: Magyarország—Bulgária férfi tornaviadal I. része. 18.00: Könyvkötés. Koroknai Éva előadása. 18.30: Utazás a Föld körül. 19.00: Élőújság. 19.50: Vasárnapi vers: Tengerihántás. 20.00: Újra a csillagok felé! (Magyarul beszélő szovjet film.) 21.00: Szórakozó Budapest (Helyszíni közvetítés.) Kb. 22.15: Hí- I rek. lem történ! döntés a szekszárdi új középiskola heiykijetöiése ügyében Pénteken délelőtt zajlott le Szekszárdon az új középiskola helykijelölési eljárása. Az eljáráson mintegy 18 szerv képvisel, tette magát, köztük a Honvédelmi és Építésügyi Minisztérium is. A tárgyalás során a bizottság a helykijelölési dokumentációban szereplő b, c, és d alternatívákat (a Zungert, a sportpálya és a Ke- selyüsi út által határolt területet, valamint a szanálással megvalósítandó, a Wosinszky és a Kölcsey utca által határolt területet) elvetette. Megtekintették a bizottság tagjai a fiú-diákotthon kertjét, valamint az újvárosi templommal szemben lévő volt temetőt. A bizottság tagjai a volt temetőt tartják legmegfelelőbbnek az új gimnázium céljára. A Pécsi Tervező Iroda úgy nyilatkozott, hogy a területen a gimnázium típusterve elhelyezhető, az É. M. képviselője szerint városképi szempontból is a volt temető területe jön elsősorban számításba és a dokumentáció által javasolt területeket tárgyalási alapul csak igen komoly fenntartással fogadja el. A művelődési osztály is úgy nyilatkozottt, hogy az építendő középiskola a felépítésre kerülő mérőműszergyárral fog majd kooperálni, éppen ezért teljesen megfelelő lenne a terület az új középiskola céljára. ........A próhirdetések........ A z apróhirdetés díja: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2.— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számít. Vizsgázott kazánfűtőt szekszárdi üzemünkbe félműszakra felveszünk. Szekszárdi Patyolat Vállalat. (17) Jó karban lévő Opel Kadett személygépkocsi olcsón eladó. Cím: Zomba, Fő u. 64. (19) Takarmányrépa eladó. Cím: Czank József, Szekszárd, József Attila u. 27. (18) Öriásgyümőlcsű szentendrei egres és nagy gyümölcsű hollandi piros ribizlitövek kaphatók, darabonként 5 forintért Toronyi János kertésznél, Békéscsaba, Sztraka 27.________________________(110) Balatonlelle-Felsőn, központban, vasútállomás — műút és víz mellett — telek eladó. Telefon: Budapest: 350—042, 8—9-ig és 2 óra után. (12) Pannónia vasát 1350 Ft PV. vasát 608 Ft Kapható : játékboltokban, állami áruházakban és a földműves szövetkezeti boltokban (7) i I Nem keli papír—nem keli! gyűjtés, itt a tiiker-alágyéjtós f A begyújtás gyors, tiszta, kényelmes jj* TÜKEIl-alágyújtós kapható minden tüzelőanyagárusító beli, lyen és népboltban. (13i