Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-23 / 302. szám

W61. december 23. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 3 A sárpilisi, változásokra (3) Htniről Portbeiser Imre brigádvezeU és gazdatársai meggyőződtek A decsi felnőtt hetedikesek Megváltozott Sárpilisen a szövetkezeti élet. A járás legrosszabb termelőszövet­kezete idén egy esztendei jó munka és vezetés ered­ményeképpen a járás szö­vetkezeti gazdaságainak él­vonalába küzdötte (el ma­gát. Riportsorozatunkban beszámolunk a sárpilisi vál­tozásokról. Olyan embere­ket mutatunk be, akik ti­pikus képviselői a válto­zást megteremtő szövetke­zeti gazdák egy-egy cso­portjának. • Leugrik a bricskáról, pokróc­cal takarja a derest, s kemény szorítással kezet fog velem Por- theiser Imre, a szövetkezet új növénytermesztési brigádvezető­je. Mozgása eleven, határozott, keménykötésű embernek látszik, olyannak, akj nem ijed meg a saját árnyékától. Az idei tavaszon választották meg őt is brigádvezetőnek. Né­hány volt módosabb gazda elein­te legyintett rá: »Gyütt-ment Egyébként is, kispógár: 5 holdas. Nem ért a gazdálkodáshoz.« Ma már Portheiser Imrének megnőtt a tekintélye, a volt nagy­gazdák is tisztelik és elfogadják irányítását. Kiderült, a szövetke­zeti élet derítette ki, hogy az új brigádvezető kiváló ember, és al kalmas a vezetésre. öt is a változásokról kérdezem, a szövetkezeti élet megváltozásá­ról és annak okairól. — Menjünk talán sorjában — kezdi tömör beszédét. — Tavaly fura helyzet volt itt. Alig osz­tott a szövetkezet egy kevés pénzt és egy kevés termést. Ezért nem dolgoztunk. De a fordítottja is A németkéri nőtanács és a Vö­röskereszt tagjai elhatározták, hogy a karácsonyi ünnepekben egy-egy állami gondozott lányt látnak vendégül. A lányok a hő- gyészi gyermekotthon neveltjei. A meghívásra mindkét kislány válaszolt, s levelükben örömük­nek és hálájuknak adtak kifeje­zést, hogy a karácsonyi ünnepe­igaz: Azért nem oszthattunk, mert nem dolgoztunk. Idén dol­goztunk is, osztottunk is. A nép elégedett. Aztán meséli, hogy idén két­szer szedtek kukoricát és cukor­répát. Egyszer a tavalyit, még februárban, és egyszer az ideit, most októberben. A tavasziak alá alig szántottak a múlt év őszén. Idén a vetéssel november első napjaiban, a kukoricaszedéssel októberben, a krumpíiszürettel szeptemberben, a cukorrépa sze­désével november első felében végeztek és december elsejére végeztek a mélyszántással is Még a háztáji kerteket is meg­szántották. — Idejött egy agronómus a ta­vasszal Makóról, a Bállá Ferenc. Itt volt három hétig. Megnézte a határt, beszélgetett az emberek­kel, s aztán úgy megijedt, hogy elmenekült a faluból. Szabó Fe renc elnök és a Kiss Mihály, aki Bállá után idejött agronómusnak, itt maradtak. Dobszai Vilmos fő­könyvelő a feleségével együtt itt­maradt. Mindketten egyetemet végzett közgazdászok, Pestről ke­rültek ide. A brigádvezető felemeli a hang ját. — Akik itt maradtak, bátrak voltak és hozzá mertek fogni a munkához. Ök győztek. Aki el­menekült, az vereséget szenve­dett. Bízni kell a szövetkezetben, meg az emberekben. Ez a tanul­ság. Uj élet kezdődött el az idei ta­vaszon Sárpilisen, az Uj Március Tsz-ben. A szövetkezetei gazdák érezték, hogy ezen a tavaszon új szelek fújtak. S mindenki mun­kához látott. — Látta volna, mi volt itt az két németkéri családoknál tölthe­tik. Megható a ragaszkodás és a szeretet, amely a gyerekek leve­léből árad. A németkéri nőtanács és Vö­röskereszt tagjai javasolják a megye többi nőszervezeteinek' !s, hozzájuk hasonlóan patronálja­nak egy-egy kislányt a hőgyészi gyermekotthon neveltjei közül. idén! Koránkelő ember vagyok, mindig is az voltam, de olyan korán nem tudtam kimenni idén a határba, hogy már ne dolgoz­tak volna. Nem tudtunk eleget ekézni. Mindenki veszekedett, hogy a rá kiosztott parcellát ekéz zük meg előbb. Megtáltosodtak az emberek, mintha kicserélték volna a falut. Most meg, már télvíz idején nem tudunk mun­kát adni, az a baj. Az emberek még most is dolgoznának. Múlt héten jött két vagon karó. Mon­dom, kellene nyolc ember, aki kirakja. Legalább ötvenen akar­tak jönni, és azzal vádoltak, hogy kivételezek a nyolccal, akit ki­választottam. Ki gondolt volna arra, hogy a rendszeres tíz fo­rintos előleg, meg a termény, amit osztottunk, így meghozza a munkaegység becsületét. Már most törhetjük a fejünket, hogy a jövő télre valami foglalkozást teremtsünk az embereknek. Az idei évből a jövő évbe nyú­lik a beszélgetésünk. A jövő év jobb lesz az ideinél. — Csak egy példát. Volt egy 100 holdas kukoricásunk az idén. Ezt a kukoricát őszi mélyszántás­ba vetettük. Holdanként 43 má­zsa csöves volt rajta a termés, az aszály el'er ere. Amit tavaszi szántásba vetettünk, az nyolc má­zsa csövest termett. Ez a kü'önb- ség, akár hiszi, akár nem. Jövő­re minden tavaszit őszi mély­szántásba vetünk. Most az ösz- szes búzát kukoricafö'dbe vetet­tük. Érdemes lesz jövőre megnéz­ni majd a sárpilisi határt. Sok érdekeset elmondott Por- theiser Imre, s ezután már fel­tettem neki az egyenes kérdést. — Mégis, mi az oka hát a vál­tozásoknak? — Sok oka van! Oka az új ve­zetés, oka az anyagi ösztönzés, aztán az is, hogy elfogyott sok helyen a «-tartalék«. Közrejátszott az is, hogy most már nincs De­esen meg öcsényben részes ku­korica. Ott is szövetkezet van. A legfőbb ok azonban mégis az, hogy az emberek rájöttek: a szö­vetkezet marad, tartós lesz, és ebből kell megélni. Rádöbbent a többség: olyan lesz itt Sárpilisen az élet, mint amilyen a szövet­kezet. Szegény szövetkezet: sze­gény élet. Gazdag szövetkezet: gazdag élet. Ez nagyon egyszerű, mégis nehezen jöttünk rá. Idén azonban meggyőződtünk róla! Gyenis János z elnök elvtárs is oda jár. Felnőtt emberek ülnek minden héten szerdán és csütörtökön este a decsi vasúti iskola padjaiban. Ez az a két nap, amikor dél­után már kezdődik a drukko­lás. Természetesen a feleletek miatt. Mert a felnőtt tanulók éppen úgy izgulnak, mint a ki­sebbek. A felelés is ugyan­olyan, az osztályozás is. csak a tanulás nehezebb, körülménye­sebb, mert el kell végezni a na­pi munkát, és utána venni elő a füzeteket, a tankönyveket. De hát a tudás mindennél többet ér, érdemes érte áldozatokat hozni. A termelőszövetkezetekben is nélkülözhetetlen az alaposabb ismeretszerzés, hiszen az agro­technikai, a különböző zootech- nikai eljárásokat csak azokkal lehet alkalmaztatni, akik meg­értik a korszerű gazdálkodás lényegét. Manapság sokszor fel­sóhajt még az elnök, az állatte­nyésztő, vagy a brigádvezetö. amikor egy-egy fejlettebb mód­szer bevezetéséről van szó, de néhány értetlen ember kézzel- lábbal tiltakozik ellene. Okos dolog tehát, hogy a decsi fel­A termelőszövetkezeti gazdasá­gok megszilárdulása természetes folyamat. Velejárója, hogy ezzel egyidejűleg az élet, a gyakorlat új problémákat vet fel és ezekre keresni kell a megoldást. Ilyen probléma, és sokat hangoztatott kérdés a jövedelemelosztás mód­ja. Erről tanácskoztak csütörtö­kön Tamásiban a tsz-vezetők. Harminchárom tsz elnöke, köny­velője és agronómusa vett részt a megbeszélésen. A megyei párt­bizottságát György József, a Ma­gyar Tudományos Akadémiát Stencinger László, a megyei ta­nácsot Marczi Tivadar képvisel­te. A vitaindító előadást Marczi Tivadar tartotta. Részletesen be­szélt a jövedelemelosztás új, fej­lettebb módszereiről, a pénzbeni javadalmazásról és a garantált munkaegységről. Elmondta, hogy ez évben néhány Tolna megyei tsz-ben megteremtették az alap­ját annak, hogy a jövedelemel­nőtt hetedikesek között néhány szövetkezeti gazdát is látni. Szűcs Sándor, az Alkotmány Termelőszövetkezet brigádveze- töje. Javakorabeli parasztem­ber, aki, ha egyéni gazda korá­ban gondolt is a tanulásra, mégsem foghatott hozzá, mert nem volt rá ideje. Most a leg­szorgalmasabb tanulók egyike. Kollár Sándorné pedig a legki­tartóbb. öt kilométert gyalogol az iskoláig, heteként kétszer megteszi ezt az utat oda-vissza. sárban, hidegben, egyaránt. Ö is tsz-tag, két gyermeke van, férje is dolgozik, mégis tanul. De miért? Erre nagyon egy­formák a válaszok: „Azért, hogy többet tudjak.” A decsi felnőtt hetedikesek között kü­lönböző foglalkozású emberek láthatók. Abban azonban mind­annyian egyetértenek, hogy a tudás a legnagyobb hatalom. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy Szűcs Sándorral, vagy Kollár Sándornéval néhány év múlva a mezőgazdasági techni­kum valamelyik levelező tago­zatán találkozunk. Jó tanulást, és kitartást kívánunk nekik! — sz. p. — osztás új formáit jövőre bevezet­hessék. Péti János, a tamási Vö­rös Szikra elnöke az általuk ki­dolgozott módszerről tájékoztatta a jelenlévőket. Ezt a közgyűlés náluk jóváhagyta, és január el­sejével be is vezetik. A munka­egységet nem alkalmazzák, pénz­ben számolják el a munkát. (La­punkban erre még visszatérünk,) A tanácskozáson fel izólalt György József elvtárs, aki arra hívta fel a tsz-vezetők figyelmét, hogy a jövedelemelosztás aj módszereinél legyenek nagyon körültekintőek. í .tercinger Lász­ló tudományos elcm> adott. A tanácskozás résztvevői beszámol­tak o különböző helyi kezdemé­nyezésekről és azzal valameny- nyien egyetértettek, hogy a jöve­delemelosztás olyan formáit kell alkalmazni, amelyek ösztönzőek, könnyen áttekinthetők és ame­lyeket a szövetkezeti gazdák meg­értenek. A németkéri nőtanács és Vöröskeresxt egy-egy állami gondozott lányt lát vendégül karácsonyra A jövedelemelosztás új módszereiről tanácskoztak a Tolna megyei tsz-vezetők U 37081-üs lésioolsta ——Irta: GUZI MIHÄLY - BECZE KAROD — 16. Szóval akár így, akár úgy ju­tott ki az újonc az udvar közepé­re utána futni kellett, új egyen­ruháját átvenni. Ez pedig állt egy agyonfoltozott zubbonyból, egy még foltosabb shortnadrág- ból, egy kiselejtezett sapkából és egy krisztus-bocskorból, amely­nek minden szíja le volt szakad­va. Amikor ebben az öltözékben meglátták egymást, elmosolyod­tak, olyan komikusán festettek benne. „Beöltözés” után — úgy, mint Oránban, itt is vizet kerestek legelőször. Itt azonban viszonylag bőven állt víz az újoncok rendel­kezésére. Az udvar végén két nagy be­tonmedence állt, és külön mosdó­vályú. Gazsónak nagyon melege volt, hiába csillapította szomját a csapnál. Odamént Vámoshoz. — Te, Kálmán, fürödjünk meg. — De hiszen most jöttünk a fürdőből — nevetett barátja. — Ugyan, ne tréfálj. Nézd ezt a betonmedencét. Gyere, szóljunk Vörösnek is. Még az ..új” egyen ruhát sem vetjük le, legalább némileg kitisztul ez a koszos hol­mi. S néhány perc múlva ott lu­bickoltak a mosás céljára fenn­tartott medencében. Nem tudták, hogy abban csak mosni lehet. Amikor kijöttek a vízből, má­sok is kedvet kaptak a fürdéshez. Hamarosan vagy húszán hűsítet­ték magukat a vízben. S egyszerre, mintha oroszlán bődült volna, az egyik altiszt el­ordította magát, majd harmad­magával egy-kettőre a medencé­nél termett. Szeme véres volt, ke­zében hatalmas pálmabot. Ütni, szidni kezdte a fürdőzőket, akik hanyatt-homlok menekültek a medencéből __ G azsóék ruhája hamar megszá­radt, hiszen a hőmérő higanyszá­la közel járt az ötven fokhoz. Ebéd előtt egy kopott csajkát és egy bádogbögrét osztottak ki mindenkinek. Az ebédosztás is ugyancsak lé­giós-módon történt: kinek mi ju­tott, azzal kellett beérnie. A CP 3-ban töltött néhány óra alatt megtanulták, hogy reklamálni nem ajánlatos, mert ököllel felel­tek rá. Ebéd után mindenki kapott egy gyékényt és megkezdődött a szi­eszta. Ez minden nap egy órától három óráig tartott. Ekkor volt a legnagyobb forróság. A szieszta alatt a légionáriu­soknak aludniok kellett, vagy legalábbis csendben kellett ma- radniok. Gazsóék szobájában mintegy ti­zenöten voltak, főleg magyarok, jugoszlávok, és két német. Alig csendesedett el a szoba, belépett Gazsó „keresztapja”, a körszakállú őrmester. Pofája vö­rös volt az italtól. Amint szét­nézett a szobában, vadul károm­kodott, aki mocorgott, abba bele­rúgott. Végül nagy szitkozódások közepette eltávozott. Mindenki felült fekhelyén összenéztek. — Nos, mit szóltok hozzá? — kérdezte Gazsó. — Ha mégegyszer bejön ide, és bárkivel piszkoskodni mer, szét­verjük a pofáját! Rendben van, fiúk? — nézett sorba mindenkire Vörös. Azok komoran bólintottak. Délután az udvaron kódorgott mindenki. Kisebb csapatok ala­kultak itt is, ott is. Legtöbb he­lyen a jövőről, a kilátásokról esett szó. Erről beszélt Gazsó, Vámos, és Vörös is. Próbáltak tiszta vizet önteni a piszkos pohárba, de nem nagyon sikerült. Az első éiiel megismerték az afrikai hajnalt... Éjfélig nyu­godtál-. a hőmérséklet kellemes ’-olt. ó:riVán azonban lehűlf a levegő. A kopott gyékényen fe­küdtek, takarózniok nem volt mi­vel. Hamarosan mindenki ébren volt, s reggelre valamennyien úgy vacogtak, mint a kiöntött ür­gék ... Másnap nagy narduk volt az újoncoknak. Aláírták a végleges szerződést és megkapták az an- gazsálási pénzt. 2500 frankot ka­pott mindenki. — Én 57 081-et kaptam — mondta Gazsó. — Hogy-hogy? — kérdezték a többiek. — Ezt kaptam fejszámnak. Nevettek. Hej, volt öröm! A kantin egész nap hangos volt. Még este sem akart szűnni a dinom-dánom. Végül mégis kiürült a kantin Gazsóék is dalolva összekapasz­kodva indultak el szobájuk felé, az emeletre. Legnagyobb meglepetésükre egy idegent pillantottak meg. — Szervusz, koma! — kedélyes- kedett Vörös. — Ki vagy? — Eh, — legyintett amaz —, a fogdából jövök. Most szabadul­tam. Beregi Károly vagyok. Egyébként itt lakom majd vele­tek. Ide osztottak be. — Nofene — csuklott egyet Vámos —, aztán miért csuk ... csuktak be, te nagy darab le­gény? — Egy turnussal előbb jöttünk, mint ti. Abból a rohadt, keserű tablettából nekünk is adtak. Ne­kem azt mondták: no. te nagy marha ember vagy, neked nem egy, hanem három jár.*. — Hahaha — röhögte el ma­gát Vörös. — Soha életemben nem tudtam orvosságot víz nélkül lenyelni — villogott Beregi • szeme —, dühö­sen szembeköptem vele az őrmes­tert. — Hahaha ... Hát ezért kerül­tél dutyiba? — Ezért. Négyen jöttek rám, csak úgy tudtak lefogni. — És... ki volt a jóakaród, aki három tablettát nyomott a szádba? — Az a körszakállas német! — Á! Hát te is megismerted? Nagyszerű! — nevetett Gazsó. — Tudod, hogy nekem is ő a ke­resztapám. Az első sorakozónál volt szíves szájonvágni. Persze, mondanom sem kell, nem felej­tettem el a részeg disznónak. — Lehet, hogy ma este idejön — jegyezte meg Vámos —, da a megállapodásunkat álljuk. Ha valakivel pimaszkodni mer ... A kürtös vetett véget a beszél­getésnek, takaródét fújt. Alig vetkőztek le és helyezked­tek el a gyékényen, nagy robaj­jal nyílt az ajtó és a körszakál­las őrmester dörrent be. — Vigyázz! — ordította. — So­rakozó! Mindenki felkecmergett, s úgy* ahogy volt, hiányos öltözetben a sorba állt. — Gyorsabban, csürhe! — ordí­totta az őrmester. De majd én megtanítalak benneteket. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom