Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-22 / 250. szám

5

Nemere felkérte a főosztály- vezetőt az előadás megtartására. A főosztályvezető a gyakorlott előadók biztonságával nyomban a lényegre tért.

— A vállalatok rentabilitása egyik legfontosabb mutatója annak, hogy .. .

A nyári nan beszökött a csipkefüggönyön. Az ajtó csendben kinyílt, s a főosztályvezető félbeszakította a mondatot. A résen. száznyolcvan centiméter magasságban egy hosszú orr lopakodott befelé, melyet két riadt szemgolyó követett.

A főosztályvezető felvonta szemöldökét.

A későn érkező mélyen meghajolt, majd lábujjhegyen megindult az U alakú asztal végén néhány üres szék felé. Tekintete a földön söpört, és bocsánatért esedezett.

— Ott hagytam abban, hogy a vállalatok rentabilitása . ..

Keszey csendben leült. Fejét behúzta vállai közé.

— Történt valami?

Sztanka főmérnök kérdezte

az asztal másik oldalán.

Nemet intett.

Kifújta magát, és megkísérelte rendezni gondolatait.

Dénesné jót akart. Meg kellett volna kérdezni, hogy a vállalatnál mások is beszélik-e?

— A gazdasági irányítás terén mutatkozó túlzott centralizmus megszüntetése céljából...

Talán még lehet segíteni. Ha kipattan, tagadni fog. Bizonyítsák rá. ha ráviszi őket a lelkiismeret.

— Az állami vállalatok gazdasági önállósága...

önállóságról szó sincs. Az egész vállalat majd rajta nevet. Az állását talán nem fenyegeti veszély ... Bár a párttitkár nem szívelheti.

— Ne tartson semmitől, dolgozzék nyugodtan. Megbecsüljük munkáját, de a pártba nem vesszük be. Fejlődni kell.. .

Akkor is elutasították, mikor . a pártba jelentkezett.

És ha meghurcolják a bíróság előtt?

Ezt nem élné túl.

Keszey szemei előtt összekeveredett a ládába ültetett fi- kusz. a nagylevelű oleander, a színes kép a falon és a hízásnak indult főosztályvezető.

Az előadás befejeztével szokása szerint szólásra jelentkezett. gépiesen feltartotta a kezét, aztán zavartan dadogott, és kinyögött egy kérdést, melyre az egész értekezlet ráfelelt.

— Szerencsétlen — suttogta Sztanka —. ezt tíz percen át magyarázta a főosztályvezető.

A többiekkel ő is az utcára került.

— Rossz színben vagy. beviszlek a vállalathoz kocsin — készségeskedett Sztanka.

— Nem. Csak hagyd. Köszönöm. Dolgom van a városban. Gyalog kell menni. Isten áldjon!

A sarkon megvárta, míg Sztanka elhajt sötétzöld Moszkvicsán, utána egy mellékutcába fordult. Tett vagy százötven lépést. Egy telefonfülke mellett hátra nézett, hogy figyelik-e. Nem követte senki.

Beugrott a fülkébe, és magára zárta az ajtót.

Hátat fordított az utcának. Keze a tárcsán remegett: 426—643.

Kellemes női hang jelentkezett: — Egyesített vasművek, központi iroda.

— Szántó Valéria gépírónőt keresem.

— Halló, itt Bede.

Ordítani szeretett volna, Miki add át a kagylót, de nem lehetett. Zavartan hallgatott.

— Halló? Na? Mi lesz? Összeszedte magát.

— Itt Verebes.

— Kicsoda?

— Verebes rendőrszázados. Keszeynek az egyenruha bátorságot adott, és a vonal másik oldalán is érezhető volt a hangnemváltozás.

— Szántó elvtársnőt keresem.

Hallotta, amint Bede halkan mondja: — Egy rendőr

— Halló, itt Szántó Valéria.

— Itt Keszey. — Vért verejtékezett. Tartott tőle. hogy a

telefonos lehallgatja a beszélgetést. és a rendőrséggel Bedét is csak egy pillanatra hesseget- te el. — Fél öt után beszélni szeretnék veled.

— És a feleséged?

— Ezzel ne törődj.

(Főnök kartárs. legyen szíves kicsit arrébb menni, ez most magánbeszélgetés.)

— Rossz néven venné a vőlegényem. Tegnap este ugyanis eljegyzett Laci a mozi után.

— Akkor még fontosabb a találkozás.

— Nem bánom. Csak nincs

valami baj?

— ötkor a Fény presszóban

leszek.

Keszey fellélegzett. Zsebkendővel megtörölte homlokát. Végigmérte az utcát, mint hadműveletei színhelyét a hadvezér.

Felugrott az első buszra.

Az autóbuszmegállótól a gyárig hosszú utca vezetett. Ké- szeyt idegesítette a messzeség, de annak is örült volna, ha soha nem ér a végére. Lassan kirajzolódott a kapuban ácsorgó munkásőr alakja, és a kövér Grozdicsé. akinek örökké mosolygós arcát most a harag torzította el.

— Jó napot, Grozdics bácsi! Keszey látszólag a boldogságtól ragyogott. Hazulról hozta, és tökéletesre fejlesztette az arcvonásokon uralkodás képességét. melyet a ma reggel hallott hír hatására csupán átmenetileg vesztett el.

Grozdics nem válaszolt, mutatóujjával megbökte a simlé- deres sapkát szótlanul.

Ilyenek mind, nyögött fel Keszeyben az elkeseredés. Már a kapus is fölényeskedni mer. A mosolygós képek álarca mögül előtűnnek az igazi indulatok. Lecsap rá. és szétmorzsolja a kegyetlen osztályököl. Ha közülük volna. kimentenék. Ö nem tehet róla. akárhogy igyekszik, idegen, volt cégvezető fia, tisztviselő.

Grozdics bal kezével felemelte a sapkát, s jobbjával megvakarta a fejét. Keszey után intett, aki éppen belépett a nagyiroda kapuján.

— Látod, ennek van esze. beosztja a pénzt.

Hogy nagyobb nyomatékot

adjon szavának. Székács Miska munkásőr szeme láttára széttépte a vasárnapi totócetliket.

Aranka hallgatóval a fülén, a százszemű telefonközpont üvegfül kei ében üldögélt. Keszeynek el kellett haladni előtte, mielőtt saját irodájához ért. Lelassította lépteit. Észrevétlen akart elsuhanni, mikor Aranka a kapcsolótáblán foglalatoskodik.

Belesett.

Találkozott tekintetük.

Köszönt.

Aranka felnevetett.

— Miért ilyen sápadt? — kérdezte Dénesné. hogy az ajtón beesett.

Keszey válasz helyett levegő után kapkodott

— Na. nem kell úgy kétségbeesni.

Dénesné felemelkedett az írógép mellől, puha léptekkel a főnökhöz lépett, és anyáskodva megsimogatta a fejét.

— Beszélt Valival?

Keszey igent intett.

Jólesett az enyhén hervadó.

szép Dénesné közelsége, akinek a szerelmi életben való jártasságát már volt alkalma tapasztalni. Narkotikumként terelte el gondolatait, ölébe húzta.

Dénesné kitépte magát, és az

írógép mögé menekült.

— Őrült! Nyitva van az ajtó! Újabb botrány kell neked!

Hirtelen lobbant a láng, gyorsan kialudt.

— Ne veszítsd el a fejed!

A hang már nyugtatott, s a zöld szemekből sugárzott a biztatás: — Máskor. Ne most.

Csengett a telefon.

Balázs jelentkezett, a személyzeti osztályvezető.

Keszeyt kérte magához. Keszey remegett az izgalomtól.

— Kellemetlen hírt kell közölnöm — fogadta Balázs. — Talán már hallott is róla. mert a vállalatnál rebesgetik.

Keszey elsápadt, elpirult, leült.

Vérnyomása kétszázhetven fölé emelkedett.

— Megválunk egyik legkiválóbb dolgozónktól. Minden bizonnyal önt is fájdalmasan fogja érinteni.

így állunk tehát. Védekezni sem engedik. Kidobják, mint egy jöttmentet. huszonkétéves hivatali múlt után. Egy botlás miatt, amit az ő helyében elkövetett volna más is. örömüket lelik benne, hogy megalázzák, beszennyezzék mocsoktalan nevét. Sajnálta magát, és könny szökött szemébe.

— Rosszul van?

Balázs a karosszékhez ugrott. melyben Keszey hevert. Vízzel dörzsölte homlokát, és kigombolta nyakán az inget.

Keszeybe lassacskán visszatért az életerő:

— Köszönöm ... már nincs semmi bajom... ne törődjön velem és a gyermekeimmel...

Balázs nem értette, hogy kerülnek ide Keszey gyermekei, de ezen túltette magát.

— Tehát térjünk vissza Dorozsmaira. Most. hogy átkerül a kutatóhoz, önnek új helyettesre lesz szüksége, és természetesen ismerni szeretnénk javaslatát.

Keszeynek nem volt javaslata semmi. Mindenkit örömmel fogad, mondta, akit Balázs elvtárs megfelelőnek talál.

Majdnem elárultam magam, lélegzett fel. hogy kilépett a személyzeti vezető szobájának ajtaján. Balázs nem tudja még.

Irodájába sietett. Megnyugtatta Dénesnét. hogy nincs semmi baj. Zsebébe csúsztatta az ezer forintot, mit időközben Dénesné kért kölcsön, és felhívta telefonon lakását.

— Itt Keszey Kázmérné — jelentkezett egy öntudatos női hang.

Keszeyné hízásnak indult, hegyes asszony volt, májfoltokkal az arcán, aki egy pillanatra sem felejtette el, hogy a társadalmi rang mire kötelez.

— Pálma — árnyalta hangját Keszey is tekintélyesre —, késem egy órát.

— De szivecském, ma hivatalosak doktor Kropacsekék.

A doktor Kropacsek nevet jelentőségéhez mérten, lassan tagolta az asszony, rezegjen minél tovább a drótokon, hallja át minél több készülék, irigyeljék és csodálják őket avatatlan fülek, mert doktor Kropacsekék nem voltak akármilyen emberek. Doktor Kropacsek a helyi és környékbéli nők jótevője, bizalmasa. és bizonyos esetekben utolsó mentsvára volt. a város leggazdagabb embere, aki hisz- teroid lelkialkatú nejével az orvostársadalmon kívül nem tartott fenn baráti kapcsolatot senkivel. csak Keszeyékkel. Mindketten tudták, hogy ez nem kis dolog.

— Légy szíves kimenteni doktor Kropacsekék előtt — hangsúlyozta a nevet Keszey ugyanolyan jól érthetőn —. ha ké-"- sőbb érkeznék.

Utána részletesen megbeszélték Dénesnével. hogy mit mond Valinak.

A presszóban nagy volt a forgalom. Alkalmasabb helyet is találhattam volna, mérgelődött Keszey. miközben keresgélte a vendégek között Vali hidrogénszőke haját.

A legeldugottabb sarokban ült, és itta a feketét.

— Két konyakot — adta fel Keszey az új rendelést, és háttal a teremnek, Vali asztalához telepedett.

Vali leeresztett szemhéjak mögül figyelt. Magabiztosnak látszott, mint aki tudja, hogy mit csinál.

Zsarolni fog. hogy váljak el. remegett Keszey.

— Nos? — nyújtózott k leány.

BUS

Meglehetősen szorosan ál- * 1 lünk a busz közepén. Tőlem karnyújtásnyira egy kövérkés. elég magas, ötven éves formájú, igen jól öltözött férfi. Mellette vékonyka, fejkendős nő, nem látom az arcát, de a hangjából érzem, hogy fiatal lehet. Fiatal a kalauz is. nincs több húsz évesnél. Nem ülőkalauz. Ebben a pillanatban a hátsó ajtó közelében ténykedik, éppen azt magyarázza jó hangosan és derűsen egy idős a6z- szonynak, hogy legyünk csak nyugodtak, mindenki megkapja a jegyét, ilyen kocsin nem fordulhat elő. hogy valaki jegy nélkül maradjon, ez egészen különleges kocsi.

— Tessék csak végignézni, tisztelt utas, az én kocsimon nem ül egyetlen fiatal se. ha idősebbek is igénybe veszik szerény járművemet! Szabad kérem a jegyet? Szíveskedjék egy kicsit összébb húzódni, mások is szeretnének hazaérni vacsorára. hol nem adtam még menetjegyeket?

Az idős asszony körül fanyarul mosolyognak néhányan. valaki hangos megjegyzést tesz. hogy egyesek szándékosan nem mozdulnak, mire a fiatal kalauz újabb szónoklatot ereszt meg. Elindul, nyomakodva az utasok között, kínálja a jegyet és azt mondja:

— Ez az. kérem szépen, szeretem. ha az utasaim ilyen jók és megértők! Mindenki megvette a jegyét, kérem szeretettel? Mert ha valaki nem szándékozna jegyet venni, tessék csak nyugodtan megtartani a pénzét; maid megfizetik a többiek, ugyanis mindenki tudhatja, hogy a buszvállalat pénzből él, ne is tessék haragudni. Egy darab! Nagyon helyes! Van még belőle, szívesen adom. Kétforintos! Igenis kérem, azonnal szolgálok egy kifogástalan jeggyel, és forint vissza!

Ebben a pillanatban oldalt néz a kövérkés férfi és azt mondja az alacsony, fejkendős nőnek, elég csípős hanghordozással:

— Ezt, úgy látszik, külön megfizetik, hogy így szórakoztassa az utasokat.

Többen fölfigyelnek erre, de senki se szól.

A kövér szétnyomja egy kicsit az utasok zsúfoltságát, belenyúl a zsebébe, földimogyorót vesz ki. szétropogtatja a héját félkézzel, aztán beveszi szájába a magot és csámcsogva rágcsálja. A kalauz közeledik, nyújtogatja a nyakát, meglátja a kövér mozdulatát, másfelé néz. jegyet kezel, de odaszól hangosan:

— Nagyon helyes, kedves utas. tessék csak a mogyoró héját nyugodtan ledobni, kár lenne visszatenni a zsebbe, amikor a buszvállalat tele van kérem takarító személyzettel, ugyebár. Szabad lesz oda tehát két teljesen egyforma bilétát adnom, ez két forint, amit szívesen elfogadok apróban Is.

Most ér a kövér férfi mellé. Megfogja a karját, s át akar furakodni mellette, kétszer is elmondja, hogy szabad kérem, s akkor a kövér lenéz rá.

— Mondja, nem fárasztja el

Keszey a zsebéből kék borítékot vett elő.

— Tedd a retikülbe!

— Pénzt adsz? — tapogatta a borítékot Vali, — Mennyi van benne?

— Ezer.

A leánv az elismerés jeléül füttyentett

— Azt akarod, hogy megint legyek a tiéd?

— Most nem erről van szó. El kell menned orvoshoz.

— Miért?

A férfi közel hajolt.

— Hogy tegye el a gyereket. Vali elpirult, és lesütötte a

szemét.

Hallgattak.

— De miért?

Most vette észre. hogy a férfi hajszálai között mily sok az

ZON

nagyon ez a sok szavalás?

Erre már többen odanéznek, látszik az arcokon, hogy nem helyeslik az utas akadékoskodását, de nem szól még bele senki.

A kalauz pedig túljut a zsúfoltságon. körülnéz, rá se hederít a kövérre, csak beszél:

— Megfizetnek, kérem. Nekem senki se mondta, hogy hallgassak, és azt se. hogy nem emberek között kell mozognom. Adom kérem a kettőt, tessék parancsolni, senki se mondhatja. hogy megtagadtam tőle a jegy kiszolgáltatását, ha már ilyen szépen kérik az embertől.

Most megint megszólal a kövér:

— Micsoda energiapocsékolás!

A kalauz elég távol van tőle, mindenki figyeli már. tetszik az utasoknak élelmessége.

— Az emberekért nincs kérem energiapocsékolás — mondja és kínálja a jegyeket. — Ha utazik valaki és kéri a jegyet. nekem kötelességem azonnal kiszolgáltatni. Igen kérem, adom. tessék egy kicsit barátságosabban összeszorulni, tessék elhinni, sok jó ember elfér kis helyen, különösen, ha az a bizonyos jó ember jó utas is.

Most megint a kövér hangját halljuk:

— Komolyan mondom, bereked a szolgálat végére. Nem lenne okosabb, ha hallgatna?

— Néma borjúnak anyja sem érti a szavát — mondja erre a kalauz, és nyújtogatja a nyakát. de nem a kövér felé. — Oda adtam már jegyet, tessék mondani, mert nem szeretném, ha valaki azzal a gondolattal szállna la a kocsimról, hogy elhanyagoltam.

A kövér mond még olykor valamit, de aztán egészen magára marad, a kalauz egyetlen szavára se válaszol, mint az előbb.

Kültelki járat ez. elég messze vannak egymástól az állomások.

Most mozdul a kövér. Nem sértődöttség, inkább egy kis leforrázottság látszik az arcán.

— Szabad kérem? — mondja és átfogja a vékony, fejkendős nőt. az ajtó felé indulna.

Az fölnéz rá és annyit mond csak:

— Nemhogy örülne az ilyen kalauznak.

A kövér nem szól. igyekszik az ajtó felé.

— Tessék csak szíves lenni e<?y kicsit összeszorulni — szólal meg halkan a kalauz, amint észreveszi. — A jó utas le akar szállni, kérem, ne akadályozzuk meg ebben.

— Jó. jó. fiatalember — morog a kövér, s amint leszáll, és indul a kocsi, hangosan csendül a fiatal kalauz szava. — Helyes kérem? Együtt van ugyebár a család?! Vagy van még valaki, aki nem szívesen hallgatja, hogy igyekszem jól elütni az időt? Szabad felajánlanom kifogástalan jegyeimet ott a fiatalembereknek? __

A kocsiban mindenki mosolyog. a motor is mintha énekelne. Ormos Gero

ősz, és szeme körül a szarkaláb. S homlokán kidagadnak az erek, és a fogai vacognak a rémülettől.

Megértett mindent.

A találkozást, az ezrest a re- tikiilben és a rémület okát. Felnevetett.

Halkan először, aztán erősebben, újra és újra. aszerint, hogy erőt vett rajta az inger, a végén földre sodorta a poharat, az asztalra borult, görcsökben vonaglott. és azzal sem törődött. hogy őket nézik a körülöttük ülők. — Azt hitted ... tőled ... én ... ne félj... a Laci... azért megyek hozzá...

Keszey felállt. A presszó ajtajáig kísérte a fuldokló nevetés.

Bakács Tibor