Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-30 / 231. szám
o TötffS MECTEI NCTTTJSÄG 1961. szeptember 30. SPORT ISO termelőszövetkezeti és üzemi sportoló találkozott Tengelicen Vasárnap reggelre díszbe öltözött a Tengelici Termelőszövetkezeti Sportkör sporttelepe. „Szeretettel üdvözöljük a sportolókat” — hirdette az öltöző előtt a felirat. A sportköri vezetők mindent elkövettek, hogy ezen a szeptemberi vasárnapon a termelőszövetkezetek és az üzemi sportolók jól érezzék magukat. Imre Márton sportköri elnök Trabant gépkocsijával úgyszólván állandóan úton volt a sporttelep és a falu között. Intézkedett, utasításokat adott, de ha kellett, maga is megfogta a munkát, hogy minden készen legyen. Ennek érdekében tevékenykedett István István testnevelő, Tóth József sportköri elnökhelyettes, de ott voltak az egész verseny alatt a község vezetői is: Németh István vb-elnök, Csáki László vb-titkár, Gáncs Sándor a termelőszövetkezet elnökhelyettese. A sportpályára először a Tolnai Textil és a Simontomyai BTC atlétái érkeztek. Az állomáson — a vonattal érkezőket — piros nyakkendős úttörők köszöntötték. A termelőszövetkezet gondoskodott a sportolók beszállításáról és nem sokkal a vonat érkezése után, megkezdődött a verseny. Tolna megye 15 sportkörének 150 termelőszövetkezeti és üzemi sportolója küzdött a helyezésekért. Nagyon sok ismerős arccal találkoztunk, de voltak új arcok is. Ilyenek a simontornyai atléták, a várdombi fiatalok kisszámú csoportja. (Reméljük még sokszor találkozunk velük.) A versenybírói asztalnál Varga István, a megyei ISB elnöke, Vida László, megyei szakszervezeti sportfelelős, valamint Novák István a Bátaszéki VSK atlétáinak vezetője, serénykednek, dolgoznak a verseny zavartalan lebonyolítása érdekében. Ilyennek képzeltük el a találkozót. Igazi munkás—paraszt sporttalálkozó: Együtt küzdenek a gyári, üzemi, hivatali dolgozók a termelőszövetkezeti sportolókkal. Már három óra felé járt az óra mutatója, amikor a sportolók leVida László megyei szakszervezeti «portfelelős átadja az érmet és az oklevelet a helyezetteknek. A győzelmi dobogón a súly lökök. Középen Pintér Margit (Pál fa), baloldalt Popp Pálné (Dombóvár), jobboldalt Kiss Klára (Dombóvár). ültek a földművesszövetkezeti vendéglő terített asztalaihoz, hogy jó étvággyal elfogyasszák az ebédet. Persze közben folytatódott a sportpályán megkezdődött barátkozás. A sportolók nevében köszönjük a megyei ISB-nek, a megyei szakszervezeti sportbizottságnak ezt a munkás—paraszt sporttalálkozót. Kérjük — a lehetőségekhez képest — a jövőben is rendezzenek hasonló találkozókat, Kilián pontszerző versenyeket. Eredmények: NŐK: 100 m: 1. Mancsi Ilona (Sió- agárd), 2. Szepesi Erzsébet (Bátaszék), 3. Borbáth Anna (Báta- szék). Kézilabda híradó A simontornyai tartják az A megyei kézilabda-bajnokság szeptember 24-én lejátszott mérkőzésein a következő eredmények születtek: Nők: Simontornya—Tengelic 18:0, Nagydorog—Nagymányok 13:1,. Fadd—Mözs 3:5, Tolnai Textil—Bonyhád 5:2, Simontornya— Iregszemcse 16:4, Kocsola—Tolnai Selyem 14:3. Férfiak: Tamási—Szekszárdi Honvéd 15:33, Tolnai Szparta- kusz—Dombóvári Szpartakusz 20:13, Simontornya—Dombóvári Fatelítő 38:0, Kocsola—Tolnai Selyem 18:12. csapatok biztosan első helyet Október 1-én, vasárnap a következő mérkőzések kerülnek lejátszásra: Nők: Iregszemcse—Kocsola 10 óra, vezeti: Massányi, Bonyhád—Simontornya 11 ó, V: Végh, Mözs—Tolnai Textil 8.15 óra, V: Szedlák, Nagymányok— Fadd 14 ó. V: Róth, Tengelic— Nagydorog 13.30 ó. V: Szedlák. Férfiak: Dombóvári Fatelítő—Ko- ! csola 10 ó. V: Farkas, Dombóvári ; Szpartakusz—Simontornya 14 ó. i V: Farkas, Szekszárdi Honvéd- Tolnai Szpatakusz 11 ó. V: Ta- : kács, Nagymányok—Tamási 15 ó. I V: Róth A bajnokság állása 1. Simontornya 15 Nők: 15 . 211:23 30 2. Nagydorog 17 13 1 3 117:38 27 3. Kocsola 16 11 1 4 99:75 23 4. Tengelic 17 9 1 7 90:83 19 5. Mözs 16 8 2 6 86:56 18 6. Tolnai Selyem 16 8 1 7 67:84 17 7. Iregszemcse 16 6 2 8 59:77 14 8. Fadd 16 5 — 11 71:85 10 9. Bonyhád 16 5 — 11 49:81 10 10. Tolnai Textil 16 4 — 12 25:134 8 11. Nagymányok 15 — — 15 18:156 — 1. Simontornya Férfiak: 12 12 , . 364: 70 24 2. Szekszárdi Honvéd 12 11 — 1 323:121 22 3. Tolnai Szpartakusz 14 9 — 5 205:210 18 4. Dombóvári Szpart. 14 8 — 6 253:219 16 5. Dombóvári Fatelítő 14 6 — 8 168:245 12 6. Kocsola 12 5 — 7 171:213 10 7. Tamási 15 4 — 11 117:314 8 8. Tolnai Selyem 12 2 — 10 118:181 4 9. Nagymányok 12 2 •— M 146:292 4 400 m: 1. Barna Mária (Tengelic), 2. Heronyányi Erzsébet (Tolnai Selyem), 3. Gregorics Anna (Decs). Magasugrás: 1. Mészáros Júlia (Decs). 2. Nyúl Márta (Dombóvár), 3. Szepesi Erzsébet (Bátaszék). Távolugrás: 1. Borbáth Anna (Bátaszék), 2. Wascher Júlianna (Tengelic), 3. Mancsi Ilona (Sió- agárd). Súlylökés: 1. Pintér Margit (Pálfa), 2. Popp Pálné (Dombóvár), 3. Kiss Klára (Dombóvár). Gránátdobás: 1. Samu Rozália (Györköny), 2. Pintér Margit (Pál fa), 3. Habinyák Erzsébet (Bátaszék). FÉRFIAK: 100 m: 1. Szeleczki Mihály (Sióagárd). 2. Zimmermann István (Kurd), 3. Tóth Gyula (Tengelic). 400 m: 1. Zimmermann István (Kurd), 2. Atkári Zoltán (Mözs), 3. Aradi István (Bátaszék). 800 m: 1. Sleicher Péter (Gyönk), 2. Kovács Lajos (öcsény), 3. Varga László (Simontornyai BTC). 1500 m: 1. Sleicher Péter (Gyönk), 2. Tóth György (Tolnai Textil), 3. Fazekas József (Dombóvár). 3000 m: 1. Cih János (Bátaszék), 2. Fazekas József (Dombóvár), 3. Danóczi Miklós (Sióagárd). Magasugrás: 1. Harsányi László (Bátaszék), 2. Imre Jenő (Dombóvár), 3. Kovács Lajos (Bátaszék). Távolugrás: 1. Harsányi László (Bátaszék), 2. Kovács Lajos (Bátaszék), 3. Páli László (Sióagárd). Súly lökés: 1. Tóth József (őcsény), 2. Tőrich Pál (Tengelic). 3. Harsányi László (Bátaszék). Gránátdobás: 1. Radnaj Lajos (Dombóvár). 2. Gáncs István (Ten gelic), 3. Tóth József (őcsény). TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadá Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kia doh ivótól 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4ő. Telefon: 21—21. 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 41 El Vasárnapi labdarúgó-műsor NB III. Szekszárdi Dózsa—Bajai Bácska 15.30 óra, vezeti: Czipák Dombóvári VSE—Szekszárdi Petőfi 15.30 V:Budán. Bajai Építők— Kiskunhalasi MEDOSZ 15.30 V: Rajnai. Kaposvári MTE—Pécsi BTC 15 —V: Széliéi. Ercsi—Siófok 15 V: Bessenyei. Pécsi VSK —Kaposvári Dózsa 10.30 V: Schnierer. Mohács—Székesfehérvár 15.30 V: Magyar. Pécsi Bányász—Pécsi Vasas 15 V: Horváth. Megyebajnokság Bátaszék—Cikó 15.30 óra V: Kimle (Ligeti, Kuszka). Tolna— Hőgyész 15.30 V: Zsiga (Magyar, Váradi H.). Iregszemcse—Dombóvár 15.30 V: Bencze (Nagy, Széli). Kisdorog—Bonyhád 15 V: Szabó (Saári, Kuthi). Paks—Nagymányok 15 VrFejér megyei hármas. Gyönk—Fadd 15 V: Németh (Fodor, Hamvasi). Máza—Simontor» nya 15.30 V: Somogy megyei hármas. Gerjen—Dunaföldvár 15.39 V: Streer (Bihari, Benke). Járási bajnokság Bogyiszló—Alsóhidvég 15 V: Paczolai. Dunaszentgyörgy—Szék» szárdi Honvéd 15 V: Meixner. Sióagárd—Bonyhádi Cipő 12.30 V: Pinke. Báta—Győré 15 V: Pe- thő. Németkér—Madocsa 16 V: Káldi. Tolnanémedi—Pincehely 15 V: Pogány. Diósberény—Kö- lesd 15.30 V: Heti. DVSE II.-» Döbrököz 13.30 V: Khizi. Tevel— Zomba 14.30 V: Izzing. Kismá- nyok—Kakasd 15 V: Hartmann. Nagydorog—Pusztahencse 15 V: Bőte. Szakály—Dombóvári Fatelítő 15 V: Kovács J. Szekszárdi Dózsa ifi—Tolnai Gimnázium 14 V:Mecseki. Szekszárdi Építők— Kanacs 10 V: Mecseki. NB II-es kosárlabda-mérkőzés Szekszárdon Hosszú idő után újra láthat a szekszárdi közönség NB II-es bajnoki kosárlabda mérkőzést. A Szekszárdi Petőfi csapata a Budapesti HSC csapatát látja vendégül. A mérkőzésre a közgazda- sági technikumban kerül sor, vasárnap délelőtt, 10 órakor. Bogyiszló az élen A szekszárdi járási labdarúgó bajnokság negyedik fordulója után a bogyiszlói csapat van az élen. Az elmúlt forduló eredményei: Decs—Bogyiszló 0:4, Ten1. Bogyiszló 2. Tengelic 3. Alsóhidvég 4. Szedres 5. Szekszárd Szőlőhegy 6. Decs 7. Pörböly 8. Mözs gelic—Mözs 9:0, Alsóhidvég— Szedres 0:1, Szekszárd Szőlőhegy —Pörböly 8:1. A bajnokság állása; 3 3 mm _ 15:1 8 2 2 mm — 15:1 4 3 2 — 1 5:3 4 3 2 — 1 4:4 4 3 1 — 2 11:8 2 3 1 — 2 5:10 2 3 1 — 2 3:12 2 4 — — 4 1:29 — Bonyhádi Cipőgyár—Kismányok 71 (3:0) Járási bajnokság. Bonyhád, 200 néző. Vezette: Saári. Cipőgyár: Kajtár — Ereth, Vörösváci, Égi — Gyenge, Szász — Hos- nyászky, Szücsény, Gecő, Erős, Szúnyog. Kismányok: Salamon — Hamvai. Ferenc, Krámer — Faluközi, Bíró — Illés, Csibi, Gyé- kényesi, Lantos, Szentes. Már az 5. percben a hazaiak Sziicsényi révén gólt érnek el. 1:0. A nagy hazai fölény ellenére a következő gól csak a 27. percben esik Gecő lövésébőL A félidő utolsó gólját a 38. percben Szücsényi szerzi meg. 3:0, • , A második félidő 2. percében Hosnyászky eredményes. 4:0. Nem sokkal később Csibi révén szépítenek a vendégek. 4:1. A cipőgyár gólját ezután Szücsényi, majd Gecő és Szúnyog szerzi, 7:1. Jók: Vörösváci, Szücsényi, Gecő, Szúnyog, illetve Salamon, Csibi és Illés. Sporthírek A Megyei Labdarúgó Szövetség Intéző bizottsága hozzájárult, hogy a december 10-re kisorsolt, Cikó—Nagymányok mérkőzést október 8-án játsszák le. * A faddi sportkör óvását a ger- jeni ifjúsági csapat ellen, az intézőbizottság tárgyalta és a mérkőzés két pontját 0:0 gólarány- nyal a faddi ifjúsági csapat javára igazolta. • A labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága Hetesi József döbrökö- zi játékost — kettős igazolás miatt — 1962. március 27-ig eltiltotta. * A Megyei Röplabda Szövetség elnöksége a megyebajnokság további megszilárdítása érdekében a játékvezetők részére megbeszélést tart. A megbeszélésre október 4-én, 17 órakor, a megyei sporthivatalban kerül sor, melyre a játékvezetők megjelenése kötelező. * Szeptember 10-én a Szekszárdi Honvéd hibájából elmaradt röplabda mérkőzés költségeit (715 forintot) a Szekszárdi Honvéd SE-nek meg kell téríteni az udvari sportkör részére. * Haraszti Károly, a Dombóvári Szpartakusz labdarúgó játékosa bejelentette a szövetségnek, hogy a jövőben nem kíván a Szpartakusz színeiben szerepelni, A fegyelmi bizottság Botos Árpád bátaszéki ifjúsági játékost október 23-ig, Klein János kisdorogi ifjúsági játékost november 6-ig, Varga Béla, Dombóvári Szpartakusz ifjúsági játékost október 23-ig, Szeder Sándor dunaföldvári játékost szintén október 23-ig tiltotta el a játéktól. * A Megyei Röplabda Szövetség felhívja őcsény, Váralja, Németkér, Tamási, Kisdorog és Hőgyész röplabda csapatainak vezetőit, hogy az elmaradt mérkőzésekkel kapcsolatban küldjenek igazoló jelentést — október 3-ig, — hogy a szövetség döntést tudjon hozni ebben az ügyben. • Lacz József szedrési labdarúgót a járási labdarúgó szövetség három soronkövetkező bajnoki mérkőzéstől tiltotta el. • A középiskolás labdarúgó bajnokság eredményei: Bonyhádi Gimnázium—Dombóvári VSK ' 3:1, Szekszárdi Gimnázium—Tolnai Gimnázium 2:1, Dombóvári Gimnázium—Szekszárdi Dózsa 3:3. * A Szekszárdi Dózsa NB II-es ökölvívó csapata vasárnap délelőtt Tatabányán a Bányász csapata ellen küzd a bajnoki pontokért.