Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-25 / 278. szám

ÜESG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! .1’ ^zelísz drd 'ijy.ij. XI. évfolyam Ülést tartott az MSZMP Tolna megyei Bizottsága Az MSZMP Tolna megyei Bi­zottsága pénteken délelőtt ülést tartott, amelyen megvitatta az MSZMP Központi Bizottság ha­tározata alapján az SZKP XXII tározta az abból adódó feladato­kat. A napirend előadója Soczó József elvtárs, a Pártbizottság első titkára volt. A beszámolót kongresszusa anyagát, és mégha- * élénk vita követte. Á mezőgazdaság fellendítésére irányuló program valóraváltásáért folytatott harc — egyike a legfontosabbaknak a kommunista építés frontján Hruscsov beszéde eelinográdi értekezleten Lengyel rendégek a Bőrdíszmű Vállalatnál Lengyel szakembereket láttak vendégül pénteken a Rákospalo­tai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat szekszárdi üzemében. Henryk Narojek, a „Warsowia” bőrdíszmű szövetkezet elnöke, Alekszander Tobiszewski, a var­sói „Nowotko”, csökkent munka­képességűeket foglalkoztató szö­vetkezet műszaki vezetője és Jean Dabkowski, a varsói bőr­Már hetekkel ezelőtt nagy ér­deklődés nyilvánult meg Szek- szádon a Városi Nőtanács és a TIT által közösen szervezett Nők iskolája előadássorozata iránt. Ennek jegyében több mint 300 résztvevővel november 23-án tar­tották meg az első előadást „A gyermek és anya védelme, apaság megállapítása, tartásdíj” címmel. A város minden rétegét felölelő asszony-résztvevőket Ranga Já- nosné, a nőtanács városi titkára üdvözölte. Előadást a fent jelzett problémákról dr. Pakuts Jenő bí­A megye minden boltjában megjelentek a mikulási ajándék- tárgyak, édességek. A Megyei Ta­nács kereskedelmi osztályán kö­zölték, hogy a különböző csoko­ládéféleségekből télapó figurák­ból jóval többet hoztak forga­lomba, mint tavaly. Az igények kielégítésével tavaly sem volt fennakadás, de a kereskedelem felkészült az igények növekedésé­re is. A kereskedelem az idei év­díszmű szövetkezetek szövetségé nek elnöke háromhetes tapasz­talatcsere-látogatásra jött el Magyarországra. Ezúttal a szek­szárdi üzemet látogatták meg a lengyel szakemberek, akiknek Hajdú Sándor telepvezető és Pin­tér László párttitkár mutatta be az üzemet. A vendégek elismerő­en nyilatkoztak az üzemben ta­pasztaltakról. ró tartott a városi művelődési ház nagytermében. Utána a Dani című filmet nézték meg. A megjelent asszonyok nagy érdeklődéssel hallgatták az elő adást, s utána az volt a vélemé­nyük, hogy hasonló előadásokat nem ártana a különböző munka- területeken is tartani, ahol nők dolgoznak. A jólsikerült előadássorozat második előadása december 21-én lesz „Mi a lélek? Babonákról, mai szemmel, boszorkányhit, bo­szorkányperek” címmel, majd ezt is filmvetítés követi. ben mintegy 3000 télapó csoma­got hozott forgalomba. A miku­lási áruk nagy része az igények­nek megfelelően, 5—6 forintos értékű. De ugyanakkor gondoltak az igényesebb vásárlókra is, mert sok 20—30 forintos figurát is forgalomba hoztak. Megérkezett és megyeszer te árusítják az olasz gesztenyét, föl­dimogyorót és fügét. Moszkva (TASZSZ). Hruscsov szovjet kormányfő a eelinográdi mezőgazdasági értekezleten no­vember 22-én beszédet mondott. Beszédét a Pravda pénteki szá­ma közli. Hruscsov kijelentette, hogy a Szovjetunió a legközelebbi tíz év alatt a világ első ipari hatal­mává válik, megelőzi az Egyesült Államokat mind az ipari terme­lés abszolút mérve, mind az ipar­cikkek egy lakosra jutó termelé­se tekintetében. Hozzáfűzte, hogy a Szovjet­unió körülbelül ugyanennyi idő alatt másfélszeresen múlja majd felül az egy lakosra jutó mező- gazdasági termelésnek az Egye­sült Államokban jelenleg tapasz­talható színvonalát. A szovjet nép, amely a hősiesség csodáit mutatta meg a világnak, becsü­lettel megoldja ezt a történelmi feladatot is. A szovjet kormjínvfő századok­ra szóló dicsőséges 'hőstettnek ne­vezte a szűzföldek megművelését. (Az utóbbi években a Szovjet­unióban több mint 41 millió hek­tár szűz- és parlagföldet vettek művelés alá.) A továbbiakban megjegyezte, hogy a párt rendkívül nagy fel­adatokat tűzött ki, amelyeket a kommunizmus építését illető je­lentőségükre való tekintettel tel­jes joggal nevezhetünk történel­mi feladatoknak. A legközelebbi húsz év fo­lyamán a Szovjetunióban alapjában véve felépül a kom­munizmus. — Az SZKP programja — foly tatta ezután —nemcsak a politi­kai célokat hirdette meg, hanem tudományosan is megindokolta, miért szükséges megteremteni a kommunista társadalom anyagi és műszaki alapjait. Hruscsov megállapította, hogy az egyszerű emberek, a szovjet nép barátai lelkesedéssel fogad­ták a programot, nagy és buzdí­tó példát látnak benne a boldog­ságukért, jobb jövőjükért vívott harcukban. — Ellenségeink — folytatta — dühödten és fejvesztett zavarral fogadták a programot. Meg kell azonban mondani, hogy ma már a legmegrögzöttebb reakciósok is kénytelenek számolni a reális té­nyekkel. — A programban lefektetett, tudományosan megalapozott gaz­dasági számítások megrendítették a kapitalista világot, ennek ve­zetőit, ideológusait — jelentette ki Hruscsov és hozzátette: »és ez nem véletlen«. Volt idő, amikor az imperialis- j ták azt hitték, hogy katonai erő- j vei felszámolhatják a szovjet nép szocialista vívmányait — mondot­ta Hruscsov, majd rámutatott: »A szovjet ország mostanáig a világ leghatalmasabb államainak egyikévé lett. Gazdasági és katonai erőnk olyan narv, a szovjet népek egj’sége olyan megbonthatat­Mindennapos látvány a gemenci rezervátumban: etetik a vadakat. Molnár Józsefnek például a többi közt az a napi feladata, hogy a kocsira takarmányt pakol, azzal elindul az erdőbe, s kiszórja a megszokott etetőhelyekre. A vadak pedig szinte óramű pon­tossággal érkeznek az etető-helyekre. Jól sikerült az első Nők iskolája előadás Szekszárdon Mikulás előtt a boltokban lan, s a kommunizmus esz­méi iránti hűségük olyannyi­ra határtalan, hogy az impe­rialisták bármely kísérlete, hogy agressziót szervezzenek a Szovjetunió vagy valamely más szocialista ország ellen, elkerülhetetlenül az agresz- szor vereségével végződik.« Hruscsov hangsúlyozta azt is: összeomlott és örökre eltemető- dött az imperialistáknak az a re­ménysége is, hogy a Szovjetunió­nak nem sikerül erős ipart lét­rehoznia. »Népünk hatalmas, vi­rágzó gazdasági életet teremtett. Most magabiztosan oldjuk meg azt a történelmi feladatot, hogy rövid időn belül nemcsak utol­érjük, hanem túl is szárnyaljuk az Egyesült Államokat mind az össztermelés, mind pedig az egy főre jutó termelés tekintetében.« Az SZKP Központi Bizottsá­gának első titkára kijelentette, hogy a Szovjetunióban több mint kétszeresére kell növelni a szemestermény termesztését, csaknem négyszeresére a hús előállítását és majdnem há­romszorosára a tejhozamot Ezekről szólva Hruscsov hang­súlyozta, hogy »a mezőgazdaság fellendítésére irányuló program valóraváltásáért folytatott harc — egyike a legfontosabbaknak a kommunista építés frontján.« »Ez nemcsak méreteiben pél­dátlan gazdasági feladat, hanem pártunk szervező, politikai és ideológiai munkájának nagyon fontos része is« — mondotta Hrus csov. Nyikita Hruscsov megemlítette, hogy a világ népei a szovjet tár­sadalmi rendszert tartják a leg­jobb, leghaladóbb társadalmi rendszernek. S ez azért van, mert e társa­dalmi rendszer ideológiai > alap­ját a legforradalmibb elmélet, az ember ember által való kizsák­mányolását elvető marxizmus-le- ninizmus alkotja. Azért tartják a legjobbnak, mert a szovjet rendszer igazi sza­badságot biztosít a népnek és azt a valóságban biztosítja, a munka emberét sorsának gazdá­jává, az új élet építőjévé emeli. Azért, mert a szovjet rendszer megteremti a társadalom terme­lőerői fejlesztésének legjobb fel­tételeit. Azért, mert célunk és legköze­lebbi gyakorlati feladatunk a nép anyagi jólétének és bőségének megteremtése. »Az SZKP új programja — mondotta Hruscsov — azért is gyakorol olyan vonzóerőt a kapitalista országokban élő munkásemberekre, mert e program a forradalmi marx- izmus-leninizmus alapján vi­lágosan megmutatja, milyen politikai, gazdasági és kultu­rális felemelkedést hoz a nép nek a kommunizmus.« Beszédében Nyikita Hruscsov hosszan és részletesen foglalko­zott a kazahsztáni szűzföld-terü- letek mezőgazdasági termelésének kérdéseivel. Rámutatott, hogy e köztársaság részaránya az ország mezőgazdasági termelésében rend kívül nagy. A szemestermény termesztésé­nek a távlati terve szerint Ka­zahsztánban hárommilliárd öt- százmillió púdra kell emelkednie (1960-ban 150 millió púd volt), húst 4 200 000 tonnát (1960-ban 550 000 tonna volt), tejet 8 600 000 tonnát (1960-ban 2 482 000 tonna volt), gyapjút 323 000 tonnái; (1960-ban 67 000 tonna volt) ter­melnek majd. Kazahsztánnak annyi árugabo­nát kell termesztenie, amennyit 1952—53-ban az ország valameny- nyi szovhoza és kolhoza együtte­sen adott az államnak — mon­dotta Hruscsov. — Ellenségeink úgy számolnak — mondotta —, hogy a kolhozok és szovhozok nem tudják meg­termelni a szükséges mennyiségű húst és tejet, és kielégíteni ha­zánk szükségleteit e cikkekben. Abban a reményben ringatják magukat, hogy ezzel a szocialista rendszer, a szocialista földműve­lési rendszer lejáratja majd ma­gát. — Ránk, kommunistákra, akik új utakat törünk nemcsak ha­zánk, hanem az egész emberiség számára is — jelentette ki Hrus­csov tapsoktól kísérve — vár an­nak bebizonyítása — s az ipar, a tudomány és a kultúra fejlesz­tésében már bebizonyítottuk ezt — hogy a mezőgazdaság terén is magunk mögött hagyjuk a leg­fejlettebb tőkés országokat. Meg tudjuk és meg is fogjuk terem­teni a munkának a kapitalista gazdaságénál magasabb termelé­kenységét. Befejezésül Hruscsov kijelen­tette: — A kazah nép a Szovjetunió testvérnépeinek legaktívabb tá­mogatásával több tízmillió hek­tár új földet tett művelhetővé. Nagy forradalmi lépés volt ez a köztársaság földművelésének és egész mezőgazdaságának fejlesz­tésében. Valamennyi testvéri köz­társaság segített Kazahsztánnak. Kazahsztán a Szovjetunióban élő népek testvériségének köztársa­sága lett. A szűzföldek megművelői nagy hőstettet vittek véghez. A párt­nak az a meggyőződése, hogy a szűzföldek fejlesztésének újabb szakaszában szintén nagy hős­tettet visznek majd véghez: a szűzföldek szovhozait szocialista mintagazdaságokká változtatják, amelyek gabonát és állatte­nyésztési termékeket: húst, tejet, gyapjút adnak. Kazahsztán így segíti döntő módon elő a kom­munizmus építését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom