Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-17 / 220. szám
s IRODALOM MŰVÉSZET' __ NÉPMŰVELÉS itorsi Daráss József t Hétszerárva Blirti Bálint átka C&EIDLI ISTVÁN S Z E GEH A fák kacéran vízbe néznek megzizzcn a sok zöld levél. A túlsó partról csónak indul benne egy legény füt.vörész ... Keskeny a folyó, csak pár méter a fütty úgy száll a víz fölött mint csivitoló friss madár-dal trillázva ég és föld között A töltésen aprózva lépek, aranyló napfény rám nevet... Otthon járok a Tisza pariján, s magamhoz, ölellek: Szeged! KRECSMÄRI LÁSZLÓ: Alkony után Szinte majdnem megfullad az este: szorongatja torkúi már az éj ... Lopva indul a huncut Hold lesre, s alvó fák közt szunyókál a szél. Pici ablakaiba az égnek kikönyökölnek a csillagok. Bámészkodón, hunyorogva néznek s szívnak édes virágillatot... Téged szólít, Téged hív a vágyam. — Kinn egy tücsök párjának felel. — simogat a csend, betakar lágyan ... Rád gondolok ... és így alszom el... KEMÉNY ERZSÉBET K E R E S L E K Nem messze a megyehatár Ormándi-csatorna somogyi partjától. susogó sású zsombékten- ger legközepében kopár , sivatagként púposodik ki a tájból négy „sziget”. A Nyíres-, a Pogány-, a Simon- és a Fekete- sziget. Ezek a parányi „homokpadok” az 1834-es híres^száraz- ság előtt valóban szigetként emelkedtek ki a Balaton- öbcil és a Kisbalaton vizéből, azonban a híres aszály rávitte a keszthelyi grófot, hogy a megapadt öblöt töltéssel elvágja a nagy víztől, a töltésre utat, a Zala-folyóra pedig hidat építtetett a gróf, azon vámot szedett, hogy kincsgarmadáia még nagyobbra nőjön, de ezzel végképp kivegye, örökre kivegye néhány száz ember szájából a kenyeret. Innen is. túl is — Fenék-pusztán. Szentgyörgyön, Bottyán-pusztán és Vörsön halászok, révészek éltek sajkás- fuvar, vagy halászat után. s most egyszerre végeszakadt ezeknek a mesterségeknek. A négy szigetet halászok helyett jámbor tehén- meg birkapásztorok szállták meg gulyáikkal, nyájaikkal, csak a Pogány- szigeten próbálkozott még nyolc Bürü-gyerek. meg a nagybátyjuk, Zsebe Zsiga. A gyorsan eliszaposodó tómeder mélyebb részén még tenyésző csíkokat fogták ki a fekete pocsolyából. és hordták piacra a közeli Komárvárosba, Csákányba. Galambokra, meg a távolabbi Keszthelyre. Kanizsára is. Sovány kenyér volt, de kenyér az egykori bokorgazda Bürü Bonifác nyolc árvájának, meg a velük nevelkedett kicsit idősebb rokongyereknek. Ebben a vizes, sásos, zsombé- kos, nádas, gyékényes, hatalmas mocsárvilágban különös legendák keltek szárnyra és éltek, virágzottak, majd enyésztek el — köztük az is. ami balaton- magyarodi török várkapitány kincséről, halott lányáról meg pusztulásukról élt a négy szigetet járó pákászok, szegény- legények, cigányok és bujdosók meséiben. Zsebe Zsiga és a Bürü-árvák is sokszor hallottak felőle, s egy-egy nagyon is gyengén sikerült csíkfogás és vásár után sokat ábrán dozgat- ták: — „Hej. ha egyszer!...” És az egyszer bekövetkezett. Mondják, előző este a Feketesziget körül úgy ugrándoztak azon a forró nyáréjjelen a tüzesemberek, hogy még a keményebb szívű pákászok is keresztet vetettek, és mondták is: „Ez valamit jelent!” Zsebének és a Biirü-árváknak jelentett is. Az egyetértés felborulását, és a kapzsiság ördögének köztük való megjelenését A legkisebb fiú kivételével mindnyájan csikásztak éppen, amikor a merítőrosta a hideg, sűrű ingoványbán valamin meg- koppant egyszer, aztán többször is. A esikászók némán összenéztek, és másnap, az éjszaka legsötétebb szakában csáklyák- kal tértek vissza. Kerek harminc szép nyáréi szaka ment rá a sikerhez vezető igyekezetre. Málló deszkadarabok közt régen elenyészett selymek, bársonyok maradéka közt egy aranynyal szinültig telt fazék is kezükbe került. A mesélők azt mondják, hogy azon az éjjelen soha nem látott sűrűségben ugrándoztak a tüzesemberek — mások szerint lúdvércek. és Zsebe Zsiga szeme is lidérc- lánghoz hasonló színben villogott Hogy valóban a magyarodi basa kincse volt-e. azt már semmi, senki sem mondja, de azt gyermekkoromban a szent- györgyi csárdában öreg csavargók egy-egy liter borért még mesélgették, hogy Zsebe és a Bürü-árvák a következő éjjelen hozzáláttak a kincs kiemeléséhez Zsebe a parton maradt. A Bürü-gyerekek — mind a nyolcán — a háromemberes bodon- hajóba szálltak és emelték, tolták a parton álló Zsebe felé a megtalált kincseket. Amikor az utolsó, a legnehezebb láda következett. a csónak megbillent, de a láda még partot ért. de a csónak — a bodonhaió — meg a fiúk már nem. és másnap reggel a fekete-szigeti pákászok csak a legkisebb Bürü-gyereket találták a jéghideg pocsolyavízben. egy lelohadt tűzből megmenekedett fűzfacsonkban kapaszkodva függeszkedett. testének akkor már nem volt egyetlen ép porcikáia. s a tpá- kászok méregerős pálinkája sem tudott már segíteni rajta, csak koldus lehetett már, s a vásárokat. búcsúkat kereste alamizsnákért, és a reményért, hogy Zsebe Zsigát egyszer még megtalálja. mert ládástul, kincsestül azon az éjszakán örökre eltűnt a négy sziget tájáról, olyan nyomtalanul nyelte el a messze, mint a hét Bürü-fiút az ingovány. Ha egy-egy vándorló a négy sziget tájára került, néha-néha hallhatta, hogy Bürü Bálint át- kozódva sírt, jajgatott a zsom- békos partján, s még a vízi szárnyasok is felriadtak éjszakai álmukból, ha felhangzott a nem is emberi sírás, amiből a legjobb fül is csak annyit értett Iá, hogy „Zsebe Zsiga, Zsebe Zsiga, verjen meg. he- tediziglen verjen a teremtő isten!” A béna Bürü Bálintot már a fél ország — legalábbis egész Dunántúl ismerte. Az andocsi búcsún éppenúgy ott volt. mint a vasvári, vagy körmendi vásáron. Ült az útszélen, és sohasem azt leste, rézpicula, vagy niklípénz hullik-e kitett kalapjába, hanem mindig az adományozók arcát vizsgálgat- ta. Aki furcsállotta ezt a szokását. hogy még a vizitáló biztosoknak is mindig a képébe bámult, annak a régebbi emberek megmagyarázták: — Szegény béna. bolond! Nagy híre volt a kapuvári kirakodóvásárnak. erre még azok az urak is ellátogattak, akik különben Bécsből rendeltek ha portékára volt szükségük. Bürü Bálint ide is elvándorolt, nem is az alamizsnáért. A pandúrok pálcákkal no- szongatták a bámészokat: — Fékomadta. félre, paraszt! Négyesfogatú hintó haladt lépésben, és előtte a környék leggazdagább földesura sétált. A bámészok és a pandúrsokaság Bálintot elsodorta, a sétáló urat eltakarta, úgyhogy Bálint nem láthatta a nagyurat. de látta.'hogy a magas hintóbán egy terebélyes asszonyság ölében, oldalán három gyermek üldögélt, és az ártatlan kíváncsisággal ragyogó szemük meszsziről árulkodott — de csak Bálintnak. — Zsebe Zsiga. ZSEBE ZSIGA! — ordította torkaszakadtá- ból a koldus, és a fényes nagyúr. ahelyett, hogy ráparancsolta volna embereit az eszelősen üvöltöző béna kéregetőre. felugrott a hintájára, és kiragadva a gyeplő kocsisa kezéből, a lovak közé vágott. A négy szürke árkon, bokron, tömegen át száguldott, feldöntve sátrat, elgázolva embert, még a sikoltozó bénát is. — Elejbe, eleibe! — hangzott innen is, onnan is, de a megvadult lovakat csak a legközelebbi forduló állíthatta meg, s akkor nagy ívben repült a hintóról úr. asszony, gyerek, kocsis, és négy nap elteltével hat koporsó sorakozott a város temetőjének hidegházában, meg egy gyalulatlan láda. amelyben a koldus feküdt. Mindenki csak úgy emlegette: — A Bungató Bálint. — Mert örökké nünün- getett. és becsületes nevét errefelé nem tudta senki sem. A kastély kapuját később beszegezték, mert az úr után senki sem érdeklődött, csak a hatóság emberei súgdosódtak, hogy ott még a köpőláda is ezüstből volt. Lókupec. cigány, koldus bebarangolta a fél országot, az ő híreik nyomán jutott el falumba a vásárban esett tragédia története. — Zsebe Zsiga volt. Zsebe, meg Bürü Bálint! — mondogatták. mert Bálintot többé nem látták, de hosszú téli estéken a rőzselángok fényénél még sokáig emlegették, de aztán egyre kevesebbszer, sőt a villany- fényes falusi otthonokban már nem is tudják a hírét. Mindenkinek van valami gépe. Gépkorszakban élünk! Nekünk is van egy rádiónk. Háborús gép. 45-ben cseréltük. Jellemes, komoly rádió volt, nem is volt vele semmi baj, 12 évig. Aklcor kezdett el furcsán viselkedni. Egy ideig rendesen szólt, majd úgy, mintha kriptából jött volna ki a hang. Az elején segített az, hogy hát- bavertük. Később már ez sem használt. Akkor új módszert eszeltünk ki: a hullámváltóját csavargattuk jobbra-balra. Erre meggondolta magát. Nem sokáig. Később már csak akkor szólt, ha a villanykapcsolót föl-alá csavartuk. Mikor ez sem segített, ismét újítottam. Háromszor fölkapcsoltam a készüléket, majd kicsit odazöcsköltem az asztalhoz. Mikor elhallgatott, újra megismételtem. Az utolsó előtti fázis az volt, mikor csak egyféle hangon szólt, mintha gégerákja lett volna. Ekkor akcióba léptem. Amit lehetett, kibontottam. Utána hoztam a porszívót. Amikor ugyanis csak úgy, könnyelműen belefújtam, egy marék por a képembe ugrott. Ekkor fordultam a porszívóhoz. Utána szereltem. Hogy mit csináltam, senki ne faggasson! Nem titok, de Gyönyör palotája az nekem a tested. Villogó fények közt bolyongva kereslek. Rózsa Illatában, akác fürtéiben ... Tegnap, hogy elmentél elvitted a szívem Eső cseppjeiben, árny hűs ha jlásúban... Érzed-e óit messze hozzád hajló vágyam? nem tudom. Porszívtam, smirgliztem, kicsavartam, rázogat- tam. Nagyon lelkiismeretes munkát végeztem. Két csavar megmaradt az összeszerelés végén, de vem okozott semmi zavart. A rádió szólt. Erősen, kellemesen, mint újkorában. Miután learattam az összes dicsőséget, meghalt. Körülbelül két óra múlva. Az egyetlen hang, amit ki lehetett belőle csikarni, a sípolás volt. Mély, magas, vékony, erős hangon, de sípolt. Ekkor került egy maszekhoz. Belenézett, csavart néhányat, nyekergetett és azt mondta, jöjjek vissza két hét múlva. Én lealkudtam egy hétre. — Az ára? — Hetven—nyolcvan forint. Egy hét múlva kész lett. Az ára: 190 forint. Kellett hozzá két olyan kis izé, amit nem lehetett előre látni. Élt három hónapot. Akkor újra javítottam, de egyetlen pillanatra sem szólalt meg, pedig tudtam, hogy tetszhalott a disznó! Elviftem újra, ugyanahhoz. Belenézett, ütötte, verte és megkérdezte: — Nem nyúlt bele? Könnyű dolga volt. Ehhez nem. kellett jóstehetség. Mindenki, miíidenbe belenyúl, Miért. lettem volna én kivétel? Az eredmény 170 forint és Ott messze ölel-e úgy téged az este, mint az én két karom válladat ölelte? A szellő zsongása van-e olyan édes, mint ahogy7 kedves én becéztelek téged? Keresel-e engem, amint én kereslek villogó fényein a rámhulló estnek?.., szólt. Hat hónapig. Akkor újra sípolt. Ugyanoda már nem került vissza. Hitem összeomlott és ajánlottak egy jobbat. Sípolás, tekergetés, kis izékkel vacakoltak és végül kijelentették: — Két hét, és 100 forint. Nem így lett. Egy hét és 200 forint. Viszont szólt. Három napig. Ismét javítottam. De itt már sötét sejtelmeim voliak. Ugyanis nem sípolt. Se előtte, se utána. Ezután elvittem a RAVFL- hoz. Itt bele sem néztek. Hagyjam itt és jöjjek vissza. Visszajöttem. Mibe kerül? — Négyszáz forint. Lehet, hogy valamivel kevesebb, de valószínűleg több. . Erre összeült a családi tanács. Uj rádió? Nincs pénz! Javítsunk? Négyszáz forint! Egy heti lelki vajúdás. Akkor visszamentünk. — Tessék javítani. És mikor kész lett, odaadták a számlát. Százhetven forint, Még bocsánatot -is kértek, hogy nem kell négyszázat fizetni, de tévedtek, valamilyen jó izé volt benne, jóllehet nem úgy látszott. Eddig volt, igaz volt. Hogy miért mégis legenda a címe? Tudja fene. valahogy legendaszer űen hangzik. Pedig igaz... Szöllösy Kálmán FÖLDES! JÁNOS: DUNA Sima tükröd színezüsíjc vonz most. Lombos ágyadra fáradtan Ülök melléd, míg lelkemben visszaszáll egy-kél régi emlék. Körülöttem szél dudorász. Hallgatom. Imbolygó jegenyék játszanak az égen. Csönd van. Síri és fájó. Emléked idézem. Emléked. Pici, édes a múltból. Viharvert éveken tépett álmok, melyre most halkan, sírva ráborul a fűzek selyme. Vén cimbora. Az élet veled fut. Az ember bár sok mindent másképpen akart. De mindegy. Távol a ha jó, s már messze a pari. imn nrnni wo1» »»ninriiymmrr»TfTT>Tt r RAVEL LEGENDA #e.. .
