Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-28 / 255. szám

1961. október 28. TOLNA MEGYEI NEPŰJSAG 3 N. Sz. Hruscsov válasza a ghanai elnök levelére Moszkva (TASZSZ). A ghanai elnök levelében nyugtalanságai fejezte ki amiatt, hogy a Szov­jetunió kénytelen kísérleti atom- és hidrogénbomba robbantásokat végrehajtani. Hruscsov válaszlevelében ismé­telten hangsúlyozza, hogy a Szov­jetunió „hosszas megfontolások után és nem szívfájdalom nélkül’’ határozta el magát a kísérleti robbantások felújítására. Hruscsov rámutat, másoknál jobban felismerve, mit jelent a háború, és különösképpen a nuk­leáris rakétafegyverrel vívott, korszerű háború „minden erőfeszítést megtet­tünk és megteszünk azért, hogy kizárjuk a háborút az emberi társadalom életéből, hogy elérjük az általános és teljes leszerelési egyezmény megkötését.” Mi nem kevés erőfeszítést tet­tünk ebből a célból — hangoztat­ta Hruscsov, — sajnos azonban ezeket az erőfeszítéseket egyelő­re nem koronázta siker. Hruscsov emlékeztetett arra, hogy a NATO-hatalmak nemcsak egyszerűen háborúval fenyegetik a Szovjetuniót, hanem arról is beszélnek, hogy termonukleáris háború lesz. ( Lehetetlen nem számolnunk az zal, — mutatott rá Hruscsov, — hogy a Szovjetuniót amerikai ka­tonai támaszpontok veszik kö­rül és ezek a támaszpontok most is erősödnek. A nyugatnémet revansisták mind állhatatosabban és hango­sabban követelik a Bundeswehr felszerelését nukleáris fegyverek­kel. A NATO-hatalmak pedig — hangsúlyozta Hruscsov — azt kö­vetelik, hogy tekintsünk el fegy­veres erőink megszilárdításától, tökéletesítésétől. „Ha így csele­kednénk ez mind ama becsületes emberek ellen történne, akik va­lóban óhajtják a békét és gyűlö­lik a háborút; ezzel magunknak okoznánk kárt, és azoknak, akik felhív­ják a Szovjetuniót a béke megszilárdításának érdeké­ben tett erőfeszítéseinek fo­kozására.” „Azért hajtunk végre kísérleti robbantásokat, és azért tökélete­sítjük fegyvereinket, hogy az em­beriség sohase szenvedje el a nukleáris háború borzalmait. A nukleáris fegvverek a szovjet ha­talom kezében a legszigorúbb fi­gyelmeztetést jelentik azok szá­mára, akik a német békeszerző­dés megkötésének kérdésében a fenyegetések eszközéhez folya­modnak” — írja Hruscsov. A szovjet népnek és a többi szocialista ország népének — folytatta — nincs szüksége háború ra. Mi kikiáltottuk ezt az egész világ felé az SZKP XXII. kong­resszusának szószékéről, amely kongresszus jóváhagyja a kom­munizmus felépítésének lenyűgö­ző programját. Enhek a prog­ramnak a megvalósításához bé­kére van szükségünk. Hruscsov hangoztatja: „A szov­jet kormány már több ízben ki­jelentette, hogy kész aláírni az általános és teljes leszerelésről szóló egyezményt a legszigorúbb nemzetközi ellenőrzés mellett. Ezt akár most is hajlandók va­gyunk megtenni”. Hruscsov rá­mutat, hogy az általános és teljes leszerelés problémájának megol­dása feltétlenül szükséges a nuk­leáris fegyverkísérletek és a fegyverkezési hajsza megszüntető séhez. A szovjet kormányfő hasonló tartalmú válaszokat küldött Ike- da japán miniszterelnökhöz, Hailé Szelasszié etiópjai császár­hoz, John Collins angol közéleti személyiséghez, Linus Pauling amerikai tudóshoz és az angol munkáspárti képviselők csoport­jához. A makett és a valóság Megvalósítják majorépítési terveiket a majosi szövetkezeti gazdák A majosi Aranykalász Tsz gaz­dáinak terveit, elképzeléseit tet­szetős makettbe formálta Ett'g László, az elnök. A makett azt mutatja, hogy néhány éven belül milyen lesz az országút melletti majorközpont. Egy korszerű nagy üzem képéhez méltó központot ábrázolnak a papírfigurák oly szépen és megragadóan, hogy a? ember első gondolata, meggyőző­dése: érdemes a központ megva­lósításáért dolgozni. A TERV NAGY RÉSZE MAR MEGVALÓSULT Állnak az épületek az országút ntellett, szépen, sorban, rendben. Közelebbi szemle után az ember elismeréssel csodálkozik: hogyan tudtak a majosi szövetkezeti gaz­dák másfél év alatt ennyit épí­teni. Ott áll egy 50 férőhelyes tehén, istálló, felépült az 50 és 100 fé­rőhelyes növendékmarha-istálló, a kocsiszín, a nyolcvagonos kuko­rica ikergóré, két 20 férőhelyes sertésíiazlató, két 120 férőhelyes sertéshizlalda, egy 200 férőhelyes süldőszállás, takarmány-előkészí­tő ház. Az 50 férőhelyes tehén­istállón kívül mindezt, amit még felsorolni is sok, másfél éven be­lül építették. Az építkezésen kí­vül villamosították és közműve- sítették is a központot. Dicséret érte minden tsz-gaz- dának, de különösen az építőbri­gádnak, mert az épületek tetsze­tős külseje az ő kezük munkáját dicséri. TOVÁBBI TERVEK A makett megelevenedik. Az ember látja a mai valóságot és látja a jövőt is. Még idén hidro- globust állítanak fel, kalapácsos darálót vásárolnak és daráló üze­met építenek, még létesítenek egy nyolcvagonos kukoricagórét és a központhoz méltó faragott sző- kelykaput, amelynek tetején ne­onfényes felirat hirdeti majd: Aranykalász Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet, Majos. A jövő évben tovább valósul­nak a tervek. Tizenöt vagonos, emeletes, bővíthető magtárat, 88 férőhelyes borjúnevelőt, 10 vago­nos górét építenek és bővítik a vízvezetékhálózatot. A következő években lóistállót, 200 férőhelyes tehénistállót, 200 férőhelyes süldőszállást, 250 fé­rőhelyes hizlaldát, 10 vagonos gc- rét, ipari műhelyeket, gépszíne­ket, raktárakat, irodaépületeket építenek. Aki meglátja a majorközpont jelenlegi képét, azt, amit a ma­josi szövetkezeti gazdák építet­tek, az kételkedés nélkül bízik abban, hogy terveiket meg is fog- ják valósítani. ____________________ H étfőn délelőtt tartja meg ülé­sét a megyei tanács mezőgazda- sági osztályán a megyei mező- gazdasági állandó bizottság. Az ülésen Lux Sándor, a felvásárlá­si kirendeltség vezetője ismerteti a felvásárlás alakulását. Szániel Imre a megyei tanács mezógaz­A MAJOR FEJLETT NAGY­ÜZEM KÖZPONTJA LESZ A majosiak nemcsak nagyüze­mi majort építenek, hanem a ma­jor körül kifejlesztenek egy kar- szerű nagyüzemi gazdaságot. A táj hagyományaihoz híven min­denekelőtt fejlesztik az állatte­nyésztést. Három-négy év mú'.va 200 tehén a szaporulatával, 1200 sertés, ebből 80 anyakoca, 500 juh, ebből 200 anya tenyészik majd a 2000 holdas nagyüzem központjában. A majosiaknak az a tervük, hogy fejlett állattenyésztő tize­met hoznak létre szövetkezetük­ből. Ennek alapját máris meg­teremtették, amikor is a 39-es, induláskor összeszedett szarvas­marha-állomány jelenleg 77-re fejlődött, amelyből 60 a gazdasá­gosan tejelő tehenek száma. Ko­cájuk is van 60. sertésük 520, bir­kájuk pedig 265. így válik a makett valósággá Majoson, így valósulnak meg nap­ról napra azok a tervek és célok, amelyeket a papírfigurák ábrá­zolnak a majorközpont makett­jén. Gy. dasági osztályának helyettes ve­zetője a termelőszövetkezeti ter­vek készítésének tapasztalatairól tart előadást. Balogh András szakoktatási felügyelő vezeti az 1962. évi mezőgazdasági költség­vetés vitáját. Hétfőn ülést tart a megyei mezőgazdasági állandó bizottság Dunaföldváron, egy hosszabb idő óta nem műKüdő sajtttzemben egy új részleget léte­sített a Pálul Kon­zervgyár. Jelenleg birs-feldolgozás­hoz végzik az üzemben az elő­készítő munkát, hámozzák és sze­letelik a környék­től beszállított gyű mölcsöt. amely így előkészítve kerül Paksra, a gyárba, de tervezik tovább n is a részleg fi •'Mártását, hogy * 'hiTmentcsiteni t liák a szezon lórién különösen t '■•sfriolt paksi gyárat. A nyilvánosság előtt is megérdemlik a dicséretet a fácánkerti tsz-assxonyok A fácánkerti Vörös Hajnal Tsz 15 holdas szántóföldi kertészete az idei mostoha időjárás ellenére is teljesíti tervét. 322 900 forint bevételt terveztek, s eddig 300 000 forint folyt be a tsz kasz- szájába, de nagy bizakodással mondják, hogy még a hiányzó 22 900 forint is meglesz. A jövedelem zömét az elmúlt évihez hasonlóan a 10 holdas fűszerpaprika adta, amelyről 500 mázsán felüli termést takarítot­tak be. Hasonló jó termést adott a paradicsom is. A 7 holdon ter­mett paradicsom pénzértéke 90 000 forint, míg az 5 holdon termelt bab értéke a tervezett 10 500 forinttal szemben 18 000 forint jövedelmet hozott. A kertészet vezetője, Kovács Ferenc és a kertészeti munkacsa­pat 10—12 állandóan dolgozó nő­tagja a koratavasztól egészen idáig elismerésre méltó munkát végzett. Jól dolgoztak, s az aszály ellenére is voltak eredmények. A tsz-ben félig tréfásan, félig komolyan az öregasszonyok mun­kacsapatának „keresztelték” el a kertészeti munkacsapatot. Nem egy olyan idős asszony dolgozott állandóan, mint Rubint Józsefné. aki hét hónap alatt 160 munka­egységet teljesített. Szebenyi Ist­vánná, Kátai Sándorné, Pál Ist­vánná és a többiek szintén az idősebb korosztályhoz tartoznak, de szorgalmukkal, munkaked­vükkel versenyre keltek a fiata­lokkal. Valamennyiőjüket áthatotta a termény minőségéért érzett fele­lősség és a fácánkerti Vörös Haj­nal Termelőszövetkezet kertész munkacsapatának tagjai az aszály ellenére is iól vizsgáztak. A nyilvánosság előtt is megér­demlik a dicséretet. Kedden ülést tart a megyei tanács vb A szokásos munkarend szerint kedden, október 31-én délelőtt ülést tart a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága. Dr. Tuska Pál vb-elnök jelentést terjeszt elő a feladatkörbeli intézkedésekről és a lejárt határidejű vb-határoza- tok teljesítéséről. Ezután meg­vizsgálják a termelőszövetkezeti építkezések helyzetét. A napiren­di pont előadója: Schwébl Ká­roly, a tsz beruházási iroda ve­zetője. A következő napirendi pontban a Paksi Járási Tanács VB jelentését vitatják meg a já­rás árutermeléséről. A napirendi pont előadója Varga István, vb- elnök. Négyszáz óra társadalmi munkát végeznek a fatelítői kiszesek a kultúrterem átalakításánál A MÁV Fatelítő Üzemi Vál­lalat dombóvári üzemében az el­múlt hónapban határozták el a kiszesek, hogy bővítik az üzem kultúrtermét. A tervükhöz a gaz­dasági vezetőktől minden támo­gatást megkaptak. Elkészítették az átalakítás terveit, s e szerint nagyobbra építik át a meglévő kultúrtermet. Az üzem kiszesei négyszáz órai munkát ajánlottak fel, A múlt hét szombatján kezd­ték el az átalakító munkát, és már befejezéshez közeledik. Egy hét alatt számos fiatal már a huszadik órát tölti társadalmi munkában a kultúrterem átala­kításánál. A tervek szerint az át­építési munkálatokkal még az idén végeznek. A jövő év elején pedig ugyancsak falbontással na- gvobbítják majd a kultúrtermet; színpadot építenek. GYÁRI MOZAIKOK Ezekben a napokban sok érde­kes dolog történik az üzemekben. A napokban, amint látogatást tettünk több gyárban, építkezé­sen, összegyűjtöttünk néhány, a munkások hangulatára, bizako­dására, munkakedvére jellemző történetet. „Tsz-segítok” A fatelítő vállalat már két éve segíti rendszeresen a mucsi me­zőgazdasági termelőszövetkezetet. A tmk-műhelynek nincs olyan szakmunkása, aki valamilyen ügyben ne járt volna már kint a termelőszövetkezet gazdaságában ne adott volna segítséget. Most nagy munkát végeznek, vízvezetéket szerelnek a tsz is­tállójába. Sok jelentkező volt a munka elvégzésére. A választás nem volt könnyű, hisz mindenki kiváló szakmunkás, és nemes cselekedetnek tartják a tsz segí­tését. Brigád-gyűlést hívtak össze. S ezen határoztak úgy, hogy mun­kaidő után is kimennek szomba­tonként, ha a munkák állása megköveteli. S ezen a brigád- gyűlésen számolták ki, hogy ha már az idén működött volna a tsz-ben a vízszolgáltató berende­zés. tízezer liter tejjel többet tudtak volna fejni a tsz-ben, ami azt is jelenti, hogy több jutna vajból, egyéb tehénhaszonból a gyári munkásoknak is. A vizvgi zetéket felszerelték, s ez jövőre* — s rr-'v a télen is — több ezpt for’ v>s megtakarítást eredmé­nyez. A kazánkovácsok a szokásos heti sajtótájékoztatót hallgatták, s ezen összesítették az ötéves tervből rájuk, eső felada­tokat. — Baj lesz, fiúk — mondta a vita során az egyik brigádtng — villamosítják, gépesítik a MÄV mozdonyparkját, . lassan, fokoza­tosan kivonják a forgalomból az öreg, széntüzelésű mozdonyokat. Nekünk is valami új szakma után kell nézni. Ez a bejelentés nem érte vá­ratlanul a brigád tagjait, mert vezetőjük mindjárt kész javas­lattal állt elő: — Ha fejlődik a vasút, nekünk is lépést kell vele tartani. Én azt szeretném, ha még egy szakmát kitanulnánk, mondjuk a diesel- elektromos-mozdony javítását. Mi a véleményetek? S a brigád helyeselt, azonnal intézkedtek, hogy pótvállalásként a szocialista brigádversenybe e pontot is vegyék be. Mint érte­sültünk, már intézkedések tör­téntek, hogy a megfelelő szak­könyveket beszerezzék, és a rend szeres oktatást mielőbb megkezd­hessék. — pj — xxxjpooooooooooooooooa A lottó e heti nyerőszámai: 38,48, 54,56, 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom